Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)

1990-09-20 / 35. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 20. 1990. loo Eves , A KENNEDY-KLAN m. NAGYASSZONYA 83 éves korában Mrs. Kennedy elhatároz­ta: nekikezd emlékiratainak. Naponta két órán át mesélte magnóra a családi szágát. A könyvért másfél millió dollárt kapott, átutalva a szellemileg visszamaradt gyerme­kek javara. Az Öreg hölgy 80 évesen is Washingtonba vagy New Yorkba utazott egy-egy nagyszabású koncertre vagy érdekes­nek ígérkező színházi előadásra. Szívesen látogatta az El Morocco nevű magánklubot, szórakozott, még táncolt is. A 100 eves asszony ma már törékeny kis figura, ejiel-nappal ápolónők gondozzák, de úgy mondjak, szellemi frissességét, szipor­kázó szellemességét megőrizte. Rose századik születésnapját a klán szűk családi körben ünnepelte: 370-en jöttek Össze! Az öt élő gyerekből négyen voltak jelen (a szellemi fogyatékos Rosemary intézetben van), 28 unoka 22 dédunoka és persze t menyek, vők unokatestvérek, hozzátartozók. Rose asszony meg a menyei nehéz embe­rek mellett éltek. Sokat kellett nyelniük, produkálniuk, a férjeik számítottak rájuk a küzdelmekben. Az öreg Joe elhittette velük, hogy a Kennedyek számára a Fehér Ház olyan, mint a Windsoriaknak a Bucking- ham-palota... John valóra váltotta a szülők vágyálmát. Három nappal a temetése után igy irt az apja Bobbynak (Robertnek): "Te vagy a fiúk között a legidősebb. Különleges felelősség hárul rád, tudom, hogy a követel­ményeknek eleget fogsz( tenni." Rose ugyanígy gondolkodott. Es minden tőle telhetőt megtett, hogy Robert elnyerje az elnökséget. A gyilkos golyó megakadá­lyozta ebben. Szörnyű nyomás nehezedik e családban a fiatalokra is. Aki nem meri, vagy nem tudja vállalni a szuperhős szerepét, azzal előfordulhat, hogy a kábítószer rabja lesz, vagy más kiutat keres. A család reménysége az unokák közül Joe III. és Kathleen Kennedy Towsend. Ók ketten már megmutatták politikai ambícióikat. David, ez a szerencsét­len fiú, röviddel tragikus halála előtt, megje­gyezte: "Amerikának szüksége van arra, hogy kiheverje a Kennedyeket - és a Kennedyeknek szükségük van arra, hogy kiheverjék Amerikát." f Szilágyi Éva- vége ­MIC | Pénzmegtakarítás | Vevő, vigyázz! Bármilyen árúcikkre van szükségünk, nagyon meg kell gondolnunk, hol vásárolunk. Nézzünk körül több helyen is, mielőtt elköltjük pénzünket. De sokszorosan ügyelnünk kell, amikor rádiót, televíziót, vagy más u.n. elektronikus árucikket veszünk, mert itt azután "szabad a nyüzás", vagy ahogy az amerikai mondás tartja, "the sky is the limit". Annyit próbálnak kivenni a zsebünkből, amennyit elképzelnek, hogy a vevőtől várhatnak. Erről a témáról érdekes cikk jelent meg a N.Y. Times egyik számában, ahol konkrét példákat hoztak fel az e téren uralkodó piaci viszonyokról. Egy vásárló bement pl. a New York-i Herald Square-n lévő Camera Electronics üzletbe és mondja az eladónak, hogy egy Sony hangszórót (speaker) akar vásárolni. Mibe kerül? Az eladó szemrebbenés nélkül mondja: 120 dollárba. De kérem - válaszol a vevő - a 47. utcai Photoban (forgalmas és nép­szerű üzlet) 69 dollárért vehettem volna meg. Ekkor megfordul, mintha ki akarna menni. "OK" - kiáltja a kiszolgáló. - "Adjon 69 dollárt és magáé a hangszóró." Egy másik üzletben 49.95-ért ajánlották ugyanezt a modellt. Katherine Hafner írónő' a Fifth Avenue-n egy üzletben egy elektronikus karórát vásá­rolt. Az óra dobozán 198.- állt, de az eladó nagy kegyesen leengedett 100 dollárt és odaadta 98 dollárért. Ezenkívül egy fényké­pezőgépet is vásárolt az illető 169 dollárért. Tovább nezegetve a kirakatokat, ez a hölgy megtudta, hogy ugyanazt a karórát máshol meglehette volna 25 dollárért és a fényké­pezőgépet 69 dollárért. 173 dollárt csaltak ki tehát belőle. Hogyan kerüljük el az ehhez hasonló megkopasztast?( t Ha lehet, érdeklődjünk ismerőseinknél, akik ugyanazt, vagy hasonló árút vásároltak. Utána tanulmányozzuk valamilyen független kiadvány. ( mint( pl. a "Consumers Report" véleményei a szőbanforgó árucikkről. A 100 dolláron aluli elektronikus árucikkek­nél legtöbb esetben a rendes ár dupláját próbálják bevasalni a kedves vevőtől. Az, amit a tartályon látunk, nem mérvadó. Nagyobb tárgynál, mint pl. televízió, a kereskedő kb. 30% felarat kér az önköltségen felül. Amikor ilyesmit vásárolunk, ügyeljünk arra, hogy a doboz, amelyben az árú van, le legyen pecsételve és a sorszám egyezzen azzal, ami a vásárolt árucikken van. Máskülönben egy nyitott dobozban egy régebbi modellt próbálnak ránksózni. A fafiókok széleit szappannal bedörzsöl­ve, újra könnyedén csúszik a fiók. Különö­sen látványos eredményt érhetünk el a műanyagból készült konyhaberendezések fiókjainál ily módon. Az aluminiumsineken csúszó, vagy aluminium szegélyű fiokok is nagyszerűen kenhetok a szappannal. (sütünk-főzünk) ÉDESKÁPOSZTA FOZELEK Hozzávalók: 1 font fejes káposzta, só, köménymag, zsiradék, kevéske liszt, 1 vörös­hagyma, 1 kis pohár tejföl, törött bors. A fejes káposztát sérült külső leveleitől megtisz­títjuk, torzsáját kivág­juk és megmossuk. A káposztaleveleket kisebb kockára vágjuk, majd ismét jól megmossuk és lecsurgatjuk. Az össze­vágott káposztát annyi forrásban lévő vízbe rakjuk, amennyi szűkén ellepi. Sóval és kömény­maggal ízesítve fedővel letakarjuk és mérsékelt tűzön megfőzzük. Zsírból és lisztből rózsaszínű rántást készí­tünk, amelybe belepiritjuk az apróra vágott vöröshagymát. A rántást a tűzről leveve hideg vízzel és a tejföllel simára keverjük, majd a káposztát ezzel besűrítjük. ízlés szerint egy kevés törött borssal is( ízesít­hetjük, majd néhány percnyi forralás után tálaljuk. /--------------v ( JO TUDNI ) Az ecetről Nagyon piszkos virágvázába tegyünk apróra vágott nyers krumplit es ecetet. Rázogatva tisztítsuk meg, majd többször váltott, bŐ vízzel öblítsük ki. * A fürdőszoba csempés faláról ecetes vízzel lehet legkönnyebben eltávolítani a zuhanyozás következtében keletkezett apró szűrkés foltokat. Az ecet ugyanis oldja a vizkövet. * Kávés és teáskanna barna foltjait ecetes­sós vízzel lehet tökéletesen ledörzsőlni. Ezt követnie kell bőséges öblítésnek. * Textilek színeinek hagyományos felfrissi- tője az ecet. Színes ruhák utolsó öblítővizé­be tegyünk egy kevés ecetet. A szőnyegek felületét töröljük néha át ecetes vízbe mártott ruhával. MAGYAR DIÉTA SPECIALISTA Dr. DANIEL KLEIN BELGYÓGYÁSZ Rendelők: 240 £ Sind St. New MIß 1002! , (212)737-2000 Hétfőn és csütörtökön délelőtt 132-48 Elder &v. Flushing, NT 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendeles előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás * Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás. Szükség esetén házhoz megy. MOST MÁR VEHET TULAJDONJOGGAL LAKÁST VAGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON anélkül, hojjy külföldi állampolgárságát es jogait feladja Hotel, lakás, iroda építkezéshez és ipari vállalatok felújításához tőkés társakat keresünk. Vezérképviselet RETUR REALTY CORP. EMPIRE STATE BUILDING 350 Fifth Ave., Suite 5620 New York, NY 10118 Telefon: (212) 695-2245 1) Este: (212) 684-2175

Next

/
Thumbnails
Contents