Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-09 / 10. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 9. 1989. Németh Beáta Az 1848-49-es magyar szabadságharc^ ban számos no vett részt fegyverrel a kezében. Férfiruhát hordtak, férfiként viselkedtek, mintha hosköltemenyek életre kelt mesealakjai lettek volna. Sokuk névtelen maradt, néhányuk nevet azonban megőrizte a történelem. Banyai Júliáról Baján közgazdasagi szakközépiskolát neveztek el, de ismerjük Pfiffer Paulina, Nyári Mari, Viola Anna, Hilley Emma, Szilagyi Ida és Kirchmayer Erzsébet nevét is. Kossuth húga, Zsuzsanna is közéjük tartozik, bar nem fegyverrel szolgált, hanem a honvédseregek tábori faápolójaként harcolt a magyar szabadságharcért. De ki volt Maria főhadnagy? A honvédő nők sorában kiemelkedő szerepet játszott Lebstück Mária. Az utókor róla tudhatna a^ legtöbbet, Huszka Jenő 1942-ben komponált operettjének, a Maria főhadnagynak köszönhetően. Az operett hősnője valóban nagyon mozgalmas, romantikus fordulatokban gazdag életet élt fiatal korában. Halála ^ előtt, súlyos betegen, de szelle- milegi meg frissen mondta tollba visszaem- lekezeseit. Ekkortájt már nagy szegénységben, méltatlanul elfeledve élt. Jókai hívta fel ra a közvélemény figyelmét a Pesti Hírlap hasábjain 1892 márciusában közzétett tarcasorozatával. Nem 6 volt az egyetlen, akinek szomorú öregségéről a korabeli újságok hasábjain olvashatunk — a kiegyezés utáni csillogásban ugyanis szép szavakon kivül nem sok jutott a még élé negyvennyolcasoknak. KALAP HELYETT FLINTA Lebstück Mária 1830. augusztus 15-én született Zágrábban. Apja jómódú, bár nem a legelőkelőbb körökhöz tartozó kereskedő, anyja ( Simunich Fanni bárónő volt. Anyai nagybátyja, Simunich Balthasar pedig a császári seregek brigaderosa, vagyis altábornagy. Fanni bárónő csaladja s különösen bátyja lenézte a jövendőbelit, a kereskedőt, ezért hevesen ellenezték tervezett házasságkötését. Fanni bárónő azonban hajthatatlannak bizonyult. Mária 13 éves volt, amikor édesapja meghalt. Ekkor Becsben élő, Habsburg- hü nagybátyja, Simunich Balthasar vette magahoz. A honvédtiszt-asszony visszaemlékezéseiben nem szól ezekről az évekről, de nem sok Öröme lehetett az "előkelő" nevelésben. Ezt látszik bizonyítani az a tény, hogy bar véletlenül sodródott bele a március 13-án kitört bécsi forradalom eseményeibe, de azonosult vele, odahagyva a viszonylag magas rangú és nagyon csá- szarhü családi környezetet. 1848. március 13-án a becsi polgárság, diákság es munkásság felkelése elsöpörte a gyűlölt Metternich-rendszert, és Franz Pillersdorf báró vezetésével liberális kor* t f many alakult. Ez a kormány a liberális burzsoázia érdekeit képviselte, s a polgárság es a neptomegek korábbi érdekszövetsége hamarosan felbomlott. Március 13-an azonban a császárvaros még a forradalom lázában égett? barikádokat emeltek, és tömegesen jelentkeztek a forradalmi légiókba. Mária Jókainak úgy mesélte, hogy a történelmi napon kalapot akart vásárolni a belvárosban, ahol mar nagy töme^ tolongott. Nem tudott visszatérni nagybátyja házaba, mert lezárták a városkapukat. Felkeresett egy ismerős cipeszmestert, es beszámolt neki hirtelen támadt elhatározásáról: "Közöltem vele abbeli elhatározásomat, hogy csatlakozom a forradalomhoz, és reszt akarok abban venni. Minthogy kevés penzem volt, eladtam fülbevalómat, a cipészségedtŐl egy kabátot és pepita nadrágot vásároltam, a mestertől pedig egy férficsizmát, ráadásul egy inget és alsónadrágot is adott. A felesége pedig lenyirta a hajamat férfi módra. Minthogy a cipészmester a nemzeti gárda tagja volt, átadta nekem a gardasapkát és egy régimódi fegyvert, valamint egy írásos bizonylatot, hogy mint az 8 segédje, én fogom helyette az őrszolgálatot teljesíteni. " Furcsának találták ugyan, hogy cipészlegény létére olyan finom a keze, de bátorsága hamarosan eloszlatott minden gyanút. Előbb a nemzeti gárdához kérte felvételét, majd néhány nap múlva a Georg Giron vezénylete alatt álló német( légióba lépett át. Innét a jogászzászlöaljhoz került, akkori szóhasználat szerint a jurátusok közé. A zászlóalj főparancsnoka pedig Koller volt. Az úgynevezett akadémiai légió, amelynek részét képezte a jogászzászlóalj is, eleinte a polgárság és a munkásság mellett egyként kiállt. Amikor a parlamentnek nem felelős kormány, a Közrendi Bizottmány vissza akart vonni néhány demokratikus szabadságjogot, a diakok és a munkások együttesen leptek fel a polgári irányzat ellen. Az intézkedések visszavonását a május 15-i és 26-i fegyveres megmozdulások akadályozták meg. „AZ ÁGYÉRA ESKÜSZÖM!” A polgárok és munkások között egyre mélyült az ellentét; a forradalom vívmányainak védelmére alakult Nemzeti Gárda, amelynek soraiban polgárokat, iparosokat, diákokat találunk, augusztusban már sor- tilzzel válaszolt a bécsi munkások tüntetésére. Időközben az egész Európát elöntő forradalmi hullám fokozatosan visszaszorul; Párizs, Krakkó, Milánó "csendes, újra csendes". A Habsburg-ház első megrázkódtatásából kezd magához térni. Jellacic horvát bán szeptember 11-en átlépte a Drávát, s elindult, hogy vérbe fojtsa a magyar forradalmat. A bécsieket ez aggodalommal töltötte el, hiszen tudták, hogy helyzetüket meghatározza a magyar forradalom sorsa. A császár Jellacicot Magyaroszág teljhatalmú diktátorává nevezte ki. Latour hadügyminiszter pedig Bécsböl erősítést akart küldeni a horvát bán megsegítésére: október 6-án a bécsi helyőrség egyik grana- toszaszlóalját táborba vezényelte, hogy útnak indítsa Magyarországra. Ekkor a bécsi demokratikus szervezetek néhány nappal azelőtt megalakult választmánya rávette a katonákat az engedelmesség megtagadására. Latour( válaszul több ezrednyi katonát mozgósított ennek az október 6-an kitört ma'sodik bécsi forradalomnak a leverésére. A felkelők benyomultak a hadügyminisztérium épületébe, és Latourt felkoncolták. Mária e harcokban fejsérülést kapott. A bécsi forradalom megsegítésére induló magyar csapatok Schwechat alatt még okt. 6-an vereséget szenvedtek, és a császáriak leverték a bécsi forradalmat. Az elszánt lány ismét n&i ruhát öltött és Magyarországra menekült. Útja kalandos és roppant veszélyes volt. Wimpassingnál felrobbantották a hidat, és ő egy szál gerendába kapaszkodva jutott át a Lajta túlsó partjára. Ott két magyar nemzetőrbe botlott, akik kémnek nézték, bevitték a faluba, és bezárták. A biró azonban szabadon bocsátotta. Mária pedig gyalogolhatott tovább Sopron felé. Itt a Magyar király nevű fogadóban szállt meg. A városból csak útlevéllel lehetett távozni, Windisch- grátz csapatai ugyanis decemberben körülzárták a várost. Amikor aztán Görgey rajtaütött az osztrák csapatokon, a kavarodásban Máriának sikerült kiszöknie a városból. Sok viszontagság után vegre megérkezett Győrbe a nővéréhez, egy mészárosmester feleségéhez. Itt megtudja, hogy egykori bajtársai, a német légió tagjai a városban tartózkodnak. A magyarul akkor még egy szót sem tudó fiatal no csatlakozott a magyar hazafiak küzdelméhez. Giron őrnagy, aki Bécsben parancsnoka volt, örömmel fogadta, Mária pedig ismét felvette a német légió egyenruháját. Zászlójuk nem lévén, felesküdött a légió ágyúira. Amikor Görgey kiürítette és feladta Győrt Windischgrátz csapatainak, Maria — Károly néven — a tiroli vadászokhoz kérte át magát, mert bajtársait gyávasággal vádolta. Bábolna felé vonultak, ahol összecsaptak az ellenséggel, majd a Vértesen keresztül Téténybe mentek. Itt ismét megütköztek egy osztrák lovasegyseggel, amelynek parancsnoka eppen Mária nagybátyja, Simunich Balthasar volt... Megkezdődött GŐrgey nehéz, téli visszavonulása, a hadsereg egyre mélyebbre nyomult a felvidéki hegyek közé. Görgey könyöke lyukas Jókai igy ir például a körmöcbányai csatáról: "Körmöcbánya mellett volt kemény harcuk az ellenséggel. A harc komolyságát bizonyítják az áldozatok. Itt esett el Pusz- telnik alezredes s Aulich tábornok hadsegéde, Kemnicer kapitány, akiket másnap Körmöcön katonai pompával temetőnek el. E harcban oly vitézül tűntette ki magat "Karoly", hogy utána nyomban előléptető Öt fövadássza a dandárparancsnok, Liptay alezredes. E csata után lett végrehajtva a magyar fővezérnek egyik legzseniálisabb hadművelet?. Mikor az ellenség már minden oldalról körülfogta, s azt hitte, hogy
