Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-11-06 / 42. szám
10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. G. 1986. JÁVOR OTTO: ŐSZ MAGYARORSZÁGON Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, ennekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Az élőbeszéd varázsával hódit ez a költészet. Meg Heine is megjegyzi róla Kertbeny Károlynak irt levelében: "... ilyen természetes hangot en magam is csak ritkán tudok megütni." Persze, ez csak amolyan vidéki rokonnak kijáró vállveregetés - velem én. "En magam is..." Hm. Hat igen, a zseni mindent Önmagához hasonlít, a saját magára szabott mércével mer másokat is, igy tehát nehezen jön a dicseret, s ha mégis, tüske is van benne. De térjünk vissza a vershez. A "Tudja isten" elgondolkoztato bizonytalansága bennünk, olvasókban él tovább. Felébresztette a gondolatot - a költő határozott döntése ellenere -, a kételyt, hatott "problémaérzékenységünkre", most már személyes ügyünkké válik a vers, ott vagyunk a sorok között, Petófivel együtt ülünk ki a dombtetőre, nézzük a táját. Amott jegenyék. Mindig vonulnak, országutak mentén szálegyenesen, nótázó bakák, hosszúra nyúlt vándorlegények, gótikus tornyok, egyre vékonyabbak, áttetsz'óek, finomak, mint a japán rajzok, mint a fust, mennek a végtelenbe, viszik álmainkat. A földek szárazok. Port ver föl a traktor. A vecsesi káposztákra hullik a vizsugár, meg Nagykörös határában öntöznek. A napraforgók tűztől perzselt múmiák. Izzasztó nyár ez a szeptember. Főleg a buszban. A tanyákhoz vezető utak mellett, a téesz- központoknál megállunk. Anyókák szállnak fel görbe bottal, nehéz szemüveggel. A buszvezető türelmes, segíti őket, pénzt vált, jegyet ad, kezét csokolom Teri néni, mondja, hogy vagy Ilus kérdi egy szuszogva kászálódó menyecskétől. Az elszórt tanyák, pihenő oázisok, akácfák szárnyai alatt. Roskatag az egyik, udvarán két kiherélt autóroncs, szemvakitó fehér a másik. A kerítésen túl dohány szárad, s: A pitvaron a tengeri nevet a nap piros tüzéré, de sárga árnyát elveri a paprikák piros füzére. Kosztolányinál tálalőbban aligha sikerülne visszaadni a látványt, nem is erőlködöm vele. Különben is már itt van az ország egyik legszebb városa: Kecskemét. Nem esett áldozatul a pillanatnyi szükségre hivatkozó, hagyományt szétverő praktikumnak, amely tönkretette Debrecent, Veszprémet, Székesfehérvárnak legalább a belső magja megmaradt, Nyíregyháza sose volt szép, szeles útjai (egykor huszárgarnizon volt) inkább még porosabbá tették. Igazi gyöngyszeme, a Sóstó öreg, az őszi versenyek múltán Krudyt váró tölgyeseivel, meg Krúdy Gyula szülőházának akácos útja, a Vöröshadsereg (régen Káliéi) ut. Sopron, Győr. Szeged, Pécs eredeti városszerkezete is ellenállt a rontásnak, s most okos újjáépítésük során ámulva látjuk: mennyi szép meg mindig emberi léptékű varosunk van Nagykőrösön is kincs az uj buszpályaudvar apró, de kincs. S ha gonddal terveznek, a:, uj nem rontja, javítja a régit. Ahogy Ege’ es főleg Zalaegerszeg példázza, Kecskémé ten is ezt tapasztaljuk. A hangulatos Nagykőrösi útról, hol a magasra ndtt fák szerencsére takarják az oda nem illő házak homlokzatát, a központba érve kitágul a szemhatar, egyszerre erezzük a meghittséget és a nagyvonalúságot. De erről már sokat Írtak. Ülünk a vendéglőben. Egy polcon színes tévé. Éppen hirdetést sugároz. "Üzleteink a város minden pontján." A szomszéd asztalnál egy kövér, kopasz férfi olyan mozdulatot tesz, mintha le akarná söpörni a sörösüvegeket. Pontatlan, mondja, s szava föler egy köpéssel. Mi az, hogy minden pontján? Hol? Aztán meg nem tudjuk, melyik városról van szó. Tiszakécskéröl? Vagy csak egyetlen város van ebben az országban? Mintha pásztortúz ég őszi éjszakákon... Ébredező gyermekségem első nagy, művészi élménye. A Toldi el&hangja. A sötétből elővillanó fény, a költészet lángja óriásokat világított meg, főlém emelkedtek, örültem s borzongtam, átnéztem a Tiszán, Szalonta felé, hol a nagybajuszé jegyző néz bele a pusztaságba, ő is óriásokat lát meg, egy kisfiút, a falu bolondját, a költőt, vadlibak szálltak a magasban, panaszkodtak: Ősz volt talán s hold fürdette / rŐt haját a puszta csendjén, ahogy Sinka István irta nem egészen száz év méltán e vidékről, mikor rongyos nagyapjára emlékezett. Állok a Tisza partján. Itt a nyárfaerdő korántsem "törpe", hanem óriás koronák remegnek az ég felé, itt—ott sárgulnak is már a "királydinnyés homokban." Mily hosz- szü ideig tartott, amig Petőfi verset olvasva nem hatalmas görögdinnyéket képzeltem el, guggoltak hosszú sorban képzeletemben. A költő azonban újabb talányokat vet elém csalétkúl. A búza még csak a "smaragdnak" a színével koszoruzza a környékét, hát hogy lehet, hogy a nyárfák meg sárgulnak? Mártinké Andrásnak való feladat. Tévedett volna Petőfi? Már hogy tévedett volna! Hiszen szimultán verset alkotott, összevont tájat, évszakot, formát és időt felbontva tette egymás mellé a jellemzőket, amikor fölrepült "gondolatban", hogy az Alföld teljességét érzékeltesse. A gát szélén traktor vonta nyírógép. Két méter szélességben nyírja le a burjánzó füvet, sást, mint haldokló szemek, buknak alá a szamárkenyér kék virágai. Óránként nyolc kilométerrel halad a traktor. Ezt a munkát ma már csak géppel lehet elvégezni. Nyáron, meg igy ősszel, napi tiz órát dolgozom, mondja a traktoros. Vigyázni kell a gátra. Vigyáznak is rá! Kevesen tudják, hogy Magyarországnak hosszabb gátrendszere van, mint Hollandiának. Bevetesre készen, katonás rendben a rőzsenyalábok, mint az újoncok koponyája, simára nyírva a gátoldal. Amott a gátőr háza. Fekete kutya láncon, muskátli, akár egy Móricz- elbeszélésben. JÓI megépített ház, csak a kemény tetejet kellene ujrarakni. Olyan szervezet ez, mint a katonaság, mondja a traktoros. Mármint a Vízügy. A gátak ölelő karjától messze Kécske, vagyis Kekécske, azaz Tiszakécske. Mintha friss, városi rangjától feszítené a büszkeség, úgy nyújtózik az ókécskei református templom, meg az ujkécskei katolikus templom tornyán túl is hosszan, százszámra épülő házaival, kétszintes nyaralókkal. Ismét a vendéglőben a tévé előtt. Uram, az ipar tette, az lendítette föl a környéket, magyarázza a kövér, kopasz férfi. Ma már minden valamirevaló embernek van lakása vagy háza, telke meg autója. Kissé megbantódom, hogy igy kirekeszt a valamirevaló emberek sorából, bizonyára ez az oka, hogy nem örvendezek felhőtlenül a szemmel látható gyarapodáson; az jut eszembe, vajon hány ezer, tízezer villa áll üresen az országban már kora Ősztől is, két család lakásának is alkalmas épület, s mennyi gond ez a helyi tanácsoknak. Mert ugye a munka, kérem, mert itt dolgoznak am! Itt tényleg dolgoznak. Két és fél óra hosz- szat jártam a töltést, egyszer sem állt le a traktor, pedig szemhatárnyira nem mutatkozott senki hivatalos személy. Reggel hétkor kezdték csattogtatni szekercéjüket az ácsok, este hét után is hallottam a hangjukat. Divatosak lettek a magas tetejű alpesi házak. Megszámoltam, csak itt a fürdő mögött kis túlzással azt mondhatni: tenyérnyi helyen huszonnyolc épül. A kécskei fürdő ugyanúgy keletkezett, mint a többi hazánkban. Lefiirtak, s jött a meleg viz. Hamarosan gyógyvízzé nyilvánítják. Nyáron annyi az ember, mint a hangya, most néhány helybeli üldögél a medencében, arcát a napnak fordítva, pár idős német csoszog papucsban, fürdőkopeny- ben. A csárdák bezártak, csak a palacsintás néni tart nyitva. Süt a nap, a fedett uszoda üres, a szauna is, bár a táblán az áll, hogy "... használata kifelyezetten javasolt'Ustenem, oly nehéz a magyar helyesírás, a "j" meg az "ly" közötti különbséget ezen a tájon nem úgy érzékelik, mint egykori dunántúli osztálytársam, aki igy felelt: A gálához, irta Tompa Mihal. Fontos, hogy van fürdő, szauna, előzékeny pénztáros, útbaigazító, kedves házigazda. Bennem inkább a másik tábla ébreszt kételyeket. Ezen a fürdőzés szabályait foglalták össze. A 2. pont igy hangzik: "A vendégek csak olyan fürdőruhákban fürödhetnek, ami a közerkölcsót nem sérti. Hölgyek számara a felsőrész nélküli fürdőruha engedélyezett." Hat akkor milyen lehet a közerkölcsöt sértő fürdőruha? Feloldhatatlan ez az ellentét. A Tisza bársonyos, sebes, olykor árvizekkel büntet, riogat, de. többnyire csak ringat, simogat. ,A lenyugvó nap vörösében fekete a halászcsónak. Csöndben fordul a világ éjszakára. Nyugovóra? Beletemetödnek a partot szegélyező löveszárkok, a nyitva maradt sírok. Másfelé árkokat és (a gép. ősz van. De még nem a gyűlő fecskék zajától zug az ég, csak az emlékektől. A régi bölcsészkar lépcsőjén két váloga- tottan szép kollegina karjára támaszkodva lépkedett föl - akár az uj bor forrását figyelő vincellér - az első emeleti előadóba Füst Milán, hogy megtartsa kóltÖ-próféta improvizációit az estebe hajló délután. Szivarjának parázsa köröket rajzolt a sötétbe - éppen kimaradt az áramszolgáltatás -, ügy harsogott a katedráról. Itt van ez a Gárdonyi! Manapság sokan lebecsülik, pedig nem rossz, sőt, i^en jó iró. Költőnek is tehetséges. Hallgassak csak! Kifújta a füstöt és nekikezdett: Elnémult a rigó. Az est éli csöndben ( ( az őszi bogár szomorú pri-pri dala szol mar. Az ősz kör alakú. Önmagába visszatérő görbe: emlékezés meg várakozás. FÖÚháborit és megbékeltet. Csöndes, mint egy rimtelen verssor. Nagyon emberi évszak. Mindenkit visszajuttat, ha csak pillanatokra is, saját magához.
