Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)
1987-09-24 / 35. szám
12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 24. 1987. ORVOS A CSALÁDBAN cUécLfiLk mey fj&yainkat a toQá^á&caadáótáL! Labdarúgás Hogágy sorvadás folytán több fog pusztul < el, mint a többi betegségtől együttvéve, beleértve a szuvasodást is. Miután nem jár fájdalommal, tünetei is sokszor észrevétlenek maradnak. Ezt bizonyítják az egyes országokban végzett vizsgálatok eredményei is. Íme néhány ilyen eredmény: A 13—15 évesek nyolcvan százaléka foghúsgyulladásban szenvedett, amely a fogágysorvadás első stádiuma. A 26 éves emberek közül 70 százaléknál már kifejlődött a fogágysorvadás. Az ötvenéveseknek már csak a fogaik fele volt ép, a hatvanéveseknek pedig már egyáltalán nem vcdt foguk. Száz megvizsgált közül csak tíz volt tudatában annak, hogy fogágysorvadása van, s közülük is csak heten gyógyították betegségüket. ötven évvel ezelőtt még az volt a fogorvo sok többségének a felfogása, hogy a fogágysorvadás gyógyíthatatlan betegség. Ma már megváltozott a véleményük. A fogorvosok többsége így vélekedik: Ha a fogágysorvadást sikerül ideiében felfedeznünk, és mindjárt megkezdenünk a gyógyítást, lehetséges a tartós gyógyulás. Természetesen, sokkal jobb megelőzni a betegséget, ehhez azonban szükséges, hogy a páciens együttműködjék az orvossal. Hogyan is keletkezik ez a betegség, amely annyi fog elvesztését okozza? Alattomosan szétBEJELENTÉS Lapunk a new yorki Magyar Társaskörrel együttműködve az amerikai magyar könyvkiadás legkiemelkedőbb termékét készül kiadni az 1988-as Évkönyv keretében. Ezt az Évkönyvet ERDÉLY MAGYARSÁGÁNAK dedikáljuk és benne kiemelkedő helyet adunk ERDÉLY TÖRTÉNETÉNEK, amelyet magyar forrásmuvek, köztük a Magyar Tudományos Akadémia világszerte példátlan érdeklődést kiváltó munkája felhasználásával szerkesztettünk. E szenzációs szemelvények mellett hozunk cikkeket Magyarország különböző vidékeiről, ismeretterjesztő, tudományos, hasznos írásokat, lebilincselő elbeszéléseket a legkiválóbb magyar íróktól. Kérjük, helyezze el üdvözletét az Évkönyvben, üdvözölje rokonait, barátait itt és az óhazában. Szívesen közlünk megemlékezéseket. Fényképes üdvözletek ara legalább $25.-. Kérjük t, segítse üdvözletével és rendelésével az Évkönyv megjelenését. Az Évkönyv árát nem emeltük, ebben az évben is csupán $5.-, repüló'postával Európába $10.-. Az üdvözletek beküldésének határideje október 15. Kérjük használja fel az alanti szelvényt küldeménye beküldésére. A szerkesztőség nevében: Deák Zoltán Lusztig Imre Fodor N. Árpád Tisztelt Szerkesztőség: Kérem, helyezzék el nevemet az 1988-as Évkönyvben. Ezért . mellékelek $...........-t. Küldöm fényképemet és j ezért küldök $.........-t. Rendelek az Évkönyvből........... példányt és küldjék a következő címekre: rombolja a fogtámasztó szöveteket, amelyek a fog gyökereit körülveszik, valamint a foghúst, foglazulást okoz, ennek következtében a fogak elmozdulnak helyükből, majd kihullanak. A fogágysorvadás — paradentosis — első jele a foghús megvörösödése. Jelentkezhetnek azonban daganatok is, vagy ínyvérzés állhat be. Ezek a tünetek könnyen észrevétlenek maradhatnak, mert nem okoznak különösebb kellemetlenséget. Ha a fertőzés átterjed a foggvö- kérre, kis hézagok, üregek támadnak a gyökér és foghús között. Az ilyen »zsebek« fokozatosan telítődnek baktériumokkal, amelyek aztán szétrombolják a foghártyát, majd magát a csontszövetet is. Most már a fog mozog és nehéz megmenteni. Ha nem hullik ki magától, ki kell húzni. Ez azonban még nem minden. Vannak a fogágysorvadásnak egyéb következményei is. Ha lyukas a fogunk, nehézzé válik a rágás, és szívesen áttérünk a puhább ételek fogyasztására, ami viszont veszélyes a fogakra. Még nagyobb veszély fenyeget bennünket, ha a baktériumok bejutnak a vérkeringésbe vagy pedig a nyirokedények rendszerébe, illetve az emésztőszervekbe, ahol fertőző megbetegedést okozhatnak. •Számos olyan betegséget ismerünk, a- melyet ilyen fertőző góc idéz elő. Ezek közé tartoznak a szív megbetegedései, a szemgyulladás, a gyomor nyálkahártyájának gyulladása, az ízületi gyulladás, a homloküre ^-gyulladás stb. Az egészséges foghús képes arra, hogy leküzd je a fogágysorvadás támadását, ha azonban valakinek beteg a szervezete, ha valaki rosszul táplálkozik, illetve elhanyagolja fogainak tisztítását, könnyen áldozatává válik a baktériumok rohamának. Káros a fogazatra és elősegíti a fogágvsor- vddás fellépését sok rossz szokás is: a körmök, ceruzavégek, fogvájók rágcsálása, valamint a fo gcsikorgat ás. Ha valaki éjszaka csikorgatja a fogát, kérjen az orvosától vékonv lemezkét, amely úgy elhelyezhető a fogsorok között, hogy éjszaka sem mozdul el. A fogágysorvadás gyógyítása az előidéző okoktól függ. A fogász, eltávolítja a fogköveket, megiga-' z.ítja a rosszul fekvő hidat, bevlombálja a lyukas fogakat, a hiányzó fogak helyébe műfogai tesz. a. rossz állású fo°akat normális helyzetbe helyezi vissza. Egyidejűleg megtanítja a. pácienst arra is, hogyan kell tisztán tartani a fogakat, és hozván kell masszírozni az. ínyt. Az emberek többsége ugyanis nem ismeri a fogmosás helyes módját, és felsérti a foghúsát. Ajánlatos a következő eljárás alkalmazása: A fogkefét közvetlenül a foghúsra kell rászorítani, azután apró mozdtdatokkal vízszintes mozgatással fokozatosan végighúzni valameiiy- nvi fogon. Ezt néhányszor meg kell ismételni, különböző irányokban mind az alsó. mind a felső fogsoron. A fogmosásra legalább három percet kell szentelni, a fogkefének pedig kemény szőrűnek kell lennie. Aki ellenállóképessé kívánja tenni egészséges foghúsát, tartsa be ezt az utasítást: Az élelemnek fehérje- és vitamindúsnak kell lennie; erősítsük a foghúst keményhéiú kenyér, saláta, alma és más keményhúsú gyümölcs rágásával, a puha ételek fogyasztását pedig csökkentsük; az. ételmaradékokat ne hegyes, szúrós tárgyakkal távolítsuk el a fogak közül, és végül: évente legalább kétszer menjünk el a fogorvoshozA 6. forduló Tart a Rába remek sorozata az első osztályú bajnokságban. A győriek a hatodik fordulóban az eddig második helyen álló Tatabánya csapata ellen győztek, s veretlenül állnak a tabella élén. Szintén jól szerepel az U.Dózsa es a Vasas - utóbbi ugyancsak veretlen - ( mig meglepően gyengén a Ferencváros és az MTK-VM (hat mérkőzésből négy, illetve három pont). RABA - TATABANYA 1:0 PÉCS - U. DÓZSA 0:1 VASA - VIDEOTON 1:0 HONVED - SIÓFOK 0:0 HALADÁS - FERENCVÁROS 0:0 DEBRECEN - MTK-VM 2:1 BÉKÉSCSABA - ZALAEGERSZEG 0:0 KAPOSVÁR - VÁC 3:3 A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Rába 6 4 2 — 11- 6 10 2. C. Dózsa 6 4 1 1 14- 4 9 3. Vasas 6 3 3 — 12- 8 9 4. Haladás 6 2 4 — 7- 3 8 5. Bp. Honvéd 6 3 2 1 8- 5 8 6. Tatabánya 6 3 1 2 19- 9 7 7. ZTE 6 3 1 2 8- 7 7 8. Pécs 6 2 2 2 4- 4 6 9. Békéscsaba 6 2 2 2 6- 8 6 10. Siófok 6 2 1 3 8-10 5 11. Debrecen 6 2 1 3 7-14 5 12. Vác 6 — 4 2 5- 7 4 13. Ferencváros 6 12 Z 5-8 4 14. Videoton 6 — 3 3 3- 7 3 15. MTK-VM 6 114 6-17 3 16. Kaposvár 6 — 2-4 8-14 2 Következik A hetedik forduló szeptember 26-27. Műsora: U. Dózsa - Rába, Siófok - Pécs, Videoton - Haladas, ( MTK-VM - Honvéd, Tatabánya - Vasas, Vác - Békéscsaba, FTC - Kaposvár, Zalaegerszeg- Debrecen Nem igazán nagy reményekkel léptek ki a nemzetközi porondra kupacsapataink, az ellenfelek meg ezeket is tobbé-kevés- bé megtépázták. Az MTK-VM a tavalyi önmagának csak az árnyéka az idén, nem volt igazi esélye a legszebb korszakát élő Steaua ellen. A súlyos vereség után aligha maradt esélye a továbbjutásra a magyar csapatnak. Nem birt otthonában a Tatabányai Bányász portugál ellenfelével, és az U.Dózsa is inkább csak vergődött a Megyeri utón a Den Haag ellen. Helyenként élvezetes játékkal csak a Bp.Honvéd rukkolt ki Kispesten a belga Lokerennel szemben, ám a csatárok rendszerint hibáztak döntő helyzetekben. BEK: STEAUA - MTK-VM 4-0 KEK: U. DÓZSA - FC DEN HAAG 1-0 UEFA: TATABÁNYA - GUIMARAES 1-1 UEFA: HONVÉD - LOKEREN 1-0 Kanada győzött Hamiltonban kedden éjjel, 18,000 néző előtt lépett harmadszor jégre a Kanada Kupa döntőjében a házigazdák jégkorongválogatottja a Szovjetunió ellen. Mint ismeretes, az első két Összecsapáson előbb a Szovjetunió győzött 6-5-re, majd a kanadaiak nyertek hasonló arányban. A kupa elnyeréséhez a kiírás szerint két győztes mérkőzés kellett, és a harmadik, sorsdöntő Összecsapást a kanadai együttes nyerte, ismét 6-5-re. Kanada-Szovjetunió 6-5 (2-4, 3-0, 1-1).