Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-11-06 / 42. szám

Thursday, Nov. 6. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13. HARASZTI ENDRE: GÖMBÖS GYULA ÉS KORA Alig pár hét múlva, - mintha mi sem történt volna Gömbös mézes-mázos képpel tárgyal Dolfussal _ (1933. > jul.10.) és mikor julius 23-án Kánya Kálmánnal Mussolinihez utaztak, - ezúttal, kerülget­tek a "kenyes" nemet-osztrak témát. Mivel a kormányzó aggodalmait is el kívánták oszlatni, törvényjavaslatot fogadtattak el a képviselöházzal "a kormányzói jogkör kiterjesztéséről". Horthy azt hitte, hogy ez a lépés csupán a legitimistáknak szóló politikai válaszadás, de a jólértesültek sejtették, hogy "az Öregár hiúságára is hatni kell", mikor megnyerik öt, hogy jóvá­hagyja a leendő német-magyar politikai és katonai paktumot. Gömbös baráti köre jól tudta, hogy a miniszterelnök lassan afféle bábot akar formálni volt szegedi bajtársából, "a legfelső hadúrból", - mint amilyen bábbá vált Victor Emánuel király és Hindenburg - Mussolini, illetve Hitler kezében. Gömbös most már egyre világo­sabban értette a hitleri utat. 1933. október 14-én Németország vissza­lépett a leszerelési konferencia tárgyaló- asztalától es a Népszövetségből! A "Reichs­tag", a weimari Németország legfőbb par­lamentáris szerve elvesztette jelentőségét. Értesülhetett Gömbös arról is, hogy a "Führer" elsősorban titkosrendőrsége és terrorosztagai utján "kormányoz" es a halál- félelem egyengeti útját. Miklós Elemér jellemző mondatai: "... Gömbös jól megtanulta a Gestapo undorító módszereit. Az ó, időben elég rövid, de kihatásaiban oly végzetes kormány­zása alatt vert gyökeret odahaza (...) az a földalatti titkos mozgalom, melynek szennyes kloakájában tenyésztődtek ki Sztójai, Szálasi és a mesterén is tültenni kívánó söpredék." (Magyar Mozaik., 147} NEM VITÁS: A REVÍZIÓS VAGY GÖMBÖS­NEK DOLGOZOTT; a kormány terve nyilvánvaló volt: a revíziót a Dunától észak­ra Hitlerre, a Dunától délre Mussolinire támaszkodva fogjuk megvalósítani! Gömbös a sajtót viszont arról nem tájékoztatta, hogy Hitler nyiltan megmondta neki, hogy " _ a német politika semmiféle kötelezett­séget nem váUal," - és: "... egy Magyar- országgal való politikai együttműködésnél a német vezetés primatusságának kétségén felül keH állnia." (A Wilhelmstr. és M.o. 106-107 o.) Gömbös revizionizmusába meg Bethlen sem "köthetett bele", hiszen ő maga is konkrét revíziós programot hirdetett. Gömbösnek nagy szüksége volt külpoli­tikai sikerre, mert egyébként nem túl sok eredménnyel tudta táplálni az előlegezett várakozásokat. A választási ígéretek nagy része csak Ígéret maradt, s mikor erőszak­kal próbálta csökkenteni a főváros auto­nómiáját, még saját pártja (a NÉP) libe­rálisabb szárnya is ellene fordult. Alig bírta az ingerültséget lecsillapítani. Egyre terjedt a hire annak, hogy Gömbös rövide­sen puccsszerűen kiterjeszti hatalmát és- Mussolini módjára - teljes fasiszta ural­mat biztosit maga es legszúkebb baráti koré számára. Ez még azokat is eltántorí­totta mellőle, kik korábban mellé álltak- Bethlen István gróf ellenében. Eckhardt Tibor még reménykedett abban, hogy tán valahogy megoszthatja Gömbössel a poli­tikai hatalmat. A képviselÖházban kijelen­tette, hogy csatlakozik Gömböshöz, ha becsületes reformokat hoz, megvalósítja a titkos választójogot és a Kisgazdapárt által követelt gazdasági programot. Göm­bös erre megint füt—fát igert. 1934. junius 14-én először találkozott két "bálványa", Hitler és Mussolini, Velen­cében. Gömbös sokat várt ettől a találkozó­tól, de egyelőre csalódnia kellett, mert a két diktátor nem szimpatizált egymással. Hitler lenézte a "Dúcét", mert minden olaszban afféle "déli majmot" látott, olyant, aki a nagy "német fajnál" alacsonyabb rendu. Mussolini tudta, érezte már, hogy tekintetbe kell vennie az erős német tömb északi jelenlétét. Ez zavarta a "mediterrán birodalommal" kapcsolatos szépreményu terveiben és a Balkánnal kapcsolatos elkép­zeléseiben. Arról is értesült, hogy Hitler ellenzi az olasz-osztrák kapcsolatokat. Gombos Gyula pár hét múlva értesült arról, hogy junius 30-án Hitler borzasztó vérfürdő során tetette el láb alól mindazo­kat, kikben politikai ellenfelet látott. Ez nem zavarta Őt túlságosan. Arra gondol­hatott, hogy 1920 körül az ő tisztikülonit- ményes barátai is gyilkossággal "toldották meg a politikát". A "Führer" céltudatossá­ga és radikalizmusa tetszett neki. E^yre többet gondolt Berlinre. Roma korábbi jelentősége kezdett elszürkülni előtte. Bátorította az is, hogy az 1930-as évek­ben kevés olyan magyar ember volt, aki nem álmodott volna egy igazságos revízió­ról. Tudta, hogy ezt a revíziós vágyat a saját hatalmának megerősítésére használ­hatja fel. Igaz, hogy az álmodozók túlnyo­mó többsége egy legmagasabbfokú nemzet­közi intézménytől, vagy szervezettől vár­ta Trianon revízióját - és nem rablókaland­tól, mint Hitler és Gombos - de a diktátor- jelölt-miniszterelnök, ki utálta a franciákat is, angolokat is, nem szívesen kapcsolta bele gondolataiba Nyugat-Európát egy ilyen elképzelt értekezletbe. Az 1934. junius 30-i vérfürdő nem hagyott kétségét affelől, hogy az ördög szövetségese lettünk és a következmények kiszámíthatatlanok. Egy hónappal később a nácik puccskísér­letet hajtottak végre Becsben és Dolfuss kancellárt, Gömbös korábbi "szövetsége­sét" meggyilkolták! Augusztus 2-án meghalt az idős Hindenburg és Hitler most már nyiltan vallhatta ( inadat országa egyedüli, teljhatalmú diktátorának, élet és halai korlátlan urának... KÜL ÉS BELPOLITIKAI BONYODALMAK. 1934. október 9-én Sándor, jugoszláv ki­rályt és a kocsijában tartózkodó Barthou francia külügyminisztert Marseille-ben terroristák meggyilkolták. A nyomok a magyarországi Jankapusztára vezettek, ahol horvát ügynökök rendszeres katonai kiképzése folyt. Gömbös és Mágyarorszag átmenetileg a nemzetközi politika és köz­vélemény kereszttüzébe került. A "szövet­séget" váró Eckhardt Tibor ezidőben - nemzetközi összeköttetéseit felhasznál­va - nagy segítséget adott Gömbösnek. Ekkoriban Európában, - de otthon is - so­kan arról beszéltek, hogy a magyar kor­mány nemcsak a szerbek, de a nyugat-eu­rópai politikusok ellen is horvát terrorle­gényeket kepez ki. (Eckhardt meg 1964- ben kiadott "Regicide at MarseiUe" cimü, New Yorkban kiadott müvében is mentegeti a Gömbös-kormány szerepét.) Gömbös igyekezett a botrányt ellensúlyozni. Sietve Varsóba, majd Rómába utazott, "tárgyal­ni", Bécsben pedig a meggyilkolt Dolfuss utódával, Schuschnigg kancellárral ülése­zett. Mindezzel megpróbálta azt a látsza­tot fenntartani, hogy ö "nemzetközi diplo­mata", aki - ime - olasz, osztrák, sót len­gyel barátságot is tart egyidőben. Külpolitikai síkon bukás előtt aUt az olyan szépen elképzelt olasz-osztrák-magyar háromszög. Gömbös már tudta, hogy meg kell hajolnia a "Führer" akarata előtt s sejtette, hogy a "Duce" elobb-utobb a másod­hegedűs szerepére lesz kárhoztatva a fasisz­ta államok koncertjében. A zavaros belpolitikai állapotok miatt a miniszterelnök még mindig a "szövetség" mézesmadzagját húzta el Eckhardt orra előtt. így kívánta ezt a Bethlen Istvánnal való ellentét is, melyben Gömbös nem érezte magát egyedül elég erősnek. Kéré­sére, a kormányzó feloszlatta a parlamen­tet (1935. március 5.) és választásokat irt ki. Bethlen gróf még aznap este, nyolc befolyásos, magasrangú konzervatív poli­tikussal - köztük volt Ráday Gedeon gróf és Kállay Miklós is - kilépett a NEP-ból. AZ 1935-ÖS VÁLASZTÁSOKAT GÖMBÖSEK TERRORJA JELLEMEZTE. Ekkor bizo­nyította be ez a volt "ébredő magyar", hojjy jó tanítványa tud lenni Hitlernek. Március 20-án, EndrŐdön az ellenzékiek népgyúlését sortuz kergette szét. Gömbös ekkor vette jó hasznát annak, hogy magas­rangú csendőrtisztek között is voltak jó barátai. Kilenc halott maradt a porondon. Lázas tevékenység kezdődött az egyetemi "Turul" tagjainak fanatizálására. Gömbös az irók támogatásától is sokat várt, de április 16—i találkozása Féja Gézával, Illyés Gyulával, Móricz Zsigmonddal? Németh Lászlóval, Szabó Lorincczel es Tamási Áronnal félsikert hozott csak. A felsorol­tak feltűnően hidegen beszéltek a minisz­terelnökkel. A munkásság sztrájk-mozgal­ma is éreztette, hogy az ország jelentős része nem kívánja Gombos Gyulát követ­ni a veszedelmes utón. Hogy mindezt valahogy ellensúlyozza, akkor történt az, hogy még Szálasi Feren­cet és társait is szövetségi hálózatába próbálta vonni; Szálasinak mandátumot ígért, amelyet az önérzetes nyilasvezér visszautasított, ö egyedül próbált lenni Hitler imitálója és a magyar nép "messiá­sa". (Inf: Nicholas M. Nagy-Talavera The Green Shirts and the Others. Stanford Uni­versity, 1970., 121. o.) Hitler egyidejű tevekenysege uj optimiz­mussal töltötte el a "vezérnek" készülő miniszterelnököt. A Saar-vidéket vissza­csatolták a Nemet Birodalomhoz es Hitler kijelentette a VersaiUesi békediktátum érvénytelenségét! Talán ennek - sokak számara igen biztató - hire is hozzájárult ahhoz, hogy az 1935. március 31. és április 11. között lezajlott választások a NÉP hatalmas aranyú győzelmét hozták. Ugya­nis, - ez volt a logika: - ha Versailles érvény­telen, akkor érvénytelen lett Trianon is! Gróf Bethlen István és hivei, általában az "angolbarátok" kimaradtak a hatalmi poziciókból. A létszámot Gömbös saját híveivel tölthette fel. Bevált az a taktika, melynek során Gömbös részben újabb gaz­dasági reformot igert, részben állandóan Trianon revízióját hajtogatta. 1935. április 26-án lépett hivatalába az uj Gömbös-kor­mány. A júniusi fővárosi községi válasz­tások is a szélsőjobboldal nagyarányú előre­törését mutattak. A városi polgárság nagy részét valósággal megbabonázta a beígért revízió reménye és sokan elhesegették azt a zavaró gondolatot, miszerint Gö'mbos e^ypártrendszerii, német-mintájú diktatú­rára törne. Mikor Németország felől szin­te naponta érkeztek a szörnyű terrorcse­lekmények hírei, a budapesti- és vidéki "kávéházi konrádok" csak legyintettek és azt mondogatták, hogy "... mi alkotmányos ország vagyunk, - nálunk ilyesmi nem tör­ténhet..." (folytatjuk) V.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents