Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-29 / 26. szám
4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 29. 1989. 1988. januárjában jöttünk ki Nyugat-Ne- metországba. 26 évesek vagyunk. Másfél évig vártunk arra, hogy vegre valakinek elmondhassuk, • hogy miért hagytuk el Magyarországot. Németországban 5 évig nincs jogunk munkát vállalni, oktatásban, képzésben részt venni. Szociális segélyt kapunk, ami még a normális étkezés költségéit sem fedezi. Nincs jogunk elhagyni a kijelölt körzetünket, még útlevelünket is elvették. Az első meghallgatáskor még magyar tolmácsot sem kaptunk, bár nem tudtunk akkor még németül. A második meghallgatáson országos szintű hivatalban közöltek, hogy a magunkkal hozott, menpkultségünket egyértelműen ' igazoló magyar nyelvű bírósági végzések és minisztériumi állasfoglalások lefordítására nekik nincs kapacitásuk, azt . nekünk kell megcsináltatnunk. Csak azt felejtették el, hogy ez akkora összeg, amit a szociális segélyből nem lehet kifizetni. "Fekete munka" esetén pedig azonnal kirúgják a külföldieket innen. Ha nem a saját szeműnkkel látjuk, el sem hisszük, hogy itt a fajgyűlölet nem változott semmit sem. Nap, mint nap találkozunk pl. ilyen plakátokkal: "Disznó külföldiek, takarodjatok ki!" Röviden vázoltam életkörülményeinket. Ezek után nem marad számunkra más, mint menni tovább. Ehhez szeretnénk kérni az amerikai magyarok segítségét. A legfőbb az lenne, ha bármilyen munka, vagy Örök- befogadási vagy egyéb ajánlat segitsegevel kivándorolhatnánk. Másodrendű kérésünk bármilyen anyagi segítség, hogy legalább kisfiúnkat egészségesen tudjuk táplálni. En matematika-fizikát tanultam az egyetemen 3 és fél évig, azután egy nagyvallalat vezető számítógép operatora voltam. Feleségem orvosnő, kisfiúnk 2 es fel eves. Madarász János László Blumen Str. 13. 6640 Merzig-Ballern TORONTO, Ont. Mellékelem előfizetésemet és a lapfenntartásra egy szerény összeget. Többet most nem áll módomban küldeni. A tartalmával meg vagyok elégedve, színvonalas, hűen tájékoztató. Kívánok további sikeres működést, erőt egészséget. R. Reiter * i ZENG A HARANGÉIIG A SZÓ 1989 junius 16. tiszteletére Árnyak úsznak itt, városom felett Kisert a múlt, lelkem remegett. Csodás volt a nép, együttérzett most Csodás volt a tér s rajt' hat néma koporsó, Némán szólt a holt a sírok felett Némán állt a nép, elsápadt az ég. i Es nyugszanak a szentek, harang zeng. Elaludt a hold, némán int a csend. Lesz itt még csodás városom nekem, Lesz itt még örök hantom is nekem. Jöjjön újra el a lassú ébredés Támadjon itt fel a búzaföldeken Konkoly nélküli vetés: a Béke éneke. Ferencz Amália L _________________________ Új józanság Amerikában Az amerikaiak, a koktélok és más "erős dolgok" feltalálói egyre kevesebb alkoholt fogyasztanak - 1980 óta 7 százalékkal kevesebb sört, 14 százalékkal kevesebb bort, sót 23 százalékkal kevesebb töményét. Az "űj józanságnak" - Írja a The New York Times - sok oka van. Ott van először is az egészség és a fitness iránt megnövekedett érdeklődés. Ráadásul egyre jobban a munka, a karrier és a munkahelyi termelékenység kerül a személyes célok központjába. Az ittas vezetés elleni állami felvilágosító kampány, meg a bárlátogatás törvényes alsó korhatárának fölemelése sok szövetségi allamban megtette a magáét. A Harvard Egyetem egyik kutatóközpontjának igazgatója, amely a szenvedélybetegségekkel foglalkozik, úgy nyilatkozott, hogy a csökkenő alkoholfogyasztásnak ezek az okai "a szokások valóban alapvető átalakulásává" adódnak össze. A csökkenő alkoholfogyasztással párhuzamosan sok amerikai egyre kevésbé tűri embertársai ivasi szokásait. Ezt csak nemrég volt kénytelen a saját borén megérezni John Tower exszenátor. öt azért utasította el a szenátus, mint a Pentagon uj Ionokét, mert szerette az alkoholt. Bush elnök, aki bizonyára nem iszákos, szívesen látta volna öt ezen a poszton. A csökkenő alkoholfogyasztással egyáltalán nincs ellentmondásban azoknak áz amerikaiaknak a nagy száma, akik a Névtelen Alkoholisták helyi szervezeteibe belépnek. Odamenekúlésük csak annak az erőfeszítésnek a komolyságát mutatja, amellyel szeretnének megszabadulni egy olyan szenvedélytől, melyet - akárcsak a dohányzást - a társadalom nagy része nem tőr el. Aki az NSZK-ból érkezik, az az amerikai bárokban hamar megállapíthatja, hogy ott nemcsak sokkal kevesebbet dohányoznak, hanem kevesebbet is isznak. A legtöbb ivóban még szombat este is ritkán lehet részeget látni. Minden bármixer igazolhatja, hogy már alig rendelnek koktélt és egyre kevesebb wiskvt. A vodkát persze, még kedvelik és a könnyű italokat a hölgyek is, de senki sem igen iszik többet, mint amennyit bir. Egy New York-i luxus- éttermekben végzett korkérdés is azt i- gazolta, hogy még igen elegáns "munkavacsorák" alkalmával is egyre kevesebb alkoholt rendelnek. A menedzserek legendás "három-Martinis ebédje" már rég a múlté. Ehelyett ásványvizet és legfeljebb az utóételhez egy pohárka chablis-t isznak^ Nemi vigasztalást nyújtott azonban Ronald Siegel kaliforniai farmakológus legújabb, az "Intoxication" (A mámor) cimú könyvében. Ebben kifejtette, hogy az a kívánság, hogy szesztől vagy drogoktól kábulatba kerüljünk, majdnem olyan régi, mint az emberi nem maga. "A Homo sapiens mindig is becsülte az alkoholt - Írja -, és ez alapjában véve igy is marad" LONDON. Salman Rushdie, a "Sátáni versek" szerzője elitélte az iráni forradalmat. "Ez a forradalom - mondta Rushdie - felfalta saját gyermekeit. Felfalt egy millió ifjú iránit egy esztelen háborúban. Felfalta a szakszervezeteket épp úgy, mint a női szervezeteket. Mindent elpusztított, csak a saját felpuffadt csatlósait, a lelkészeket hagyta prosperálni." (Rushdie később cáfolta, hogy ilyen kijelentest tett volna.) KÖNYVSZEMLE AZ AMERIKAI KULTÚRA VALSAGA The Closing of the American Mind. Simon & Schuster Inc. New York, 1987 382. o. Allan Bloom, sok más neves tudóssal egyetemben Leo Strauss tanítványa volt. Bloom könyve - "Az amerikai gondolkodás bezárkózása" - jelenleg az egyik legolvasottabb és legvitatottabb mű Amerikában. A chicagói professzor eddigi müvei, között több fordítást találunk: ö adta ki Platon "Allam"-át és Rousseau "Emil"-jét Amerikában. Harry V. Jaffaval közösen irta a "Shakespeare politikája" cimu könyvet, melyben több Shakespeare-darabot elemeznek politikai tartalmuk alapján. Bloom pályafutásának kétségkívül egyik legnagyobb sikere "Az amerikai gondolkodás bezárkózása" -, melyhez Saul Bellow irt előszót -, s az amerikai társadalom legfőbb belső ellentmondását, a kultúrát vizsgálja. Minden demokratikus társadalom visszatérő problémáját Tocqueville - Amerikára vonatkoztatva - úgy fogalmazta meg, hogy a demokráciát fenyegető legnagyobb veszély a szellemi élet elmocsarasodásában és a közvélemény diktatúrájában rejlik. Daniel Bell 1976-ban megjelent könyvét ("A kapitalizmus kulturális ellentmondásai") teljes egészében annak szenteli, hogy kifejtse: a sikeres politikai és gazdasági rendszer kiépülésének az árát a kultúra elszegényedésével kell megfizetni. A kultúra elposvá- nyosodásának, az értékek relativizálödá- sanak egyetlen intézmény vethet gátat, es ez az egyetem. Az egyetemek kulcsszerepét már Bell is érzékelte: "Az egyetemek mára uralkodó erővé valtak az amerikai kultúrában: sok regényíró, zeneszerző, festő és kritikus talál segítő kezekre a nagy befolyású egyetemeken és számos fontos kritikai folyóiratot is az egyetemek adnak ki." Ami Belinél inkább felismerés, az Allan Bloomnal az 1980-as évek vége fele e kérdések kérdése: képes-e az egyetem betölteni azt a misszióját, amely egy demokratikus társadalomban ráhárul, azaz, hogy egy csak a jelennek éló társadalom szellemi világítótornya legyen? Kissé általánosabban megfogalmazva: képes-e a liberális nevelés megújulni, hogy az emberek figyelmét, gondolkodását újra a nagy emberi és nemzeti kérdésekre irányítsa, még pontosabban, arra a kérdésre, hogy "Mi az ember?", mivel Bloom szerint "a liberális nevelés éppen arra irányul, hogy a hallgatókat elvezesse ennek a kérdésnek a megfogalmazásához". A szerző több mint harminceves egyetemi tanari tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a liberális neveles (ezen belül az egyetem) jelen állapotában képtelen ezt a feladatát teljesíteni. Allan Bloom majd négyszáz oldalas könyve arra vállalkozik, hogy elemezze az amerikai gondolkodásmód jellegzetességeit, amelyek - véleménye szerint - idegen nézetek és ízlések hatása következtében elvesztették vitalitásukat, korrumpálódtak. Bloom kritikájának középpontjában a relativizmus áll, amely nézete szerint "kioltotta a nevelés igazi motiváló erejet, a jó élet keresésének az igényét". Washingtonban nincs hiány az elnökökről készült festményekben, csak Franklin Delano Rooseveltröl feledkeztek meg, arról, aki a leghosszabb ideig viselte ezt a tisztséget. Viszont a kongresszus elé terjesztették egy emlékmű tervét, amelyet 35 millió dollárért akarnak neki emelni.
