Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-11 / 23. szám
Thursday, June 11. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. páratlan oldal TÍMÁR GYÖRGY« 1956 Egy kataklizma tanulságai Két előző politikai portré után most 1956 címen irta meg harmadik politikai esszékötetét Gyurkó László. Merész vállalkozás, hiszen ez az évszám még három évtizeden túl is vitathatatlanul a legneuralgikusabb pontja legújabb kori történelmünknek és történelemszemléletünknek. Híven jelzi e tényt, hogy irodalmi müvekben és közszájon gyakran forradalomról olvasha- tunk-hallhatunk, miközben a hivatalos megnyilatkozások ellenforradalmat említenek. Nem pusztán szóhasználati, hanem szemléleti kérdésről lévén szó, a problémát Gyurkó sem kerülhette, nem is kerülte meg, a Nagy Imre személyére es szerepére vonatkozó értékelést, valamint az 1953 és 1956 közti időszak politikai huzakodásainak leírását sem. (Sót: igen hiteles képet fest az 1953-at megelőző esztendők katasztrófapolitikájáról, a "három és fél kézben" Összpontosuló hatalom mérhetetlen bajt okozó, önkényes visszaéléseiről is.) Gyurkó nagy érdeme, hogy a korábbi elemzéseknél - beleértve Szabó Bálintnak az ötvenes évekről irt könyvét - jóval árnyaltabban ábrázolja a történteket és okaikat. Hozzásegíti ehhez három évtized nagyobb távlata is. * Forradalom, vagy ellenforradalom? A kérdésre Gyurkó ezt a választ adja: "1956- ban sokfele elem, szándék, irányzat keveredett (—). Forradalom azonban nem volt, legalábbis a marxi értelemben, amely szerint a forradalom egy új, az előzőnél fejlettebb társadalmi rend létrehozását jelenti." Könyvének más helyén azután meggyőző elemzést ad arról, hogy a november 4-i szovjet beavatkozás nélkül milyen perspektívák nyílhattak volna az ország előtt, s nem kommunistákra, hanem - például - a szociáldemokrata Kéthly Annára való hivatkozással (is) bizonyítja, hogy az adott pillanatban a dugattyúeffektus elve és a fölkorbácsolt indulatok alapján, nem a szocialista demokrácia, hanem - igy vagy úgy - a burzsoá restauráció irányába mutatott minden lehetséges kibontakozási változat. "Magyarországon nyílt ellenforradalom van" - mondta azokban a napokban a nyugatnémet Herbert Wehnernek Kéthly Anna, akit aligha vádolhat meg bárki is a kommunisták melletti elfogultsággal. Tehát - való igaz - a marxi értelemben 56 nem volt forradalom. De a nagyobb pontosság kedvéért tegyük hozza: az volt a lenini értelemben. Lenin nem véletlenül jelentette ki a kronstadti lázadás után, hogy "az ellenforradalom is forradalom", legalábbis természetrajzát tekintve: az ellenforradalomnak is föltétele az a helyzet, amelyben a vezetők már nem tudnak a régi módon kormányozni, a vezetettek pedig nem hajlandók a régi módon ^ kormányoztátok Mindez azonban nem változtat azon a tényén, hogy 1956. október 23-án demokratikus fölkelés robbant ki egy olyan klikk ellen, mely,a Jwzgfef,Attilftri nemcsak dűnnyogte, hanem valóra is váltotta, s hogy ez a fölkelés - az egymást váltó politikai vezetések kétségbeejtő bornirtsága, illetve dilettantizmusa, erély- telensége és mértékvesztése következtében - fokozatosan ellenforradalomba torkollott. Mai fiatalok az akkori helyzetet nem érthetik meg, mig nincsenek tisztában azzal a körülménnyel, hogy a föltétlenül pozitívnak tekintendő fölvonuláson (tragikus már ez is!) együtt menetelt két eleve kibékíthetetlen elem: azok csoportjai, akik a Rákosú-klikket a szocializmus lejáratéinak, s igy objektive árulóinak Ítélve (akárcsak e sorok írója), a demokratikus szocializmus mellett tüntettek (minden egyéb "szocializmus" fából vaskarika lévén, «.ahogy ez azóta már tisztázódott), no meg azok csoportjai, akik Rákosiékat a szocializmussal azonpsitva, eleve magát a szocialista berendezkedést vették célba. A második kategóriába tartozó elemek, még elenyésző kisebbségben ugyan, de még az október 23—i tüntető menethez is hozzácsapódtak. Gyurkó 19 akkori jelmondatot gyűjtött csokorba (tanúsíthatom: ezek valóban elhangzottak), gyűjtését azonban hadd toldom me^ két továbbival. Jómagam az irók csoportjában vonulva, Képes Géza mellett lépkedtem, s mi akkor, a Bajcsy- Zsilinszky út és a Nagymező utca találkozásánál a "Tiszta pártot!" jelmondatot harsogtuk, mintegy válaszképpen egy maroknyi tüntető "Szabadlábra Mindszentyt!" jelmondatára.Az sem kérdéses a szememben, hogy akik már eleve fegyverrel jelentek meg aznap este a Rádió épülete előtt, azok nem a szocializmusért délután tüntető diákok voltak. (Igen elgondolkodtató adat, hogy Hollandiában mar 1956. október 22-én hire ment a magyarországi "forradalomnak"/.) Tehát a "mit ne" kérdésében egységes tüntetők menetében eleve együvé kerültek a korábbi és későbbi ellenségek. S mihelyt fölmerült a "mit a helyébe" kérdése, megkezdődött az egymás elleni harc. Olyan harc, amelyben - az ismert okok következtében - mindinkább az ellenforradalmárok hódíthattak tért, miután a szovjet csapatok átgondolatlan, elsietett első behívása kitűnő alkalommal szolgált nekik, hogy a demokratikus fölkelést nyomban nemzeti szabadságharc névre kereszteljék. S mivel a függetlenség igénye elevenen élt a tömegekben, ezen az alapon még kommunistákat is sikerült bevonniuk az eleinte vonzónak látszó, ám egyre inkább jobbra tolódó és végső elemzésben szakadékpolitikaként értékelhető mozgalomban. Miért mondom, hogy Gyurkó könyve elődeinél árnyaltabb megközelítését adja a tárgyalt eseményeknek? Gyurkó elkerüli azt, hogy a helyzet elmérgesedéséért az irók 1955. évi közgyűlését, e közgyűlés néhány élesen bíráló felszólalóját tegye felelőssé, fölcserélve jaz^kot, az okozattak ^ (folytatjuk) Szigeti fia Nevéről ítélve nyilvánvalóan magyar származású Charles Szigeti, lakóház- és ápolóotthón tulajdonos üzleti tevékenységeiről adott részletes leírást Jack Newfield, a Village Voice április 28—i számában. Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy a leirás nem hízelgő. A cikkből az alábbi részleteket közöljük. Charles Szigeti hozzájárulását a nyugati civilizációhoz 15 évvel ezelőtt kezdtem kutatni, amikor lakóinak egy csoportjával találkoztam. A lakók se fűtést, se melegvizet nem kaptak egy hónapon át és azután egyik intézője töltött revolverrel követelte tólük a házbért. Hamis sürgönyt is küldött nekik, amelyben azt állította, hogy elvesztették az ellene indított pert. A büntetés azért került a sajtóba, mert Szigeti volt Louis Lefkovitz főügyész első segédje ( és Nelson Rockefeller kormányzata alatt az állami lakásügyi penzkiutalási hivatal vezetője. Később, egy másik cikkben Szigetit , embertelen eljárásait felsorolva, New York 10 legrosszabb bérháztulajdonosai egyikének tituláltam. Abban az időben Szigeti több, mint 25, birtokában lévő bérház lakóit szipolyozta ki Yorkvilleben és East Harlemben. Az 1975 és 1978-as cikkeim Szigeti Florence Nightingale nevű :ápolóotthonának 1972. évi pénzügyi ellenőrzéséről szóltak. Az állami népjóléti főfelügyelő vizsgálata kimutatta, hogy Szigeti szemérmetlenül a Medicare számlájára irt 40,000 dollár értékű személyes luxuscikket, közöttük egy perzsaszönyeget, egy páholyt az operában, antik tárgyakat, egy hotelszobát Németországban és 1700 dollár árú szeszes italokat. Szintén az adófizetők számlájára irta a betegek üdülésére szolgáló parknak saját igazgatói irodájává való átalakítását. Ugyanakkor Szigeti páciensei elégtelen egészségügyi ellátást kaptak. Végül kénytelen volt visszafizetni 1 millió dollár Medicaid "túlfizetést" a kormánynak. Azért érdemli meg most Szigeti ismét a közfigyelmet, mert N.Y. állam egészségügyi hivatala és a szövetségi kormány több szabályozási határozatot szándékszik hozni Szigeti szerepéről és Nightingale nevű apolóotthonának jövőjéről. Ez az utolsó maradéka az 1970-es évek ápolóotthoni botrányainak. Az idén januárban állami egészségügyi ellenőrök bejelentés nélkül látogatást tettek a Nightingale-ben, miután számtalan szabályellenesség és magyarázat nélküli haláleset fordult elő az otthonban. Ez az inspekció olyan szörnyű állapotokat fedezett fel, hogy márciusban értesítették Szigetit, hogy megvonnak tőle minden Medicaid és Medicare-alapot május elsejen, ha addig az állapotokat nem javítja meg. Többek között a következő állapotokat sorolták fel: 150 beteg közül 145-ót elhanyagolt állapotban, mosdatlanul, szennyes ruhában találtak. 160 beteg közül 140 helytelenül volt leszijazva, úgy., hogy több esetben a beteg vérkeringését korlátozta. (folytatás a 8. oldalon)
