Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)
1990-12-13 / 47. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 13. 1990. JOHN KENNETH GALBRAITH: ROHANÁS A KAPITALIZMUSBA Azt hiszem nem kell hosszabban elidőznöm annal a ténynél, hogy ami az elmúlt hónapokban történt, az korunk legnagyobb változásai közé tartozik. Az viszont már sokkal kevésbé volt feltűnő, hogy gazdasági tanácsok áradatával lepték el a kelet európai országokat Nyugatról. Közhellyé koptatták, hogy a kommunizmus elbukott, a kapitalizmus győzött. Majd az ebből levont végkövetkeztetés: a kapitalizmus szentszékéről ki kell hirdetni, mi több, parancsba kell adni, hogy a gazdaságilag tönkretett országoknak mit, és hogyan kell tenniök. Ki is lehetne szakavatottabb a tanácsadásra és az útmutatásra, mint a sikeres rendszer legkönyörtelenebb szószólója? Véleményem szerint a tanácsok egy része, valószínűleg túlnyomó többsége, amellyel a közép- és kelet európai országokat ellátják, abból az úgynevezett kapitalista vagy szabad versenyt hirdető nézőpontból fogalmazódik meg, amelynek semmi köze sincs ezen országok valóságához. A nyugati demokráciák gazdasága össze is omlott volna, ha a most ajánlgatott tanácsaik alapján működnének maguk is. Az átmeneti állapotban lévő országokba áramló tanácsok fŐ vonása az, hogy a nélkülözést, a munkanélküliséget, az inflációt és a drasztikusan csökkenő életszínvonalat időlegesen elfogadjákf sót ( meg hasznosnak is tartják. A terápia lényegi elemének tekintik ugyanis, hogy a munkanélküliség és az éhezés egy újabb és magasabb szintű munkaerkölcs kiformálódását segíti. elő. Mindenkinek a képességei szerint, mindenkitől a szükségletei szerint. A minap egy Lengyelországban járt gazdasági tanácsadó lelkesen fejtegette ki nekem a nézetét, hogy a munkanélküliség, a nélkülözés és az alacsony bérek néhány éven belül igen csábítóan fognak hatni a külföldi beruházókra. Mindössze pár évnyi szenvedés, és minden jóra fordul. Ez - szeretnék körültekintően fogalmazni - Őrültség. A történelem során semmit nem hirdettek gyakrabban azok, akiknek maguknak nem kell a szenvedéstől tartaniuk, mint az áldozatvállalás társadalmi megjutalmazását. A bibliai szegényeknek azt mondták, hogy könnyebben jutnak majd a mennyországba, mint a gazdagok. Az ilyen jellegű tanácsok - egyszerű formában - nem egyebet akarnak, mint egy gyengén muködö gazdasági rendszernek a semmilyennel való fölcserélését. A mai nyugati országokban, beleértve Japánt is, a kapitalizmusnak már nem az ó'seredeti vagy primitiv formájával találkoznak az idelátogató kelet-európaiak. A társadalom életét javító intézmények kiépülése, a jóvedelemkiegészitések, a társadalmi kontroll - mindez alapvetően módosította ezt a rendszert.Ezeknek az intézkedéseknek a révén maradt fönn. Ugyanakkor a kapitalizmusra egy sor társadalmi feladat megoldása vár. Számos honfitársunk a rendszeren kívül rekedt: sokat hallanak a demokráciáról, de arról már nincsenek meggyőződve, hogy érdemes elmenni szavazni. Szomorú, de megingathatatlan tény, józan belátás alapján a jobb élet reményeben senki nem költözne el Kelet-BerlinbŐl Dél-Bronxba. De még a szabadság reményében sem tenne ilyet senki, mivel a pénz, az ennivaló és a lakhely hiányánál jobban semmi nem fojtja meg a szabadságot. Legújabb hírek szerint a Bush-kormány fontolgatja, hogy szakembereket küld a Szovjetunióba, hogy segítsenek kiépíteni a kapitalizmus intézményrendszerét, beleértve azokat a szakembereket is, akik a magánlakás építés dolgában adnának tanácsokat. Gondolom ezek a szakértők is el fogják mondani, hogy lényegében valamennyi kapitalista országban miként mondott csődöt ez az iparág, hogy megfelelő otthonnal lássa el a szegényeket, és hogy az Egyesült Államokban több millió hajléktalan ember él. Korunk politikája bővelkedik akasztófahumorban. Hadd térjek vissza fö mondanivalómhoz: amit nyugaton latnak az egykori Fal keleti oldalán élők, az nem a hagyományos értelemben vett kapitalizmus. Ez egy tökéletlen szociáldemokrácia. Keleten is, Nyugaton is a realitások szintjén a feladatunk azonos: meg kell találni azt a rendszert, amely egyesíti a piacorientált és a társadalmilag motivált cselekvés legjobb oldalait. Véleményem szerint az élelmiszerek és a lakásügy kérdésében az államra hosz- szú távú szerep hárul. Az alapvető élelmiszerek árában és a lakbérekben történő bármilyen nagyobb méretű és hirtelen változtatás bizonyosan kétségbeesést és dühöt fog kiváltani, amint az élelmiszerekkel kapcsolatban Lengyelországban és a Szovjetunióban meg is történt. Az állami támogatás egyáltalán nem szokatlan dolog, sőt teljesen normális. Az Egyesült Államokban, valamennyi közös piaci országban és Japánban az élelmiszereket széleskörű ártámogatásban részesítik, ugyanakkor - mint már említettem - a kapitalizmus sehol nem nyújt megfelelő és elerhetö vedelmet az alacsonyabb jövedelműek számára. Ami a nagy ipari és kereskedelmi vállalatokat illeti, amelyek a modern kapitalista és szocialista gazdaságok központi elemei, a végső tulajdonos kérdése nem olyan fontos. A nyugati országokban egyformán vannak jól működő magán- és állami kézben lévő vállalatok. Svájcban, ahol eletem egy részét töltöm, állami tulajdonban levő vasúton utaznak és telefonon beszélnek az emberek. Lakásunkat a helyi önkormányzattól kapjuk. A szomszédunkban élő gazdák garantált jó'vedelmet kapnak szükségleteik fedezésére. A jó lakás emberi jog.( Az a szép üzlet, ahol be szoktunk vásárolni, szövetkezeti tulajdonban van. A bankszámlánkat egy állami bank vezeti. Az Egyesült Államokban a vasutak csődbe mentek magánkézben, ezért az állam részben visszavásárolta azokat. Az állam százmilliárdokat költ a tönkrement magánpénzintézetek visszavásárlására. Ha a külföldiek széles kórben válnak tulajdonosokká, annak kedvezőtlen visszahatása lesz. Ahogy az amerikaiak sem dolgoznának szivesen (nem is dolgoznak) a japánoknak - mindegy, hogy mennyire eredményesen -, a lengyelek, csehek, magyarok is aligha dolgoznának szivesen az amerikaiaknak, németeknek, vagy a japánoknak. Az átalakulást nem szabad azért bírálni, mert fokozatos es körültekintő. A második világháború után majd egy évtizedig tartott, amig Nyugat-Európában a gazdasági élet visszatért a normális kerékvágásba, pedig az kevésbe volt komplex feladat, mint amilyennel most a kelet-európai országoknak meg kell birkózniuk. Nagy- Britanniának hét évre volt szüksége, hogy a fontot teljesen konvertibilissé tegye, mint ahogy az élelmiszer fejadagolása es az ezzel összefüggő árellenőrzés is jó ideig eltartott.. . Az előzőekben a körültekintő gazdasági lépések, az ideológiai fantazmagóriáktól es szenvedélyektől mentes döntés fontosságát hangsúlyoztam, mert enélkül nem lehet csökkenteni az emberi szenvedést és kétségbeesést. Ily módon lehet tompítani a nemzetig etnikai, faji vagy vallási konfliktusok hatasait is, mert a gazdasági nehézségek és nélkülözések kiváltképpen táplálják az ilyen jellegű feszültségeket. A gazdasági jólet faz igazi gyógyír ezekre a problémákra. Es megfordítva, semmi sem árt jobban a jólétnek, mint a polgári vagy vallási csatározás. Korunk szomorú és kikerülhetetlen ténye, hogy a nyomorúság konfliktust gerjeszt, a konfliktus viszont növeli a nyomorúságot. A szociáldemokrácia buszkén vallja - nevezzék azt liberalizmusnak, mint az Egyesült Államokban, vagy demokratikus szocializmusnak, mint Európában -, hogy fölötte all a nemzeti , etnikai és vallásos szenvedélyeknek, az előítéleteknek és a konfliktusoknak. Legnagyobb fegyvere a gazdasági jólét ígérete, amelyen a nyugalom alapul es amelynek revén azt szolgálja. Még egy dolgot kell hangsülyoznom. Az itt körvonalazott gazdasági feladatok végrehajtása intelligenciát és körültekintést igenyel. Az etnikai, faji és nemzeti szenvedélyek fölkorbácsolásához egyikre sincs szükség. Európában a nyelvi, etnikai es vallási kisebbségek ellen bárki keresztes hadjáratot indíthat, akinek elég nagy hangja van, viszont rest gondolkozni: a gazdasági újjáépítéshez ez édeskevés. A szociáldemokráciának és a társadalomért felelősseget érzőknek van még egy további öröksége, melyre szeretném felhívni a figyelmet. Erre a nagy átmenetre úgy kell tekintenünk, mint amelynek mindannyian reszesei vagyunk, amelyben szerepet kell vállalnunk. Ebből a szempontból a kormányunkat illetően nem vagyok túlzottan optimista: a közelmúltban a jelek szerint a kormány visszatért a megelégedettség politikájához és gazdaságtanához. Sokan emlegetik egy új Marshall-terv lehetőségeit, az igény megvan rá. Ehelyett - mint már rámutattam -, olyan szónoklatokkal és tanácsokkal állnak elő, amelyek vagy irrelevánsak, vagy kárt okoznak. (És mint oly gyakran, a súlyos jelenlegi és potenciális lehetőségek közepette a Nemzetközi Valutaalap f szigoritási sürgetést fogalmazott meg.) En viszont a velem hasonló módon gondolkozókhoz szólok itthon és Nyugat-Európában^ hogy bátran terjesszük ki a kelet-európai országokra azokat a, programokat, amelyeket itt az Egyesült Államokban dolgoztak ki 1948-ban. Ez az amerikaiak körében sem nem kivételes, sem nem kisebbségben lévő remény. És talán e példaadással az amerikaiak általában es a kormányunk konkrétan kepes lesz korunk kihívásához felnőni. Zwack Péter magyar nagykövet, Bruce Gelb, az amerikai kormány tájékoztatási hiyatalanak elnöke Washingtonban egyezményt irt alá, arról, hogy a két ország oktatási vegyesbizottságot alakit. 6.
