Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-21 / 3. szám
Thursday, Jan. 21. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. HARASZTI ENDRE: fl PESTI MIIB GVEREK KARRIERJE Ugyan, hogy lett a kis pesti Laub Fii— löpböl a brit királyi család udvari festője? ...Nem hangzik túl könnyű kérdésnek, s tudom, hogy nem tudnának sokan válaszolni rá. Ejnye, de hiszen éppen ezért kell írni erről; - éppen ezért kötelességem írni róla! Azt is tudom, hogy sokan, mikor e fenti cimet olvasták, ezt gondolták magukban: "ezek a fránya történészek- újságírók - sok mindent kitalálnak, - de ami sok, az sok!" Itt az ideje, hogy írjak a szegény zsidó özvegyasszony, Laubné tehetséges kisfiáról, s a kisfiú tüneményes életútjár'ol,- most, mikor jegyzeteim között látom, hogy 1937. november 20-án - tehát 50 éve - halt meg László Fülöp, nagyapáink korának világhírű portréfestöje. Azt is olvastam, hogy még egykori műtermének berendezése is részben megvan és azt kegyelettel őrzi egy mai, közismert festőművész, Szegvári Károly nevű. Nagyon reménykedem benne, hogy Magyarországon az évforduló alkalmával meg fog jelenni egy-egy emlékcikk, mely fellebbenti a könnyen felejtök és a régebbi magyar kultúra nem-ismerói előtt a ködfátyolt. Az emigrációban élő történésznek mindenesetre kötelessége, hogy ezt ne várja meg, erre ne alapozzon. Elvégre - legalábbis átvitt értelemben - mi is azon a bizonyos "Szellemi Magyarországon" élünk,- bárhová is vetett a sors. Megnéztem a regi Tolnai Vilaglexikon 1928. évi X. kötetét. A 40-ik oldalon rábukkantam a festőre, de a szövegben- valami érthetetlen "szemérmetességgel" sző sincs arról, hogy Laub lett volna az eredeti neve. Vajon utólag "szégyellnünk" kell apáink - magyarosítás előtti - becsületes nevét?... A lexikon már László Fü- lop Eleknek Írja a festómúvészt, sőt zárójelben még jelzi, hogy a "Lombosi" nemesi előnevet is megkapta. A legértékesebb kezdeti adat: 1869-ben született. Atyja igen szegénysorsú iparosember volt a Józsefvárosban. E pontnál kell fényszórómat rávilágítanom szegény Laub nénire, ki - miután Laub bácsi aránylag korán elhalálozott, - Özvegyi sorában, szakma nélkül, mást nem tehetett, mint mosni járt egy Strelisky Lipót nevű "daguerre- typour"-höz. Bocsánat a "rejtelmes" szóért! Először talán azt kellene megmondanom, hogy Louis Daguerre (1789-1851) francia disz- letfestő volt, ki annak idején kísérletet tett az i ezüstlemezen alkalmazott fényképpel. 0 lett tehát a fényképészet mesterségének afféle feltalálója. Találmánya a "daguerreotipia" néven terjedt el. Ez az új iparág, - mely művészetnek is volt- (később) - jogosan mondható, - a régi Pest-Budán is aránylag korán gyökeret vert. Máig is csodálom pl. a "Stockman- Troche" nevű, temesvári eredetű "daguer- retypeur" Pesten, 1844-ben készült művét, melynek lobogó-hajú kisbajuszos alakjában egyesek Petőfi Sándort vélik felismerni. Nos, Strelisky Lipót is egyike volt a fényképészet pesti úttörőinek. Az 1870- es években a Bálvány utcában volt a műterme. Ne keressük a Bálvány utcát a mai fővárosi térképeken! Inkább vegyük tudomásul, hogy ma "Október 6" utca a neve és az V. kér. József Attila utcától a Szabadság térig terjed. 1803-ban még Raktár utcának hívták, majd az 1817-es utcajegyzék szerint lett belőle Bálvány utca. (Az 1973-as kiadású "Budapest Lexikon-ból megtudhatjuk, hogy 1941-ben az utcái a mártirsorsú Teleki Pál grófról nevezték el, de 1953-ban "sürgősen" eltávolították ezeket az utcatáblákat. A lexikon szinte házről-házra haladva ismerteti az utca nevezetességeit, - de nyomát nem leljük annak, hogy vajon hol is állt a derék Strelisky Lipót műterme, ahová özvegy Laubné mosni járt, illetve ahonnan elcipelte az összegyűlt nagymosásnyi szennyest... így aztán nincs közelebbi nyoma annak sem, hogy hol bukkant fel a kis Laub gyerek. A feledékenység, a nemtörődömség árnya borult az "Október 6" utcára is, mint ahogy hiába keresnénk a "Budapest Lexikonban" akár a régi fényképész, - akár László Fülóp nevét...) A Bálvány utcai ház nemcsak az "ate- lier"-t, azaz a fényképészmester műtermét rejtette magában, de a fotográfus lakását is és a derék mester szívesen foglalkoztatta a koldusszegény Laubnét, ki néha-néha magával hozta csemetéjét is, a kis Fülöpkét, ki már nem járt iskolába, - kimaradt a polgáriból, - de annyira vézna, beteges volt, hogy munkára még nem küldhette. A derék fényképészmester elnézegette a zörgőcsontu legénykét, majd egyszer felajánlotta, hogy hajlandó felvenni az üzletbe a kisfiút. Egy pár krajcárt megkereshet. Majd futárszolgálatra használja, takaritgathat. Valószínű, hogy ez 1879-ben történt, tehát akkor, mikor a kis Laub Fülöpke tiz esztendős volt. Persze, a mester nem tilthatta el, hogy a kis Fülöp alkalomadtán ne ragadja meg a retusálásra használt szépiát, azaz azt a speciális tintát, illetve ecsetkét, mely fontos szerszám volt akkoriban a fotográfus művészetben. Kartondarabka is volt a gyerek kezében, - arra rajzolgatott. Strelisky mester csakhamar rádöbbent arra, hogy miközben ő a modellt próbálta megfelelő pozitűrába helyezni, illetve szekrénynagyságú masinájával babrált, - azalatt a kisinas pompás skiccet készített a "kuncsaftról". Nem afféle olcsó karikatúra volt az eredmény, hanem remek portrévázlat. c i | || \ Érdekes, - es jellemző az évtizedekkel korábbi ujságiróstilusra, - hogy 1937-ben, a László Fülöp haláláról megemlékező újságcikkek azt Írták nekrológjukban, hogy "László Fülöp fényképésznél vállalt retusőri munkát." így vált a 10 éves Laub gyerek az utólagos, nagyképü és álszent világnézet szerint - ama nézet szerint, melynél fontosabb volt a "lombosi" elönév, mint az édesapa eredeti neve, - már 1879- ben "retusör". Strelisky nagyon jó ember volt és - volt szeme arra, hogy az igazi nagy tehetséget meglássa. 0 volt az, aki beíratta Fülöpkét a "Mintarajziskolába", az Iparművészeti Szakközépiskola elődjébe. Közben, persze állandóan foglalkoztatta, hiszen anyagilag is segíteni akart a családon, - no meg a kis Fülöp egyre jobban begyakorolta magát a mesterségbe. Itt-ott már valóban használni lehetett a retus-munkában is. Az ifjú volt az, aki az 1880-as évek elején már "László Fülöp"- nek neveztette magát. Nem tudni pontosan, - ezt a hazai életrajzírók fogják nálam jobban kifürkészni -, hogy vajon eredeti mesterénél gyakorolta-e a fényképszine- zes művészetét, mint ahogy nincs adatom arra sem, hogy melyik volt az a műhely, ahol pl. porcelánfestést müveit. Mindkét tevékenység felbukkan korai adatai közt, részletek mellőzésével. Annyi bizonyos, hogy porcelánra festett apró remekeit fillérekért adta el üvegkereskedöknek. De jó is volna egy-egy ilyen csodalatos emlékre bukkanni! Még azt is tudjuk róla, hogy kulisszafestö lett, - igy tartotta fenn magát és - amig élt - özvegy édesanyját. Szorgalmasan járt a rajziskolába is és művészi érzéke egyre fejlődött, tanárai nem kis ámulatára. A szakember előtt egyre világosabbá vált, hogy a foltozott ruhájú, csámpás sarkú kis László Fúlöp egyedülálló tehetség. A rendelkezésemre álló (szűkszavú) források szinte egyöntetűen állítják, hogy "a müvésznövendék nyomorgott", ami a fentiek után nem meglepetés. Annál furcsább viszont, hogy mégiscsak kijutott Münchenbe, az ifjú és ambiciózus festőművészek korabeli "Mekkájába", hogy képességeit továbbfejlessze. Nem tudunk semmiféle mecénásról, tehát alighanem még Budapesten úgyszólván fillért-fillér— re rakott, hogy szegényes megélhetését Münchenben is biztosítsa. Mindez a 80-as evekben történt. Münchenből Párizsba vezetett az útja. Folytonos nélkülözés közben folytatta tanulmányait. Főleg az emberi arc érdekelte, annak érzelmet- ertelmet kifejező megnyilvánulásaival. Tudom, hogy az olvasónak feltűnik bizonyos hasonlóság László Fülöp élete és a nagy Munkácsy Mihály élete között. Munkácsy eredeti neve Lieb Miska volt, László Fülöp a Laub névre hallgatott. Munkácsy asztalosinas volt, László Fülöp fényképész inas. Mindkettőt a nyomor kisérte el első művészi próbálkozásaik útján s mindkettőnél München, majd Párizs varázslatos világába torkollt az életűt. Mindazonáltal: ne feledjük, hogy Munkácsy nem kevesebb, mint negyedszázaddal volt idősebb László Fülöpnél, tehát e két életút nem mehetett párhuzamosan s nem is keresztezhette egymást. Munkácsy Mihály akkoriban, mikor az ifjú László Fülöp átmenetileg Párizsba került, már a világváros ünnepelt művész-sztárja volt. Mig Munkácsy a paraszt-romantika tematikáját kővetően vált az "úri világ" piktorává, addig László FülöpbÖl a korszak szinte átmenet nélkül portréfestöt csinált. Kisfaludy Stróbl Zsigmond, a nagy magyar szobrász igy emlékezett vissza a nagy portréfestö utolsó napjaira: "...Szivében mindig magyar maradt. Mikor elhunyt, itthon voltam, én néhány hét múlva mentem vissza Londonba. Műtermemben több levél várt. Többek között Lászlóné angolul irt sorai: arra kért, jöjjek el, ha csak lehet azonnal, mert Fülöp nagyon rosszul van, és csak magyarul beszél, ők pedig azt nem értik..." Az angol Royal Academy elnöke a halálos ágyán csak édes anyanyelven, magyarul tudott szólni, az utolsókat rebegni! A kultúrtörténet fintora: apósa, az iparmágnás, Guiness nevét az egész világ ismeri, hiszen az a cég adja ki azóta is a "rekordok könyvét". Vajon ki emlékszik László Fülöp nevére?... Nem valószínű, hogy a mai Magyarországon különösen ajnároznák egy olyan művész nevét, emlékét, ki a "feudális" hatalmasságok arcképével vált világhírűvé. En azonban, a kis, koldusszegeny Laub Fülöpre gondolok, a józsefvárosi iparos és az özvegy mosóné fiára, aki az angol művészeti akadémia elnöke lett, s mégis, dicsősége csúcsán is megmaradt hazáját imádó magyarnak. Halálának 50—ik évfordulóján tehát távoli sírjára teszem a magyar emigráció jelképes, nemzetiszin-szala- gos koszorúját.
