Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-11-24 / 44. szám
Thursday, Nov. 24. 1988 AMERIKAI MAGYAR SZO 5. “Minden nép felelős a sorsáért” Részlet Hegyi Gyula cikkéből az Elet és Irodalom okt. 14—i számában. Hegyi Gyula meglátogatta a lisszaboni "Angol temetőt", ahol a második világháborúban a hitleri Németország eUen harcoló angol pilóták, köztük H. Berry 21 éves angol fiú mellett Horthy Miklós hamvai is nyugszanak. Ez inspirálta Hegyi Gyulát cikke megírására. Horthy pályafutásában számomra talán ez a legizgalmasabb: ami utána történt, a végső Ítéletet, mégis az 1944-es végeredmény adja meg. Nemrég jelentek meg a Századok-ban a Kállay Miklosék által 1943- bar Svájcba küldött Barcza György diplomata emlékiratai. S mert Barcza ezt kővetően sohasem tért vissza Magyarországra, es a két világháború közti társadalom politikai elitjéhez tartozott, véleményének tárgyilagosságában( nincs ( okom kételkedni. O igy ir Horthyról: "Erélyes vágású arca, őszülő haja, friss mozdulatai, udvarias, sót szeretetre méltó modora megtévesztő volt. Ez a marcona képű, bátorságot, erélyt sugárzó tengerész a valóságban egy végtelen gyenge, puha, befolyásolható ember volt, aki mint minden korlátolt ember, csak azokra hallgatott, akik hízelgésből mindig neki adtak igazat. Nem mert vállalni semmi kockázatot, egyéni iniciativát, hagyta magát es az országot sodorni a nemet ártól, mely őt is az országgal együtt a végromlásba vitte." Igen, ez a sodródás az arral, az eseményekkel, a kockázat, az egyeni kezdeményezés elŐli megrettenés: ez lehetett Horthy kormányzó legnagyobb hibája, amely egy törtenelmileg kiélezett korszakban bílnne vált. Nemcsak eszméit kellene megtagadni: ezt a fajta vezetői, politikusi, államférfim viselkedést is - mindörökre. Épp negyvennégy éve, hogy tragikomikus kiugrási kísérlettel véget ért Horthy Miklós negyedszázados kormányzósága, s megkezdődött a lisszaboni sírban végződő "szamkivetés". Egy másik, későbbi emigráns - egy valóban nagy emigráns Marai Sándor aznap, 1944. október 15-én naplójában örökítette meg a hamvaba holt fegyverszüneti kísérlet es a nyilas puccs eseményeit. Tisztán és egyértelműen. "Mindez inkább kínos és mulatságos, mint komoly; ugyanakkor vegzetes, elkerülhetetlen; a magyarság megeszi e keserű főzet minden fogását. Kezdte Darányi, aki a 'szeleket iparkodott kifogni a vitorlából' és Gömbös, aki pontosan ilyen üres, dagályos szólamokkal bűvölte a nemzetet s a paralitikus Sztójai után az elmebajos Szálasi tálán utolsó e karénekben." S nehány héttel később az elpusztult Budapestről: "S a vegsŐ felelősség mégis Horthyé és az embereie, akik engedték nőni, tenyészni a szellemet, amelyből mindez kerlelhetetlen végzettel következett." Igaz, Márai szigorú író, mert azt is leirja, amit a sorsot és külső körülményeket és a geopolitikát és az úri huncutságot mentségül felhozó magyar toliforgatók többsége sohasem merne papírra vetni. "Nincs kifogas: minden nép felelős a sorsáért!" Igen, en is azt hiszem, hogy minden nép felelős a sorsáért. Bárcsak több közöm volna Lisszabonban, a derűs őszben H. Berry huszonegy éves hősi halott és halálában is győztes fiatalember sírjához, mint az öreg ex-kormányzöehoz, aki ellen a H. Berryket küldte harcolni es meghalni az emberiség jobbik fele. De nem igy van. Az én halottam mégis a legyőzött es számkivetett, a felelösségrevonást csak politikai konspirációk miatt megúszó öregember Lisszabonban^ (Épp az. ESTböl Judom,.. hogy az amerikaiak ki akarták adni Magyaror-” ’ ZÖLDI LXSZLÖ: Egy svéd, akinek nyoma veszett "Századunk legtragikusabb sorsú személyisége" - ez olvasható róla a frissiben megjelent könyv hátsó boritóján. Kiadói túlzás. A huszadik század bővelkedik a szörnyűségekben, sok kimagasló személyiség sorsa torkollott tragédiába. Egyikük persze Raoul Wallenberg. Jellemző, hogy eltűnése után több, mint negyven évvel is szóba kerül a világsajtóban. Legutóbb néhány napja beszélt róla Moszkvában a külügyi szóvivő. "Hatarozottan cáfolta azokat a Nyugaton időről időre lábra kapó híreszteléseket, miszerint Wallenberg ma is él - a Szovjetunióban." Közölte, hogy "1945 februárjában, Budapest közelében, hadműveleti területen letartóztattak, majd a Szovjetunióba szállították" börtönben halt meg, "1947 júliusában". "Minden valószínűség szerint a sztálini titkosrendőrség, az NKVD áldozata lett." Lévai Jenő a könyv iroja átélte a magyar zsidóság tragédiáját; a holokauszt avatja kutatóvá. S mert van érzéke a szervezéshez is, elérte, hogy jól használható, de sajnos, ma már ritkaságszámba menő kötetei ( a magyar kiadással szinte egyidőben világnyelveken is megjelentek. A kek-sárga, tehát a svéd nemzeti színekben pompázó könyvből megismerünk egy rokonszenves fiatalembert. 1912-ben született, alig múlt harminc, midőn a magyar fővárosba került. Korábban nemigen találta a^ helyet; sok mindenbe kezdett bele, egyelőre azonban műfaj nélküli művészként keresi a megnyilvánulás egyetlen lehetséges módját. Az alkalom 1944-ben érkezik el. Svédországi magyarok és nemzetközi szervezetek hatására sikerült megerősíteni a budapesti svéd követséget; az új titkár arra kap megbízatást, hogy mentse a magyar zsidóságot. Csakhogy mire megérkezik, a vidéki zsidóság deportálása már befejeződött. Az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvből megtudta a nyugati világ, hogy mi történik a koncentrációs táborokban. A fővárosi zsidóság vezetői is tudták, hogy mi var rájuk és a sárgacsillagos tömegekre. Kiélezett helyzetben kezdi hát különleges munkáját a botcsinálta diplomata. Mutatós sportkocsin száguldozik, férjes asszonyokkal flörtöl. Közben Schutzpassokat készíttet, ezerszámra szervezi a védett házakat, ahol nagyobb biztonságban lehetnek az üldözöttek. Intim ismerősei befolyásos személyiségek feleségei. Titokzatos forrásokból pénz is kerül a zsebébe. Csodalható-e, ha Wallenberg köré már magyarországi életében legendák szövődnek? Lévai Jenő igyekszik megkülönböztetni a kitalációt meg a történelmi valóságot. A pontosításra azért van szüksége az utókornak, mert különösen a nyilas hatalomátvétel után, amikor a budapesti zsidók közvetlen életveszélybe kerültek, megszaporodtak a legendák. A fess kovetségi alkalmaszágnak; Rákosi akadályozta ezt meg, a maga szempontjából logikusan). Innen jöttünk, ezek voltunk, ezert a sorsert felelősséget kell viselnünk. De az már mostani Önmagunkon műlik, ho^y a meghasonlásnak, a szégyennek azt a mélypontját soha többé ne ismerhessük meg. Hogy a lisszaboni Csillagkertbe és bárhova külföldre kilépve szűkítő jelzők nélkül lehessünk európaiak. Hogy ha a történelmi sirkertekben nem is, jelenünkben éppoly magabiztosak lehessünk, mint akik nekünk is megnyerték az utolso (legutolsó) háborút. Nenez lesz, de mienk erfe a Telelosseg. zott halált megvető bátorsággal, már-már pimaszul aknázza ki a legapróbb lehetőségeket is: zsarolja a nyilas hatalmasságokat, esetenként a német megszállókat. Mégse feledkezzünk meg arról, hogy mindez a háború utolsó hónapjaiban történik - az elszámoltatás hamarosan bekövetkezhet. Azt hiszem, a túlélési ösztönre épit Wallenberg, sikerrel. A magyarul mindmáig legrészletesebb dokumentáció összeállítója és értelmezője pontosan sorjázza az akciókat. Mi, utókoriak aránylag keveset tudunk a negyvenegynéhány éve történtekről; a múltnak olyan kútjába pillanthatunk bele, amely minden képzeletet felülmúl. Lévai Jenő sokkal becsületesebb kutató, mintsem, hogy elhallgassa a Wallenberg eltűnése utáni feltételezeseket. Ezt azért fontos megjegyezni, mert tavaly némi vita lobbant fel a hazai sajtóban, s előítéletes gondolkodásunkra vetült fény, Gyurkó László ugyanis megemlítette az Új Tükörben: ő leginkább azt a felfogást tartja elfogadhatónak, hogy a svéd diplomatát Pestről Debrecen felé menet kiraboltak és meggyilkolták. Többektől hallottam, hogy feltételezése merő apológia. De akkor mit kezdjünk az elfogultsággal még csak véletlenül sem vádolható Lévai Jenő 1948- as megállapításával, amely szerint egyáltalán nem szabad kizárni a rablási verziót. Akadnak olyanok, akik utókori okosságukban másként értelmezik Wallenberg és a szovjet elhárítok kétségkívül létező kapcsolatát. Abból indulnak ki, hogy a svéd diplomata kudarcot vallott volna, ha nem keres kiskapukat a német, illetve az amerikai titkosszolgalathoz. Márpedig az NKVD szinte automatikusan "begyűjtötte" azokat akikről kiviláglott, hogy a háború alatt érintkeztek a német vagy az amerikai kémszolgálattal. (Hát még ha mindkettővel.) A másik feltételezés szerint a titokzatos svéd küldetése nem korlátozódott a fővárosi zsidóság megmentésére. A háború befejezése után programot dolgozott ki az életben maradtak minél zökkenomente- sebb visszailleszkedésere. Ehhez külföldi, elsősorban amerikai tőkét vett volna igénybe. Aligha számíthatott a "sztálini titkosrendőrség" tapintatára. * Hatásos dokumentumfilmet _ láttam a Német Szövetségi Köztársaságban. Anja Klabunde készítette, az NDR-tévétársaság sugározta 1987. október 18-án, a címét igy lehetne magyarra fordítani: Egy ember es az Ő legendája. A riporter olyanokat szólaltatott meg, akik egészen közelről ismerték Wallenberget. , Sally Menzl-Barabás izraeli kibuclako (folytatás a 10. oldalon) Most már vehet 5-t&l 30 éves használatra Lakást vagy házat Magyarországon anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja Hívja a magyarországi eladási szerv USA képviselőjét részletes információért Retur Realty Corp. 350 Fifth Ave. Suite 5620 NEW YORK.N.Y. 10118 Tel: (212) 695-2245, este: (718) 793-7093
