Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-07 / 14. szám
Thursday, April 7. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. KÉT LEVEL i. , < MIKES KELEMEN A MONONGAHELA PÁRTJÁNÁL iránt, Jesse Jackson mutatkozik jónak, de o nem olyan gazdag, mint a többi. S akik szaladnak, kigyót-békát kiabálnak egymásra, ami jobbadán politikai trükk... Ha van valami rám vonatkozó nézetük, írjanak. Szarka János Szerkesztő válasza: Van, kedves Szarka test vár, vannak Önre vonatkozó gondolataim. Meg nem is olyan régen, tucatjával, százával voltak olvasóink Pennsylvaniában, Pittsburgh és Duquesne környékén. Hiszen úgy tűnik, hogy még csak tegnap, vagy a múlt evben jöttek a Szarka Jánoséhoz hasonló kedves Írások lapunkhoz. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Nyegre István, Pavel Gyula, Kolumbán Dénes, Tengolics Kálmán, Jurecskó János, Gavura András és mások, írták be rendszeresen, tudósítva a lapot az ottani munkaviszonyokról. Mintha csak tegnap lett volna, hogy jómagam is jártam a Monongahela völgyében es másutt Pennsylvaniában és felkerestem az ottani olvasókat, Munkás Otthonokat. Corapolisban, Beaver Fallson, Pittsburgh- ben, Scalp Levelen, Aliquippan, Johnstown- ban, Windberen es másutt. Dehát azóta sokat változott a világ. Az amerikai nagyüzlet a maga profitérdekei alapján alaposan leépítette az acélipart. Akkori olvasóink bizony kiöregedtek a munkából. Az újonnan jött magyarok pedig nem az acélüzemek, nem a bányák felé vették útjukat, hanem részben az egyetemek katedrái, részben - nem is kevesen - a Wall Street felé. Ezt nem szemrehányásként említjük, hiszen Wall Streeten is akadtak társadalmi tudattal rendelkező magyarok, akik nem felejtették el származásukat, régi hazájukat, a magyar kultúrát. Hát e fejleménynek tudható be, hogy lassanként csaknem egyedül már Szarka munkástárs maradt Duquesne-ban, a Monongahela folyó partján. De azért, mint említettem, vannak még mindig szép számmal olvasóink a környékén és igyekszünk néhányat összehozni vele. ( Mint mindig, úgy az idén is Szarka testver volt az, aki elsőnek várta a kampány megkezdését. Adja a jó sors, hogy még hosszú éveken át ott legyen a zászlótartóink első soraiban. » „ . Deák Zoltán H. az összegyűrt magyar szó LOS ANGELES, Cal. Egyike vagyok azon sok ezer magyarnak, aki 1956. novemberében kimenekült Magyarországról, a világ szabad országaiba, Én és csaladom Amerikába, az igazi szabadság hazájába jöttünk. Amerikában nyelvtudás nélkül (kezdetben) szakmai tudásom miatt és erős akaratom folytán rövidesen állashoz jutottunk, úgy én, mint feleségem. Megtartva nemzeti hovatartozásunkat, megszeretve uj hazánkat, Amerikát, második hazánknak tekintjük. Ha fiatalabb volnék, már a "kontrákkal" együtt harcolnék éppen úgy, mint a többi fiatal magyar menekült és gyermekeik. t Azért kezdem levelemet a fenti szöveggel, mivel a Magyar Szó egyik riportját általam is sok-sok igazi magyar olvasta. Egyszóval, ismertetem önökkel a következő történetet. Mint idős nyugdíjas, minder reggel.korán nagy sétát teszek lakhelyemhez közel az egyik parkban. Sétáláson után látok egy üres padot. "Na, itt meg pihenek egy kissé" - mondom magamnak Szarka Janos "Egyedül hallgatom tenger mormolását Egyedül, egyedül a bujdosók közül" Kedves barátunk, Szarka János is egyedül hallgatja, ha nem is a tenger mormolását, de a Monongahela folyó mormolását. Panaszkodik, hogy Pennsylvaniában, de legalábbis az 6 városában Duquesne-ban mar alig vannak a régiek közül. íme levele. Tisztelt Deák föszerkcc^tő. En, a vén Szarka János e levelben jelentkezem. A körlevelet megkaptam, tehát válaszolok elsőben arra a kérdésre, amire kérnek, hogy küldjem el a rokonaim, barátaim vagy ismerőseim nevét, cimét, mert mutatványszámokat küldenének. Szívesen küldenék, . l ...........—— de nekem nincs itt verrokonom magyar és a feleségem után is csak egy van, a testvérnénje, az is 89 éves és nem lakik itt. Ismerősökből is alig van három és tőlem fiatalabbak, de ezeket nem érdekli a magyarságtudat. Julius 30-án leszek,86 éves, ha megerem', orvosaim azt mondjak, hogy a háztól el ne bandukoljak, mert nem lehet tudni, mikor szalad le a vérnyomásom és össze is eshetek. Van elég kiadásom, mert az orvosi és kórházi számláknak a 20%-a rám esik, a laboratóriumi számlát nekem küldik. Orvosaim jók, nem zaklatnak, hogy fizessek, valamennyit el is engednek, mert szeretnek, jó paciens vagyok. Különösen két sebész igen szeret, meg is mondta, hogy nem hagy meghalni, minden orvosi tudományát latba teszi. Igen törődött velem, de arra is gondolok, hogy minek irom én ezeket, Önöket ez nem érdekli. Inkább azt irom, hogy vagy két hét óta az volt ebben az én iskolázatlan koponyámban, hogy mi az oka, hogy nincs kampány,, a megszokott gyűjtés. De már latom a múlt heti lapban, hogy van. Hat ehhez én is hozzájárulok egy kis segítséggel, 50 dollárocskával. írjak a pennsylvaniai kvótára. Azt is lehet látni, hogy már nagyon kevés öntudatos magyar van ebben az államban. Az is szomorú, hogy lapunk sok régi támogatója sorban hal meg és ezeket nehéz pótolni. Nincs tömeges bevándorlás. Kérdezik tőlem azt is, hogy mi a véleményem az angol oldalról? Hát nekem nincs kifogásom ellene, én azt is olvasom. Sokat Írnak Erdélyről, persze fájdalmas nekünk, de senki más nemzet nem törődik velünk és igy csak panaszkodunk. Én is örülök, hogy a fenntartó gárda rovat egyik oszlopa lapunknak. Kérem elnézésüket, hogy én mar egyéb módon nem tudok segíteni, csak néha egy kis pénzadománnyal. De fizikailag már nem, mert en is segítségre szorulok. Persze, még nem vagyok egészen tehetetlen, csak gyenge, hiszen már én is régen születtem, 1902. julius 30-án. Elfogy az energia és közeleg a vegleges elszámolás, ezt hozza az öregkor. Tehát itt van 50 dolláros csekk. A lapot mindig szeretem. A mostani elnökválasztásban a jelöltek nemigen kóserek a munkásosztály Mielőtt leültem volna, látom, hogy a pad alatt egy felig összegyúrt újság fekszik. Általában sokat szoktam olvasgatni, jo könyveket és temerdek újságot. Ha életem már nagyobb része ki is szaladt alólam, minden érdekel, ami történik e feldúlt világban. Felvettem az összezárt újságot és látom, hogy magyar újság. Letettem az üres padra, kisimítottam és látom: Magyar Szó. Néztem a dátumát, feb. 4. 1988. Szemembe ötlik a nagy mélynyomásu cim: "II. FÜlÖp, a fafejÜ." Elolvasva a szóveget, ökölbe szorult mindkét kezem. Ez nem lehet igazi magyar szívvel Írott újság, bizonyára az orosz Pravdából fordíthatták. Amikor megláttam a csúfos rajzot, az is eszembe jutott, hogy ezek a csúfos, hazát sértő rajzok otthon már megszűntek. Hát szabad egy ilyen cikket es rajzot egy magyar újságban megjelentetni? És aki megjelenteti, ennyire kihasználja a szólásszabadságot??? Egyébként is tudnivaló volt, hogy a kongresszus és a szenátus meg fogja szavazni és meg is szavazta az elnökünk által kért összeget, ha közben szépítik is a dolgot, hogy "No ARMS". A 6 törpe is tudja ezt, mert ha közülük választják meg az elnököt, akkor nekik muszáj lesz a mi embereinket is harcba vetni Nicaraguáért. Kérem önöket, gondoljanak arra is, hogy mi magyar menekültek sok-sok ezren, fiaink és lányaink a békét akarjuk, mint ahogy Reagan elnökünk is azt akarja, és azt akarja minden amerikai hazafi. _ i . .,, Csanyi Albert «I i A szerkesztő valasza: Tiszteljük önben, hogy megbecsüli Amerikát és második hazájának tekinti. Mi is igy vagyunk ezzel. Ami a kontrákhoz való csatlakozását illeti, sajnos, jelenleg nem vesznek fel uj önkénteseket, mert fegyver- szünetet kötöttek a nicaraguai kormánnyal. Abban a csöppnyi országban több, mint 25,000 ember pusztult el a kontrák támadása következtében. Azt megelőzőleg a Somoza diktatúra ölt meg vagy 30,000 nicaraguai hazafit. Ne siessen hát sem Ön, sem magyar ismerősei ezt az áldatlan háborút meghosszabbítani. Mellesleg megjegyzem, hogy amikor egy másik országot támadtak meg a kontrák, a mi olvasóink nem a kontrák táborába jelentkeztek, hanem a törvényes országot támogatták, melyet Franco, az olasz és német kontrák megtámadtak. Lapunk 24 olvasója jelentkezett annak idején a demokratikus spanyol kormány támogatására. De akkor a kontrák győztek és utána két évre kitört a második világháború. Lehet, hogy önnek minderről nincs tudomása. Köszönjük, hogy felvette a pad alól a mi lapunk összegyűrt példányát és^ kisimítva olvasott belőle. Ezt a jótettét a lap jótéttel fogja viszonozni és ha megküldi nekünk a cimét, megküldjük önnek idei évkönyvünket, hálánk jeléül. Ezzel szemben nem értjük meg, miért gerjedt fel annyira a II. FülÖp, a fafejű cikkünk miatt. Tisztelettel tudatjuk, hogy azt a cikket nem a Pravdából vettük ki, sajnos egyikünk sem tud oroszul. Azt a cikket a N.Y. Times vezércikkoldalával szembeni oldalán megjelent cikkből dolgoztuk át. A cikket Robert Smith, az Egyesült Államok volt kubai nagykövete irta, Ő viszont elemzését a legkiválóbb amerikai történészek egyikenek, Barbara Tuchman könyvének adataira alapozta. A kísérő képét pedig Atlanta allam vezető konzervatív lapjából, az Atlanta Constitutionból kölcsönöztük. Örülök annak a levélzáró megállapításának, hogy a magyar menekültek sok ezrei, fiaink és leányaink békét akarnak. Váljon ezen akaratuk gyümölcsöző ténnyé és tetté. Béke velünk.
