Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-26 / 4. szám
8. Thursday, Jan. 26. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZC) (folytatás a 7. oldalról) s a jólértesültek tudni vélik, hogy éppen akkoriéit festi Liszt Ferenc olajképét. Kárvalló hangon hallunk emlegetést arról, hogy a legszebb bibliai-targyú képek amerikai milliomos tulajdonába kerültek és arról, hogy Munkácsy változatlanul Párizsban van; - csak igen ritkán jár haza. Valaki megemlíti, hogy - de hiszen - nemcsak Párizsban van nekünk nagy művészünk, hanem Szentpétervárott is: Zichy Mihály, a car festője. Akik ismerik a francia impresszionizmust, azok azzal büszkélkednek, hogy van ám nekünk olyan művészünk, aki tan meg a nagy franciákon is túltesz, - kar, hogy a művészetpártoló közönség annyira hagyományosan ás konzervativ- módon hozzá van még szokva a sötettónusú, patétikus modorhoz. Bezzeg Szinyei Merse Pál világhírű lehetne, ha franciának születik! A "Majális", a "Lilaruhás no" ás a "Pacsirta" - zengedezi egyik rokonom - a világ minden képtárában díszhelyen függne! Az elragadtatás hangja csendül, amikor népszínmű- és drámaszinpadunk nagyjaival kapcsolatos csevegésre kerül sor. A nemreg /1886/ meghalt nagy Laborfalvy Rózának méltó utódait termelte ki a talentumokkal teljes magyar televány! A vitázók fiataljai egyre tüzesebbek, - egymást hangoskodjak felül. Szegény idősebbek hiába próbálják emlegetni azt, hogy Prielle Kornélia még mindig szép, még mindig a Nemzet ünnepelt művésznője. A fiatalabbak - ha drámáról van szó - Jászai Marira esküdnek, pedig /ne feledjük: 1889-ben vagyunk/ már ez a nagy tragika is közeledik a 40-hez, ami pedig "a nemzet csalogányát", Blaha Lujzát illeti, a "népszínház" ünnepelt művésznője éppen ugyanannyi. Az ifjúság figyelme egyre jobban az "aranyszÖke csodára", Márkus Emíliára Összpontosul, s közbeszéd tárgya, hogy Pulszky Károlyhoz, a Kossuth- ista Pulszky Ferenc fiához, a Képtár igazgatójához és országgyűlési képviselőhöz ment férjhez. Budapesten ekkoriban "felfedeztek", hogy nemcsak "tragika", vagy "primadonna" létezik ám; - ezer ö'rdög incselkedik a vidámtáncos naiva-szerepben is és tízezrek hódolnak e szerepkör tehetséges reprezentánsa, Csillag Teréz előtt. Most már nincs időnk a rivaldák királynői mellett feszitő férfi-szinészek elemzései hallgatni, inkább gyorsan még odafigyelünk, ahol dédapám asztaltársaságának egy másik csoportja azt méltatja nagy melabúval, hogy a három éve /1886/ elhunyt Liszt Ferenc távoztával milyen csapás érte a magyar klasszikus zenekultúrát s bizony-bizony mindent el kellene követni, hogy a német földről hazahozzuk maradványait. Hogy pedig nehogy bárki is azt higyje, hogy nálunk mindenki kizárólag a klasszikus zene rajongója, a sarokban egy rokon urfi billegetni kezdi a zongora billentyűjét es a mellé könyöklő fruskának énekelni kezdi a korszak divatos mildalat: "Kék nefelejts..." Fantáziám segítségével úgy képzeltem, hogy velem együtt egypár olvasóm is részt- vesz - multszázadba vísszalibbenő vendégként - dédapámék 1889 január elejei vitájában. Mivel viszont én Ígéretet tettem dédszüleimnek arra, hogy legalább egy évig velük maradok, tehát most visszakalauzolom olvasóimat a XX. század végére, azzal a szándékkal, hogy még megemlítek egypár fontos eseményt, amely 1889-ben, - tehát abban az évben, mikor dédszüleim képzeletbeli egyesztendős vendégségét élveztem, - történt. Most aztán rövidebbre kell fognom a mondókámat, mert ha nem hogy akkor akár Shakespearet is megcen- zurázhatnánk. Irányi Dániel, aki 48-as képviselőből ezidőtájt már^ a Függetlenségi Párt vezéregyéniségévé vált, egészen komolyan azt mondotta, hogy Shakespeare korában "durvábbak voltak az erkölcsök", tehát egy "tisztességtudó" igazgatónak, vagy rendezőnek valóban némi változtatásokat kellene végeznie a szövegeken. A vitát Baross Gabor döntötte el, kijelentvén, hogy bűnnek tartaná "Shakespeare darabjainak megrostálását." Pár nappal később újabb érdekes szenzáció következett: mivel a főváros közvéleménye kifogásolta, hogy Budapesten nincs az 1848/49-es szabadságharcnak méltó emlékműve, május 20-án a törvényhatósági bizottság kiirta "a főváros területén felállítandó Szabadságharcos-szobor" tervpályázat feltételeit. A pályaművek /minták/ beadási határidejét 1890. december 31-ben szabtak meg. A nyári hónapokban uj nevet dobott felszínre a közhangulat: Gundel János már bérlőié volt ekkor az u.n. "István főherceg szállodának". Rövidesen Gundel János nevét elsősorban az étel-inyencek fogják Magyarországon és egész Európában is emlegetni... Dédapáméknál töltött egyesztendős képzeletbeli vendégeskedésem során sokmindent szemlélhettem a 100 év előtti budapesti élet furcsaságaiból. Ez volt a párbajdivat kora is. A vívótermekben éles kardok csorrentek össze s bár a hatóságok állam- fogházzal büntették a résztvevőket, sokan voltak, akik csak vérrel tudták lemosni a becsületükön esett serelmüket.A nagypolgárság virgonc ifjoncai utánozták a dzsentrivilágot. Egyre többen vetekedtek a botrányhősök kétes értékű babérjaiért. A vigadó báljainál néha hangosabbak voltak a Király-utca mulatóhelyei. Agai Adolf, a "Borsszem Jankó" humoristája alig győzte az ifjúság léhaságát gúnyolni. Elszaporodtak a kártya- és billiardkaszinók is. A züllő egyetemi ifjúság mocsarából bálványként emelkedett ki Esterházy Miklós gróf, ki a Magyar Atlétikai Klub segítségével próbálta a fölösleges, dorbézoló vérmességet levezetni és a hazanak izmos, életképes generációt produkálni. A napilapok közül nagy népszerűségre emelkedett a "Pesti Napló", amely a kormánnyal szembeni mindenkori ellenzékiek kedvelt ujsagja volt, de már készült Kiss József a költő "A Hét" c. irodalmi lapjanak alapítására. Júliusban a munkásszervezetekben ismertették, hogy Engels vezetésével összeült a "II. Internacionalé". A párizsi kongresszuson a magyar munkásság is képviseltette magát, de a polgári világ nem sok ügyet vetett erre, a magyar munkások túlnyomó többséget pedig sértette az a hir, miszerint Párizsban a magyar munkásság további szervezésével - az osztrák szociáldemokratákat bíztak meg. Marx Karoly, a "nemzetközi munkásmozgalom" feltétlen hive, a "nemzet", mint fogalom lebecsülője ekkor már hat éve halott volt. Nem örült volna, ha megtudja, hogy Pozsonyban, a szeptember 15—i gyűlésen a magyar munkások zöme mennyire húzódozott a számukra vezetőként kijelölt Engelmann Páltól, az osztrák szocialisták e radikális föalakjától. A magyar munkás elsősorban "magyar" volt es csak másodsorban "proletár". A nyáron megnyílt "Városligeti Színkörben" együtt mulatott, együtt kacagott a munkás a polgárral és a fővárosba vetődött paraszttal. Október 14-én a Magyar Tudományos Akadémia Szily Kálmán személyében először választott főtitkárává természettudóst. Megkezdte áldásos működését a (folytatás a 10. oldalon) SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT tenném, akkor ebből az írásból nem rövid karcolat, hanem vaskos könyv születne. i Meg kell mindenekelőtt említenem az ev legnagyobb, egyben legtragikusabb e- seményét, amelv mindjárt január 30-án történt: Rudolf trónörökös rejtélyes közös "öngyilkosságát" Vecsera Mária bárónővel. A mayerlingi katasztrófa az egész országot megdöbbentette s a rejtelmeket még bonyolultabbá tette a királyi udvar szembetűnő ügyetlensége, a tényleges történtek szinte ügyefogyott takargatása. Jókait a tragédia villámként sújtotta s fájdalmát a "Nemzet" február 2-i számában jajongta az olvasóközönség elé, a szerencsétlen herceget "vezércsillagának" nevezve. Nem is sokat törődött többé a Rudolffal közösen szerkesztett "Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben" további munkálataival, melynek főpatrónusságát a királyfi Özvegye, Stefánia főhercegnő vette át. A parlamentet annyira megdöbbentette a mayerlingi tragédia, hogy még a nagy szenvedélyesseggel vitatott véderöjavaslat tárgyalása is napokra félbeszakadt. Persze, minden csoda - Bécsben is, Budapesten is - csupán három napig tart. Vidéken és Pesten is egymást érték a Tisza Kálmán-kormány elleni tüntetések. Nagy feltűnést keltett a miniszterelnök fiának, Tisza Istvánnak, /aki akkor még csak 25 éves volt/, harcias szónoklata, melynek során, többek közt a következő látnoki kijelentést tette:"Készülnünk kell arra a háborúra, amely igen könnyen fejlődhetik a magyar nemzet élethalálharcává!" Oly nagy volt a felháborodás a dekadenssé vált kormány ellen, hogy képviselői csak rendőri és katonai fedezet mellett mertek elhagyni a parlament épületét. A véderőtörvény áprilisban mint 1889: VI. te. lépett életbe. Az országosan nagy izgalom nemcsak a kormány, hanem az egész dualista rendszer válságát jelentette. Május 4-én nagy részvéttel vette tudomásul az olvasóközönség, hogy 73 éves korában meghalt Komáromban Jókai Mór Esz- ter-nénje, másnéven özvegy Valy professzor- né. A nagy mesemondó számara ez újabb nagy csapás volt. Letörtségében csak az vigasztalta kissé, hogy nevelt lánya, Róza, másképpen Feszty Árpádné, a neves festőművész felesége, ekkoriban építette mind- annyiuk számára az Epreskert vidékén /a Bajza utcában/ azt a kis palotát, amely aztán a pesti magyar kultúra egyik bástyája lett. A "papit", - ahogy Fesztyék Jókait babusgatták- ez valahogy átmenetileg még helyrehozta. Feszty Árpád ezévben meg energiája, alkotóképessége aranykorában van. Tekintélyét nagymértékben megnövelte, hogy Ő volt megbízva az Opera- ház foyerjának díszítésére s - ezt csak a legközelebbi barátok tudták, - érett már benne a terv, hogy a közelgő Millenium idejére megfesti monumentális festményét, a magyarok bejöveteléről. /Ugyanakkor, Párizsban már Munkácsyban is felvetődött egy egészen azonos gondolat.../ Május 11-én újabb villamosvonalat adtak át a lelkes és hálás közönségnek a Stáció-utca /Baross-utca/ és az Orczy-tér között. Befejezték a királyi palota krisztinavárosi oldalának építését is, és azok, akik a hírneves tabáni borospincékbe jártak, kedvtelve szemlélték a monumentális épületet a Varhegy mögötti oldalról is. n Érdekes, hogy a képviselöház ülésén - már május óta - több képviselő azzal vádolta a Nemzeti Színházat, hogy "erkölcsi szempontból erősen kifogásolható" darabokat tűz műsorra. Egy Fenyvessy Ferenc nevű képviselő álszenteskedőknek titulálta a kritizálokat s gúnyosan hagsúlyozta,
