Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-09-04 / 33. szám
inursaay, sep. 4. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. GYŐZELEM IRTA DR. BÜKKHEGYI LÁSZLÓ Bar Pik Pobedy, a "Győzelem Csúcs" szovjet KÖzep-Ázsiában (amely a Szovjetuniót választja el Kínától) csupán a második legmagasabb csúcsa az országnak, annak megmászása, meghódítása mégis a legnehezebb, a legveszelyesebb a rendkívül szigorú, szeszélyes időjárás miatt. Három amerikai és tizenkét szovjet hegymászóra hullott rá az éjszaka sötétségé ezen a hegyen, amint 1985-ben a termeszét elemeivel küzdöttek az életükért. Amint az éjszaka beköszöntött, a hőmérséklet mínusz 30 F fokra zuhant és a csontokba vágó, síivito szél elerte a 80 mérföld (128 kilométer) sebességet; a megfagyás veszélye, a "fehér halál" fenyegette a hegymászó csoportot, amint 23,000 láb magasságban igyekeztek a könyörtelen vihar elöl védelmet, biztonságot nyújtó sátraikat, 14 órás küzdelem után, oxigén nélkül a ritka levegőben, valahogy megtalálni. Hirtelen Pasha, az egyik szovjet hegymászó kialtasa hallatszott, hogy Oleg, huszonhét 7,000 méteren felüli hegymászás veteránja, egy szakadékba zuhant, alig 7 méterre VV. Garner amerikai hegymászó társától; csodálatos módon sikerült Oleget az 1,600 méter mély szakadék peremére felhúzni. A csoport egyik tagja: David, az amerikai fényképész, meggyőződve, hogy a sátrak még előttük vannak, odakötötte magat Nicolaihoz és Valentinhez, a szovjet csoport két vezetőjéhez. A három "veterán" hegymászó, két szovjet és egy amerikai, akik megmászták a Mt. Everestet kétszer, nekivágott az életveszélyes bizonytalannak, hogy megtalálják a sátrakat, mig a hegymászó csoport többi tagja óvatosan követte őket. A természet kegyes volt hozzájuk; alig 20 perc alatt rátálaltak az életmentő sátrakra, néhány száz méterrel a következő emelkedés mögött. Ezúttal a Győzelem Csúcs, ez a veszélyekkel teli hegység, amely eddig már 45 szovjet hegymászót ölt meg, kegyes volt, s megengedte, hogy a "közös szovjet-amerikai" csoport legyőzze. David Breashears, Randy Starrett es William Garner, a három amerikai volt az első hegymászó, akiknek megadatott, hogy szovjet partnereikkel megmásszak a Győzelem Csúcsot. Ok voltak az első "idegenek", akik a "HÖ-Leopárd" cimet és a szovjet Sport Bizottság által adományozott érmet elnyerték, melyet azok érdemelnek ki, akiknek sikerült a négy legmagasabb szovjet csúcsot: Pik Kommu- nizmát, Pik Pobedyt, Pik Leninat es Pik Korzhenevskayát meghódítani. Ami talán még jelentősebb, hogy ezt egy "közös szovjet-amerikai" expedíció során, olyan sportemberek, hegymászók társaságában értek el, akik közül egyesekhez közeli barátság fűzte az amerikaiakat. A hegymászás természetesen hosszas előkészületet igényelt. Először: 1982-ben W. Garner és R. Starrett egyedül mászták meg a Pik Kommunizmát. Rövidesen azonban jóbarát szovjet hegymászók kozott találták magukat, köztük Oleg Borisyonok és Viktor Masyukov, akikkel aztán később együtt mászták meg a sokszor "legyőzhetetlen", számos emberáldozatot követelő Győzelem Csúcsot is. Az amerikai hegymászók 1984 nyarán meghódították Pik Leninát és Pik Korzhenevskayát, úgyhogy csak a legutolsó csúcs megmászása maradt hátra. Pik Pobedyt 1946-ban nevezték el igy, hogy megörökítsék a Szovjetunió hősies küzdelmét, fennmaradását és győzelmét a gyűlölt náci seregek ellen a 20 millió szovjet halottat, megszámlálhatatlan polgári és katonai sebesültet, mérhetetlen pusztítást maga után hagyó Második Világháborúban. Ennek a "vérengző" hegycsúcsnak megmászása 1955-ben katasztrófával végződött, amikor a szovjet expedíció 11 tagja elpusztult egy borzasztó hóviharban. A következő évben azonban egy uj szovjet hegvmaszo-csoport Vitaly Abala- kov vezetésevei végül is sikeresen elérte a csúcsot; azóta 180 szovjet hegymászó aratott győzelmet a Győzelem Csúcs felett, azonban 45 vesztette életét a hegymászá- si kísérletek során. 1985-ben a szovjet hegymászók egy üres tüzérségi lövedéket (melyben föld volt a Mamayev Dombról, a szovjet hősi halottak sírjáról, akik Sztálingrádnál vesztettek életüket a haza védelmében) szándékoztak elhelyezni a Győzelem Csúcson, a szövetséges győzelem 40. évfordulóján. 1985 első hónapjaiban a szovjet Sport Bizottság elkezdte az elsó "egyesült szovjet-amerikai expedíció" megszervezését a Pik Pobedy megmászására Anatoly Ovchinnikov es Nicolai Chorny vezetésével. Mivel a csoport nem használt oxigént, szükségessé vált a szervezetnek a magaslathoz való hozzáedzese a nehéz vállalkozás előtt... 18,000, 20,000,( majd 22,000 láb magasban. Az amerikai es szovjet hegymászók gyorsan összebarátkoztak, hiszen tudták, hogy ugyanaz az eletmentó kötél fogja összekötni ókét a nagyon veszélyes hegymászás során, s "barátságos együttműködés és kölcsönös segítség" tudja csak sikerre vinni együttes vállalkozásukat. Érdekes megemlíteni, hogy amikor az amerikai hegymászók Osh varos bazárjában friss gyümölcsöt, dinnyét vásároltak az útra, az úzbég kereskedő "nevetve nem fogadott el pénzt az áruért", amikor megtudta, hoj^y "amerikaiakról" van szó. ( Hegymászás közben vihar-vihar után fogta vissza a hegymászókat, akik nem tudtak 19,000 ( lábnál magasabbra jutni. Viktor, a 47 eves szovjet hegymászó kitartott az i amerikaiak mellett, amikor a továbbjutás már szinte lehetetlennek látszott. Oly erős volt a havazás, hogy jóformán semmi remény nem látszott a Pik Pobedy meghódítására; Nicolai Chorny, az egyik szovjet, nyíltan hangoztatta, hogy előző évben a kiváló időjárási és hóviszonyok ellenere is 6 hegymászó pusztult el a Győzelem Csúcson. Azután aznap délután egy hatalmas hólavina egy másik, kisebb csúcson: Pik Khan-Tengrin (22,949 láb magas), északra a Pik Pobedytól, plsodort és megölt egy szovjet hegymászót. Bar újabb hóvihar volt várható s csupán 4% lehetősége volt a sikeres hegymászásnak, a szovjet-amerikai együttes nekivágott a rendkívül veszélyes útnak, jegfalakat mászva. Oleg egy 40 láb magas kiálló jégfalat megmászva segített amerikai társainak legyőzni a nehéz akadályt. Amikor 19,000 lábon felül sikerült sátrát verni percekkel azelőtt, hogy egy újabb hóvihar kerekedett, 2 napon es éjszakán át valósággal be voltak börtönozve sátraikba a 3 láb magas hóesés következtében. Felettük várt a megmászandó 4,000 láb magas meredek szikla és jég, mely elválasztotta ókét és Pobedy nyugati szélét. Egyszerre csak Randy Starrett gyönge kiáltása hallatszott, akit sátrában félig eltemetett egy hirtelen holavina; szerencsére nem sérült meg. ( Azután a "szerencse" csatlakozott ( a bátor hegymászókhoz. A vihar óriási szel- fuvással fejeződött be, mely tisztára sepert egy ösvényt a jeges sziklán. 2 nappal később már 23,000 láb magasról tekinthettek le a kínai oldalra, s jókedvűen arról beszélgettek, hogy "betoppannak" Xinjiang- ba, egy vendéglőbe, amit azonban természetesen nem tettek meg. Most már csak egy 1,400 láb magas, függőleges hegyfal megmászása állt előttük s bár idóViként fejfájás és hányinger zavarta a légszomjjal küzdő amerikai hegymászókat, az egymással kötéllel összekötött amerikai-szovjet hegymászók felkapaszkodtak a Győzelem Csúcsra délután 4 óra 40 perckor, 1985 augusztus 22-én. Yuri, az egyik szovjet hegymászó gyorsan elhelyezte az üres "emlék-lövedéket"... majd a kis csoport megkezdte a leszállást, melynek során a sötét éjszakában majdnem eltévedtek és eletüket vesztették. A szerencsés visszajutás Örömere az amerikai és szovjet hegymászók egymásra ürítették poharaikat, s megismételték azt az üzenetet, amit az amerikaiak a hegycsúcson hagytak: az amerikai együttes az elsó szovjet-amerikai expedíció során megmászta ezt a hegyet, hogy jelképezze mindkét ország népének, milyen nagy érteke van annak, hogy megtanuljak a közös felelősségvállalást... ami "győzelem" volt, melyben mindnyájan osztozunk. Ez a nemes együttműködés is éles bizonyítéka annak, hogy tekintet nélkül a fennálló politikai és egyéb elvi különbségekre, úgy az amerikai, mint a szovjet sportemberek, az amerikai és szovjet "ember" együtt tud működni; távolról sem ellenségek, hanem a nagy emberi családnak ugyancsak a békére, igazi, tartós békére vágyó tagjai. Hát nem sokkal nemesebb cselekedet-e, tiszteletre, elismerésre méltóbb-e, egy ilyen kölcsönös, közös vállalkozás, a veszélyben való együttműködés, megértés, barátság, kölcsönös segites, mint az ellenségeskedés, meg-nem-értés, sokszor gyűlöletet szitő propaganda, nemzeti eladósodásba vezető értelmetlen fegyverkezés, amikor a "nép" a Szovjetunióban éppúgy, mint Amerikában békére, békés egymas-mellett élésre vágyik, mert ez az egyetlen józan ut ebben az emberi fajt veszélyeztető "nukleáris korban". Nemrég 13 ország több, mint 60 tudósa Anchorage, Alaszkában tartott ülést, ahol arról tárgyaltak, hogyan működhetnek együtt az ipari országok hatalmas mérnöki tervek kidolgozásában, amelyek az emberiség javát szolgálnák. A terv szerint vízmüveket építenének Afrikában öntözésre: villanyárammal ellátni fejletlen országokat, csatornát építeni a ma- láji félszigeten a hajózás elősegítésére, stb. Nem elérhetetlen célok ezek, Masaki Nakajima, Japán befolyásos Mitsubishi Kutató Intézetének vezetője szerint. Japán már jelezte, hogy 2 billió dollárt hajlandó befektetni kezdetben és további 2 billiót évente 1992-ig. Újítsa még ■ előfizetését!
