Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-30 / 17. szám
4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Apr. 30. 1987. 85 ÉV AZ AMERIKAI NÉP SZOLGÁLATÁBAN AMERIKAI "RISORGIMENTO" Nagyarányú és széleskörű társadalmi, politikai és kulturális erjedés indult meg az Egyesült Államokban a századfordulót kővető időszakban. Egyre többen tették kritika tárgyává a polgárháború óta mind mohóbbá váló nagyipar és finánctöke társadalom- es népellenes túlkapásait. Az amerikai társadalom felvilágosodottabb elemei, a pro^resszivek, bliberálisok es szocialisták vittek a vezető szerepet egy kialakuló mozgalomban, akiknek tevékenységéről az amerikai történetírók a korszakot "progresszív érá"-nak nevezték el. A monopolisták ellensúlyozását, sőt visz- szaszoritását követelő hatalmas népkórus szocialista részlegébe állt be 1902-ben lelkesen és elszántan egy kis magyar csoport, lapjával, a( Népakarattal. Innen datálódik sajtónk történelme. A polgárháború befejezésétől (1865) a 19. század végéig az amerikai nép fizikai ereje hatalmas gazdasági épitömunkára összpontosult, de erkölcsi energiája kiaknázatlan maradt. Mintha csak a polgárháborúban és az azt követő un. rekonstrukciós korszakban kimerítettek volna erkölcsi tartalékaikat és hagyományaikat, s felejtve vagy feladva a reformtorekveseket, minden erejüket anyagi javak termelésére, meggazdagodásra használták volna fel. Ennek meg is volt a látszatja. 1860 es 1900 között az amerikai nép betelepítette a Mississippi folyó és a California közötti óriási területet, behálózta (a kontinenst négy millió mérföldnyi vasútvonallal. A farmok száma megduplázódott, a búza, gyapot és tengeri termelése két( és félszeresere emelkedett. Ennél is látványosabbak voltak az ipari fejlődés méretei. Ebben az időszakban a széntermelés megötszöröződött, a petroleum termelése tizenkét- szeresére^ a vas- és acéltermelés 140-sze- resére nőtt! A városok lakossága 10 millióról 30 millióra szaporodott. Számos város lakossága, igy például Chicagoé is, egy-egy évtizedben megduplázódott. De ezért a látványos ipari és gazdasági fejlődésért szörnyű arat fizetett az ország népe. A farmereket kíméletlenül kiszipolyozták a vasutak és a bankok. A városok nagyobb hányada nyomornegyedekkel telt meg. ügy a szövetségi, mint az állami és városi közigazgatást a nagyipar és a bankok zsoldjában álló korrupt politikusok irányították. Mind több becsületes amerikai kezdte megérteni, hogy ha nem változtatnak a helyzeten, az amerikai demokrácia súlyos veszélybe juthat. Feledhetetlen szavakkal mutatott rá erre a helyzetre Woodrow Wilson elnök első felavatási beszédében, 1913. március 4-én: , "A nemzet mélységes megdöbbenéssel vesz tudomást arról, hogy vezetőink feladták nemcsak eszméinket, hogy a kormányzatot túl gyakran bemocskolták és tették azt a gonoszság eszközeve... "Büszkék voltunk ipari teljesítményeinkre, de nem gondoltunk arra, hogy milyen árat fizetünk érte bűnösen kioltott emberéletekben, hogy mekkora árat fizettek és fizetnek ipari fejlődésünkért az emberek, a gyermekek, a nőkj akik roskadozva viselik évről évre a fejlődés aránytalan terhét... Az ö sóhajuk, az ő agóniájuk nem jutott el füleinkhez, nem halljuk a sóhajokat a bányákban, a gyárakban..." Ebben az időszakban kezdtek porondra lépni az ipari fejlődés áldozatainak és költségeinek nagy krónikásai, olyan irók és szociológusok, mint Upton Sinclair, Ida Tárbeli, Robert Hunter, Herbert Croly, John Spargo, Jane Addams, Lincoln Steffens, Robert M. LaFollette Louis Brandeis, W.E.B. DuBois s egyidöben Woodrow Wilson is, és mindenek fölött a szocialista mozgalom vezetői, mint Eugene Debs, Dániel De Leon, Big Bill Haywood, stb. Ezeknek a halhatatlan írásai és tevékenységei juttatták el az amerikai nép szivéhez, agyához azokat a sóhajokat és agóniákat, amelyekre Wilson elnök utalt nevezetes beszedőben. Magyar téren a mi sajtónk töltötte be e szerepet az országban! "Hazánkban mé^ a fellendülés eveiben is tiz millió szegény található.^ Tiz millió, akiknek nincs állandó táplálékuk, nincs megfelelő hajlékuk, ruházatuk. Két millió a munkanélküliek száma. Az amerikai családok felenek nincs semmilyen vagyona, egy millió 700,000 gyermek dolgozik gyárainkban, bányáinkban, műhelyeinkben. Évente fél millió bevándorolt érkezik országunkba, legtöbbször pontosan azokba a városokba, ahol a legnagyobb a munka- nélküliség. Évente egy millió munkás pusztul el vagy sérül meg ipari balesetekben és ha lényeges javulás nem áll be, a ma éló amerikaiak közül tiz millió fog meghalni tüdőveszben." (Robert Hunter: Poverty, N.Y. 1904.) "Gondos becsles szerint a textiliparban 1902-ben a déli államokban 50,000 16 éven aluli gyermek dolgozott a gyárakban. Ezek közül 20,000 12 éven aluli volt. "Jane Addams egy dél-carolinai textilgyárban egy Ötéves gyermekre bukkant éjjeli munkán. Edward Garner hat és hét éves gyermekeket fényképezett le alaba- mai fonodákban, akiknek napi 12-13 órát kellett dolgozni." (John Spargo: The Bitter Cry of Children, New York, 1906.) Hogy miként éltek a bevándorolt munkások a század elején és mire képes a nagyipar, ha nincs ellenőrzés alatt, arra Upton Sinclair mutatott rá első Ízben az amerikai irodalomban a "Dzsungel" c. mesterművében: "A döglött marhák kannázott húsától több amerikai katona pusztult el a spanyolamerikai háborúban, mint a spanyol golyóktól... "A sonkapástétom (deviled ham) a füstölt marhahús ama részeiből készült, ame- | lyek már túl kicsinyek voltak ahhoz, hogy felszeleteljék. Keverték ezt vegyszerrel j A Magyar Szó szerkesztősége és ügyvezető Bizottsága Lusztig Imre, Fodor N. Árpád, Deák Zoltán, Haluska József, Fishman Duci, Heldák László, Reich Klára. festett marhabéllel, krumplival, marhabőrrel és azután jól megfűszerezve kannáztak. A vágóhidak ügynökei szívesen vásároltak göthös teheneket, mert azokat gyorsabban lehetett hizlalni. Készségesen vásároltak a farmerektől és máshonnan avas vajat. Ezt oxidálták, hogy kivegyék a szagot belőle, majd fölözött tejjel keverték, azután áruba bocsátották az elelmiszerüzletek- ben. Döglött lovakat eleinte csak trágyának dolgoztak fel, de később kitudódott, hogy kannázva árusítani kezdték. A vágóhíd minden osztályán különböző betegségeknek voltak a munkások kitéve. A pácoló osztályon dolgozó munkásoknak elég volt egy karcolás a kezükön, hogy belehaljanak a beálló mérgezésbe. A mészárosok közül és mindenkinek,akinek kést kellett használnia, csak kevésnek maradt meg teljes egészében a hüvelykujja. A marhahúskezelök, akiknek nagy darab oldalasokat kellett a fagyasztókocsikba vinni, legfeljebb 4-5 évig bírták a munkát. A juhokon dolgozó gyapjúfosztók ujjai még addig sem maradtak épségben, mint a pácoló osztály dolgozóié. A gyapjak ugyanis vegyszerrel voltak átitatva, hogy könnyebben lehessen lehúzni, de a vegyszer azonnal marni kezdte a munkások kezét, amint hozzányúlták." Ilyenek és ehhez hasonlók voltak a munka- viszonyok az ipar jelentékeny részében: ilyen volt a társadalmi helyzet a század első évtizedeiben, amikor a progresszív mozgalom és a mi sajtónk is megindult. Voltak is bizonyos eredményei a "progresszív korszakinak. A gyermekmunkát szabályozták, megszavazták a "pure food" törvényt, a vágóhidakat szigorúbb ellenőrzés alá vették, stb. De a "progresszív korszak" (1900-1915) liberális vezető személyiségei, tisztelet a kivételnek, "nyári katonákénak bizonyultak. Jött az első világháború és ezek lassan otthagyták a haladás zászlaját. Egyedül a szocialisták, az I.W.W., néhány liberálisa, mint LaFollette maradtak meg a társadalmi haladás táborában. Az egykori progresszivek közül Wilson elnök is egyik napról a másikra ellenük fordult. Debset, a szocialisták vezérét börtönbe vetette, mert ellenezte Amerika részvételét az első világháborúban. Ugyanezt a sorsot szánta lapunk akkori szerkesztőinek. Mindent megtett lapunk megszüntetésére, de ez nem sikerült. Tiz év múlva lapunk erősebb, népszerűbb lett, mint valaha és ügy ünnepelte a 25. jubileumot. SZOLGÁLATUNK MÉRFÖLDKÖVEI: ÉVKÖNYVEINK Kiemelkedő jelentőségű volt az ezen alkalommal kiadott emlékezetes jubileumi évkönyvünkben lapunk jelenlegi főmunka- társának, Lusztig Imrének prófétikus írása. Ebből idézzük e sorokat: "A legutóbbi világháborúban részt vett tókés országok gazdasági rendszere kiheverte a szenvedett károkat. Felujult a piacokért folyó küzdelem. A tókés országok uj csoportosulása fejlődik ki és játszódik le szemünk előtt. A nagyhatalmak ismét szemben állnak egymással a világpiac kontroljáért, a tőkebefektetések lehetőségéért, nyersanyagok szerzéséért, hadibázisok megalapozásáért. Az ellentétek az Egyesült Államok és Japán között egyre kiélésednek. Ezek a nagyhatalmak háborúra készülődnek egymás ellen." (14 ev múlva Japán megtámadta Amerikát. - D.Z.) Ugyanebben a 60 év előtti jubileumi (folytatás a 6. oldalon)