Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)

1989-11-23 / 44. szám

Thursday, Nov. 23. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 9 A SZŐRNÖVÉSRŐL Az epilacióval. a végleges szöreltávoli- tassal kapcsolatban nem javasolható ez a módszer húszéves kor alatt, mert akkor még van remény arra, hogy a szálak maguktól kihullanak. A hormonzavarban szenvedők esetében sem, csak az alapbetegség kikezelése után érdemes kiszedegetni a megmaradt szálakat. Ideg* és cukorbetegek mondjanak le erről a módszerről. Szemölcsből, anyajegybŐl, orrból, fülből és szemöldökből nem lehet epilálni. Ez a módszer akkor javasolható, ha egész­séges a szervezet, ép a bór. Próbaszedéssel kell kísérletezni, hogy az illető nem hajlamos-e tulburjánzásos vagy sorvadasos sebgyógyulásra. Ha mindezek kizárhatok, akkor heg nélkül gyógyul a bór. A művelet elvégzéséhez feltétlenül szük­séges, hogy a szőrszálat három-negy milli­méter hosszúságúra megnövesszúk, hogy nővési iránya jól látható legyen. A szakember a szál mentén a szőrtüszőbe vezeti be azt a nagyon vékony, különleges tűt, mely a gép bekapcsolásakor gyenge áram impulzus közreműködésével a tú végétől befelé haladó kúp alakú sejtkrcsapódást végez. Ebbe a kúpba kell beleesnie a hajhagyma egy részé­nek, a papillának, amely felelős a szőrszál növéséért. A bőr alsó rétegeben keletkező apró roncsolás pusztítja el a papillát. Sikeres epiláció eseten ilyenkor a szőrszál magátol kiesik, és soha nem is tud visszanőni. A tűvel kapcsolatban sokakban felvetődik az AIDS veszélye. Nem kell félni, mert a tú önmagát fertőtleníti akkor, amikor az áram áthatol rajta. Veszélyt jelent viszont a helytelen utókezelés. Tudomásul kell venni, hogy az epiláció során a bőr alatt apró égési sebek keletkeznek, és ezek nehezebben gyógyul­nak, mint a felszíni sé­rülések. Ha égő, viszkető érzést okoz, nem szabad piszkálni, vakargatni. A felületet úgy kell kezelni, mintha sebes lenne, noha semmi sem látszik rajta. Nem szabad uszodába menni, napoztat- ni, szoláriumoztatni, masszírozni, sminkelni. Mosakodáskor ne dörzsöl­jük, lúgos szappant se alkalmazzunk. Kamilla­teás lemosás, hintőpor vagy antiszeptikus kenőcs amelyikben nincs illata­nyag, mert az illióolaj a kitágult tüszőkben megúlve, maradandó pi^mentációt (elszíne­ződést) okozhat. A lelkiismeretes szakember nem szívesen epilál kánikulai időszakban, es télen mínusz fok alatt, mert a sérült borfelület ilyenkor épp úgy érzékeny az izzadásra, mint a hidegre. EGY KIS "PAPRIKATORTENELEM" (folytatás a 8. oldalról) ben adoptált és nem "nemzeti" növény, azzal mindannyian vigasztalódhatunk, hogy a magyar éghajlati _ és talaj adottságok, a magyar termelők es kutatók áltál előál­lított "édesnemes" fajta világhírűvé vált. Őshazájába, Amerikába visszatérve, elvi­szi a pálmát a latinamerikai paprikák előtt is! Petrezselymet most is érdemen vetni Petrezselymet most is érdemes vetni, mert még a hidegek előtt kikel és megerő­södve áttelel, igy nagyon korán szedhetjük a saját termésű petrezselymünket. Igaz, akkor sem kell aggódni, ha beállnak a hide­gek, mert a petrezselyem magja szépen "elfekszik és áttelel", és amint a fagy elmegy, kikel. Vannak azonban, akik nem szeretnek kockáztatni és inkább tavasszal vetik a sárgarépát, petrezselymet. Február végen, március elején, rögtön a fagyok elmúltával földbe juttathatjuk a magot, a talajt viszont már most elő kell készíteni, hogy akkor eppen csak felfrissítsük egy kicsit. A fűmag ültetésével sem késnek el azok, akik szeptemberben nem tudták elvégezni ezt a munkát. A jól előkészített földbe elvetjük, megfelelően beletapossuk, de Öntözni már nem kell, mert a keléshez a természetes csapadék elegendő és a havazás során takarót is kap a fiatal növény. A szakemberek szerint nem kell megijedni, ha nem minden mag kell ki, mert tavasszal megerősödött, szép pázsitot kapunk. Apróságok Kaktuszok, nehezen hozzáférhető kisnö- vények öntözését könnyíti meg a praktikus "öntözőkanna". Az üveg dugóját két helyen fúrjuk át és mindkettőbe ragasszunk egy-egy műanyag szívószálat. Az egyik érjen le az üveg fenekéig, a másik szívószál alsó vége a viz felszíne felett legyen, felső vége pedig hosszan álljon ki a dugóból. Ezzel a "kannaval" a viz szétfolyasa nélkül öntözhetjük a virágok tőveit. * Kisebb tárgyak (kézben történő csiszolá­sakor a csiszolopapir elkerülhetetlenül ujjunk bőrét is "lecsiszolhatja". A baleset elkerülése végett egy falapra t hajtsuk rá a csiszolópapirt, igy veszély nélkül dolgozhatunk. * TI BOR’S MEAT SPECIALTIES ( VOLT MERTL) Hentesüzletében mindenféle jó kolbász, jó hurka, szalámi, friss húsok stb. Hazai módra készítve, és erdélyi izek is kaphatók 1508 Second Ave, (78-79 utcák között) NEW YORK, N.Y. Tel: (212) 744-8292 Csirkevagdalt Hozzávalók: 2 font csirkemell, 2 db. zsemlye, 2 szál sárgarépa, félfej karalábé, 2 egesz tojás, lfej vöröshagyma, só, bors, zöldpet­rezselyem, zsiradék. A zsemlyéket tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A csirkemelleket kicsontozzuk es a zsemlyékkel együtt kétszer átdaráljuk. A zöldségeket megtisztítjuk nagy lyuku reszelőn lereszeljük. A finomra vágott vöröshagymát kevés zsiradékban üvegesre pirítjuk, majd belekeverjük az előkészített zöldségeket. Sóval, borssal finomra vágott zöldpetrezselyemmel fűszerezzük. Rövid párolás után a húshoz keverjük és jól össze­dolgozzuk a tojásokkal. Az igy Összeállított húst oválisra pogácsázzuk, majd morzsá­ba forgatva, bŐ, forró olajban pirosra sütjük. Petrezselymes burgonyával, vagy zöldbor­sós rizzsel frissen, forrón tálaljuk. Szép, egyedi, divatos A színes, üde népi hímzések alkalmazása nemcsak ruhadarabokon gyakori, de a leg­különbözőbb használati tárgyakon is találkoz­hatunk velük. Ezt próbálják érzékeltetni az itt bemutatott rajzok is. Néhány egyszerű, de eredeti motívum felhasználásával felújíthatok régebbi ruhadarabjaink is, mint például ez a kötényruha, melynek csupán a két na^y rátett zsebe van kihimezve. Hasonlóképpen jól felhasználható és igen divatos a kis fekete ujjatlan mellényke (ez lehet szatén, bársony, filc), akár egyszínű, akár színes motívumokkal. Aki ad a szép ízléses terítésre, laza szövé­sű anyagra színes gyapjufonallal varrhat hatásos motívumot az étkezőasztal térítőjére; még az étel is jobban Ízlik rajta. A konyhában hasznosíthatjuk a fogókesztyüt, amely szépen dekorálva dísze is lehet a konyhának. végezetül e^y szép díszes puderkompaktok, maradék filcből esetleg vékonyabb műbőrből, hímzéssel rátéttel dekorálva kedves ajándék is lehet. A legcsekélyebb fizikai tevékenység is segíthet betegségek, szívbaj, stb. megelőzésében, állítja az Utah Orvostudományi Egyetem "Nutrition Forum" nevű kiadványa. Napi 30 perces torna 10 százalékkal csökkentheti a szívroham előfordulását. Gazdaságosan használhatjuk a tubusos krémeket, tisztítószereket, ho^y egy nagyobb méretű hajlitott sasszeget huzunk a tubus zart végere( es kezdettől fogva igy préseljük ki a tartalmát. Kitűnő Hentosaru

Next

/
Thumbnails
Contents