Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-07-13 / 28. szám
Thursday, July 13. 1989. 7. AMERIKAI MAGYAR SZO Haraszti Endre A Nagy Francia Forradalom közvetlen előzményei Gondolom, mindenki tudja, hogy miért aktuális ebben az évben a "Nagy Francia Forradalomról" beszélni. Julius 14-en 200 évvel ezelőtt, - Párizsban a forradalmi tömeg elfoglalta a Bastille-t, a politikai foglyok hírhedt börtönét. Bar ez a forradalom tulajdonképpen tiz esztendőn át - 1789-tÖl 1799-ig - tartott, dicsőséges es véres tényét ez az egyetlen nap, - julius 14-e szimbolizálja. Nem vitás, hogy Franciaorszagban - és szerte a nagyvilágon - hatalmas es fényes ünnepségek várhatok a kétszáz éves forduló alkalmából, hiszen ez a történelmi földrengés nemcsak a franciák ünnepe, hanem mindenkié, aki érzitudja, hogy e forradalommal uj fejezet kezdődött a történelemben. A győztes polgári forradalom megdöntötte Francia- országban a feudalizmust, magához ragadta az államhatalmat s azzal, hogy meghirdette a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavait, ui, ragyogó, reményteljes csillagot tfizott más, rabságban élő nemzetek egére is. Gondoljunk csak a magyar felvilágosodás költőjének, Batsányi Jánosnak /1763- 1845/ 1789-ben irt soraira, melynek "A franciaországi változásokra" címet adta, s melyet közvetlenül a párizsi események, illetve a Bastille lerombolása után irt: "Nemzetek, országok! kik rut kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti is kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hohéri! t Jertek, s hogy sorsotok előre nézzetek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Bizony ez a forradalom nemcsak a franciáké volt, hanem többé-kevésbé az egész világé, a reménykedő emberiségé, mely ekkor még nem sejthette, hogy - mint a legtöbb forradalomnak - ennek is lesznek sötét árnyoldalai, baljóslatú, véres-sáros utóhangzása. Remélem, érthető, hogy a cimben azért használtam a "nagy" jelzőt, mert a franciáknak számos forradalmuk volt s ez a kétszáz esztendővel előtti volt az, amely valóban nemcsak az övék, hanem az egész emberisége. Az idősebbeknek emlékeztetőül, egy régesrégi iskolai anyag ismétléséül, az ifjabbaknak tanulságul irom meg a közvetlen előzményeket,- egészen 1789 julius 14-ig bezárólag. Hangsúlyozom, hogy csupán p- "közvetlen" előzményekre terjedek ki, hiszen - a történelem végtelen és bonyolult lancolatú, - s ha oknyomozásunk során minden gyökérszálat felszínre akarnánk hozni, akkor akár évszázadokra is visszamehetnénk. Volt egyetemi diáktársaimra gondolok, akik izzadó üstökkel ültek a vizsgaasztalnál es arra a kérdésre, hogy 1789-ben mi is okozta a Bourbon-monarchia bukását és az "ElsÖ Köztársaság" megalakulását, ahanyan voltak, annyiféleképpen válaszoltak. Valóban igen bonyolult probléma ez, hiszen itt az okok-okozatok óserdei liánhoz hasonló egybefonódásáról van szó. Gondolhatunk az "Ancient Regime" erőszakos es korrupt hatalmara, a parasztság kíméletlen adókkal való kizsákmányolására, amely a jómódú polgártól, a sárbaragadt jobbágyig szinte mindenkit felháborított. Gondolhatunk arra, hogy már a XVIII. száA Bastille ostroma, 1789. julius 14.' zadban kialakult az a francia felvilágosodott irodalom, melynek hatása kiterjedt Európa egesz kultúrájára s a maga racionalizmusával átváltoztatta az emberek gondolkodását, mintegy szellemileg-lelkileg előkészítvén a forradalmat.Ez az uj szellem legelőször és legteljesebben Voltaire- ben (1694-1778) testesült , meg. A szabad gondolat jegyeben támadta mindazt, ami az egyházon, államon, a társadalmon belül a modern ember szemével és kritika- i érzékével támadható volt. Mellette Montesquieu (1686-1755) volt az, aki ragyogó stilü müveivel rohamozta meg a rideg es merev abszolutizmus intézményét. Ezt az irányzatot betetőzte az enciklopédikus mozgalom, Diderot (1713-1784) vezetésével. A kritika szűrőin átszűrve foglalták Össze a korszak akkori tudását és támadták egy megkorhadt társadalom összes pillérét. Nyomukban egy új világfelfogás terjedt el. Külön kell említeni Rousseau-t (1712— 1778), aki a természethez-való-visszatéréssel akarta a társadalmat újjászervezni, megadva a döfést az elfáradt klasszicizmusnak és kezdeményezve a romantikus világszemléletet. Az okokat kutató sokat olvashat a francia polgárság kialakulásáról és éppoly lassú, mint amilyen biztos megerősödéséről, - itt-ott mé^ az arisztokrácia terhére is. Ez a polgárság már elég öntudatos és hatalmas erejű volt ahhoz, hogy megérezhesse: ütött a feudális arisztokrácia órája és fokozatosan kezébe veheti a hatalmat. Kár volna figyelmen kívül hagyni azt, hogy a franciák előtt volt már az Egyesült Államok forradalmának lelkes peldaja; egy fiatal nemzet - Washingtonnal az élén - harc során szüntette meg gyarmati létét és a philadelphiai kongresszuson, 1776 julius 4-én, kimondta az Angliától való elszakadást. Fentebb csupán a legjelentősebb okokat említettem s e szerény iras keretében még csak kísérletet sem teszek, hogy rámutassak ezen okok egymásbafonódásának, komplikált egymásrautaltságának kibogozására. Akit a téma különösképpen érdekel, az amúgyis ki fogja keresni a megfelelő’ könyvtári müveket és el fogja olvasni mindazokat a cikkeket, tanulmányokat, melyek a 200. évforduló kapcsán a különböző nyelvű újságokban megjelennek. Érdekes azonban rámutatni arra, hogy a Bourbon-dinasztia a forradalmat megelőző évszázadokban általában mindig győzedelmesen harcolt és Franciaország majdnem háromszor olyan nepes volt, mint- többször is szerencsésen legyőzött ve- télytarsa - Nagybritannia. Egy ilyen katonailag is erős ország, mely roppant mezőgazdasági erőforrásokkal, virágzó szövőiparral, pompás utakkal és csatornákkal, hihetetlen mértékben megnőtt külkereskedelemmel rendelkezett - hogyan kerülhetett ilyen meredély szélére? Szem előtt tartva az előbb már felsorolt különböző politikai-társadalmi okokat,- pénzügyi természetű volt a baj. Francia- országot félelmetes csőd fenyegette. Nem lehetett következmény nélkül, felelőtlenül folytatni azokat a hosszú háborúkat, melyek a "Napkirály", XIV. Lajos (1638- 1715) dicsőségét voltak hivatva minduntalan újra és újra bebiztosítani. Nem lehetett végtelenségig tékozolni a nemzeti jövedelmet, mint ahogy az XV. Lajos (1710-1774), illetve legjelentősebb szerétéi, Pompadour és Dubarry asszonyok idején történt. Az amerikai forradalmat már olyan francia kormány támogatta 1775 és 1783 között, amely már valójában nem rendelkezett e támogatáshoz elegendő anyagi eszközökkel. Mikor XVI. Lajos (1754-1793) 1774- ben a trónra lépett, a húszéves, tapasztalatlan es elkényeztetett uralkodónak máris olyan gondokkal kellett szembenéznie, melyeket igazában nem is értett s melyek erőskezú reformokkal való megszüntetésére keptelen volt: a reform-igények pénzügyi, társadalmi és politikai jellegűek voltak. Az ifjú király jóindulatú volt, de teljesen híjával annak az erélynek és tapasztalatnak, amely országa romlott közállapotának orvoslására szükséges lett volna. 1770-ben, tehát 16 éves korában, feleségül vette a 15 éves Mária Antóniát (franciásan: Antoinette-t), ki Mária Terézia császárnő (magyar királynő) leánya volt. Osztrák származása miatt már kezdetben rendkívül népszerűtlen volt és ezt a népszerűtlenséget meg csak fokozta az, hogy a közvélemény az udvar notórius kicsapongasai és pazarlása miatt valószínűleg minden újdonsült uralkodónőt gyűlölt volna. Mária Antoinette is szerette a tékozlo mulatozásokat, - melyik gyermekasszony ne szerette volna, ha a fényes párizsi udvarba csöppen?,- tehát folytatta a pazarlást, ugyanakkor, mikor a kincstár válságban volt. Tanácsadói Ösztönzésére az ifjú király hajlandó volt tanulmányozni a gazdasági válságra utaló állapotot. Talan-talan az egész életében selyemben, bársonyban tartott, elkényeztetett urficska is kezdte már megérteni, hogy Franciaországban hiányzott az annyira óhajtott társadalmi egyenlőség, a méltányos adózás s nyoma sem volt politikai szabadságnak. Középkori kiváltságok árasztották el az allam tes- tét s e kiváltságok zömét a múltban megcsontosodott egyház, a nemesség birta, de kiváltságokkal rendelkeztek a vidéki rendi gyűlések, a birak és a kereskedelmi cehek is. E kiváltságok korrupttá tették az igazságszolgáltatást. Az adóteher túlnyomó része a legszegényebbek hajlott vállára hárult. A felvilágosult filozófusok hatására Franciaországban ekkor mar ott élt Europa legértelmesebb középosztálya, de a konzervatív államapparátus elzárta az érvényesülés útjait a hadseregben, a hajóhadnál, az egyházban és a magisztrátusban is. Beszélni kell itt a francia főpapságról, mely - láthatóan - már régen ném járt a krisztusi elvek utján. A főpapok hihetetlen fényűzésben éltek, de semmiféle (folytatás a 8. oldalon)
