Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-23 / 8. szám
Thursday, Feb. 23. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 9. SZÁRAZ VILLÁM SZÁRHEGYEN (folytatás a 7. oldalról) saját bőrömön éreztem én is... Aztán, amint említettem volt, kiszabadultam... Szárhe^y azóta is gyászolja ( halottait s én gyászolom szülőfalumat, Szarhegyet... De ma sem értem meg az emberi hitványságot, a hazugságot, a följelentéseket, a gyűlöletet, a csalást, a törtetést, a karrierizmust es más egyebeket... Akkor, ott tanultam meg, hogy egy embert úgy is meg lehet gyilkolni, ha megcsaljak, ha hazudnak neki, ha csapdába csalják... Azóta egy hatalmas havasi csúcsnak érzem magam, amelyről lepereg a szenny, a mocsok... S azóta tudom: az embernek egyetlen szentsége van: a BECSÜLET. Ez illesse az én szülőfalumat, Szárhegyet és gyermekkorom varazsfészkét, Csikszentdomokost is. Mert ezektől az emberektől merítettem hitet, önérzetet, nemzeti öntudatot, akárcsak Szilagyi Árpád, Biro Árpád, Kereső Pista, Laczkó Misi, Korpos Lajos és a többiek, akiket majd évtizedek múltán ítéltek sok-sok évi börtönre a hajdani szárhegyi zendülésben való részvételük miatt. ( Befejezésül: voltak roman, zsidó, német, örmény, cigány, szerb, lipován, görög stb. vallatóim a későbbiek során is, de ugyancsak voltak magyar, német, zsidó, görög, torok, , szerb, lipován, cigány cellatársaim is... Es nem tévesztek össze egy népet a vezetőjével! Arra kérem a történészeket, hogy igazítsák ki e visszaemlékezésemet és bővítsék is, ha módjukban áll. Ha valahol tévedtem, írják a tizenéves gyermek rovására... S ha valaki átutazik Szárhegyen, gondoljon arra, hogy minden családból hiányzik valaki... Azt hiszem, a világtörténelemben nem fordult még elő egy olyan eset, mint az 1947-48-49-es szárhegyi zendülés: emberinemzetiségi jogok visszakövetelésének a borzalmas megtorlása, ami még ma sem ért véget... Vege Fogyasszunk bőven fokhagymát és hagymát, felére csökkentjük azt, hogy rákbetegség támadja meg szervezetünket. Erre a konklúzióra jutott egy amerikai-kinai orvosi bizottság, amely 15 éven át tanulmányozta Sandong kínai tartomány lakosságának egészségügyi viszonyait. Azok a személyek, akik évente 52 fontnál több fokhagymát fogyasztottak (váljon egészségükre!), 50%-kal kevesebb esetben lettek rákosak, mint azok, akik évente 25 fontnál kevesebbet használtak. ma OVERSEAS CORE IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 330 East 79th St., Suite IC. New York, N.Y. 10021 TEL.: (212) 535-6490 wSítwifSmcS lullQCnWaffM Műszaki cikkek• Kocsik •Csemegecsomag Televíziók • Háztartási gépek stb. Ismét kaphatók az IKKANAL PÉNZKÜIDÉS FORDULJON IRODÁNKHOZ TÁRSAPALMIBIZTOSITÁS A KORAI NYUGALMA^AS MEG MINDIG ( NÉPSZERŰ Előnyök es hátrányok. Koran nyugalomba menni még mindig népszerű, de sokan nem veszik figyelembe annak előnyeit es hátrányait. A legtöbben 65 eves koruk előtt mennek nyugalomba, holott 65 éves korban a teljes társadalmi befizetési juttatás járna. Minél korábban hagyja abba valaki a munkát, annal jobban kell terveznie, hogjy megfelelő jövedelme legyen a nyugdíjas evekre. Olyan munkakörben, ahol a dolgozo mar 55 éves korban nyugalomba mehet, mint pl. rendőrök és tiizoltók< esetében, gondolni kell a 62 év előtti evek megélhetésére, mielőtt S.S. nyugdijat kapnának. Ha ezen évek alatt nem dolgoznak, az ellenük szól- a S.S, nyugdíj kiszámításánál, mikor 62. vagy 65. évüket elerik. A juttatás 62 éves korban 20 százalékkal kevesebb, mint 65 éves korban. Általában többet kapnak teljes juttatásban a 65 év előtt nyugalomba vonulók az első 12 vagy 15 évig, mintha 65. évükig vártak volna. Azután azonban tö'bbet kap az, aki 65 éves koráig dolgozott. Egy másik szempont, hogy a késői nyugalmazás minden hónapja után növekszik a juttatás. Jelenleg minden évben 3 százalékkal többet kap az, aki 65 éves kora után is dolgozik, egészen 70 éves koráig. A társadalmi biztosítás 1983. évi módosítása értelmében a késői nyugalmazási juttatás 1990-től kezdve fokozatosan emelkedik végül 8 százalékra 2009-ben. A 2000. évtől kezdve a nyugalmazási év is fokozatosan eltolódik minden évben 2 hónappal, 67 éves korig azoknak, akik 2022-ben lesznek 62 évesek. Ez legelőször az 1938-ban születetteket fogja érinteni, akik 65. évük betöltésével még két hónapot lesznek kénytelenek dolgozni, mielőtt teljes nyugdíjra jogosultak lesznek. JOBB KEEBLER SÜTEMÉNYEK A Keebler teasüteménygyar kijelentette, hogy a koleszterin redukálása céljából ezentúl nem fog zsírt es tropikus olajat használni gyártmányaiban. A vállalat azt is mondotta, hogy táplálék felvilágosítást is fog közölni a sütemények csomagolásain. A tropikus olajok es zsir nélküli sütemények márciusban kezdenek megjelenni a boltok polcain. A tropikus olajak igen nagy mennyiségű telített zsírt ^ tartalmaznak, amelyet a szervezet érszukito es elzáró koleszterinné változtathat át. A zsir igen dús koleszterinben. Ez év vegére semmiféle Keebler gyármányban nem lesz többé kókusz vagy pálmaolaj vagy állati zsir. Ezek helyett a kevesebb telitett zsirt tartalmazó növényi olajokat fogják használni. Egyes gyártmányokban, habar ezek zsirt tartalmaznak, vajat és sajtot fognak használni. "Több, mint egy' eve dolgoztunk az új összetételen", mondotta Thomas Garvin, a vállalat elnöke. . . , Kényeztessük a bőrünket! A téli időjárás különösen megviseli a szaraz, vizhiányos, érzékeny arcbőrt, tehat ráfér egy kis kényeztetés, ápolás, törődés. A megszokott arcápoláson kívül ilyenkor a bőrnek különösen zsíros éjszakai kremre van szüksége. Nem minden azonban, hogy ezt a plusz mennyiséget hogyan s hová masszírozzuk a bőrünkbe. Ábráink, jól láthatóan, ezt mutatják be. 1. Ha szemünk köre igy visszük fel a krémet, jobban kifejti a hatását: középső ujjunkkal belülről kifelé és körbe 8-as alakban masszírozzuk lágy mozdulatokkal. 2. Ráncok ellen hatásos az orr tövétől a szájzügig félkör alakban, föntről lefelé masszírozni a finom kis redőcskéket. 3. A homlokot lapos tenyérrel, középről kifele simogatjuk, a nyakat szintúgy. Az arcunkat pedig alulról fölfelé, kis körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a krémmel. JÓ TUDNI A párnaangin fölé érdemes egy világos minta nélküli anyagból készült huzatot készíteni. Ez megvédi az angint a piszkolo- dástöl és nem kell olyan gyakran, a párnát tisztítani. A másodhuzatot időnként kimossuk és látni fogjuk, hogy mennyire piszkolódik. * Villanymelegitóvel aludni, még ha alacsonyra van is állítva, súlyos égési sebet okozhat. TI BOR’S MEAT SPECIALTIES ( VOLT MERTL) Hentesüzletében mindenféle jó ko~ ész, jó hurka, szalámi, friss húsok Hazai módra készítve, és erdélyi :ek is kaphatók 1508 Sccőnd Ave, (78-79 utcák között) NEW YORK, N.Y. Tel: (212) 744-8292