Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-12-25 / 49. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 25. 1986. Anyanyelvűnk varázslata A magyar nyelvről szóló alanti megható cikket Telyuskó József kedves olvasónk küldte be közlés végett. Kérelmének készséggel teszünk eleget. Anyanyelv, édes anyanyelvem, Te tündöklő varázslat. Reggelenkint Benned ebredek, s Te szólalsz meg számon először. Öröm fog el, amikor kimondom: hajnal, és várom, mig ágyamra kúszik a napsugár. Benned elek, s tudom, hogy Te vagy az otthonom, amit minden országba és égtájra magammal vihetek. Sötét utcákon átkisérsz és a gondok erdején átviszel. Nem hagysz sohasem egyedül. Hazám vagy a hontalanságban, mert jól tudod, hogy Haza nélkül élni nem lehet, csak létezni máról-holnapra. Ha megtámadnak, Veled mondom ki védelmemet es Veled szólaltatom meg az igazságot. Nélküled néma lennék, es nem tudnám kifejezni önmagamat sem. Te kötsz össze a világgal. Nélküled csak dadogva szólnék, idegen nyelven másokhoz. - Amig meg nem szólalsz, csak tört képemet látják. Te adod az egészet mindenkinek. Szárnyakat adsz, hogy fölemelkedjem a> földről és eljussak utam céljához: a lélekig. Hogyan tudnék áthatolni a szürke por- és sár - rétegen át, megkötöttségem béklyóiból a tiszta magasságig, az emberi értelem küszöbén át a szabadságig? Hogyan tudnám Nélküled elérni az igazi megértést es a minden ellentéten, a gyűlöleten áthatoló szeretetet? Add nekem erődet, hogy mindenki megérthessen és azt adjam, amit hallgatásom óraiban Neked készítettem. Sohasem a hitványát és alacsonyai, sohasem a képzavart, a bomlott lelkek vergődését, a nyugtalanságot, a fortéimét. Békét szeretnék adni a szivekbe, a szavak szépséget, nyelvünk erejének és nagyságának öntudatát, hogy megtarthassák más nyelvek között is. Amig Te bennem élsz, nem vagyok egyedül es nem vagyok hontalan, ügy szeretlek es úgy nézlek, mint egy csodát. Ausztráliában, Dél-Amerikában, vagy az Északi-sarkon Te vagy a Haza énbennem. Mit tegyek, hogy az idő es a tér távolában is ne legyen egyetlen fiad sem, aki elfordul Tőled? Mivel mutassam meg, hogy hazát és országot el lehet veszíteni, mert amig Te bennünk vagy, a remenye mindig él annak, hogy mindent visszaszerzünk. Csak az, aki más nyelvűek között el, tudja megismerni, hogy milyen végtelen a Te gazdagságod. Csak az tudja megérteni, hogy koldus lenne, ha Teged elveszítene. De vajon ismeri-e mindenki csodalatos erődet? Utánozhatatlan képességedet, hogy egyetlen mozdulatot megszámlálhatatlan módon tudsz kifejezni. Csodálkozzék minden idegen és az is, aki Benned élt eddig anélkül, hogy megismerte volna határtalanságodat. Azt az egyedüli képességedet, hop? minden szin, érzés, indulat kifejezésének lehetőségét magadban hordod. Ma csak a "jár" szó és lábaink használatának, helyzetváltoztatásának meglepően gazdag változatait sorolom fel. Milyen nyelv az, amely ilyen csodára képes? Ez a példa adjon nekünk erőt nyelvünk még nagyobb szeretetere és arra, hop másokat is megtanítsunk tiszteletére, utódainkat pedig megtartására. ^ Induljunk el tehát e változatok színei kozott es legyünk egyek azzal a nemzettel, amelynek fantáziája és szóképzó ereje megteremtette es gazdaggá tette anyanyelvűnket: Jár, járkál, jón, megy, mendegel, lep, lépeget, szalad, szaladgál, fut, futkáro- zik, rohan, rohangászik, száguld, száguldozik, siet, vágtat, robog, üget, iramlik, iramodik, lot-fut, gyalogol, sétál, andalog, ténfereg, kutyagol, kajtat, poroszkál, cserkészik, portyázik, kószál, kóborol, kóborog, csavarog, csatangol, kódorog, barangol, cselleng, vándoról, csámborog, caplat, cammog, sundörög, lopódzik, lopodzkodik, lopakodik, settenkedik, csállingózik, bandukol, ballag, baktat, csuszkái, siklik, csi- csonkázik, kujtorog, kujtat, sompolyog, somfordái, vánszorog, támolyog, tántorog, tévelyeg^ bukdácsol, battyog, lattyog, düv löngel, sántít, sántikál, tipeg, topog, biceg, teblábol, botorkál; kiruccan, toppant, betoppan, besuttyan, kirándul, őgyeleg, törtet, kóvályog, el-, ki-oldalog, ki- be-csoszog, csetlik-botlik, botladozik, szökdécsel, szökell, ugra-bugrál, ugrándozik, ki- be-libben, elillan, elimbolyog, összeverődik, elvergÖ- dik, szállingózik, el-, ki-takarodik, elkotró- dik, eltekereg, el-, ki- be-suhan, odafura- kodik, elbilleg, elbillen, lődörög, talpal, el-, ki-, be-, fel-, vissza-vonul, hátrál, megelőz, elhalad, elviharzik, ki-, be-ront, elkalandozik, totyog, totyorászik, pipis- kedik, toporog, eliszkol, lityeg-lotyog, bolyong, nyargal, csörtet, elinal, ki-, besurran, császkál, menetel, szédeleg. (Türelemmel és fantáziával még több kifejezést is lehet találni!) íme, aki olvasta és látta ezt a csodát, ne feledje el sohasem. Vigye és adja tovább másoknak is, hogy anyanyelvűnk varázslatát minden magyar magában hordozhassa. Miért szomorú az élet? Kicsi ez a világ E szomorú világ Hol gyász, hol árvaság Özvegyek sírnak Árvák szomorkodnak Halállal viaskodnak őszbe csavarodnak Színes az ósz és Nagyon bősz Szétosztja kincsét Szétszórja a fák levelét Mindent betakarna Hopha tudna Erdó jajveszékel Napfény meg utrakél Kis állatka vackába burkolódzik Fázósan összehuzodik Ember kabátjába bújik Meleg szobába kívánkozik Miért oly fájó Miért múlandó Az őszi takaró A takarodó Tél felé botladozó Halálhírt hozó Halvány fényszóró? Ferencz Amália Illyés Gyula: A PuAfyták De egyre jobban hozzászoktam. Mikor anyam merészségemről értesült, s en, hogy megnyugtassam bemutattam neki tudományomat, akkor már vágtatni is tudtunk, sót átugrottunk ep vályút is, vidám nyerítést hallatva. A lónak köszönhettem, hogy a falubeli gyerekekkel nem is igen barátkoztam össze, legfeljebb a zsellérsoriakkal. Iskolába rendesen eljártam, sőt az apai rokonok jóslatának ellenere, akik a szigorúbb falusi iskolában szellemem bukását várták, kitűnő tanulónak bizonyultam. A lónak köszönhettem, hogy a család ügyei is mind kevésbé érintettek. Halványan emlékszem csak a vasárnapi nagy rokoni összejövetelre, amikor az ebéd utáni cigaretta- és pipafüst ködgomolyagjaiban a sógoroknak végre sikerült döntésre bírni apámat. Nem megy vissza Pestre, otthon fog valamibe. Pénzt nem adtak neki, de a hitelbe vásárlandó új berendezkedés értékéig hajlandók voltak kezességet vállalni érte. Előbb húzódozott. Hogy ep szerencsesén megfogalmazott rábeszélő mondat után annal nagyobb hévvel fogadja el a terveket, önmaga színezve és részletezve már az ábrándokat, melyeket a többiek megcsillogtattak előtte. Lelkesen és türelmetlenül szállt a Kaland a Szabadság felé (hogy egypár kísérlet után majd épp olyan türelmetlenül, éppoly vak szenvedéllyel meneküljön és vegye be magat most már örökre a pusztába.) 11a volt istálló, az istállóban is laktak, sót volt égy hely, ahol egy család a pusztáról behozott régi ólat alakította ál magának. Mindezt igen ötletesnek, igen idillikusnak találtam. A puszta levegőjét árasztotta. Ez volt mindenfele a helyzet. Elvetődtem a lovai a szomszéd községekbe; Cecére, nagyanyámékhoz menet két falun is at lehetett vándorolnom. A községek középén vagtatásra nógattam barátomat, az alvégen és fölvégen lépésben baktattunk, kíváncsian forgatva jobbra-balra fejünket. Mindegyik község, a legmódosabb is, a szélén olyan nyomorult es szennyes volt, mintha valami gombóchoz hasonlóan a falut, mihelyt összeállt, kötelezően meg kellett volna hemper- getni a szegénység avas mártásában. Majd mindenütt egy-kettőre akadt ismerős. A régi pusztaiak néhol meg nyomorúságosabban eltek, mint Simontornyán. Vagy csak az én fejem kezdett világosodni, kezdett végre látni a világban? Minél több faluba kerültem el, a kép annál inkább elsötétült. De ahogy a puszta szerelmi életét csak később, érett ésszel ismertem meg, a zsellérvilág is csak akkor tárult fel előttem igazán, mikor esztendők múltán emlékeket kutatva ismét bejártam a regi helyeket. A kép azonközben éles vonásokat érlelt. Egy-egy részletétől jobban visszadöbbentem, mint a halottsápadt, remegő, Összegyűrt szolgaarcoktól, melyeket valaha mosolygósnak ismertem, s melyek most, mint mindenre, ream is a vizbefulok tébolyult tekintetét vetették. Mert legtöbbjük értelmesen már beszélni sem tudott; a szennylé a torkukra futott, hápogtak, nyel- dekeltek s ha segitokezet véltek nyúlni maguk felé, versenyt zokogtak és üvöltöttek. Nagyon megváltoztak. Leperdi bácsi, aki nevelésemben hajdan kézieróvel is segédkezett, meltósagos úrnak hivott és elsírta magát, midőn megkérdeztem, miért nem tegez többé? Mi történt velük? (folytatjuk)
