Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-15 / 2. szám

12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 15. 1987. A szívizom alkoholos károsodása Illyés Gyula: Mar a múlt század második felében, 1884-ben elhangzott az a vélemény, hogy az alkohol károsan hat a szívizomra. Abban az időben sokat beszéltek arról, hogy "meg­nagyobbodik azoknak a szive, akik sok sört isznak" (Bierherz). Ennek ellenére mégis csak századunk harmincas éveiben hangzott el a komoly figyelmeztetés, hogy a szívizom működésében beálló zavart az alkoholnak a szívizomra gyakorolt káros hatása idézi elŐ. Erre Wenckebach hívta föl a figyelmet 1934-ben. Régebben a legtöbben úgy vélték, ho^y az iszákosok szivizomzatában beállt elvál­tozás a B-vitaminhiany következmenye. Ma már azonban - biokémiai és anatómiai leletek alapján - tudjuk, hogy a szeszes ital mérgezően hat a szívizomra. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az alko­holistáknál igen gyakran áll be zavar a fehérjék, zsírok és szénhidrátok anyagcse­réjében, s ez elősegíti a szívizom károso­dását. A betegség fokozatosan es komolyabb tünetek nélkül kezdődik. Emiatt nehéz fölismerni. Annál is inkább, mivel klinikai képe ugyanolyan, mint a szívizom más eredetű megbetegedése esetén. Az alko­holos károsodás leginkább a 20-50 éves iszákosoknál tapasztalható. Gyakran elő­fordul olyanoknál, akik nem táplálkoznak kielégítően, s emiatt soványak, vagy pedig túlságosán sokat esznek és ennek követ­keztében kövérek. Az alkohol túlzott fogyasztása háromfelé zavart idézhet elő: t. i > • > 1. / a szivrostok osszehuzodasaban, 2. / a szívizom működéseben, 3. / a vérkeringésben. A szivrostok összehúzódásában beállt zavar a szívizom rostos elfajulásának kö­vetkezménye. Az elváltozást a zsirok es a szénhidrátok anyagcseréjében beállt zavar okozza. Ennek következtében legyön­gül a szívizom, és megnagyobbodik a szív. Mivel ilyen tünetek jelentkeznek mindazok­nál, akiknek gyönge a szívizmuk, az alko­hol hatása következtében beállt károsodást nem lehet megkülönböztetni más tényezők által kiváltott károsodástól. Csupán abból lehet a baj okára következtetni, hogy az illető továbbra is sokat iszik, habár szív­működése ugyancsak legyöngül. Eleinte csak megerőltető munka végzé­sekor fulladozik, később már nyugalmi állapotban is. A betegseg előrehaladottabb fázisában megduzzad a lába előbb csak az ízületek környékén, aztan meg már a térdhajlatban is. A ritmushiany, a szabálytalan szív-, őrveres ugyancsak a szívizom rostjaiban végbement elváltozások következménye. Ezeket a változásokat legjobban az elekt- rokardiogram (EKG) mutatja ki. Fiatalok­nál is jelentkezhet, ha nagyobb mennyi­ségben fogyasztanak szeszes italt. Náluk csakhamar normálissá válik a szív működése, ha abbahagyják az ivast, s újra abnormális lesz, ha isznak. A szivmüködési zavart valószínűleg a szívizom anyagcseréjében beállt változás, káliumhiány es az alkohol mérgező hatása okozza. A vérkeringési zavar abban nyilvánul meg, hogy a betegség elején a sziv rend­szerint több, később pedig gyöngesége miatt kevesebb vért lök ki magából. Ez a zavar gyorsan megszűnik fiataloknál B-vitaminos kezelesre. Az említett tüneteken kivul csökönyös köhögés es éjszakai fulladozás. is föllép. Ha meghallgatjuk a beteg tüdejét, nedves susogást hallunk. A máj rendszerint meg­duzzad, de nem mindenkinél tapasztalható zavar a működésében. A röntgenfelvételen a szív megnagyobbodott árnyéka látható. A kezelés során nem szabad egy csöpp alkoholt sem inni és nehány hónapig pihenni kell. Fiatal, idősebb betegeknek nagy mennyi­ségű B-vitamint adnak. Sok esetben nem lehet egyszerű terápiával segíteni az il­letőn. Ennek ellenére az idősebbeknek olyan szereket ir elő az orvos, amelyek erősítik a szívizmot, és helyreállítják a szív normális működését, mert károsodásá­nak más oka is lehet, például magas vér­nyomás, érelmeszesedés, elsősorban a sziv- erek elmeszesedése. Ha a láb megduzzadt, folyadékkiválasztó gyógyszert kell szed­ni. Igaz, az alkohol aránylag elég ritkán okoz kárt a szívizomban, de azért nem art megbetegedés esetén erre a bajra is gondolni. Dr. Emil Libman 1 PESTI HUMOR- Most, hogy a fiamék kint maradtak Nyugaton, áttelepülhetnék a lányomék Keletről....... * KEZDŐ OPERARAJONGÓ- Hogy tetszett a Rigoletto?- Tetszett, de azért lehetne benne egy pár magyarnóta is. * Müller ár a postán egy levelet szorongat a kezében.- Mondja kisasszony, ha feladom ezt a levelet, megérkezik Berlinbe?- Természetes- Ez kérem, hihetetlen és lehetetlen! - csóválja fejét Midler.- Ugyan, miért? - kérdi csodálkozva a kisasszony.- Mert Becsbe címeztem! Az elurasodástól féltettek. Amin Ók elég különös észjárással, mert hisz maguk is urak voltak, puhányságot, megbízhatatlan­ságot, sőt tolvajságra való hajlamot értet­tek. A szellem fegyvereihez a cselédek le­származottjai legfeljebb a harmadik-negye­dik nemzedékben jutottak. A faluba sodró­dott csalad valamelyik tagja továbbsodró­dott a városba. Az élelmesebbek ösztönö­sen a szolgai pályákat keresték. Amennyi­re lehetett, kerülték a napszámos életet, ismertek azt mar hazáiról; hivatali altiszt- segre, pedellussagra, portási és hasonló hozzájuk illő, alacsonyabb közigazgatasi állásra áhítoztak. Akiknek ez sikerült, azok uraik példáját követve gyakran tanít­tatták gyermekeiket. De mit tudtak már ezek az unokák és dédunokák a puszták életéről, s mit tehettek volna érte, ha véletlenül megmarad is bennük a hűség a csaladfa iránt, az elkötelezettség érzése, melyet a származás ró az emberre, mely ellen ilyen esetben mit sem vethetünk föl, mert nem jogtalan kiváltságok, de a jog mellett sarkall küzdelemre? Hajas bácsi fia Pesten járásbirósági kéz­besítő lett, annak gyermeke pedig jogász. Ezt maga Hajas bácsi is csak hírből tudta, a jogasznak csak fényképét ismerte s állí­totta ki büszkélkedve a sublót tetejére. Kicsit sietve hányjuk föl, hogy a mai állí­tólagos népies irányzat hatása alatt sokan oly büszkén emlegetik póri származásukat, akár a mágnások a maguk őseit. Nem hiszem, Hajas bácsi unokája gyakran előhozakodott nagyatyjával. Az ilyen nagyapák, tapaszta­latok szerint, a szalonokban kedélyes öreg földbirtokosokká szoktak finomodni, nem ritkán nemesi elónévvel. (01yan tüneményes gyors felemelkedés­ről, aminöt az én családom mindkét szár­nya végzett, kevésről tudok. Rácegresr'ól emberemlékezet óta senki sem járt közép­iskolába, Nebándról is nagybátyám volt az első s utána nem akadt több. Jóllehet nem volt olyan családbokor, főleg a felügye­lők es a parancsolok között, amelynek vala­melyik ágat nem kapta el az emelkedés vágya. Meddig emelkedhettek? S mit nyert vele, újra csak, a lent vegetáló összesség? S mit nyertek azok is, akik fölemelkedtek? Az anyak es nagyanyák a földlakó rovarok szívósságával húzták-tolták a napvilágra ivadékaikat. Ók maguk mindvégig a nyir­kos homályban maradtak, annak szennyle- vebol szívták az erőt, melyet az utódok számára mézédes .táplálékká alakítottak. (folytatjuk) MAGYAR UROLÓGUS Dr. George Klein Comell-diplomás, a Mount Sinai kórház szakorvosa RENDELŐK: 120 East 79th St., New York, N.Y. 10021 110-45 Qneens Blvd. Forest Hills, N.Y. 11375 Telefon: (212) 744-8700 RENDELÉS ELŐZETES BEJELENTÉSRE: • Prosztata problémák • Vasectomy • Húgyúti fertőzések • Impotencia • Vesekő • Vese- és hólyagdaganatok 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFON-KONZULTÁCIÓ Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk

Next

/
Thumbnails
Contents