Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-09-04 / 33. szám

inursaay, sep. 4. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. GYŐZELEM IRTA DR. BÜKKHEGYI LÁSZLÓ Bar Pik Pobedy, a "Győzelem Csúcs" szovjet KÖzep-Ázsiában (amely a Szovjet­uniót választja el Kínától) csupán a máso­dik legmagasabb csúcsa az országnak, annak megmászása, meghódítása mégis a legnehezebb, a legveszelyesebb a rendkí­vül szigorú, szeszélyes időjárás miatt. Három amerikai és tizenkét szovjet hegy­mászóra hullott rá az éjszaka sötétségé ezen a hegyen, amint 1985-ben a termeszét elemeivel küzdöttek az életükért. Amint az éjszaka beköszöntött, a hőmérséklet mínusz 30 F fokra zuhant és a csontokba vágó, síivito szél elerte a 80 mérföld (128 kilométer) sebességet; a megfagyás veszé­lye, a "fehér halál" fenyegette a hegymászó csoportot, amint 23,000 láb magasságban igyekeztek a könyörtelen vihar elöl védel­met, biztonságot nyújtó sátraikat, 14 órás küzdelem után, oxigén nélkül a ritka levegő­ben, valahogy megtalálni. Hirtelen Pasha, az egyik szovjet hegymászó kialtasa hal­latszott, hogy Oleg, huszonhét 7,000 méte­ren felüli hegymászás veteránja, egy szaka­dékba zuhant, alig 7 méterre VV. Garner amerikai hegymászó társától; csodálatos módon sikerült Oleget az 1,600 méter mély szakadék peremére felhúzni. A csoport egyik tagja: David, az amerikai fényképész, meggyőződve, hogy a sátrak még előttük vannak, odakötötte magat Nicolaihoz és Valentinhez, a szovjet cso­port két vezetőjéhez. A három "veterán" hegymászó, két szovjet és egy amerikai, akik megmászták a Mt. Everestet kétszer, nekivágott az életveszélyes bizonytalannak, hogy megtalálják a sátrakat, mig a hegy­mászó csoport többi tagja óvatosan követ­te őket. A természet kegyes volt hozzá­juk; alig 20 perc alatt rátálaltak az életmen­tő sátrakra, néhány száz méterrel a követ­kező emelkedés mögött. Ezúttal a Győze­lem Csúcs, ez a veszélyekkel teli hegység, amely eddig már 45 szovjet hegymászót ölt meg, kegyes volt, s megengedte, hogy a "közös szovjet-amerikai" csoport legyőz­ze. David Breashears, Randy Starrett es William Garner, a három amerikai volt az első hegymászó, akiknek megadatott, hogy szovjet partnereikkel megmásszak a Győzelem Csúcsot. Ok voltak az első "idegenek", akik a "HÖ-Leopárd" cimet és a szovjet Sport Bizottság által adomá­nyozott érmet elnyerték, melyet azok érdemelnek ki, akiknek sikerült a négy legmagasabb szovjet csúcsot: Pik Kommu- nizmát, Pik Pobedyt, Pik Leninat es Pik Korzhenevskayát meghódítani. Ami talán még jelentősebb, hogy ezt egy "közös szov­jet-amerikai" expedíció során, olyan sport­emberek, hegymászók társaságában értek el, akik közül egyesekhez közeli barátság fűzte az amerikaiakat. A hegymászás természetesen hosszas előkészületet igényelt. Először: 1982-ben W. Garner és R. Starrett egyedül mászták meg a Pik Kommunizmát. Rövidesen azon­ban jóbarát szovjet hegymászók kozott találták magukat, köztük Oleg Borisyonok és Viktor Masyukov, akikkel aztán később együtt mászták meg a sokszor "legyőzhe­tetlen", számos emberáldozatot követelő Győzelem Csúcsot is. Az amerikai hegy­mászók 1984 nyarán meghódították Pik Leninát és Pik Korzhenevskayát, úgyhogy csak a legutolsó csúcs megmászása maradt hátra. Pik Pobedyt 1946-ban nevezték el igy, hogy megörökítsék a Szovjetunió hősies küzdelmét, fennmaradását és győzelmét a gyűlölt náci seregek ellen a 20 millió szovjet halottat, megszámlálhatatlan pol­gári és katonai sebesültet, mérhetetlen pusztítást maga után hagyó Második Világ­háborúban. Ennek a "vérengző" hegycsúcs­nak megmászása 1955-ben katasztrófával végződött, amikor a szovjet expedíció 11 tagja elpusztult egy borzasztó hóvihar­ban. A következő évben azonban egy uj szovjet hegvmaszo-csoport Vitaly Abala- kov vezetésevei végül is sikeresen elérte a csúcsot; azóta 180 szovjet hegymászó aratott győzelmet a Győzelem Csúcs felett, azonban 45 vesztette életét a hegymászá- si kísérletek során. 1985-ben a szovjet hegymászók egy üres tüzérségi lövedéket (melyben föld volt a Mamayev Dombról, a szovjet hősi halot­tak sírjáról, akik Sztálingrádnál vesztettek életüket a haza védelmében) szándékoztak elhelyezni a Győzelem Csúcson, a szövet­séges győzelem 40. évfordulóján. 1985 első hónapjaiban a szovjet Sport Bizottság elkezdte az elsó "egyesült szovjet-ameri­kai expedíció" megszervezését a Pik Po­bedy megmászására Anatoly Ovchinnikov es Nicolai Chorny vezetésével. Mivel a csoport nem használt oxigént, szükséges­sé vált a szervezetnek a magaslathoz való hozzáedzese a nehéz vállalkozás előtt... 18,000, 20,000,( majd 22,000 láb magasban. Az amerikai es szovjet hegymászók gyor­san összebarátkoztak, hiszen tudták, hogy ugyanaz az eletmentó kötél fogja össze­kötni ókét a nagyon veszélyes hegymászás során, s "barátságos együttműködés és kölcsönös segítség" tudja csak sikerre vin­ni együttes vállalkozásukat. Érdekes megemlíteni, hogy amikor az amerikai hegymászók Osh varos bazárjá­ban friss gyümölcsöt, dinnyét vásároltak az útra, az úzbég kereskedő "nevetve nem fogadott el pénzt az áruért", amikor meg­tudta, hoj^y "amerikaiakról" van szó. ( Hegymászás közben vihar-vihar után fogta vissza a hegymászókat, akik nem tudtak 19,000 ( lábnál magasabbra jutni. Viktor, a 47 eves szovjet hegymászó ki­tartott az i amerikaiak mellett, amikor a továbbjutás már szinte lehetetlennek látszott. Oly erős volt a havazás, hogy jóformán semmi remény nem látszott a Pik Pobedy meghódítására; Nicolai Chorny, az egyik szovjet, nyíltan hangoztatta, hogy előző évben a kiváló időjárási és hóviszo­nyok ellenere is 6 hegymászó pusztult el a Győzelem Csúcson. Azután aznap délu­tán egy hatalmas hólavina egy másik, ki­sebb csúcson: Pik Khan-Tengrin (22,949 láb magas), északra a Pik Pobedytól, pl­sodort és megölt egy szovjet hegymászót. Bar újabb hóvihar volt várható s csupán 4% lehetősége volt a sikeres hegymászás­nak, a szovjet-amerikai együttes nekivágott a rendkívül veszélyes útnak, jegfalakat mászva. Oleg egy 40 láb magas kiálló jég­falat megmászva segített amerikai társai­nak legyőzni a nehéz akadályt. Amikor 19,000 lábon felül sikerült sátrát verni percekkel azelőtt, hogy egy újabb hóvihar kerekedett, 2 napon es éjszakán át való­sággal be voltak börtönozve sátraikba a 3 láb magas hóesés következtében. Felet­tük várt a megmászandó 4,000 láb magas meredek szikla és jég, mely elválasztotta ókét és Pobedy nyugati szélét. Egyszerre csak Randy Starrett gyönge kiáltása hallat­szott, akit sátrában félig eltemetett egy hirtelen holavina; szerencsére nem sérült meg. ( Azután a "szerencse" csatlakozott ( a bátor hegymászókhoz. A vihar óriási szel- fuvással fejeződött be, mely tisztára se­pert egy ösvényt a jeges sziklán. 2 nappal később már 23,000 láb magasról tekinthet­tek le a kínai oldalra, s jókedvűen arról beszélgettek, hogy "betoppannak" Xinjiang- ba, egy vendéglőbe, amit azonban természe­tesen nem tettek meg. Most már csak egy 1,400 láb magas, függőleges hegyfal meg­mászása állt előttük s bár idóViként fejfá­jás és hányinger zavarta a légszomjjal küzdő amerikai hegymászókat, az egymás­sal kötéllel összekötött amerikai-szovjet hegymászók felkapaszkodtak a Győzelem Csúcsra délután 4 óra 40 perckor, 1985 augusztus 22-én. Yuri, az egyik szovjet hegymászó gyorsan elhelyezte az üres "emlék-lövedéket"... majd a kis csoport megkezdte a leszállást, melynek során a sötét éjszakában majdnem eltévedtek és eletüket vesztették. A szerencsés visszajutás Örömere az amerikai és szovjet hegymászók egymás­ra ürítették poharaikat, s megismételték azt az üzenetet, amit az amerikaiak a hegycsúcson hagytak: az amerikai együt­tes az elsó szovjet-amerikai expedíció során megmászta ezt a hegyet, hogy jel­képezze mindkét ország népének, milyen nagy érteke van annak, hogy megtanuljak a közös felelősségvállalást... ami "győze­lem" volt, melyben mindnyájan osztozunk. Ez a nemes együttműködés is éles bizo­nyítéka annak, hogy tekintet nélkül a fenn­álló politikai és egyéb elvi különbségekre, úgy az amerikai, mint a szovjet sportem­berek, az amerikai és szovjet "ember" együtt tud működni; távolról sem ellensé­gek, hanem a nagy emberi családnak ugyan­csak a békére, igazi, tartós békére vágyó tagjai. Hát nem sokkal nemesebb cseleke­det-e, tiszteletre, elismerésre méltóbb-e, egy ilyen kölcsönös, közös vállalkozás, a veszélyben való együttműködés, megértés, barátság, kölcsönös segites, mint az ellen­ségeskedés, meg-nem-értés, sokszor gyűlöletet szitő propaganda, nemzeti eladósodásba vezető értelmetlen fegyver­kezés, amikor a "nép" a Szovjetunióban éppúgy, mint Amerikában békére, békés egymas-mellett élésre vágyik, mert ez az egyetlen józan ut ebben az emberi fajt veszélyeztető "nukleáris korban". Nemrég 13 ország több, mint 60 tudósa Anchorage, Alaszkában tartott ülést, ahol arról tárgyaltak, hogyan működhetnek együtt az ipari országok hatalmas mérnöki tervek kidolgozá­sában, amelyek az emberiség javát szolgálnák. A terv szerint vízmüveket épí­tenének Afriká­ban öntözésre: villanyárammal ellátni fej­letlen országokat, csatornát építeni a ma- láji félszigeten a hajózás elősegítésére, stb. Nem elérhetetlen célok ezek, Masaki Nakajima, Japán befolyásos Mitsubishi Kutató Intézetének vezetője szerint. Japán már jelezte, hogy 2 billió dollárt hajlandó befektetni kezdetben és további 2 billiót évente 1992-ig. Újítsa még ■ előfizetését!

Next

/
Thumbnails
Contents