Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-12-04 / 46. szám

10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 4. 1986. PUSKÁS BALOGH ÉVA SVÁJCI EMLÉKEK IX. Hilda néni, tudom, most felrémlik előt­tem a svájci élet. De ez mégsem lehet ilyen rossz. Öcsi magyar, imadja magat. A huszadik században vagyunk. Ha ilyen szoros hurokra van kötve a kötél a nyakán, miért nem válik el? Manapság nem bűn az ilyesmi. Hogy bírja ezt ki? Talán egy kicsit el tetszik ezt túlozni. Nem fog rá fegyvert senki, hogy ne költözhetne ki, és otthagyja, ha akarja. Most már kezdem érteni az idős asszony magányát és lelki bánatát. Ha ennek a fele igaz csak, akkor is rettenetes lehetett neki Öcsi megtörését, beletörődését végig­nézni. - Évikém, látod kislányom, elmentél. Már elfelejtetted, milyen volt az itteni öt éved. Képzeld csak el, Öcsi az idegen, a hazátlan, benősült egy svájci, nemesi családba. Tudod azoknak milyen messzi nyúlik a kezük! Hát hogy tudja otthagyni? Azt hiszed, a kezdeti években nem igye­keztem rábeszélni erre, pedig tiltja a val­lásom. Nem erted? Ruthek gazdagok. Sváj­ciak!! Ha a fiam elmenne, egy cég sem adna neki állást, Ruth bosszúja odáig érne. A svájci családban Ruthéknál senki nem mert elválni. Nem is fognak. Öcsinek a felesége fizette ki a svájci állampolgár­ságot. Azt kölcsönadta a férjének. Kamat­tal. Öcsi meg most is tartozik vele, nem fizette ki. Ha otthagyná a családot, Ruth arról is gondoskodna, hogyha netán elhelyez­kedne, ne kapjon pénzt a fiam. Mert tarto­zik a feleségének. Tudod, mibe kerül itt egy állampolgárság? Kérdezd meg a barátaid­tól. Tizenöt-husz-harminc- Ötven ezer frank? Kérdezz meg egy magyar üzletem­bert, vagy orvost. Vagyont fizettek. Ennél sokkal többet. Mit gondolsz, Ruth család­ja mennyit fizetett ki a fiam állampolgár­ságáért, ha a Papa vállalatánál lett bedug­va, magas fizetéssel, mint mérnök? Mer­cedes, clubok, sofor, szobalány és amit akarsz. Keserű a néni. Mégis való, amit mond. Másoktól kérdezem, mit tudnak a néni fiáról. Mindenki megerősíti az anya szavait. Ki-ki másképp meséli el, az általános véle­mény: Öcsit megvették. És igen, ez az élete. Talán még rosszabb, de az biztos, hogy mikor az anyja beteg volt, Öcsi nem mehetett be a kórházba, csak a kővetkező heten, ati beütemezett és kijelölt látogatási napon. Öcsi nagyon nagy árat fizetett e benŐsülésért. Hilda néni nyugdija havi ezer frank körül van. Ez nagyon kevés. A varrodai keresete után ennyi jár. Fia - a fentiek után - nem tud anyagi támogatást nyújtani a felesege tudta es beleegyezése nélkül. A néni megél ebből a kicsi pénzből is, mindig spórolt, van egy kis pénze a bankban, ezek mellett is. (Néha ó dug titokban a fiának, Ruth tudta nélkül. Ez az anyai szív.) Öcsit való­ban nem láttam viszont. Nem esett bele az en zürichi látogatásom, a neki kijelölt időbeni vizitre. Hilda néni igyekezete - hogy megkerülve a titkárnőt betelefonálunk - szintén sikertelen eredményt hozott. Ott volt a titkárnő és nem adta át a Mama üzenetét. En egy lapot adtam fel a címére, hogy melyik szállodábán érhet el. Nem kapta meg. (Később tudtam meg, hogy a felesége kidobta a lapomat a szemétbe.) Most már megértettem a nénit. A lassú őrlődését. Kezdetben, mikor már állampol­gár lett, többször utazott haza, Magyaror­szágra, de mindig egyedül. Öcsi soha nem ment sem vele, sem családostúl haza. Ruthék nyaralása a svájci családdal történt, fenn a hegyekben, síeléssel, vagy hajó-köruttal, exotikus szigetekre. Úgy, ahogy egy gazdag svájci családhoz illik. Hilda nénire igy indirekt, a svájci élet szerencsétlen kimenetelűvé vált, ebbe betegedett bele. Már többször volt súlyos beteg, és a pap hiányolta, az jött el, az vitte kórházba, a magányos, kis töpörödött nénit. Nem egy elkeseredett anya panasza volt, amiket elmondott. Öcskös eladta a lelkét, svájci lett. Egyszer kezdett egy enyhe flörtöt az irodában, a lányt hamar kidobta a cég. Öcsi gyeplője rövidebbre lett fogva, és akkor tudta meg igazán, hogy a titkár­nőjében sem bizhat. Senkiben! Olyan barát­ja, akivel megoszthatná privát gondolatait- nincs. Ez lett Öcsiből. De ezt csak mi látjuk igy. Az idegen szemlélő ezt a nyurga, őszhajú, pipázó férfit másként Ítéli meg: íme ez egy sikeres ember, aki a világ tete­jén, fenn, a magas piedesztálon áll. Mer- cédessel érkezik meg reggel az irodájába, sofőrje udvariasan ( nyitja az aj'tbt^ e^y kis meghajlással, és a perzsaszormés ur- svájci németséggel - megkéri, hogy mikor­ra hozza elő a kocsit, kifényesítve és a reggeli portól lemosva, mert a vállalat vezérigazgatójával arab vendégeket visz­nek ki a yacht-clubba, "business lunch"-ra. Magyarsága nem látszik meg a "svájci urnák", alkalmazottak teljhatalmú főnöke, szép felesége, két jolnevelt gyereke van, előkelő és draga iskolákban nevelkednek, és jövőjük a ranglistán már most^ előre arany betűkkel van megírva. Irigylo sze­mek csodálják, elvégre a legelőkelőbb tiz svájci családnak a tagja, akik milliók felett rendelkeznek ( vagyonukkal, | mérhetetlen gazdagságuk es befolyásuk a svájci gazdasá­gi eletre. Ha ő hivat egy alkalmazottat az irodájába, az nem mer leülni a hatal­mas ember előtt, hanem állva hallgatja végig annak a dorgálását, mely tisztelet­tel. Mert a főnökkel csak ijjjy szabad. Főleg evvel, aki apósanak az utódja. S az öreg úr a végét járja. Micsoda, micsoda egy hatalmas ember, mily boldog lehet az ilyen, akinek mindene megvan... A szegény. Én sajnáltam és sajnálom. A fenti jelenetet - mivel nem egészen hittem el Hilda néni elbeszéléseit, de a levelezőlapra nem kapva választ - eg\/ reggel a cég előtt, a túloldalról taxiból néztem végig, a lehúzott ablakból. Egy pillanatra mintha észrevett volna, vagy lehet, hogy tévedek. JÓI hallottam mit mondott a sofőrnek, hogyan beszelt. Megveregettem a taxis vállát: "Uram, hajtson tovább. Azt hiszem eltévesztettem a címet és rossz helyre jöttem. Vigyen vissza a szállodába." Meg egy pillantást vetettem a svájci úrra, aki hajbókolások közt belépett a már­vány kapun, és láttam, hogy árnyékos volt az az oldal. íme, egy, aki a hegyek árnyé­kából nem tudott kilépni... Hilda nénivel még egyszer találkoztam. Búcsúzni. Utazásom végén. Megkértem, ha majd látja a fiát - és akarattal kikerül­tem az Öcsi nevet, mert már nem volt az - adja at szívélyes üdvözletemet. Neki és családjának. Mondja meg, hogy nagyon sajnálom, nem értem rá vele találkozni. Tal^n a legközelebbi ( utamnál. Addig is további boldogságot kívánok neki... Sirt az én kis pótmamám. Mindenki pót­mamája. Elnyűtt, megyötört arcát néztem. Még lázas sietséggel igyekezett egy nekem szánt ajándékot előkeresni, de a búcsúzko­dás pillanatában elfelejtette, hogy hová tette, ahol biztosan meg akarta találni. Még egy ölelés, még egy remegő ajakkal kiejtett mondat:-Drága Hilda néni, én mindent megertek. Majd irok, nem baj, ha nem tud válaszol­ni. A fia, mikor jön, felolvassa magának...-Kislányom, az Isten legyen veled es szép lelkeddel. Egy vénasszonyhoz... sok türelmed volt... ígérj meg valamit... Tudom, imádkozol... Kérd az Urat... hallgassa meg... az én kérésemet... Svájc már újra emlék maradt, két-három hónap távlatából, montreali ismerősök, barátok végighallgatták az anekdótákat, végig szenvedték a fényképeket, es bele­fáradtam a sok mesélésbe. Nekik nem jelen­tett többet, mint egy érdekes úti élmény, és tőlem ilyet sokat hallottak, hisz Ameri­ka, Kanada területen gyakran jártam és szívesen osztottam meg velük az élményei­met. Egy meleg reggelen, csöngetett a postás. Ajánlott kis csomagot kellett aláírnom. A kutyák ugattak, majd letépték, aki a csengőhöz mert nyúlni. ( A kertben nyitottam ki a küldeményt. A nagy ernyő alatt is tűzött a nap. Ki küld ajánlott csomagot nekem? És a kerti asztalon, a napfényben szi­porkázott egy őv. Arany gyöngyökkel ki- varrva, középütt egy nagy élere állított négyszöggel kivarrt, arany gyöngyköltemény. A szivárvány minden színét szórta arcom­ra, a csillogó medence színén táncoló fé­nyekkel. A vastag, barna, párnázott borítékból egy pergamen vékony levélpapíron pár sor. Nagybetűkkel. Reszkető betűk, zűrös, rendetlen sorai lefele konyultak, és könnyeim záporán keresztül alig bírtam elolvasni: Éva lányom! Húsz évet késtem evvel az ajándékkal. Akkor illett volna adni, mi­kor volt bátorságod, merszed kibújni, el­menni a hegyek árnyéka alól. Te nár tu­dod, hogy minden árnyék után uj nap van... Aranyból hímeztem ezt, amilyen a szived. Évekkel ezelőtt befejeztem, mert tudtam, hogy egyszer visszajössz. Minden szeretetem feléd belevarrtam. Viseld egészséggel. Emlékül: te voltál itt az en erősségem. A távolból is az vagy, leveleidből élek.. Hilda mama. Vege. I MAGYAR FOGORVOS I I Dr. KALKÓ ILDIKÓ I ( A New York Egyetem Fogorvosi Karának ? tanársegéde . A korszerűen felszerelt rendelőjében | VfrSl MAvtFwMtHilMX I Í (közel a Queens Blvd-hoz az N és GG földalattival) A Rendel minden nap | A előzetes bejelentés alapján, f FOGHÚZÁSOK »TÖMÉSE^ * KORONÁK I A HIDAK • GYÖKÉRKEZELES (Root canal) " I PROTÉZISEK • MODERN KOZMETIKAI A » BONDING • Gyors javítások '?■ | Telefon: (718) 275-7552 A Biztosításokat elfogad J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents