Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)

1988-10-06 / 37. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 6. 1988. Benedek Ferenc KALEIDOSZKÓP Minden évben egyszer - többnyire szabad­ságom előtt - úgy megyek be New Yorkba, hogy leparkolom valahol a kocsimat ( és járókelő leszek. így történt ez legutóbb is: egesz nap jottem-mentem, intézvén ügyes-bajos dolgaimat. Ilyenkor ( mindig hasonlítok: milyen változás történt egy ev leforgása alatt? Feltűnt, hogy sokkal több a koldus. Az egyiknek, aki ott ült egy subway-lejáro szögletében, adtam 25 centet a papirpoha- raba. Rögtön kivette es eltette. Megkér­deztem, miért teszi el? Röviden felelte: ellopjak. A Park Ave. es környékén "tábor­noki" egyenruhákban elegáns doormanek vigyáznak a lakok nyugalmára es bizton­ságára. A Bloomingdale-nél legalább annyi detek­tív volt a földszinten, mint elárusitö. Az Elizabeth Arden hires "Red Door" szalonjában ott állt belül a fegyveres, egyen­ruhás őr, nagy figyelemmel kisérvén minden mozdulatomat, felismerve, hogy nem tarto­zom a megszokott közönség köze. A koldusok számának növekedésével együtt növekedett - talán még aránytala­nul jobban - a limusinok száma. A Four Season előtt három is parkolt, elegáns, unottarcu, jóltáplált sofőrjeikkel. Mindig különös érzésem van, amikor ezeket a fekete ablakos, hajószeru, hosszú kocsikat latom. A fekete ablakok mögött külön kis világ van, nem a közönséges járókelők szemeinek való. A fekete ablakok egy tár­sadalmi osztályt határolnak el a kívülállók­tól... Görnyedt rabszolgákkal tartott hord- szekek tűnnek képzeletembe, amikor nem volt szabad a székben ülőre rá sem vetni a tekintetet az egyszerű halandónak. A város lüktet... mindenki fut, rohan... mint az ámokfutó, révetegen néznek el, valami láthatatlan "Cél" felé... A nők rin­gatják a farukat... a cél a pénz, a minden­ható pénz... csak a lélek hiányzik. * Hazafelé megint Bécsig mentünk. Sze­retjük Bécset. Mindig úgy fogad bennünket, mint egy életvidám, idős nagynéni. De a legnagyobb csodálkozásunkra a nagyszállo­dák előtt géppisztolyos katonák álltak. Megtudtuk, hogy OPEC értekezlet van... Szorgos előkészületek folytak a pápa láto­gatásával kapcsolatosan is. Elképzeltem a pápa golyóálló üvegkalitkáját a bécsi utcakon. Mert a pápa is fél... mindenki fel, vagy felt valamit, retteg valakitől, félti az életét valamitől. Az utcasarki koldus, a bérpaloták gazdag lakói, a drága üzletek és igy tovább. A kétezer éves kereszténység feje a golyóálló üvegfalak mögé bújva, vajon, miért éppen a magyar határ közelében tartotta egyik miséjét? A zsidó forradalmár, az egyszerű halász­legény, Jézus vajon mit szólna? Aki a vi­lágon a legszebben foglalta csodálatos himnusszá az embertársi szeretetet. Aki igy felelt a gazdag ifjúnak: Eredj el és oszd szét vagyonodat a szegények között. Vajon mit szólna a huszadik század keresz­ténységéhez? i . * * Autóbuszunk már átlépte a magyar határt. A táj ugyanaz, de mégis uj. Mindig valami különleges, jóleső érzés fog el, ha viszont­látom. Nem is tudom: en ölelem magamhoz l\azamat, vagy hazam ölel magához engem... Ölelkezünk... És mig ellágyuló szívvel ráhajtom fejem a dunántúli lankákra, las­san beesteledik. A busz már a kivilágított pesti utcakon kanyarog. Az az érzés fog el, mikor diákkoromban vakációra haza­Ä mohácsi emlékmű Színhely: Tanácskörut. A busz, amelyik­ben ültünk, csak lépésben halad... meg- megáll. Mellettünk egy házaspár beszél­getett. A feleség vitte a szót. "Mégis csak lehetetlen, hogy az egész belvárosból ki­tiltották az autókat, ezért _ néz ki minden reggel igy a forgalom... Látod? Csak áll­nak... csak allnak... Figyeld meg, minden kocsiban csak egy ember ül... ezert van ennyi kocsi... Bezzeg Amerikában ez nem fordulhat elő, mert ott kihasználják a ko­csikat... Ha valaki egyedül ül, azt megbün­tetik." Aztán mi leszálltunk. * Évről évre többet kell mennünk a temetők­be. Ilyen körutazásunk alkalmával jutottunk el a mohácsi csata színhelyére, és emlék­művéhez. A bejárat gigantikus kapuja lenyű­göző. A két összehajtó kapufélfa felül nem ér össze, csak Ívben meghajlik. Mintha szimbolizálni akarná az örök magyar szét­húzást. A bejárati parkolóhelyre egyre- másra jöttek az iskolás kirándulócsoportok autóbuszai. A gyerekek csendben hallgatják a magyarázó tanárokat. Nincs zsivaj, szalad­gálás, ö'ssze-vissza beszéd, eldobott papír­hulladék. En egy kimagasló részen álltam, hall­gattam a tavaszi csendet: "hős vértől piro- sult gyászter..." valóban nagyon mélyről jö'vŐ sóhajjal koszöntlek, tudatában lévén nemcsak a mohácsi tragédiának, de azok­nak is. melyek a későbbi századokon át sújtották ezt a maroknyi népet. ( Babits jutott az eszembe: "O béke, béke / Legyen vége már, / Aki halott megbocsát / ragyog az ég sátra / Testvérek, ha túl leszünk, sohse_ nézünk hátra / Ki a bűnös ne kérdjük / Ültessünk virágot / szeressük es megértsük / az egész világot..." A tavaszi szélben madarak vágták a joizű levegőt. Lent a csatatér helyén csen­des megilletődéssel az uj generáció: fiuk, lányok jó’ttek-mentek, és én hiszem, hogy nemhiába jöttek el. A magyar történelem tanulságából visznek magukkal a meg szebb, a még jobb magyar jövő építéséhez. * ( Színhely: Sz’ekesfehervár. Vasárnap van es gyermeknap. Kedves olvasó, ismered Fehérvárt? Ha nem, menj el és nézd meg. Én gyermekkorom óta ismerem, hiszen a varoshoz nagyon közelfekvő faluban szü­lettem. A levegője csupa történelem. Az utcai, a házai csupa romantika. Ma gyer­meknap van - vasárnap -. A melegtől mene­külve a Vörösmarty cukrászdába mentünk egy fagylaltra. Útközben mindenfelé, a szülök kiöltöztetett gyerekekkel mentek mentem... t «t •« «• valahova, oromot szerezni nekik. A cuk­rászdában minden asztalnál szülök es gyere­kek. Nem volt zsivaj és lárma- Nem csúsz­kálták az asztal alatt, nem kergetőztek az asztalok ( között. Boldogság ragyogott a szülök arcan es a gyerekekén is. Az egész­séges társadalom következetes nevelése nem "törte meg az egyéniségüket". A szombati fejérmegyei újságban talál­tam ezt a kis gondolatot a gyermeknapról... szó szerint közlöm: ("Holnap gyermeknap lesz, ezen az utol­só májusi vasárnapon. Van benne valami torokszoritöan szép, hogy ez a két, az emberiség, a nemzet holnapjaira emlékez­tető ünnep, az anyak napja és a gyermekeké koszorúzza virágaival a májust, a legtava- szibb hónapot. Kik ők nekünk? Szemünk fényei? Kincsünk? Mindenségünk? Fölösleges most sután ke­resni a szót. Találékonyabbak erre asszo­nyaink, akik gyermekeik főié hajoltak, akik szeretettel és étellel táplálják őket. Akiknek ősi, magátol értetődő mozdula­tától látjuk szépnek a reneszánsz festők örök ertekú témáját: Madonna gyermekével. Kik ők nekünk? Halandó emberi létünk halhatatlansága. Jövő a nemzetnek. Akik­ben folytatásra lel majd a mi magyarsá­gunk. Jövő az emberiségnek: az uj evezred remenye, tisztuló embersége, emberhez méltó szebb es otthonabb világa. Kik ők nekünk? Akikert dolgozni érdemes. (M-s)" Mindezt azért másoltam le, mert ez egyúttal válasz akar lenni a nyugati magyar rádiók támadásaira és vádjaira az otthoni vezetes fele a népszaporulattal kapcsolatban. * Grosz Karolynak nem kellett volna az emigráns magyarokkal összejönni, de ő ki akarta nyilvánítani, hogy minden poli­tikai ellentét ellenére is az anyaországhoz tartozónak tart bennünket. Sajnálatos volt, hogy többen olyan kérdést szegeztek neki, amire - a jelen időkben - nyilvánvaló a válasz. Ezt tudták a kérdezők is. Helyette jobb lett volna, ha sok aggodé kérdést kapott volna a jelenlegi otthoni átalakulással kap­csolatosan es az emigrácios magyar vezetők féltő szeretetüket küldték volna haza. Ezután a kis kitérés után térjünk vissza újra Magyarorszagra. A sorsnak különleges elrendezése, hogy a fentebb leirt mohácsi látogatásom és a politikai körülmények igy összetalálkoztak. Sajnos, meg kell val­lanom, hogy az ország nem áll egységesen kormánya mögött. Sokan kacsingatnak nyugatra és a kapitalizmus felé. Ebben a végtelenül nehéz helyzetben pedig - kü­lönösen az értelmiségnek - vállvetve kel­lene segíteni a vezetőket. Itt nemcsak a jelenlegi átalakulásra gondolok, hanem a fokozódo gazdasági kapcsolatokra is. Mindenki ismeri a "Trójai faló" történetét. A "Big Mac'Hkel sok minden más is beszi­várog az országba, ami nem kívánatos. És eszembe jut egy idevágó latin közmon­dás is: "Timeo Danaos séd dona í'erentes". A gazdasági kapcsolatok fokozása rendkí­vüli fontosságú. De a magyar népnek egy­szer mar meg kellene értenie, hogy csak egységesen lehet előre és mindig előbbre l'utni. Az ország a háborús porrá rombolt állapo­ta után, hadisarcoktol megterhelve is, talpra állt. A jelenlegi nagy lépés megté­teléhez az orsz'ag minden emberének össze­fogása, sőt az emigráció támogatása is elengedhetetlenül szükséges. Anyám és húgom eladtak vidéki házukat. Vettek egy Öröklakást helyette Székesfehér­váron. Központi fűtés, hideg-meleg viz, Öregségükre teljes a kényelem. Mikor el­búcsúztam tólük, a teraszról integettek. Viszontlátásra szeretteim. Viszontlátásra hazám.

Next

/
Thumbnails
Contents