Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-30 / 17. szám
Thursday, Apr. 30. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 17. © Az immár létező román állam sok tekintetben merőben uj politikai hatásával viszont már kimerítő alapossággal foglalkozik Szász Zoltán. Időzi az 1884. tavaszá- től kezdve Nagyszebenben megjelenő Tri- buna című román nyelvű napilapot: "Nem vizsgáljuk most, vajon megalapozott-e vagy sem a románok elégedetlensége; elegendő, hogy ez letagadhatatlanul létezik... Ha a magyar államban a román etnikum megerősítése nem lehetséges... akkor nem marad részünkre más szabadulás, mint egy ilyen magyar állam felszámolása." (1656.) Világos beszéd. A magyar kormányoknak ézt az üzenetet komolyan kellett volna venniük, annál is inkább, mert volt egy nem jelentéktelen erdélyi román irányzat, melynek hívei a transzilvanizmus jegyében akkor maradtak volna - jogaik megfelelő biztosítása esetén - a magyar állam polgárai. Mint ahogyan a Tribuna lelkes szerkesztője, Joan Slavici Romániából tért vissza Nagyszebenbe. Szász Zoltán elemzésének figyelemre méltó mozzanata, hogy megírja: Tisza István igyekezett megegyezni az erdélyi románsággal - "beszédét melegen fogadták a román lapok, a balázs- falvi Unirea egyenesen Deákhoz hasonlította ót." (1681.) Igyekvése azonban hajótörést szenvedett részint a magyar uralkodó korok makacs értetlenségén, nagyobbrészt pedig Ferenc Ferdinánd trónörökös ravasznak képzelt "oszd még és uralkodj"- elvű titkos politikáján. Ferenc Ferdinánd "műhelyéről" kiválóan érdekes fejezet olvasható a könyvben. (1674-1678.) Megállapíthatjuk, hogy Szász Zoltán fejezetei (es kutatásai) előtt ennek a fontos korszaknak erdélyi történetét, főleg román vonatkozásban, eddig nem dolgozták fel ekkora teljesítménnyel. Itt újra azt sajnáljuk, hogy az irodalomra és a művészetekre nem terjedt ki a szerző figyelme, pedig némely müvek akár forrásokként is beválhattak volna; például Bánffy Miklós Erdélyi Történet című regényciklusa, benne a magyar kormányzat Erdéllyel kapcsolatos mulasztásának (valóságos irodalmi enciklopédiájával. Banffy grofot a román kormány is nagyra becsülte; Octavian Goga miniszter mondta róla 1926-ban: "Úgy én, mint Ava- rescu miniszterelnök ár őszinte rokonszenv- vel fogadtuk Bánffy urat... akit be fogok mutatni | őfelségének is." ( (A Helikon és az Erdélyi Szepmives Céh levelesládája, Bukarest, 1980. I. 53.) © Egyáltalán: le kell írnunk, hogy az erdélyi magyar irodalom mérhetetlenül többet tett a roman és a magyar nép egymáshoz való közeledéséért, mint a mindenkori kormányok politikája. Erről nem ártott volna a két zárófejezetben is többet mondani. El kell persze ismerni, hogy a két zárófejezet, közös címen: Kitekintés: Erdély útja 1918 után megírása a vaskos munka kétségkívül legnehezebb feladata volt. KÖpeczi akadémikus maga is Erdély szülötte, gondos körültekintéssel, fegyelmezett higgadtsággal, szenvedélymentes igazmondással ismerteti a helyzetet, eseményeket. Birálhatnok a korábbi fejezetek terjedelméhez képesti szűkszavúságát, de a tudósi tényszerűséghez való ragaszkodás a statisztika rideg számaival is a legtöbbet mondhatja meg a magyar nyelvű oktatásügy bírálható helyzetéről is. Az eljárás érthető és helyeselhető, hiszen tálán az egyetlen lehetőség manapság a problémák gyógyító szándékú megközelítésére. A Román Királyság e területeken Nemes Nagy Ágnes A magyar nyelv dicsérete A magyar nyelv elszigetelt. A magyar nyelv világirodalmi halál. Magyar nyelven verset írni gályarabság. A magyar nyelv költészetre kivételesen alkalmas. Hadd támogassam még ezt a merész meggyőződést egy egyszerű okkal: a magyar nyelv formai-verselési lehetőségeivel. Hadd mondjuk el újra meg újra: ritmikai rendszereink külön-külőn még egymásra hatásukban olyan verselesi bőséget hoznak létre, ami másutt Európában nem található. Ami pedig a magyar rímet illeti: az európai (tehát indo-európai) nyelvek 20. századi, jogosult rim-undora csak részben érvényes a mi egészen más szerkezetű nyelvünkre. Nem, még egyáltalán nem játszottunk le mindent, amit a magyar nyelv kottái jelölnek. Ha az anyanyelvűnkről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy fiatal anya gyermekei vagyunk. Tudom, hogy mindez nem elég. Tudom (ami a tolmácsolást illeti), hogy a formai hűség igy is közmegegyezésen alapuló, paradox követelmény marad; a költészetről pedig módomban volt megtanulni, hogy a lehetőség nem megvalósulás. Küszködtem a magánhangzó-illeszkedés tűrhetetlen monotóniájával, tisztában vagyok az _a. hang nyerseségével, az .g. unalmával. Fel éjszakát tűnődtem a ragozó nyelv átkos, hosszú szavain, néha még almomból is fölvert egy-egy ilyen lidérc, mint: természet- szeretet, vagy: ocsárolhatatlanság. Mégsem tudom elfelejteni a kamaszkorombeli Tóth Árpád-kötetet, a kicsi, barna bőrbe kötött Örök Virágok-at (és a többit), amit ugyanúgy szerettem, mint az eredeti magyar verset. Az pedig, hogy a fordított vers ugyanolyan élmeny lehet, mint az eredeti, valami módon mégiscsak a magyar nyelv diadala. Szeretem a magyar nyelvet. Amikor ezt leirom, nem riaszt meg Gide intelme, amit olvasóinak címzett: Örülök, ha értenek, de kónyörgök, ne értsenek meg olyan gyorsan. - Nem értettem meg túlságosan gyorsan az anyanyelvemet. Valószínűleg ma sem értem eléggé. De szeretem, mint az élet feltételeit, szeretem nem felejtő kamaszmódra. S szeretném, ha mások is szeretnék. a magyar nép erőszakos elnyomására rendezkedett be. "A román nyelv uralkodóvá tételét minden eszközzel szorgalmaztak... A nyilvános helyeken megjelentek a feliratok: csak románul szabad beszélni." (1745.) Később, a fasiszta Németország kétszínű döntőbíráskodása (1940. augusztusa), nem hozhatott perspektivikusan megnyugtató megoldást. ( ( , 1945. és a békekötések után remélhető volt, hogy egy demokratikus, majd szocialista Románia felszámolja a visszaságokat és a magyar népesség zavartalan békességben élhet. Az uj román kormány 1946. őszén ezt a nyilatkozatot tette: "Románia minden késlekedés nélkül kijelenti, hogy ... a fennhatósága alá tartozó minden személy részére faji, etnikai származás és vallási megkülönböztetés nélkül biztosítja az emberi jogok és alapvető szabadsag- iogok teljes és általános alkalmazását." J ° , í\.t j ' .>.7 j. ) y a i: iifij id ' f'l'jl J Gy. Szabó Béla (Románia) metszete Felleg György Majd egykoron... Majd egykoron ... az újrakezdés idején, midőn a megszelídüli atomfelhők már ernyedten kóvályognak a táj fölött s a légellenállás bűvköréből kiszabadulva ronggyá tépázott ejtőernyőkként huppannak az elhagyott, kopár mezőkre s a robbanások krátereiből magasba szökő, ég-peremet csiklandó óriás fust-gomba-oszlopok is visszahúzódnak s nyálkás ragaccsá máinak, mint gyerekek szájában a vattacukor s helyükbe sorakoznak a tréfás-mosolyú csiperkék és vargányák, akkor majd a túlélők, az emberiség állattá-fajult maradékai támolygó tétova léptekkel kikecmeregnek a barlangokból s csordákba verődve, fénytől elszokott vaksi szemeiket újból a nap felé emelik s bár gondolataik még nehezen formálódnak szavakká az értelem alig fellobbanó tüze is elég lesz ahhoz, hogy megvető csimpánz fintorral az arcukon, jelbeszéddel egymás értésére adhassák, a föld gyomrából előkotort tankok, rakéták, repülők, autók számítógépek, tévékészülékek, képmagnók és egyéb ócskaságok roncsaira bökve: íme, e lim-lom kocátok birtoklásáért pusztította el az ember évezredek alkotásait, ezekért gyilkolták egymást halomra könyörtelenül (1762.) A mégis fennmaradt, sőt erősödő feszültségek feloldása már nem a történettudománynak, hanem egy körültekintő, a modern nemzetiség-politikai elveket és gyakorlatot- mással nem helyettesíthető, megújított szocialista politikának a feladata. Erdély tehát nagyszerű példa lehetne. TERJESSZE LAPUNKAT
