Amerikai Magyar Szó, 1991. július-december (45. évfolyam, 27-48. szám)
1991-07-04 / 27. szám
13. Thursday, July 4. 1991. KÖNYVSZEMLE Rekviem egy hajdan volt birodalomért Fejtő Ferenc tanulmánya I i Ausztria-Magyarorszag nem hullott szét darabjaira, hanem szétrombolták. Bár olvasatomban nem cáfolja ö sem, hogy a bajok eredete meg régebbi, a történelem XIX. századi elrontásának kezdetét mégis a kiegyezésre teszi - elismerve, sőt: fölismerve ennek a korszakkezdő eseménynek a jó lehetőségeit is. Mindenesetre ez időtol számítható, hogy a románok szlávok lettek és azokhoz csatlakoztak, akik dualizmus helyett trializmust akartak (volna). Jókora történelmi balfogás volt, ez vitathatatlan. Azon már nyilván a vég- telenségig lehet vitatkozni (s ha a történészek neszét veszik, hozzákezdenek), hogy mi lett volna, ha ... Ha Ferenc Ferdinán- dot nem "magyarellenes szlávpártinak" tekintik, hanem a birodalom mentő trialista gondolat apostolának. Megrázó élmény olvasni ezt a könyvet, sokoldalú bizonyító fölsorolását tömérdek történelmi félreértésnek és balfogásnak. Aki csak iskolából, lapokból, effélékből ismeri a történelmet, eddig azt hihette, hogy az egyértelmű: ami megtörtént, megtörtént, legföljebb itt másképp értelmezték vagy magyarázták, mint ott, emitt mást hallgattak el, mint amott. Ebben a könyvben bizonyítékok hosszú sora tanúsítja, hogy maga a valóság is zavaros volt a maga idején. Pedig nem is volt ritkaság, hogy ugyanaz az ember - helyesebben politikus- egyazon nap kétféleképpen is tudott szólni (írni) ugyanarról. Nem igazán újdonság már, hogy egy ország, egy állam - neve ne emlittessék - egyidőben két haditervet dolgozott ki, egyet-egyet aszerint, hogy a szembenálló, egymás ellen harcoló felek közül melyik mellé áll . . . Számítás az egész, mondhatnánk, ki ad többet, ki nyer többet: de ámítás is, önámitás és világcsalas. Bárhogy és bárhol olvasom ezt a kitűnő könyvet, elámulok és megdöbbenek. Hogy miféle kezekben volt a világ sorsa (volt?). A jóindulatnak között - elnézést a szóért- sok a tökkelütott, de legalábbis hiszékeny és félrevezethető ( márpedig, akit félre lehet vezetni, azt félre is vezetik), a többiek fajankök, vagy kucséberek, de nepekkel és országokkal kereskednek vigéc módra. Illetlenül elragadtatom magamat, pedig nem Ízlésem szerint való, s nem is illik a könyvhöz sem, amelynek nagy értéke higgadt hangja, a vitathatatlan dokumentumok, levéltári leletek idézésé. Legyen mentségem, hogy mindnyájunk bőréről van szó, jelenünket es jövőnket siratja ez a rekviem. Az persze ugyancsak igaz, hogy ha a Monarchiát szét nem verték volna, s Európa térképén itt egy erős birodalom lett volna, akkor a második világháború alighanem elmaradt volna, de mindenképp másként alakult volna; könyvét Fejtő Ferenc egészen másról irta volna, és ez a kis irás is másról szólt volna. Mint a mesékben . . . Zay László Budapestet ellepték idegen országok polgárai. A pályaudvarokon és belvárosi vendéglőkben oroszok, arabok és románok ezrei várakoznak, vagy üzletelnek, vagy mindkettő. A magyar lakosság türelmetlenül figyeli tevékenységüket, néhol már tett- legességre is sor került. Legutóbb egy orosz nőt löktek f ki egy zuglói Közértből, mert lopáson értek. Néhány nap múlva kötekedő arab diákokat vertek meg egy pesti egyetem Klubjában, ahová hamisított diákigazolványnyal mentek be. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Árokszállásy Zoltán —-------------------------IV. G. Nem is akartam én erről Írni, mert igen érzelmes dolog, es az ma "cikinek" számit, de már annyira fojtogat engem ez aq össznépi rinya, hogy úgy látom, muszáj lesz ezt elmondani. Volt egy osztály. Nem társadalmi, hanem gimnáziumi: a negyedik G. Már ebből a betűből is kitetszik, milyen monstre iskolába jártunk mi. A következő évfolyamon még M osztály is volt. De, csudamód, ettől meg nem lettünk csürhévé, sót. Hiszik vagy sem, de "földesistának" lenni becsület és dicsőség dolga volt. (Hallom: ma meg akarják változtatni az iskola nevét, mivel Földes Ferenc kommunista volt, legyen megint Fráter György Gimnázium, mert ezt követelik az "Öregdiákok" a mai "mindent vissza" szellemében, de hát végtére most már mi is jócskán öreg diákok vagyunk, most már mi vagyunk többen, és nekünk az iskola "a Földes" volt, igy Ferenc nélkül. A névadóról azt sem tudtuk, ki volt, nem is érdekelt senkit, hiszen a FÖLDES fogalommá vált, és mi, diákok és tanárok tettük azzá.) Na, de vissza a negyedik G-hez. Mi vagyunk azok, akik a legpontosabb osztálytalákozókat tudjuk szervezni a világon. A minta a húszéves volt, 1986-ban. Találkozás Miskolcon, a PetÓfi-szobornál. Nem mintha Petőfi különösképpen sokat jelentene nekünk, (bar en az utóbbi időben nagyon megszerettem a humorát), hanem mert éppen alkalmatos méretül tér van a szobor előtt egy osztálynyi ember gyülekezéséhez - feleségekkel ("tiszta " fiúosztály voltunk) és gyermekekkel együtt. És közel van a református "deszka" temető, amelyet a Magyarországon ritka kiképzésű fatemplomról (Deszka-templomról) neveznek igy. Itt van eltemetve Dezső bácsi. Most ne tessék mosolyogni, mert ez nagyon komoly dolog. Dezső bácsi az osztályfőnökünk volt, méghozzá zseniális osztályfőnök. Az elején jó alaposan megregulázott minket, ránk rakta a gyeplőt, hogy aztán szép fokozatosan kiengedje. A másodikos osztálykiránduláson még bizony kemény kézzel szétcsapott köztünk, amikor kamaszos eszelősséggel ordítoztunk "kicsi a rakás, nagyobbat kíván" közben a pesti kollégiumban, elalvás előtt. Negyedikben már ránk bízta az osztálykirándulás megszervezését, amelyre végülis azért nem mentünk el, mert ő akkor már halálos beteg volt. Nélküle nem. Hónapokig volt aztán kórházban, ballagás estéjén odaszoktunk be öten, a legjobb torkuak, összeesküdve az ápolónővel, aki kitárta Dezső bácsi ablakát, és akkor elénekeltük neki a kedvenc nótáját, egy Petőfi- verset (Fa leszek, ha ...) - talán mégse véletlen az a Petöfi-szobor? Most megint ne tessek somolyogni, mert ez volt életem egyik legmegrenditöbb pillanata^ akkor egyszer (illetve talán még az édesapám halála napján) fordult elő, hogy tudtam meg adni valami picinyke jót egy halálra szánt embernek. Es sirt Dezső bácsi, és bizony sirtunk mi is, de aztán őbenne még egyszer föltámadt az életerő, az a hihetetlen akarat, amiért mindig is tiszteltük és elfogadtuk mesterünknek, és kijött a kórházból és leérettségiztetett bennünket, mert ezek a "kedvenc fiaim, Őket nem hagyom", (amúgy három lánya volt), és mi is megembereltük magunkat, és a sokévi átlagunkat Mmessze fölülmúlva érettségiztünk - Dezső bácsiért. Októberben a temetésen mind ott voltunk, kivéve hármunkat, akiket rögtön az érettségi után elvittek katonának. Hát ezért gyülekezünk mi a Petófi-szobornál. Aztán bemegyünk a temetőbe, megkoszorúzzuk Dezső bácsi sírhat, elbúcsúzunk a tanároktól, akik általában csak idáig jönnek velünk. Sok ilyenkor az ugratás, a humorizálás, "labdát" nem érdemes föladni, mert keményen lecsapják, de mindvégig szent közöttünk a beke, nagy az egyetértés, senki sem vág fel, és soha senki nem hazudik, mert összetart bennünket DezsŐ bácsi szelleme. Dezső bácsié, aki ezt aperte sosem mondta ki, de négy éven át szép csöndben mindig csak egyetlen egy dolgon fáradozott: hogy rendes, becsületes, tisztességes, jószándékű embereket faragjon belőlünk. És az egy-két, szabályt erósitö kivételtől eltekintve azok is lettünk. Nem vittük nagyon sokra tán, de végeztünk tisztességes munkát, nemzettünk szép gyermekeket, megálltuk helyünket ebben a játékszabályait vesztett életben is. Ha ügy tetszik ( bár biztosan sokan le fognak engem köpni ezert a kijelentésemért): mi voltunk a szocializmus emberarca. Es ezt már soha nem vehetik el tölünk - sem Dezső bácsitól, akinek, ügy hiszem, 25 éve nyugodt az álma a sírjában, ott a miskolci Deszka-temetőben. Ha vannak ilyen álmok egyáltalán. Mona Lisa önmagával azonos Leonardo festménye körülbelül egy évszázada a világ leghíresebb képének számit. Egyértelműen azonban máig nem bizonyosodott be, kit is ábrázol valójában, s hogy tényleg a mester kezétől származik-e. Mind ez idáig feltevésekre hagyatkozott a tudomány, most viszont eloszlani látszanak a kétségek, amióta Janice Shell és Grazioso Sironi a Burlington Magazine-ban bejelentette: egy milánói archivum tanúsága szerint Leonardo modellje ténylegesen az a Mona Lisa del Giocondo, aki 1445-ben ment férjhez Francesco del Giocondo firenzei kereskedőhöz. A most megtalált dokumentum említést tesz az 1524-ben meghalt Giangiacomo Caprotti, más névén Salai hagyatéki feljegyzésről is. Caprotti Leonardo kedvenc tanítványaként mesterének legalább öt fontosabb művet őrizte. A hagyatéki leltár ötödik tétele egy igen magasra taksált portré, "la Gioconda" megjelöléssel. Mindez amellett szól, hogy a Vasari említette festmény alkotói és modellje valóban azonos önmagával. SIBEI OVERSEAS GORA IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 243 Hamilton Street NEW BRUNSWICK, N.1 08901 Tel.: (201) 247-9220 Vámmentes küldemények PÉNZKÜLDÉS Műszaki cikkek Kocsik Csemegecsomag Televíziók • Háztartási gépek FORDULJON IRODÁNKHOZ TUZEX CSEHSZLOVÁKIÁBA
