Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-09-21 / 35. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 21. 1989. WASHINGTON, D.C. A Burroughs Wellcome cég 20 százalékkal leszállította az AIDS elleni AZT orvosság árát. Eddig egy kapszula ára $1.50 volt, most $1.20 lesz. Az AZT lelassítja az AIDS virus ^aporodását. JOHN CARDINAL KROL elfogadta a Kováts Óbester Történelmi Társaság és Alapítvány magyar-lengyel- francía huszárünnepségeinek megnyitását és okt. 7-én az Army, Navy, Air Force közreműködésével és bevonásával zenés ébresztik adnak 4 helyen Trenton N,J, - nek észak, dél, kelet és nyugati részeiben, ahogyan azt annak idején Washington tábornok elrendelte. Az ünnepség reggel 10 érakor kezdődik a püspöki katedralis előtti téren a város szívében. Mindenkit szívesen fogad a Kováts Foundation baráti köre es a Muzeum Bizottság nevében az Előkészítő Bizottság. Az ünnepséget videóra is felveszik. AZ ELNÖK HIBÁS STRATÉGIÁJA (folytatás az 1. oldalról) gyakorisága, a kábítószer használata csökken, ahogy az illető öregszik. A bűnözésre, vezető hajlam gyorsan nő az ifjukoruak kozott. Tetőpontját a 16 és 20 évek között éri el es azután állandóan és gyorsan csökken a felnőtt korban. Mélységes jelentősege van ennek. Hiszen, ha bebizonyosodott, hogy a fiatalkorúak bűnözési hajlama egyre csökken az évek múltával, akkor mi az értelme annak, ha bebörtönözzük őket akkor, amikor a probléma már megszűnt. Mi értelme van az életfogytiglani fegyházbüntetésnek, ha topra tartunk egy ( 60 éves embert, aki mar eltöltött 30 évet a börtönben? Az 50 even felüli bűnözők száma egyötvenede (1/50) a 16-20 év közötti fiatalokénak. Miért költ tehát az állam évi 25.000 dollárt egy 50 even felüli bűnözőnek börtönben tartására? Minden vizsgálat arra utal, hogy a kábítószer elleni küzdelmet a használat megakadályozására, a fiatalkorúak befolyásolására kellene koncentrálni. Kutatásaink világosan bizonyítják, hogy azok a gyermekek, akiket megtanítanak más tulajdonának tiszteletben tartására, megtanítanak arra, hogy ellenálljanak kívánságaik azonnali kielégítésének, megértetik velük a kábítószer és alkohol fogyasztásának súlyos következményeit, sokkal ritkábban valnak bűnözőkké. A kábítószer elleni küzdelem kulcsa a szülök bevonása e küzdelembe. szűrös mátyás Értekezlete n.y.- ban (folytatás az 1. oldalról) parlamantnek. Bollock Barbara a külföldi befektetők magyarországi dollárjövedelme kihozatalanak megkönnyítését szorgalmazta. Száz Zoltán a Magyar Szövetség washingtoni politikai ténykedéseit ecsetelte a magyar vámkedvezmény meghosszabbítása érdekében. Király Béla tábornok az amerikai-magyar kulturkapcsolatok bővítését célzó tevékenységéről számolt be. Nt. í Csordás Gabor, new yorkí református lelkész felkérésere Kürthy László püspök, a magyar parlament tagja, beszámolt a magyarországi református egyház jelenlegi helyzetéről, amelyben sok téren lényeges javulás mutatkozik. Vair Klein NEW YORK, N.Y. Az NBC televízió hírszolgálata beszámolt arról, hogy Galan elnökjelölt meggyilkolása után több izraeli Önkéntes, köztük Vair Klein, ny. alezredes sietve elhagyta Columbiát. Ezeket a katonai szakértőket Jósé Gonzalo Rodriguez Gacha, a columbiai kábitószerkeres- kedelem egyik vezető személyisége szerződtette saját magánhadserege kiképzésére. Klein alezredesen kívül elhagyta az országot Mike Harari is, aki egykor a Mosad, az izraeli titkosszolgálat kozep-amerikai szervezetének volt a főnöke. Megszervezte Noriega, panamai diktátor testörségét. 1982 es 1985 között Harari a Reagan kormány megbízásából katonai felszerelést szállított a nicaraguai kontráknak. * NEW YORK, N.Y. A világ legnagyobb bankja a japán Dai Ichi Kangyo megvette a Manufacturers Hanover Rt. egy részlegét és a bank részvényeinek egy részét. A befektetés 1.4 milliárd dollárra rúg. Ez a legnagyobb összeg, amit egy japán bank amerikai pénzügyi intézetbe fektetett. BUDAPESTI VÁNDORKÓRUS AMERIKÁBAN A 28 nemzetközi versenyen dijat nyert 70 tagú magyar kórus Oktober 14 és 29 között körutat tesz Eszak-Amerikában, melynek folyamán a következő városokban fognak fellépni: Cleveland okt. 14. este 7 órakor a Fairview Fark High School-ban, Chicago okt. 15 d.u. 3-kor a Szent István R.K. templomban, New Yprk okt. 21. este 7 órakor a Julia Richman High Schoolban, Toronto okt. 28. este 7 orakor a Magyar Házban, Hamilton okt. 29. d.u. 4 órakor a Mohawk College-ban. A Kórust Révész László és Mindszenthy Zsuzsanna vezénylik. AMERIKAI , MAGYAR SZ0 rÉÉiÉMÉÉÉMÉÉÉÉMÉÉÉÉMÉÉÉÉMÉÉÉÉiÉÉÉ USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August, last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31. 1952. under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $20.- 6 months $12.In Canada and other countries: One year $25.- 6 months $15.Post master: Send address changes to: Hungarian Word,Inc. Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Szenegálban csatornaépítés során a földből arannyal, ezüsttel teli zsák került elő. 646 aranypénz, egy kilónyi ezüstpénz volt a zsákban, a lelet értéke több millió forint. A zsák állapotából Ítélve három-negy éve ásták el az alighanem bűnös utón összeszedett pénzeket. ^ Tüdőrák. Az Egyesült Államokban ugyan csökken a dohányosok száma, am, paradox módon, a tűdőrákos megbetegedések tovább emelkednek. 1986-ban 126 ezer ember vesztette életét az USA-ban tüdőrák következtében, s az áldozatok nyolcvan százalékánál a betegség oka a dohányzásban keresendő. A füstölés visszaszorulása csak néhány év múlva mutathatja meg pozitív hatását, mert a tüdőrák kifejló'dese általában hosszá évekig tart. * . , Raoul Wallenberg szuletesenek 77. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak; a napokban Budapesten, a XIII. kerületben. A Raoul Wallenberg utca és a Pozsonyi ut sarkán álló ház falan elhelyezett bronz domborművet - Bottos Gerő szobrászművész alkotását - a magyar zsidók( tízezreit megmentó svéd diplomata emleke előtt tisztelegve állíttatta a Fővárosi Tanacs, a Novotrad Rt. és az Optimum Kisszövetkezet. ^ Kétemeletes rezidenciát építenek Aihito császárnak es csaladjának a japán kormány döntésé (alapján. Öt évig, mig tart az építkezés, őfelségének naponta négy kilométert kell utaznia "munkahelyére", a császári palotába. ~ ❖ (Hatásos módszert talált ki a záróra betartására egy zóldvendéglő tulajdonosa az NSZ^K-beli Lubeckben: a kerthelyiség asztalai között pontban 10 órakor öntözőberendezés lép működésbe, indulásra sürgetve a legmakacsabb ivót is. ❖ A kalapba beépített légkondicionáló berendezést _ Bahrein egyetemének e^yik fizikusa talalta fel, ráadásul a hűvösségét adó fémle^yezöt éppen a napenergia hajtja. Az új "hűtő" sisakot próbaképpen a közlekedési rendőröknél vezetik be. Nem vette eszre a figyelmeztető táblát a norvégiai Sogne-fjordnál egy nyaraló nyugdíjas házaspár, és behajtott egy épülő alagútba. Autójuk elmerült, ők pedig 36 órát töltöttek benn, mig másnap reggel rájuk talaltak a munkások. Egyetlen cigaretta elszívása a Kheopsz- piramis sirkamrájában borzalmas órákat okozott e^y brazil turistának. A férfi a gomolygo füsttol és oxigénhiánytól elájult, s mire macához tért, a piramist bezárták. Csak órak múlva sikerült kiszabadulnia. A barcelonai olimpiát is veszélyezteti a Spanyolországban dúló lópestis: 450 ló pusztult el csak augusztus hónapban. ❖ A "Jövő autóját" teszteltette a 16 éves David Cunliffe Melbourne-ben: a háromkerekű, könnyű jármű 335 kilométéren csupán egy liter benzint fogyaszt, igaz, óránként mindössze 24 kilométert tesz meg. MOZGÓ VILÁG