Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-05 / 14. szám
Thursday, April 5. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. VERMES ÉVA Fohász Uram, fazom! Ülök a nekem rendelt Ötven négyzetméternyi’ egyetlen tulajdonomban, halvány cseresznyeág az asztalomon, és odakiinn poroszöld a kelenföldi tavasz. Fázom, Uram! Magam varrta pamutlepel a testemen, görnyed a hátam az írógép előtt, lötyögő konnektorra esik a tekintetem, ahogy a könnyeim súlya lehúzza a fejem. # Elszállt ötven évem. Úgy fázom Uram! Ma temetésen voltam, barátnőm anyját tettük a föld alá, és először életemben képzeltem magam abba a távoli világba, honnan őseim jöttek, ki tudja, mikor. Hunyt szemmel végigeltem, amig a kántor énekelt, egy másik életet, sivatagit, fiatal mellemre átizzadt gyolcs tapadt, egy másik ruha, nem ez a ciklámenszinü, amely alatt most - fázom, Uram. Szerettem ott és szültem, kovasztalan kenyeret tettem a férjem elé, mézborral kínáltam - és megöregedtem. Kócosán, bolond csavargóként róttam aztán a napégette áttalan utakat, senki nem volt mellettem. Valahol, egy nagy kanyaron túl, bizony, odahagytam őket, akik fontosak voltak nekem - es a valamikori önmagamat is. Tűzött a nap, és én dideregtem... Erőszakkal kinyitottam a szemem, mert azt gondoltam, hogy akkor már inkább a Kozma utcai ravatalozó, ahol mindezt csak elképzeltem. A kántor meg cifrázta, Ráhel lányát, Esztert búcsúztatta, furcsa^ gondoltam, hogy a barátnőm anyját is úgy hívták, mint engem, s még az ó anyjat is: mint az enyemet, vagy csak igy értettem? Es egy cseppet sem melegedtem fel, Uram! Kocsiba szálltam, egy régi szerelmem repített a Kerepesi utón hazafelé, kis sárga FIAT-ja vékonyát sarkantyuzva, boldog voltam ott vele, meg nevettünk is, Uram! Es most sírok mégis. íróasztalomon a reg elmajszolt bonbonok dobozából kimentett áttetsző narancsszin irószertartommal magam előtt, melyből olcsó számológép vihog felém, ő ki tudja számolni a fizetségeimet, én nem, mert Uram, én semmit, de semmit nem tudok. Volt nekem, Uram, volt nekem egy na^y zuhanásom... Akkorát buktam! Akkorát ütöttek rajtam, Uram. Nem tudok felkelni, ladd! Es nagyon fázom. Ahogy a barátnőm az anyját, eltemettem, becsapott, belém rúgott, verrögoket dobálok rája, Uram! Azóta fazom. Majd megdermedek. Könnyeimtől már ragad az arcom, ahogy sajnálom magam, huszonkét forintos cigaretta szopokáját szorongatja a fojpm, adj takarót, mert Eszter, Ráhel lánya fazik, Uram. ZÁKÁNYI ZSUZSANNA Repülnek az évek Fejünk fölött, mint a felhők repülnek az évek. Ünnep táján meg-megállnak ők is visszanéznek, és ilyenkor előkerül egy-két poros emlék, emlék, ami valóság volt, valóság volt nemrég. Régi udvar dús füvében elrejtett tojások, alacsonyan járó szemünk csak rájuk vadászott! József-napi vásáron vett tükrös csikó, mézes, régen kinőtt kicsi csizma szára ma is fényes. Anyám-dagasztotta kenyér illata a szélben beköszön az ablakon, ha nyitnak a pékségben. Az az időette vegyszer a sárguló képen mutatja csak, milyen voltam valamikor régen. Hej, gyermekkor! Ifjú álmok! Piros csizmám, fényes! József-napi vásáron vett tükrös csikó, mézes! Moldova György Egy iró vallomása Igényeim sose voltak. Nem vagyok aszkéta, de a kocsmában ma is jobban esik egy pohár bor, mint valami osztályon felüli helyen. "Olcsó üzemíj" pali voltam világéletemben. Szerettem a pacalt a Rákóczi téri csarnokban; egy évig elvoltam egy cipőben, amig legfeljebb ünnepkor kipucoltam. Még ma is, szinte mindenhová villamoson utazom. ... Sokat dolgozom. Illetve: mindig dolgoztam... Ahogy az idb múlik, egyre többet kell Írnom. Huszonéves koromban két órányit írtam naponta, abból megvolt a csalad: anyam, testvéreim, nagyanyám. Csavarogtam, dumáltam, udvaroltam, ittam. Most egy nagy építkezés pontosságával osztom be az időt. Valaha megengedhettem magamnak, hogy egy mondatszerkezeten vagy jelzőn akár egy teljes napot gondolkodjam. Mint valami olajkút, akkor is hoztak némi hasznot az Írásaim, ha nem Írtam: itt-ott mindig előbukkan egy-egy másodközlés vagy második kiadas. Most még inkább megengedhetem magamnak, hogy ne sürgessem a munkát, mégis: állandóan dolgozom. Ha úgy érzem, hogy szükségem van még egy hétre mondjuk Sopronkőhidán, visszamegyek. Képtelen vagyok félmunkát végezni. t ... Az irás magányos műfaj. Es az irodalmi világ velem - kevesek kivételével - ellenséges. Természetesnek tartom, hogy öt-hat ezres megjelenési példányszámmal nem nagyon szeretnek. Nincs is nagyon jó modorom. Nem járok sehova. A barátaim között nincsenek művészek. Főleg sportolókkal: Székely Évával, Rózsás Péter asztaliteniszezővel barátkozom... A teljesítménnyel szemben minden rosszindulat tehetetlenné válik. Ha jól meg tudok valamit írni, nyertem. Ha nem: akkor is vesztes lennék, ha minden irodalmi csoportosulás engem írna fel a zászlajára. , Az olvasók szeretetét azonban érzem. És ez nekem elég. A mély rokonszenvük zavarba ejt. Arra késztet, hogy bizonyítsak. Hogy megtaláljam... ... Nem tudom, Írónak milyen vagyok, de azt hiszem, apának megfelelő1. Amikor meg kicsik voltak a lányaim, a világ végéről is hazajöttem a fürdetésre. Semmi nem ment fel az alól, hogy ne a legkomolyabban vegyem bármilyen apró problémájukat... A feleségem... Ő többet kénytelen kiállni a munkám miatt. Neki nehezebb a helyzete. De hát ő tudta, mire vállalkozott... A lányaim most kezdik olvasni a könyveimet... Nem szoktuk megbeszélni. Ha azt mondják, hogy jó - az jó! Az agg Kossu th és a Napsugár Micsoda gonoszsága az életnek, hogy a lélek nem tud együtt öregedni a testtel. Kossuth Lajos, az emigrációban elő nyolcvankét éves nagy magyar beleszeret a Turinba látogató, tizenkilenc éves Zeyk Saroltába. Séták, beszélgetések, vizitek, gyermeteg, ártatlan evodés: gyorsan elrepül 1884 édes nyara. Zeyk Saroltának vissza kell utaznia Erdélybe, magára kell hagynia a szerelmes öregurat, aki haláláig táplálkozik az emlékekből. Kossuth is, a lány is tudja, hogy kettejük helyzete és kora kizár mindenfajta lehetőséget, akár csak barátságuk intenzivebb folytatására is. Leveleznek, de szemérmes, cseppet szégyenletes titokként kezelik ezt is. Kossuth szenved a reménytelenségtől, mégis tudja, hogy kivételes ajándékként kell fogadnia az őt öregkorában meglátogató heves érzelmet. Evődik, tréfál, zsarol, bizonygatja, hangsúlyozza apai vonzódását, de Zeyk Sarolta okos nö, pontosan tudja, ez mit jelent. Egyszer tapintatosan figyelmezteti a turini remetét kettejük helyzetére. Kossuth fájdalmas, szép szerelmében is megmarad az emigráció tekintélyes nagy öregjenek. Nevelgetni, irányítani szeretné a mar feleség es anya Zeyk Saroltát, mit tegyen, mit ne tegyen, kivel barátkozzék, kivel ne, mely irányba befolyásolja férjét. Turinból korholja a Magyarországon élő családot politikai érdektelenségükért vagy a kiegyezésre való hajlamukért. A leveleket Zeyk Sarolta Kossuth kifejezett tilalma ellenére őrizte meg, a kiváncsi és kaján utókor igy ismerhette meg okét egy 1919-es kiadványból. A Szép- irodalmi Kiadó most nem egyszerűen megismételte a régi publikációt, hanem kiegészítette Zeyk Saroltának, a "Napsugárnak" mindeddig ismeretlen naplójával. KÁVÁSKÚT Lent a völgyben két fa lombja, mint két szerelmes összeborulva, nézik a forrás tiszta tükrét. Mögöttük színes színfal: a hegyoldal zöld gyepe- puha párna - mélyen nyugszik a két fa lomb feje és virág, virág szerteszét szarkaláb és margarét. Hányszor néztem tiszta tükrét forrás szemednek és ittam nyármelegnek csodás húsét, kristálycseppjét szent vizednek? Drága forrás csendes zuga e zajos világnak a föld ráncos arcán csillogó könnycsepp- vágyom utánad Benedek — Újítsa meg előfizetését!
