Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-11 / 15. szám

Thursday, April 11.1991. 7. AMERIKAI MAGYAR SZO mVifága ( sütünk-főzünk') MAGYAR ANEKDOTAKINCS Tóth Béla gyűjteményéből NAPOLEON ÉS AZ ERDÉLYI UR. ( Napoleon konzulsága alatt egy erdélyi ur Párizsban járt. Alkalma volt beszélni a nagy hadvezérrel, ki Erdélyről kérdezős­ködött tőle; de nem nyert elég érdekes feleleteket, mert a( magyar úr nemigen tudott sokat a hazájáról.- Urasagod utazik? - kérdezte végre Napoleon.- Igenis utazgatok.- Tehát hazáját már ismeri?- Meglehetősen. De én különben is az ötletek embere vagyok és inkább kedvtelés­ből kóborlók.- Nemde tudja, mi volt Diana ephesusi templomának homlokára írva?- Hogyne: ismerd meg tenmagadat.- Akkor - szólt Napoleon -, azt is bizonyo­san megmondhatja nekem, mi van a kolozs­vári Szappan utcai kapura Írva: mert az is valóságos arany mondás az ötletek és a kedvtelések emberei számára. Az erdélyi úr elszégyellte magát; bizony nem tudta, mi a Szappan utcai kapu felira­ta. Napoleon meg nyugodtan folytatta:- Uram, nem szeretném, ha Párizsban nem tanulna semmit; hát azon a kapun, ha jól emlékszem, az a nagy igazság van, hogy "Torius est qui se, quam qui fortissi- ma moenia Vincit." (Erősebb az, aki legyőzi önmagát, mint az, aki a legerősebb várat megvívja." ...Már hogy Napoleon honnan tudott a kolozsvári Szappan utcáról, de sőt a Szap­pan utcai kapuról, azzal nem szolgálhatok. CSOKONAI A SZAKÁCSKÖNYVVEL Legátus korában Csokonai egyszer egy csupa jókedvű compossessorokból álló falu­ba vetődött ünnepekre. Elmés ötleteiért, vidámságáért egyik társaságból a másikba vitték, s az utolsó ünnep délutánján, mikor ebed után a bor jól a fejükbe szállt az uraknak, azt a tréfát gondolták ki, hogy a legátus prédikációs könyvét elcseréltek egy hasonló táblába kötött szakácskönyvvel. A legátus nem vette észre a cserét, s amint a harmadikat beharangozták, fogta a könyvet, hóna alá csapta s ment vele a templomba. Ott a katedrában felállva elmonda imádságait, s azzal felnyitá a könyvet, ahol bele volt téve a jegyzék, s nagy gondatlanul elkezde olvasni, ami szeme elé jött, azt gondolva, hogy a jól ismert textust fogja ott találni.- Az ecetet... (Valami ecetes étel leírása lehetett ott) Itt egyszerre észrevevé tévedését, s anélkül, hogy legkisebbé megzavarodék, rögtöni lélekjelenléttel folytata:- Az ecetet elvevén Jézus, azt mondá: minden elvégeztetett! S erre olyan hatalmas prédikációt vágott a hirtelen fölvett alapigérök* hogy hallga­tóinak számuk-szája elállt bele. Jókai Mór: A magyar nép élce Télén a ho sózásától lábbelink kifehére- dik. Lemosás után dörzsöljük át egy félbe­vágott vöröshagyma vágott felületével, majd dörzsöljük át. Száradás után kenjük csak be cipó’krémmeL ( szépségápolás') A púderről jó tudni A púder használatról sok a téves nézet. Sokan tartanak tőle, hogy rendszeres haszná­lata árt a bőrnek. Néhány évtizeddel ezelőtt talán jogos volt a aggodalom, de a jelenleg kapható, korszerű anyagokból készültek mar nem tömik el a pórusokat a bőr váladé­kának hatására nem bomlanak, tehát nem ártalmasak. i . j , . rt a A púder nem szepitoszer, hanem megelőző védőeszköz. A nappali krémmel együtt használva megvédi bőrünket a levegő tisztá- talanságaitól, az időjárás okozta károktól, a verejték izgató hatása következteben jelentkező kipirosodástól. Púderből ne használjunk sokat. Ne akarjunk vele például napbarnított szint elérni. Színe­zésre inkább a krémpuder alkalmas. A porpudert vattával, púderpamaccsal vigyük fel a bőrre, a felesleget könnyedén toteljttk is le. A folyékony púdereket könnyedén be kell dolgozni a bőrbe. Ügyeljünk rá, hogy ne csak az arcot, hanem a nyakat, sőt kivágott ruhánál a vállat is puderezzük be finoman. Mivel van választék, mindig a borunk típusának, színének megfelelő pudert használ­junk. A bor kisebb hibáinak eltüntetésére alkalmas a megfelelő szinti alapozó. Zsíros pattanásos bőrre inkább gyógypudert vásá­roljunk. Puder a szemhejpuder is, de ennek egeszen más a szerepe. A szem szépségének egyeni formájának hangsúlyozására szolgál. Az arc kendozésénél ügyeljünk a kozmeti­kai összhangra és arra, hogy szemünkhöz, hajunkhoz, ruhánkhoz illő színárnyalatokat használjunk. Praktikák, fortélyok A mélyhűtött húst a normál hűtőszek­rényben hagyjuk kiengedni, mert szobahő­mérsékleten - mire a kö'zepe felenged - a felszínén már bomlásnak indulhat. • Sokan a mosogatóban olvasztják fel. Ne tegyük, mert a hús igy esetleg megfer­tőződik, és ételmérgezést okozhat. Tegyük gyümólcsmosó tálba, igy a keletkezett nedvesség eltávozik belőle. MADÁRTEJ Hozzávalók: 1 i quart tej, 4 tojás, 1 pohár cukor vanília, vagy valiliás cukor, 1 evő­kanál liszt. A tojások fehérjét 3 kanál cukorral jó kemény habba verjük. Egy nagyobb lábasban tejet forra­lunk és a csendesen fŐvo tejbe vizes kanállal a felvert habból tojásnyi galuskákat főzünk. Egyszerre csak keveset, hogy hely legyen a növekedésre. Ha jól felemelkedett a hab, megfordítjuk és a másik felét is fél percig főzzük. Szűrő­lapáttal szitára szedjük, hogy a tej lecsurog­jon. Most elkészítjük a vaniliamártást a tej (azt is adjuk hozzá, ami a habgaluskákrol lecsurgott) a tojássárga, a megmaradt cukor a vanília és a liszt hozzáadásával. A vaniliamártást üvegtálba Öntjük es ráfektetjük a tetejére a habgaluskákat. Kihűlve tálaljuk. Díszíthetjük a habot vágott mandulával, apróra vágott gyümölccsel. Konyhai ABC Burgonyát mindig melegen törjük át, ügy simább lesz. * Félbevágva is friss marad a citrom, ha a vágott részével kistányérra borítjuk és hűtőbe tesszük. * Főzőlapot - ha kifutott a tej - sóval szórjuk be, elveszi a kellemetlen szagot. * A gomba szárát ne törjük ki a kalapból, ha rántani akarjuk, hanem csak vágjuk rövidre. így könnyebb panirozni, és a zsira­dék sem gyűlik össze a kalap mélyedésében. * Könnyű pótolni a hiányzó mércét, ha tudjuk, hogy 1 kávéskanálnyi só 5 gramm, kávéskanál cukor 4 gramm, lisztből és darából 3 gramm. Egy teáscsészényi cukor 15 deka, liszt 10 deka. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista I Dr. Daniel Klein Rendelők: 229 E 79. StNew York NY. 10021 (212) 737 2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 13848 Elder Av. Flushing,N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás Cukorbetegség* Teljes kivizsgálás

Next

/
Thumbnails
Contents