Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-12-18 / 48. szám
Thursday, Dec. 18. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. Mérgesgázforrások Afrikában A zaire-i őserdő egyes részeiben JlCltC 3iÍrd)Cr <3cÜlltlg vannak helyek, ahol az állatok - a majmoktól az elefántig - hirtelen lehanyatlanak és kimúlnak. Különösen gyakoriak az ilyen helyek az Albert nemzeti park vulkánokban gazdag környékén. A közelben lakóknak külön nevük van az ilyen barátságtalan területekre, masu- kunak hívják őket. Már 1948-ban, az akkori Kongóban végzett közös munkánk során feljegyzett Jacques Verschuren belga zoológus meg én időnként bizonytalan történeteket rejtélyes helyekről, ahol a legkülönbözőbb állatok, hogy úgy mondjuk, holtan esnek össze, a madarak pedig holtan zuhannak le a levegőből. Főként az elefántról számoltak be, meg az öt követő dögökre fogukat fenő hiénákról és keselyükről. Dr. Verschurennek, aki később a nemzeti park biológusaként hosszú éveken át dolgozott az akkori Belga-Kongóban (ma Zaire), Francois Bourlie're francia orvossal és biológussal együtt 1960-ban alkalma nyílt néhány masukut alaposan megvizsgálni. Egy ilyen helyen, a Molindi forrásának közelében nem kevesebb, mint 19 elefántot, 6 vízilovat, 9 varacskos disznót, 1 bivalyt, 1 oroszlánt, 8 hiénát és másokat találtak. Kiderült, hogy ezeknek az állatoknak a pusztulását a szén-dioxid (CO2) okozta, amely rendszertelen időközönként hetekig, napokig vagy órákig áramlik ki a talajból és több méter vastag vagy csak derékig érő rétegben terül el a földön, a szél pedig, hol gyorsabban, hol lassabban fújja el. A növényzet közben nem károsodik, igy az ilyen "temetőket" külsőleg nem lehet észrevenni. A két kutató már .akkor élt a gyanúval, hogy a meseszeré elbeszélések az "elefánttemetökről" melyek már több mint 100 éve bukkannak föl az afrikai útikönyvirodalomban, valójában a masukukban gyökereznek. Néhány évvel egy halálos mérgesgáz- forrás pontos leírása után Jacques Verschuren részletes, illusztrált jelentést adott ki kilenc, általa megvizsgált masu- kukröl. A mérgesgázrétegnek néha olyan éles határa volt, hogy egy egyszerű petróleumlámpa segítségével tudott a tetemek között mozogni. A lampa kialvása volt a jel az azonnali visszavonulásra. Az olyan és több egér, amiket bevitt egy masukuk- ba, néhány másodperc múlva elkábultak, majd néhány perc múlva halottak voltak. A vadállatok természetes halálokaként ezek a veszedelmes, rendszertelen gázkiáramlások a megvizsgált nemzeti parknak éppen a déli részén nyilván nem kis szerepet játszanak. Verschuren a vizsgálatai során csak nagy állatokból 39 páviánt, 33 oroszlánt, leopárdot és hiénát, 38 elefántot, 20 vízilovat, 20 vaddisznót és 22 különféle antilopot talált. Emberi áldozatot egyet sem. A bennszülöttek régóta ismerik ezt a veszélyt, és nyilván tudják, hogyan kerüljék el, ellentétben az északnyugat- kameruniakkal, mert ott "egy szokatlan erős gázkiáramlás nemrég egy 1500 halottkisebb tetemeket, mint madarakét, gyíkokét, denevérekét stb. botokkal és ágvillákkal kellett kikotorni a rnérgesgázréteg- ből. Verschuren kísérleteket is elsőként MANAGUA. A nicaraguai hatóságok letartóztatták Sam Nesley Hall-t, akinek cipőjében egy térképét találtak, amelyen az ország hidjai es katonai gócpontjai voltak feltüntetve. A letartóztatott amerikait kémkedéssel vádolják. végzett a terepen. Ismeretes, hogy néhány vágóhídon szén-dioxidot használnak a vágóállatok elkábitására. Egy kecske, egy tyúk nál több áldozattal járó katasztrófát okozott. 1949-ben jött létre, mint állami vállalat es alapvetően a magyar kohászat export- es importigényeit elégíti ki. Alakulása idején mindössze 200 főt foglalkoztató és ma 800 fős M E T A L I M P E X mintegy 1 milliárd USD-t tesz ki. USD-ben számított ossz áruforgalma évente A vállalat külföldi importból szerzi be a magyar kohászat és feldolgozóipar részére szükséges olyan anyagokat, mint vasérc es egyéb ercek, grafit, szén- és grafitelektródák, ferroótvózetek, nyersvas, öntecs, buga, vasúti és egyéb sinek, acélcsövek, rozsda és hóállo csővek, kazáncsővek, horganyzott, onozott és műanyaggal bevont le - mezek, transzformatorlemezek, szines femek, hegesztő elektródák, ipari gyémántok, keményfempor, porkoha - szati termékek, hengerek hengerművek szamára. A METALIMPEX által exportált termékek kőzott szerepel hengerhuzal, elorehengerelt szalagok, durva- és kozeplemezek, finomlemezek, betonacél, rúdacélok, idomacélok, acélhuzalok, szalagacel, nemesacél, acélkovácsdarabok, alu- miniumtömb, öntött vagy kovácsoltvas világítótest, tengelyek, banyaiam, hegeszH | i *— I I toelektrodak, horganyzott háztartási edeny stb. A METALIMPEX több mint 3000 ceggel tart fenn rendszeres üzleti kapcsolatot, több mint 60 országban A METALIMPEX üzleti stratégiájában arra törekszik, hogy mind újabb piacokat vonjon be forgalmába. I U ,1 / I •• «• é' I A vállalatunk alapvető üzleti koncepciója: korrekt, megbízható, kölcsönös elonyokon nyugvó kereskedelmi kap1 í I i / fi csolatok fenntartása, es a tovabbfejlesztese a világ minden országává!. A METALIMPEX JELSZAVA: MINŐSÉG, PONTOSSÁG, MEGB1ZHATOSAG ClffftÍMP~DG ACÉL - ES FÉMKÜLKERESKEDELMI VALLALAT BUDAPEST, XIV. Május 1 üt 17. Telefon: 187-611. Telex: 22-5251 1393 Budapest, Pf. 330 Strout — All Across America & Serving Native & Naturalized Americans Since 1900 i.\ Real Estate for Outdoorsmen |f Call STROUT FREE!! Hunting - Fishing - Boating - Survivalist Properties - Secluded Land - Homes - Businesses • Investment Land Acreage as low as $100 acre in some areas! Buy - Sell Anywhere In America! Call as many areas as you like - FREE! W Andalusia. AL 1-800-222-4431 Binghamton. NY 1-800-624 9891 Scottsdale, AZ 1-800-872-5263 or 1-800-551 55084NY) f Sierra Vista, AZ 1-800-237-3768 Carthage. NY 1-800 237-3786 Hot Springs. AR 1 -800-258-5283 Cincinnatus. NY 1 -800-322 2067 Mena, AR 1 800-872-6362 Cooperstown. NY 1-800-225-3219 Russellville, AR 1 -800-843-4685 Dundee, NY 1 -800-843-4088 Redding, CA 1-800-225-7767 Esse*. NY 1-800-835-8306 or 1-800-247-7337(0A) Fillmore, NY 1-800 422-4166 Selma, CA 1-800-323-9955(CA) Fishkill. NY 1-800-334-0207 Yreka, CA 160O547-2288(CA) Fredonia. NY 1-800-544-7253 Cedaredge, CO 1-800-551-5598 Gouverneur. NY 1-800-872-2021 Blountstown, FL 1-800-222-3919 Kerhonkson, NY 16002256662 Cape Coral, FL 1-800-872-4853 LaFargeville. NY 1-800 872-3315 Miami, FL 1-800-423-6747 Malone, NY 1-800-835-8304 Blairsville, GA 1800-368-5263 Massena, NY 1-800-345-5456 w Bloomfield. IN 1-800-582-8130 Mayville. NY 1-800872-2270 M Dixfield, ME 1-800367-7710 Potsdam, NY 1-800338-5263 W- Howland. ME 1800225-9025 Redwood, NY 1-800654-3489 / Madison. ME 1-800237-2027 Wellsville. NY 1-800642-3338 Troy. ME 1-800-258-8769 Woodsfield, OH 1-800227-6461 I, Ocean City-Berlln, MD 1800641-5263 Ashland. OR 1-800225-2773 I* Baudette. MN 1-800626-1257 Klamath Falls. OR 1-8005235586 ^ Branson, MO 1-800872-8439 Bentley Creek. PA 1-8008726789 ■ or 1 -800422-5117(MO) Bradford, PA 1 -800223-4390 “ Cabool, MO 1 800-223-3969 Dushore, PA 1-800233-0741 Cassville, MO 1-800423-8284 Lehighton, PA 1-800874-7253 Edina. MO 1-800545-2236 Millville. PA 1-8002336739 El Dorado Springs, MO 1-800231-3998 Montrose, PA 1-800321 2249 Gainesville. MO 1-800854-5948 Pennsdale. PA 1-800872-2011 Hartville. MO 1-800327-7253 Port Allegany. PA 1-8003239235 \ Lake Ozark, MO: Sandy Lake, PA 1-800227-5647 1 1-8008726770/1-80O392-9966(MO) Susquehanna. PA 1-800237-8018 I 1-800862-5253/1-800831-2011(MO) Hohenwald. TN1-800624-7432 iS 1-800334-3011/1-800292-4414<MO) Barton, VT 1-800521-1245 I Marshfield, MO 1-800227-1680(MO) Appomattox, VA 1-800-5239881 I Moberly, MO 1-800-843-8955 or 1 -800-468-3345(VA) 1 Springfield, MO Nat'l Sales & Referral Chehalis, WA 1-8002256907 ' Center 1600641 -4266 Keyser, WV 1 800445-5263 Stockton. MO 1600872-5253 Marlinton, WV 1-800982-5263 \ Albuquerque, NM 1-8002376127 Peterstown. WV 1-8002338385 !r Clovis, NM 16003346719 Kewaunee, Wl 1600628-2355 Auburn, NY 1600535-0018 Richland Center, Wl 1-800647-001! Bath, NY 1600247-9052 Or, call 1600555-1212 - ask ATÄT operator for FREE 800f for «TBOt REALTY & STROUT AMERICAN REALTY In any stata you ara Intareet