Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-07-24 / 30. szám
12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 24. 1986. Élet a kanadai vadonban Gus Kraus 18 éves volt, amikor elhagyta Chicagót. Vándorbotot vett a kezébe. Csupán egy rozskenyér, hagyma és kolbász volt a hátizsákjában. Egy nyakkendőt vitt magával. Ez 70 esztendővel ezelőtt történt, de a nyakkendőt azóta sem viselte. Északi irányba ment és átlépte a kanadai határt. British Columbiában telepedett le, a Nahanni folyo vidéken. Előszöro aranyat keresett.' Szentül hitte, hogy* a környék számos patakjában sok az arany, de kutatása eredmeny- telen maradt. Kunyhót _ epitett a bennszülöttek segítségével, majd feleségül vett egy indián nőt. Felesége, Mary szerint most már Ő is indián. Noha kapnak nyugdijat a kanadai kormánytól, ami nagy segítséget jelent, továbbra is halászik, vadászik. Kunyhójuk 67 mérföldre van a legközelebbi falutól, Fort Simpsontól, ahová néha ellátogatnak, hogy benzint vásároljanak a motorcsónakhoz és más szükségleti cikkeket szerezzenek be. FŐ táplálékuk a vidéken lévő karibu, jávorszarvas és vadjuh húsa. Kabinjuk falán nagy vadászpuska lóg. Egy kis házilag készült asztalon elemmel mőködó rádió van, amit néha bekapcsol, mert mint mondja: "Nem jó hallani a híreket, a világ nagyon sötét képet nyújt." Amikor egyszer látogatói voltak, megszakította a társalgást, nagy botot vett a kezebe és kiment a kabin ele, hogy el- hesegessen egy medvét. "Nemcsak jóakaraté medvék vannak - mondta. - A szürke medve veszélyes. De az élet itt mégis biztonságosabb, mint Chicagóban, nem kell félni az utcai támadásoktól." Arcbőre kiszáradt. "Nagy fájdalmai vannak az artritisz miatt" - mondja a felesége. Kraus egyike azoknak az öregeknek, akik a Nahanni vidéket felkutatták. Sokan életüket vesztették. Ez történt Frank és Willie McLeod-dal, akiknek fejnélküli holttestére bukkantak a folyó partján. Egyesek azt állítják, hogy az indiánok ölték meg okét. De H. L. Mellor, a kanadai lovasrendőrség (Royal Mounted Police) őrmestere szerint a McLeod testvérek éhenhaltak és a vadállatok áldozatai lettek. Feltevését azzal indokolja, hogy a testvéreknek nem volt semmi értékes holmijuk, még csak ennivalójuk sem. "Az indiánoknak nem volt okuk megölni őket". 1915-ben egy másik aranykereső, Martin Jorgesen fejnélk'üli holttestét találták meg. Ez természetesen csak növelte azt a hiedelmet, hogy a kornyékről nincs visz- szatérés. A rendőri statisztika szerint nyolcán lelték halálukat ezen a vidéken. A Dél-Nahanni folyó térségében számos vízesés van, amelyeknek egyike kétszer akkora, mint a Niagara Vízesés. Ez a vidék ma Nemzeti Park, melyet a turisták ezrei látogatnak. l. I. Gyermekek a harcvonalban Januar 4-én járt le a Colt vállalat 1,100 munkásának kollektiv szerződése. A Hartford és West Hartford, Connecticut-i városokban működő fegyvergyár azon üzemek közé tartozik, amelyek a jelenleg stagnáló nemzetgazdaságban is nagy haszonra dolgoznak. Ennek ellenére a vezetők a bérbefagyasztást, a COLA eltörlését követelték és azt, hogy a munkások gyermekeinek betegbiztosításától mentesítsék a vállalatot. A munkások ezt méltánytalannak találták és miután a vezetők ragaszkodtak álláspontjukhoz, a dolgozók sztrájkba léptek. A vállalat ezt követően sztrájktörőket toborzott és ezeknek a segítségével tartja üzemben a gyárat. Az elmúlt hét hónap alatt a sztrájkolok elköltötték megtakarított dollárjaikat és most mar nélkülözik nemcsak az úgynevezett luxuscikkeket, de nincs hétvégi fagylalt, nincs uj tornacipő a gyermekeknek, borbélyhoz sem mehetnek olyan gyakran, mint a múltban. Ez a helyzet késztette a sztrájkolok gyermekeit, hogy a harcvonalba lépjenek. Elmentek Gary French, a Colt Vállalat igazgatójának lakása elé és felállították a "sztrájkőrséget". A plakáton olvashattuk: "Apám szorgalmasan dolgozik, megérdemel egy jó szerződést." "Veget kell vetni a sztrájknak, jó szerződéssel, hogy apukám tudja családját eltartani." Egy osztrák ^eoló^us, dr. Ladislaus Toth, az atomhulladek tarolására olyan betonkonténert szerkesztett, amely ellenáll a földrengésnek is. Tojás formája van a betontartónak, amely befogadja a veszélyes hulladékot. Két amerikai üzletembernek engedélyezték a kinai ( hatóságok, hogy Sanghajban nagy kapacitású mosoda-ruhatisztito vállalatot létesítsen. Ez az első ilyen vállalkozás az országban. A PuAqták néfie 129. f Az évenként csökkenő díjazás azonban szinten elegedetlenseget es felháborodást szült, néhol még az emberségesebb gazdák köreben is. A bérlőké az érdem, hogy a díjazás csökkentésére mas format sikerült találni. Többfélét találtak. A Dunántúlon például a tized majdnem mindenütt megmaradt. Csak éppen munkát kell többet adni érte. Az aratok is már kora tavasszal megjelennek a pusztán, szinten bandánként szerződve. A szerződés értelmében az aratáson kívül késő őszig különféle "mellékmunkakat" kell végezniük, vállalnak mindent, csak hogy ők arathassanak. A mellékmunkák egy részét szinte ingyen végzik, nemcsak napi élelmüket nem, de még szerszámaik kopását sem keresik meg vele. így, hogy csak egy példát említsek, ők nyüvik föl vagy aratjak le a kendert. Ez az egyik legnehezebb gazdasági munka. Egy hold kender learatásához legalább 16 napszám kell. A banda a szerződés ertelmeben egy hold kendert 70 kiló rozsért vág le. Ha ezt pénzre átszámítjuk, és arányosan elosztjuk, egy arató ezért a látástól vakulasig tartó embertelen munkáért napi 40-42 fillért kap. Mert természetesen ók is "napfelkeltétől napnyugtáig" kötelesek dolgozni. Ok szedik föl a babot, borsót, kukoricát, burgonyát, ők kaszáljak le a retet, a baltacint. A répa-termest is, az „első egyeles- töl a mázsálasig ók végzik. Ok Csepelnek. A cséplésért, zsákolásért, asztag- es kazalrakásért a kicsépelt termény 3-3? százalékát kapják. Évenként körülbelül 110 napot dolgoznak a pusztán, melyből az aratásra csak 12-15 nap esik. A csépléssel 18-20 napot, a répa megmunkálásával 30 napot, apró kaszálással 50 napot töltenek. Az ezalatt megkeresett termény értéke "kaszánként" azaz aratópáronként körülbelül 300-350 pengő. A kaszás aratónak ugyanis kettőzöt kell tartania, akit ő fizet, általában 300-350 kiló búzával. De munkatársául vehetjük a feleséget is, aki főz reá, s akinek az otthon elkészített ebeddel néha 4-5 órát is kell gyalogolnia a pusztára és onnan ismét vissza. Mert a részesek hazulról élelmezik magukat s éjszakai nyugalomra is haza kell térniok, lakast nem kapnak a pusztán. Nem térnek haza. Este a képe aljában vetik el magukat vagy a kazlak tóvében. Esős vagy hüvŐs idővel a szekerek alatt, a szerükben és istállókban. Természetesen nem daloltak. Főleg aratás közben nem. Aki nötázó kaszást emleget, az hazudik. Kaszálás közben épp úgy nem lehet énekelni, mint kötélmászás közben. Mikor egyik dűlőről a másikra vonultak, akkor épp énekelhettek volna, de nem énekeltek. Az izzadságot törölgették, kikrá- kogták torkukból a port. Az aratás végen néha daloltak, ha kaptak bort; de nem igen kaptak. /folytatjuk/ Nagyszabású "órarazziát" hajtott végre New Yorkban, Miamiban, Philadelphiaban es a texasi Laredoban az amerikai vámhatóság, es egy nap alatt 500 ezer hamisított Rolex, Cartier, Piaget, Gucci és Sanyo órát foglalt le. A hamisítványokat egy hongkongi cég gyártotta.
