Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)
1990-09-13 / 34. szám
Thursday, Sep. 13. 1990. Karteszi Mihály A demokrácia ára Mindennapjaink zűrzavarában Ady egyik versének befejező sorai jártak minduntalan az eszemben: "...ezért a népért úgyis mindegy, ebsorsot akar, hát - akarja" Kolt&i bibliámat, Ady gytijtemenyes kötetét fellapozva akadtam rá ( A h'ókölés népe cimu versre, amelynek látnoki ereje szinte elborzasztott, igy ir (a költő: "betyár urai igy nevelték, nem rúg vissza, csak búsan átkoz, s ki egyszer rúgott a magyarba, szinte kedvet kap a rúgáshoz." Engedtessék meg, hogy a költők parancsa szerint emeljek szót "közös dolgainkról", elmondjam, hogyan latom társadalmunk alapproblémáit és létkérdéseit. A Kádár-korszakot - Déry Tibor szavaival elve - a mindenkor szükségszerűen ellenzéki magatartást tanúsító értelmiségi szemével láttam s éltem at sokszor lázadozva, de elismerve a roppant nehéz konszolidáció értekeit, kitörési kísérleteinket, még akkor is, ha azok nagy része a belső és a kulsŐ ellenállás miatt csupán frusztráció maradt. Sejtettem, hogy e korszak is követelt áldozatokat, s tudtam a kis létszámú politikai ellenzékről, de mindvégig reménykedve azt tapasztaltam, hogy a felháborodásaimban oly sokszor elutasított és megnevesitett politikai és gazdasági korrupció, valamint szakmai dilettantizmus dacára emberhez méltó életet lehet élni, s majdan lehetséges a felzárkózás Európához. így jutottam el korosztályi sokadma^ammal a maba a közelmúlt ismert történetein keresztül, s most engedtessék meg, hogy jelenünk egyik sorskérdéséről elmélkedjem "sine ira et studio". A demokráciáról az a véleményem, hogy történelmi tapasztalatok alapján gazdasági és társadalmi feltételek nélkül nem valósítható meg. Vagyis: demokráciát nem lehet felülről elrendelni, sem népi óhajra, sem demokratikus hatalmak kérelmére. Az is naivitás, hogy a parlamentáris demokrácia "látszata", a napjainkban zajló parlamentáris csetepaté automatikusan megteremti a demokratikus intézményrendszerét. Miből teremtené meg? A többmilliárdos örökölt államadósságból, a momentan uralkodó hatalmi koalíció bizony talanságérzetéből, (folytatás a 7. oldalon) AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. Szakonyi Károly TÖRZSASZTAL- Jo napot! De régen nem láttam! Mit csinál itt délelőtt ebben a füstös helyiségben, amíg más rendes ember dolgozik?- En is dolgozom. Nem látja?- A, igen, a régi modi! Beül az iró a kávéházba, maga elé tesz néhány iv papirost, kicsavarja a töltőtollát és ir. Rendel egy kapucinért...- Hogyne! Kapucinert! Nezze meg az árlapot!...- Persze, persze, csak nosztalgiázom. Sem nem kapucinert, sem nem szimplát szódával! Hol van már az az idő! De lehet, hogy még megéljük. Nincs kizárva, hogy visszatér a szimpla kávé is. Annyi mindent visszaállítunk, miért ne jutna eszébe valakinek a szimpla is? Meg a pikoló. Kérek egy pikoló világost... Tényleg ir?- Határidős...- Nem akarom zavarni. De ha már igy megláttam... Leülnek pár percre, csak amig felhajtom a kávémat! En sem érek rá manapság, rohanok, sietek, szervezem az életemet, pénzt hajkuraszok, üzlet után nézek... Jo magának! Beül ide, mint régen és kitalál valamit, megírja szép kényelmesen... Tényleg, miről ir?- Tárcát irok a...- Újságba lesz, nem? Na, én aztán tudnék adni tippeket, hogy mit írjon meg. Itt van például ez a szimpla. Miért tűnt el egyszercsak? Emlékszik, mikor ment ki a divatból? Amikor egyeseknek elkezdett jól menni. A prosperitás éveiben. Egyszercsak megszűnt. Megszűnt, mint valami szégyellnivaló ócskasag. Ki vacakolt azzal a pár forinttal? Eleinte már csak azért is duplát kért valaki, mert restellte a többiek előtt, hogy olcsójánoskodik. Aztán már a pincérek is rúhellték. Úgy néztek az emberre, ha szimplát rendelt, mint egy koldusra, akinek nincs helye a jómódú polgárok között. De mindennel igy lett! Megfigyelte? Ez még a nyolcvanas évek elején kezdődött, vagy talán még korábban... A rongyrázás! A vendéglőkben is. Minden kisvendéglős Gundelnek képzelte magát, egy idő után már be sem mertem ülni egy jobb helyre anélkül, hogy az utcára kifüggesztett étlap jobb oldalát át ne böngésztem volna. De nem volt. sok válogatnivaló. És most sincs! Nyílnak a kis magánvendéglők, de ezek _ is mind Gundel Jánosok, meg Atrium Hyaték. Főzelék? Legtöbbször nincs is, vagy ha akad az étlapon, hat egy negyednapi munkabéred az ára. Uramisten, hiszen mindig is volt nagy flanc a világban, de a szegényebbjének is jutott azért tisztességgel még a háború előtti korszakban is. Ha nem volt tele az erszényed, azért beülhettél egy kis, családias vendéglőbe, jót ehettél, ihattál; volt olcsó marhapörkölt, vagy székelygulyás, rendelhettél pirított máját, vesevelöt, pájslit zsemlegombóccal... szóval afféle szegényes ételeket. Babfőzelék, feltéttel! Grizes metélt! Virsli pörköltszaftban! De megtehetted azt is, hogy a sarki hentesnél vettél negyed kiló főtt fejhust, vajgy a tejcsarnokosnál ( húsz deka liptói túrót, s azzal állíthattál be a vendéglőbe, a tulaj készséggel adott hozzá tányért meg eszcajgot, csakhogy megigyál nála egy-két spriccert. Vagy egy korsó hideg, frissen csapolt Dreher sort. Vagy Kőbányait. Nem beszélve a törzsvendégekről. Akikre ott várt az asztaluk, a Stammtisch minden este. Uram, amig nem lesznek újra törzsvendéglők, amig nem lesz kinn a réz gyufatartöba csippentve, hogy Stammtisch, addig itt nem lesz rendes élet! Én mondom magának! Amig nem tud boldogulni mindenki a maga szintjén, vagyis hát amig itt mindenkinek arra kell törekednie, hogy pénzeszsák váljék belőle, és nem elégedhet meg - mert kénytelen nem megelégedni - azzal, hogy ó csak egy tisztes, de biztos középkeresetü ember, addig csak ( kiraboljuk egymást, Belehajszolódunk a pénzkeresetbe, és már semmi más nem fog számítani, csak az, hogy kinek mennyije van. Mert mára már ide jutottunk. Nem mondom, hogy ebben a nagy hajszában nincs pozitívum. Van. Mert ugyebár, azt mondtuk mindig, hogy eltunyult a társadalom, senkiben nincs ambíció, kezdeményezőkészség, hogy nekünk úgy is jó, ahogy itt van, csupa Pató Pál lakik itt és igy tovább. Megengedem. Magam is méltatlankodtam eleget. De most aztán átestünk a ló ellenkező oldalára. A pénz lett minden. Egyfelől azt halljuk, hogy kétségbeejtő a gazdasági helyzet, másfelől tiz- meg százmilliós vállalkozások hírét vesszük. Hát legyenek is beruházások, legyen minél több. induljon meg a ma^anipar, ( a magánkereskedelem, a magangazdaság, csak lássuk azt is, hogy nem mindenki lehet vállalkozó, üzletember, gyáros, nagykereskedő, mert a többség mégiscsak azokból áll, akik sem most, sem máskor nem lesznek vagyonosak. A többség, kéremszépen nem tud ezer forintos vacsorákat enni, autócsodákat vásárolni, fergeteges összegeket megforgatni, a többség hozza szeretne jutni egy szimpla kávéhoz, egy kellemes kávéhazban, ahonnan nem nézik ki, ha elüldögél a márványasztalnál néhány órácskát, s legfeljebb még egy pohár vizet kér a főártól; a többség, kérem, liptói túrót szeretne enni egy kék kockás abrosszal terített vendéglői asztalnál, s élvezni szeretne a főnök, vagy a feherkabátos pikoló által készséggel és derűvel felszolgált habzó sört; az emberek javarészé nem okvetlenül a gazdagságra, csupán a biztos megélhetésre vágyik. Na, de nem akarom zavarni. Kifizetem a kávémat, és már itt sem vagyok. Hát írja csak a tárcáját, bocs, hogy feltartottam. Biztosan valami szépet ir, igaz? Erdős Andrét, a multilaterális kapcsolatokban tapasztalatokat szerzett diplomatát Ne’v Yorkba, a magyar ENSZ-képvise- let vezetőjének jelölték. Feladatai közt említette a kapcsolatok mélyítését a világ- szervezet valamennyi tagállamával, ottani képviseleteik révén. MAGYAR DIÉTA SPECIALISTA Dr. DANIEL KLEIN BELGYÓGYÁSZ Rendelők: 240 E 82 Qd St. Nerc York NI 10028 (212)737-2000 Hétfőn és csütörtökön délelőtt 138-48 Elder At Flushing, NI 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendeles előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás * Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás. Szükség esetén házhoz megy.
