Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)

1987-04-30 / 17. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Apr. 30. 1987. MOZGÓ VILÁG TÖBB, MINT SZÁZEZREN TÜNTETTEK WASHINGTONBAN Szakszervezetek, egyházak tagjai, a békemozgalom hívei, a környezetvédelmi aktivisták tüntettek Washingtonban ápri­lis 25-én szombaton. A washingtoni rend­őrség szerint 75,000-en vettek részt, ob­jektiv szemlelök számukat kétszeresére becsülik. Kétségtelen, hogy a tiltakozók többsége szervezett munkás volt. városi, állami és szövetségi kormányalkalmazot­tak, kórházi ápolok, élelmezési, építőipari, autö, acél és szövőipari munkások. Sok százezer szakszervezeti tag vett részt annak ellenére, hogy Lane Kirklánd, az AFL-CIO országos elnöke mindent el­követett, hogy megakadályozza részvéte­lüket. Rev. Jesse Jackson volt az egyik szónok, aki többek között ezt mondta: "A Reagan- kormány felelős a közép-keleti botrányért, a közép-amerikai béketörekvések aláásá- sáért, a dél-afrikai kormány támogatásáéit." Felszólalt Gumbleton, detroiti püspök, es Ed Asner, hires színész is. A tüntetők közó'tt volt többek között Abby Hoffman és Daniel Ellsberg, akik hétfőn többedma- gukkal a CIA Langley-i épülete előtt kö­vetelték, hogy az USA szüntesse be a ni- caraguai "kontrák" támogatását. Több száz tüntetőt letartóztattak, akik a szövetségi kormány közép-amerikai po­litikája ellen emelték fel szavukat a C.I.A. epülete előtt. A dél-afrikai kormány brutális terrorral próbálja letörni 18,000 fekete vasúti mun­kás sztrájkját. A kirendelt katonaság meg­támadta egy csoportjukat. Hatan életüket vesztették, sok volt a sebesült, akiket letartóztattak és börtönbe vetettek. A kormány ultimátumot adott a sztrájkolók- nak: azonnal térjenek vissza a munkába, különben elbocsátják őket. r A munkások azonban követelik a béremelést és folytat­ják a sztrájkot. Frank Manges, a szervezett munkások titkára mozgósítja a tagságot a sztrájkolok támogatására. A szti'ajk már hat hete tart és a jelek szerint nem ér véget mindaddig, amig követelésüket nem teljesitik. COLOMBO. A Sri Lanka-i Légi­erő kétszer bom­bázta a Jaffna félszigeten lévő tamil gerillagóc­pontot. * Egyes jelentések szerint több. százán meg­haltak. A kormány e légitámadások­kal válaszolt a tamilok támadá­sára a colomboi autóbuszállomáson, ahol bombát robban­tottak, melynek következtében több száz utas meghalt és több, mint 200-an megse­besültek. NICOSIA. Az iráni bíróság tiz évre Ítélte John Pattis, 50 éves amerikai polgárt kém­kedés vadjaval. Pattis a Cosmos Mérnöki Intézmény, Bethesda, Md.-i vállalat alkalmazottja, Irán, Asabadad városában, Teherántól 200 mérföldre délnyugati irányban dolgozott. Múlt év júniusában tartoztatták le és többek között azzal vádolták, hogy hamis útlevéllel érkezett Iránba. BOSTON, Mass. Az országos tekintélynek örvendő New England Journal of Medicine- ben megjelent cikk ismételten hangsúlyoz­za, hogy azok a-gyermekek, akiknek vére­be ólom kerül, a normálisnál alacsonyabb értelemmel rendelkeznek. Ha egy decili­ter vérben több, mint 25 microgramm ólom van, az veszélyes. Egy deciliter, egy liter tizedrésze, vagy 2.1 pint; egy microgramm, egy gramm egy milliómodnyi részé Rendssze— rint szegény családok kis gyermekei szájuk­ba veszik a lakásuk faláról lehámló és ól­mot tartalmazó festéket. VARSÓ. A lengyel kormány kémkedéssel vádolja Albert Muellert, az USA nagykö­vetség második titkárát. A vádat egy videó- képen megörökített jelenettel támasztják alá, amelyen Mueller pénzt ad át egy len­gyel polgárnak, aki viszont adatokkal teli táskát nyújt Muellernek. Mueller elhagyta Lengyelországot, visz- szatért az USA-ba. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec.31. 1952. under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $ 20.- 6 months $ 12.- In Canada and other countries: One year $ 25t6 months $ 15.- Post master: Send address changes to: Hungarian Word Inc. Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 A távolsági kis telefontársaságok nem tudnak megfelelően versenyezni olyan óriás vállalatokkal, mint az A.T.&T., a U.S. Sprint és az MCI. Ez a három társaság együtt több, mint 90 százalékát tartja kezeben, a több mint 50 milliárd dolláros távolsági hálózatoknak. Hogy életben tud­janak maradni, a három legkisebb versenyző cég, a Litel, a Microtel és az Argó úgy nataro- zott, hogy elérkezett az ideje az egyesü­lésnek. A GTE Corporationhoz tartozó Sprint Communications és a U.S. Telecom egyesülésével 1.8 milliárd dolláros U.S. Sprint cégbe szerteágazó nagyhatalmú telefonhálózati "oligopoly" születése vár­ható, figyelmeztet a Litel társaság elnöke. A kisebb társaságokból álló, újonnan egye­sült, meg meg nem nevezett vallalat ez évben $150 millió forgalmat szándékszik lebonyolítani. A genovai egyetem szakértői megvizsgál­ták Nicolo Paganini, "az Ördög hegedűsé­nek" hangszerét, s megállapították, hogy az tökéletes állapotban van. A hegedű belsejében olvasható a gyártó aláírása: Josephus Guarnerius fecit Cremone 1742. 69 esztendős korában Los Angelesben meghalt Buddy Rich, a világ legjobb dobo­sa. Tommy Dorsey zenekarában még a háború előtt lett ismert, Frank Sinatra barátjaként az 50-es években futott fel pályája csúcsára, majd saját zenekart is alapított. Nigeria uj gondja, hogy az olajár esése után az uránérc sem kelendő. Most már csak a 12 százalékát adja Nigéria bevéte­leinek az uránbányászát. A kiaknázásban érdekelt francia, nyugatnémet, olasz, spa­nyol és japán tőkések csökkentik a kiter­melést is, amely már csak 1000 tonna a korábbi 2300-zal szemben. Megjelent az Egészségügyi Világszerve­zet 1986. évi statisztikai évkönyve. Külö­nös adatot is tartalmaz: a fejlődő orszá­gokban az elfüstölt cigaretták száma sok­kal nagyobb ütemben emelkedik, mint aho­gyan a lakosság lélekszáma. Afrikában például majdnem kétszer olyan gyorsan emelkedett az elfogyasztott cigaretták száma, mint ahogyan a népszaporulat. A hivatalos statisztikában pedig nincs benne a "bidi", azaz a sodrott cigaretta. Norvégia északi kontinentális talapzata több gázt adhat, mint remélték. A Stat- oil, a norvég állami olaj- és gazkitermeló vállalat máris tárgyalásokat kezdett az északi szomszédokkal, Finn- és Svédország­gal a jövő évtized második felében kiak­názandó gáz eladásáról. Norvégia vizi erő­műveit is szeretnék gázüzemű erőművekkel helyettesíteni. Az első oldalas illusztráció Szalay Lajos kiváló művész rajza.

Next

/
Thumbnails
Contents