Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-07-07 / 27. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 7. 1988. Szálé László: KARTHAGO ELPUSZTÍTÁSA Eltemettek egy Öregasszonyt. Pontosan úgy, ahogy azokat az öregeket szokás, akik végigélték az életüket, és aztan szépen csendben elmentek egy hitük szerint boldogabb világba. Rokonok, régi barátnők, és idősebb szomszédok kísérték ki a temetőbe, a ritkán fölvett fekete ruhákban feszengtek a sírnál, hallgatták a papot, aki ugyanazt mondta, mint máskor, nem gondoltak semmire, legfeljebb arra, hogy egyszer ók is «orra kerülnek. Nem rendült meg a föld, nem sötétült el az ég, nem jajveszé- kelt senki, tompán doboltak a göröngyök a koporsó tetején. A vilá^ számara jelentéktelen volt ez az elmúlás, a nénike nem irta be nevét a történelembe, csak magánéleti szereplése volt, közéleti működése a nullával egyenlő. Egyetlen aktiv mozdulata volt csak a történelem színpadán, az is csúfos kudarccal végződött. Anyai és háziasszonyi szerepet az ötvenes években kénytelen volt föladni, s mint tanácsi dolgozónak, egyszer padlássöprési céllal föl kellett másznia egy padlásra, de amikor fölért, a gazda elvette a létrát, s ő meg- szégyenülten és kiszolgáltatottan guggolt a padláslyuknál, és könyörgott, hogy a gazda engedje le. Kusza, fonák pillanata volt ez a csufondáros időnek. A történelem sokszor nem hagyta békén. Volt ideje rá, nyolcvan év nem kis idői. O maga nem vett részt semmiben, sem az első, sem a második világháborúban, sem a forradalmakban, azok vettek részt Őbenne. Saját elhatározásából sosem lépte át a magyar határt, mégis más országban halt meg, mint ahol megszületett. Pontosabban: ahol született, az lett közben más ország. Az Öregasszony a Háromszék megyei Retyen látta meg a napvilágot - ahogy mondani szokták - mint egészen kicsi gyermek, egyébként az anyai nagyanyám legkisebb lányaként, igy azt is mondhatnám, hogy a rokonom volt. Tízéves, amikor apja kényszerűen úgy dönt, hogy a hely kontinuitása helyett a nemzeti kontinuitást választja: elköltöznek őseik földjéről, hogy ugyanabban az országban éljenek tovább, ahol megszülettek. Ugye, milyen kacifántos, logikátlan ez a mondat? Nem a mondat, a történelem. 1920-ban eljöttek tehát Erdélyből, a viszonylagos jólétből, a teljes nincstelenségbe. De nemcsak ök jöttek akkor, jöttek mások is. Az öregasszony kifogott az erőszakos buldózereken. Nem varta meg, mig lerombolják a szülőfaluját. Elment oda, ahol már nem tudnak neki fájdalmat okozni. Egy halottnak úgy sincs már szülőfalura szüksége. Kétezer éve a római szenátusban Cato minden beszéde végén Karthago lerombolását javasolta. (Ceterum censeo Carthaginem esse delendam...) Hallgattak rá. A| lerombolt nagyvárost azóta emlegeti a világ. Réty pusztulását senki nem fogja emlegetni. Karthago helyét bosszúból hintették be sóval, a rétyi utcák, udvarok és tisztaszobák helyén búza vagy kukorica terem majd, a magyar kultúra helyen agro- kultura. A diadalmas ember szereti a maga kepere formálni a világot. Az lesz a vég, amikor ez sikerül. Nemcsak román betegség ez, minden önhitt hatalom megpróbálta. Mi is településfejlesztési koncepciónak hívtuk tanyáink, történelmi belvárosaink megtizedelését. Sok minden eltíint jóvátehetetlenül, de szerencsére végül győzött a józan ész. Az erdélyi falvak eseten sem bizhatunk masban. Ámbár, hogy győzni tudjon, a legfontosabb épp a józan ész. GÖPGEY GÁBOR- Nincs már falu, mert földgyalu egyszerűsíti le a tájat. i / , . , Űj címer héjakarmai Népirtás a Föld arcába belevájnak. Nincs épület, mely meleget Nincs mivel nyelvet ölteni adhatna az otthontalannak. erre a tébolyult barakkra, Letépett füleik helyett mert nincs már nyelv, csak a kitépett füleket a falakba varrnak. nyelvű nemzet vérző garatja. Nincs nászi ágy, mely hallana Ne Párizsra vesd szemedet, hanem szerelmes, édes ízű szókat, oda, hol egy népnek kell sírnia, vallomást már csak vallató . Ébredj, bamba világ: színed előtt pribékek arcába susognak. zajlik megint egy genocídia! De hol a józan ész mostanában - kérdezhetnénk, amikor barátságos meleg szoba sincs. Fölháboritó, rettenetes, tragikus ami történik? tín már nem tudom, mi a folhábori- to és mi a tragikus. Ebben a világban, ahol minden, de minden megtörténhet, csak viszonyítás kérdésé az egész. Egy afrikai éhínség a tragédia? Egy szülőház lerombolása? Száz falu pusztulása? Az a fölháboritó, Debreczeni László: Kalotaszegi fejfák i(1928) A HEGYEKBŐL ' Onnan vagyok a hegyekből, Ahol még patak az Olt: Pendelyben járt még nagyanyám, Székely-szoknyája is volt. Hideg Oltban nem fürödtünk, Mert jó apánk reánk szólt; Nemere fújt, de szelíden ősi dalt eképp dalolt: "Gyenge violának..."- Van-e ennél szebb dal? Ami eljut hozzánk: Fűlünk álmunkban hall... Földes Zoltán Sarasota, Fia. Szülőföldje körbejárására ötödször vágott neki a 86 éves Sinozaki Josikicsi. 1974 óta 63 ezer kilométert tett meg, szinte életformának választva a távgyaloglást. TERJESSZE LAPUNKAT! ha az ember életét veszik el, vagy (az is, ha csak a nevét, házát, múltját? En már nem tudom, mi az igazi baj. Ha az anyáink csak úgy meghalhatnak, akkor ugyan mi az, ami nem történhet meg ezen a világon? Mostanában is vonatoznak bájos kislányok és hallgatag fiák Magyarország felé, éppúgy, mint hatvan eve. Találjanak egymásra ók is, legyenek fiaik, akik majd eltemetik ókét, es emlékeznek rájuk, mert az emlékeiket senki sem veheti el tőlük. EMLEKEZES A REGI DELRAY-RE (folytatás a 3. oldalról) házunkba jöttek fürödni, mert nálunk volt kád, náluk pedig nem volt. Szombat esténként, mi leányok, rendszerint hatan jöttünk Össze és nagy döntés előtt álltunk. Melyik moziba menjünk? Három mozi, volt a környéken, a Lincoln Square, a Rex és a Hollywood. A mozijegy tiz centbe került. A moziban minden filmet kétszer néztünk meg egymás után. Hátha nem vettünk észre valamit, amikor először néztük. No meg azután tudtuk, hogy amikor hazamegyünk, a mamánk majd ad valami munkát. < A második világháború után a környék lakói kezdtek elszállingózni mindenfelé. Teóriám az, hogy ha a magyarok összetartottak volna, mint a görögök, akkor ma is lehetne ott egy "magyar falu", mint ahogy most is van a görögöknek egy "Greek town"-juk. De a magyarok nem tartanak össze, mindig veszekednek, nem tudnak megegyezni semmiben. Es mégis, mégis, Delray a mai napig is a mi álomvárosunk. Ha keresztül kell mennünk Detroiton, nem az Interstate 75 szuperúton megyünk, hanem végighajtunk a West Jeffersonon és figyeljük, hogy maradt-e még valami az ifjúságunk emlékeit felidéző helyekből. Es valami nagy melegseg tölti el szivünket, amikor látunk még itt— ott egy régi helyet, templomot, mint az ATs Lounguct, a Hungarian Village-et, vagy a Holy Cross katolikus templomot. De Delray régi központja, a West End és a W. Jefferson sarka csendes, csaknem kihalt. Üres telkek, gyommal, füvei. Épületek, lakások bedeszkázva. A Revere Copper egykori üzemét most bontják. A Clark St. sarkán könnyes szemmel tekintek egy üzlet becsukott helyiségeire, ahol a nagymamám 1928-ban kis rövidáru- és cukorka üzletet nyitott. Vevői csaknem mind mag- munkások voltak. Tudom, lesz egyszer meg Delray. Réméi épp olyan barátságos, otthonos lesz uj jövevények számára, mint nekünk volt. Es remelem, hogy meg fogom érni az: a napot...
