Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-18 / 24. szám
Thursday, June 18. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. páratlan oldal Ki árulta el a francia ellenállás vezérét? Klaus Barbieról, a "lyoni hóhérról" szóló, legutóbbi, nagy érdeklődést kiváltott cikkünk óta a feltűnő lassúsággal (4 év!) előkészített búnper hangsúlya megváltozott. Már alig beszelnek a 40 Auschwitzba kűl- dótt 3-10 éves kisgyerekről, több mint 4000 legyilkolt ellenállóról. A per primadonnája szinte már nem is Barbie, hanem ügyvédje, Verges, ki a Barbiet menteni próbáló zsaroló manővereket vezeti. Senki sem vitatja Barbie bűneinek embertelenségét. De valóban ó volt-e az egyedüli bűnös? Végül is, amit Barbie tett, talán kevésbé túlbuzgóan, de bármely másik vérbeli Gestapo tiszt is megtette volna. Mint Barbie maga mondta: "...háborúban mindenki gyilkos" (Persze, nem 5 éves gyerekeket). Német szempontból a francia ellenállás terrorista szervnek, ellenséges haderőnek számított. Aki abban részt vett, ónként tette és tudta, mit varhat, ha elfogják. A Barbie-per uj fejleménye azonban ez a kérdés: hogyan fogta el Barbie Lyonban Jean (John) Moulint, a francia ellenállás vértanú vezérét? Meg fogja-e Barbie nevezni a francia árulókat, kik besúgtak a Gesta- pónak?... Ez volt az a kínos dolog, amivel Barbie es ügyvédje (egyéb vádak között) oly hathatósan zsarolták a franciákat, hogy azok a hóhér kiadatása óta is 4 teljes évet piszmogtak el a per "előkészitésével", holott minden adatuk készen volt rá. A "dupla per", melyben a vádlott is vádol. (The case within the case). Barbie fenyegetései láthatóan hatásosak. Nemcsak a spiclik egyeni biztonsága, hanem a náciknak egy-emberként ellenálló francia nemzet meséje forog kockán. Kiderülhet, hogy nemcsak a francia fasiszták használták fel a németeket a saját baloldaluk ellen, hanem, hogy magán az ellenálláson belül is, sőt a londoni De Gaulle központban is halálos, intrikák, ellenségeskedés folyt jobb és baloldal között. De-Gaulle tábornok maga semmivel sem volt kevésbé konzervatív, mint ellenfele, Petain marsall Vichyben. O csupán az angolszászokra tette a kockát, mig a Petain-Laval a németekkel "bekkeltette" magát az uralomért. De mindketten jobboldaliak voltak, a liberális III. Köztársaság ellenségei. Közismert dolog volt, hogy De Gaulle halálosan felt attól, hogy a győzelemkor az otthoni, baloldali, illetve szocialista-kommunista F.F.I. (Szabad Francia Haderő, ... népszerűén a Maquis) szabadítja fel Párizst a barikádokon, mielőtt De Gaulle a maga haderőivel odaérkezne. Ezért kellett Eisenhower- nek már Párizs kapuinál megállnia és előre engednie De Gaulle főleg gyarmati színesekből a'llo' hadosztályát. "Párizst franciák szabadítsák fel!" volt De Gaulle jelszava. ( "Ne essen a kommunisták kezébe!" Bar, ha meggondoljuk, bármely francia szocialista vagy kommunista éppen úgy francia voltj mint De Gaulle maga. Evvel a háttérrel könnyebb megérteni a "Nürnberger Nachrichten" cimú német újság szenzációs cikkét Jean Moulin elfoA vád tanúi gátasáról. A cikk Írója, Wolfgang Schmied nem kevesebbét állít, mint hogy Moulint (és vele a francia területen szervezkedő ellenállás hat más vezetőjét) nem Barbie rendőrségi szakértelme juttatta a Gestapo kezére, hanem közönséges - illetve nem is közönséges - árulás. De Gaulle és nacionalista vezérkara Londonban, attól félve, hogy a politikailag erősen baloldali Moulin otthon tál sikeres lesz, ami a sikernek és a szervezetnek is baloldali jelleget adott volna, inkább ők maguk juttatták el a Ges- taponak az információt, hogy pontosan mikor, milyen órában, milyen cim alatt foghatják el Moulint és egész vezérkarát. Egyszerűen feláldozták őket politikai okokból. ' A bizonyíték, állítólag, ma Barbie kezeben van. Ha tehát a per folyamán Barbie valóban még neveket is mond, megnevezi az árulókat, s hozzá a nevek meg híresek is, abból kisebb nemzeti katasztrófa lehet. Ezért súgják egymásnak a per irányítói, hogy a legügyesebb trükk lenne elfogadniok Barbie követelését, hogy - lévén bolíviai állampolgár - a kiadatási pert Bolíviában tartsák meg. Ehhez öt vissza kellene adni Bolíviának. Ennek mindenki nagyon őrülne és fellélegezne, beleértve az amerikai ex-OSS (ma CIA) felelőseit, kik Barbiet 1950-ben "megmentették" a francia kiadatási kérelemtől es hamis papírokkal, a mi pénzűnkön, kicsempészték Bolíviába. Mint a Le Matin c. nagy francia lap irta erről: "...Akik egy gyilkost segítenek, maguk is gyilkosok." G. D. Hackett A stockholmi Modern-múzeumba betörtek. Matisse: Virágos kertjét vitték el, amelynek az értéke szinte felbecsülhetetlen. A tettesek személye eddig ismeretlen. A bűntudat IRTA: JÜRGEN HABERMAS ny.német szociológus. Ma már azok unokái cseperednek fel, akik a második világháború. végén túl fiatalok voltak, semhogy személyesen is bűntudatot erezhessenek a történtekért. A nemzeti történelmünkbe beégetett erkölcsi befejezetlenség traumája csupán a nyolcvanas években hatolt be teljes egészében a tudatunkba: 1933. január 30-ának 50. évfordulóján, 1944. julius 20. és 1945. május 8. 40. évfordulóján. Egyre több torlasz omlik össze, amely tegnap még áttórhetetlennek tűnt. Frankfurtban a "kegyelmi halál akció"- ban bizonyíthatóan reszt vett két orvos ellen folyó perben a védő azzal indokolta elfogultsági indítványát egy góttingai pszichiáterrel szemben, hogy e szakértő egyik nagyapja zsidó volt, s igy érzelmileg feltehetően ő is érdekelt. Ugyanazon a heten Alfred Dregger a szövetségi parlamentben hasonló aggályt hangoztatott: "Aggaszt bennünket a saját nemzetünkkel szemben tanúsított törtenelmietlenség és kíméletlenség. A más nepek esetében macától értetődó' elementáris patriotizmus nélkül a mi népünk sem maradhat fenn. Aki visz- szaél az úgynevezett 'múlttal való szembesüléssel', amely feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy népünket jövő-képessé tegye, ellenállásunkba fog ütközni." Az ügyvéd faji érvet vet be egy büntetőperben, a legnagyobb párt parlamenti frakciójának vezetője pedig súlyosan terhelt nemzetiszocialista mült revideálásáért száll sikra. Vajon, teljesen véletlen a két nyilatkozat időbeli összecsengése? Vagy olyan szellemi légkor uralkodik el köztársaságunkban, amelyben a kettő egyszerűen összeillik? Ismerjük a neves mecénás követelését, ho^y ne "cenzúrázzuk" tovább a náci idők művészetét. A szövetségi kancellár pedig "történelmi éleslátással" párhuzamot von Gorbacsov és Gobbels között... A bitburgi forgatókönyvben annak idejére már kirajzolódott három mozzanat. Először: a katonai temető légkörének nemzeti érzelmeket, s igy "történelmi tudatot" kell ébresztenie. Másodszor: a koncentrációs tábor hullahegyei mellett emelkedő SS-si- rok a disztemetöben; az, hogy Reagan reggel Bergen-Belsenbe, délután Bitburg- ba tett látogatást implicite vitássá tette a náci bűnösök gaztetteinek példanélkü- lise'ge't. Harmadszor: a veterán tábornokok kézszoritasa az amerikai elnök jelenlétében végtere is megerősítette, hogy a bol- sevizmus elleni harcban mindig "a jó oldalon álltunk". Időközben kínzó, nem annyira tisztázó, inkább összekúszáló viták folytak nálunk a tervezett történelmi múzeumokról, a Fassbinder-darab rendezéséről, egy nemzeti emlékműről, amely úgy kell nekünk, mint hátunkra a púp. Ernst Nolte mégis azt panaszolja vitacikkében, hogy Bitburg még nem eléggé húzta fel a zsilipeket. A még kimondható összekeverése a kimondhatatlannal reakció egy - a növekvő történelmi távlattal nyilván erősödő - igényre. Tv-müsorok, regények bizonyítják, hogy az idősebb nemzedék veterán-perspektívából szeretné ismét látni a múltját. Mindez többek kozott azt bizonyítja, hogy a történelem nem áll meg. Az elhalálozási sorrend a sérült életbe is belenyúl. Helyzetünk merőben megváltozott a negyven évvel ezelőttihez kepest, amikor Kari (folytatás a 8. oldalon)
