Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)
1990-07-19 / 29. szám
Thursday, July 19. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. 20. Karády a Gestapo börtönében •• Ötvenezer kilométer a tengereken Stern előadta, hogy a sanyargatott zsidóság enyhítéseket kér. Szörnyé atrocitásokról számolt be, s a deportálások kegyetlen példáit idézte. ( Takacs bement Endréhez, majd néhány perc múlva feldultan jött ki a szobából.- Az államtitkár ér nem hajlandó magukat fogadni. Magukra vessenek, hogy ez igy történt! Endre államtitkár ér fel van háborodva a zsidók ellen, akik a magyar nemzeti irodalom legnagyobb alakját, Vaszary Jánost el akarták pusztítani. Stern és a küldó'ttség másik két tagja földbe gyökerezett lábbal állt a handaban- dázó foszolgabirő előtt, aki ordítva folytatta;- A zsidók mérgezett levelet küldtek neki! Csak a gondviselés mentette meg az életét. Ezek után a zsidókkal meg szigorúbban fogunk elbánni!- De kérem.... Nem is tudunk....- Elmehetnek! A NYILASOK Elkövetkezett október 15-e. A rádió indulókat játszott és beolvastak Szalasi Ferenc hadparancsát. "Óncélú erdekcimboraság..." Most mar tudtam, hogy nyomtalanul el kell tunnom. Kiss Ferenc lett a Nemzeti Színház igazgatója, Rajniss Ferenc a kultusz- miniszter es Lohr Ferenc vette át a Hunnia vezetései. Izgatottan hallgattam a rádiót, olvastam az újságokat. Előbb bezárták, majd kinyitották a színházakat. A Pasaréti úti filmgyárban Mártonffy Emil rendezett filmet. Az Urániában a Horst Wessei filmet mutatták be, a bemutatón Szalasi Ferenc és Veesenmayer is megjelent. Az utolsó hiradas, amelyet újságban olvastam művészeti ügyben, egy hungarista-est volt, amelynek közreműködői kozott Barabás Sári, Kiss Ferenc, Szvoboda István, Szeleczky Zita, Szerető Sándor, Samy Zoltán, az Operahaz akkori igazgatója és sokan mások szerepeltek, akiket most nem akarok felsorolni. Nem mozdultam ki a szobából és reszkettem, hogy értem jönnek. Mintha éreztem volna, hogy el kell mennem, hirtelen összeszedtem a holmimat és átszaladtam Sitkey Irénhez. Egy óra sem telt el, a nyilas karszalagos pártszolgálatosok már kerestek a regi helyemen. Amikor kiléptek a lakásból, rögtön megtelefonálták nekem. Nem éreztem magam biztonságban. Fejemre kendót kötve vándoroltam egyik házból a másikba. Senki sem akarta vállalni, hogy ó "Karády Katalint bujtatja". így jutottam vissza a Galamb utca 7. számú házba, ahol egy ismerős házaspár lakott. December közepéig bujkáltam náluk. A légitámadások idején nem mentem le a pincébe, mert féltem, hogy valaki felismer. Nem mertem az ablak közelébe menni, nehogy meglássanak. Es mindenfelől hallottam, hogy a ny isok halálra keresnek. A Kaas Ivor utcai ház pincéjében is kutattak utánam, kimentek Budára, a Felsó Zöldmáli útra, megjelentek a Central-házban: mint a köpök, üldöztek. És közben mind több es több ismerősömről hallottam a hirt, hogy nem találják... Néha megjelent a lakásban egy-egy látogató és híreket hozott. Csak a titkos jelre jöttem elő. A környékbeliek akiknek az ablaka a Duna-partra nyílt, elmeséltek, hány embert látták megölni... Folytatjuk Egyedül, egy kikötéssel, egy éven belül Fa Nándor és Gál József főid—körüli vitor- lásutazasa a magyar közvéleményben is felkeltette az érdeklődést az ilyesfajta nagy kalandok iránt. Mikor értesültem arról, hogy Kopár István Balatonalmádiból hasonló vállalkozásba kezd, első hallásra úgy véltem, hogy egy ifjú ember felelőtlen és aligha megalapozott tervéről, netán álmáról van szó. Aztán alkalmam volt megismerkedni Kopár Istvánnal, aki a valóságban egészen másként festett, mint elképzeltem. Közel negyvenéves, keménykö- tesu, intelligens, tanult, rokonszenves fe'rfi. Miként ma mondják: jo fej. S nem valami fellengzős gondolatokkal jött elő, hanem megvalósulás elótt álló nagyon pontos tervekkel. Junius második feleben indul a jugoszláviai Pulábol, megtesz vagy 50.000 kilométert a tengereken, óceánokon s hozzávetőlegesen egy esztendő múltán tér haza. Közben mindössze egyetlenegyszer kőt ki, tehát majd egy évet tölt teljesen egyedül a távoli vizeken.- Minden képesítésem a vízhez köt - kezdi önmaga bemutatását. - Édesapám egyik alapitója volt a Mahárt vitorlásszakosztályának, szinte a vizen nőttem fel. Tizenkét éven át versenyszerűen vitorláztam, különböző hajóosztályokban. A Balatonnál azért szakítottam, mert nagyobb vizekre vágytam. Tengerész lettem. Először inasként szolgáltam az 1300 tonnás Borsodon, amely a Földközi-tengeren hajokazott. Később nagyobb hajokra kerültem s fokozatosan küzdöttem föl magam a tengerészeti ranglétrán. Matróz lettem, tanultam. 1971 és 1984 között szolgáltam többi között fedélzeti tisztként, rádiós tisztként, gazdasági tisztként, búcsúzóul a 13.600 tonnás Petofi-hajón jártunk a távol-keleti vizeken. Tengerésztiszti diplomámat a Műegyetemen szereztem, a közlekedésmérnöki kar hajózási szakán, majd letettem a nemzetközi rádió- távirász vizsgát. Második diplomámat a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakán nyertem el. Szakosított felsőfokú angol nyelvvizsgám van, vitorlásedzöi képesítést a Testnevelési Főiskolán kaptam, vitorlás vizsgabiztos vagyok. Jelenlegi munkám is a vízhez kőt, elsőként kezdtem vizi szolgáltatással foglalkozni a Balatonon, a Vizenjárók Oktatási és Szolgáltató Gm tagja vagyok, fó' profilunk a vitorlázás oktatása, kikötői szolgáltatások ellátása. Az osztrák-magyar Balaton Yacht Charter Sportszolgáltató Kft. ügyvezetőjeként is dolgozom. A bemutatkozásból kirajzolódik a kép. Nem valami felelőtlen ifjú szőtte vágyálmait, hanem egy magasan kvalifikált, sokoldalúan képzett férfi, aki szinte az egész eddigi életét a vizen töltötte, tud mindent a tenger szeszélyeiről és veszélyeiről, pontosan fel tudja mérni vállalkozásának súlyát.- De egyáltalán, miért indul útnak?- Gyermekkori álmom volt korulhajózni a Földet. Fiatelemberként úgy véltem, hogy majd úgy hatvanéves korom táján vágok neki az útnak. Akkor már kevéssé kell gondolnom a családra, inkább vállalhatom a veszedelmeket. Nos vagyok, a kislányom tizenhárom esztendős - persze vitor- lasversenyzo - nehéz otthagyni egy évre a családot. De végül mégis elvitorlázom. A vizi szolgálat, mint idegenforgalmi terűiéi, sok konfliktust hordoz magában. Akkor kötnek bele az emberbe, amikor csak akarnak. Belefáradtam a folytonos herce-hurcakba e's két esztendővel ezelőtt nekiláttam szervezni az utamat. Az előkészületek nem éppen egyszerűek és gondmentesek. Az első lépés persze a hajó építése volt. Kopár István először megvette az úgynevezett hajót vagyis a puszta hajótestet. Olyat, amilyennel Fa és Gál járta a nagy vizeket. Hossza kilenc és fél méter, vizkiszoritasa 4200 kiló, tervezője egy Cardell nevű svéd mérnó"k. gyártója a Ganz Danubius balatonfüredi üzeme. Másfel éves munka kellett ahhoz, hogy a hajóépitéshez ertö barátok segítségével vitorlakész állapotba kerüljön. Tavaly ősszel bocsátották vizre a hajót, és Flaubert regenye után Salambo névre keresztelték. Itt azonban megrállt a tudomány. Ahhoz, hogy ez a formas hajó bejárhassa a tengereket vagy kétmillió forint értékű felszerelésre - navigációs berendezésre, nagy teljesítményű rádióra, segédmotorra,. sok minden másra van szükség. A hajós fogta magát, gondosan megfogalmazva papírra vetette terveit, leírta mire jutott eddig es mire lenne szükségé. Ezt az irományt sokszorosította és elküldte különféle vállalatokhoz kérve a segítségüket. Csodák csodájára, jó néhány helyről kapott kedvező választ.- Eddig mintegy harmincán vitorlázták kórul a Földet egymagukban, de úgy haliam, mindannyian nagyobb hajóval. Mit tud róluk?- Szememben a világ legnagyobb tengeresze az a Robin Knox Johnston, aki kikötés nélkül tette meg ezt az utat a tengereken. Vele( együtt akkor tizenöten vágtak neki az óceánoknak, de egyikük sem ért célba. Elindulni ugyanis meglehetősen egyszerű: a hajózásban a hazatérés a művészét. A világjárók közül sajnos nehanyan eltűntek.- Merre vezet az útja?- A Földkozi-tengerrol kiérve az Atlanti- oceánon vitorlázom tovább, deli irányban, nem közvetlenül a partok mellett, mert ott nem kedvezőek az áramlások. Afrikát megkerülve az Indiai-óceánon át jutok el Ausztráliába, majd az ottani pihenő után következik a Csendes-óceán és irány az amerikai kontinens. Ezt a földrészt délen a Horn-foknál kerülőm meg, majd átszelve az Atlanti-óceánt, térek vissza a Földközi-tengerre.- Melyik a legkritikusabb szakasza az utazásnak?- Minden bizonnyal a Horn-fok. A Deli-sarkkör viszonylagos közelségeben vezet a hajóút, sokszor ide is főiúsznak a jégtáblák, de nem annyira a jég és a hideg a fó gond, hanem a nagyon erős dermesztő szél. Nincs semmi az útjában, viharos erővel fuj minden időszakban. t- Augusztus-szeptemberben tehat az ottani téli időszakban még a nagy hajók is elkerülik a Horn-fokot. Nekem feltétlenül oda kell érnem decemberben, januárban, tehát a nyár derekán, különben nem vállalkozhatom a kontinens megkerülésére. Nagyon hozzávetőlegesen számolva a hajóm óránként nyolc kilométert tesz meg - persze van, amikor lassabban, vagy éppen gyorsabban halad. Ha minden elképzelésem realizálódik, ( (folytatás a 6. oldalon)
