Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-10-16 / 39. szám
Thursday, Oct. 16. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. BEREGI TIVADAR (PÁRIZS): az impresszionista líra klasszikus költője Jeanne-nak, a síron túl, örök szerelemmel. Boldog érzés fogott el, amikor értesültem, hogy Magyarországon méltóan ünnepelték meg ebben az évben Tóth Árpád születésének 100. évfordulóját. Legyen ez a megemlekezés utolso akkordja az. otthoni ünneplésnek, ( amely méltó módon dicsói- tette Tóth Árpád, a jelenkori magyar irodalom egyik legkiválóbb képviselőjét, aki továbbra is a magyar kultúra egyik legnemesebb megnyiltakozása marad minden idők szamara. Tóth Árpád 1886-ban, tehát száz évvel ezelőtt született Aradon. Édesapja nyugtalan, viharos életű szobrász volt. Kisfia Aradon, a tizenhárom forradalmi vértanú városában nevelkedett, majd felment Budapestre, és ott a bölcsészeten tanult filozófiát, filológiát, irodalmat, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső társaságában. A tanári pályára készült, de az újságírás vonzotta ellenállhatatlanul. Pályafutását Csokonai Vitéz Mihály és a mártír Kardos Albert irodalomtörténész városában, Debrecenben kezdte az egyik helyi napilap szerkesztőségében. Már 15 éves korában felébredt benne a verselés ösztöne: a legszebb, a legigazabb, a legmílvészibb formákba zárt versekkel lép nemcsak a debreceni, de az egész magyarországi versimádok elé. 1901-ben, 15 éves korában Írja meg egyik legeredetibb, legmegkapóbb versét: Ott kint a télnek bús haragja címűt, amely igy kezdődik: Ott kint a télnek bús haramia Fagyosan zordul, dúlva-dul, A lombjavesztett fákon által A vihar zúg, süvölt vadul. Aztán jönnek Viliről, Mi tagadás, Miért, Este, olykor éjjel, Richárd, Notturno, Régi dallamok, A Muhi pusztán, Csendes már, A lelkem fáj, Öszben-Tavasszal című ifjúkori, de már feltűnően kiforrott technikájú versek, amelyekben érezhető költői világ- érzésének, poétikai, lírai szemléletének alaptónusa, formaművészetének csodálatos, a tökéletesség felé tudatosan törekvő esztétikai Ízlése. A neve már Debrecenben kezd szárnyra kelni. Nem is arad a vidéki nagy protestáns városban, hanem Budapestre megy, és már ott is ■ láljuk, előbb a Pesti Napló, majd Az Est liberális napilapok redakció- jában. Ott is na^szerte közli az aktualitás keretében történő eseményeket, de ugyanakkor e lapok hasábjain jelennek meg szebbnél szebb versei, novellái, amelyek feléje irányítják az irodalmi közvélemény figyelmét. i , Ady Endre, akit Tóth Árpád annyira szeretett és tisztelt, Osvát Ernő, Fenyő Miksa és Ignotus a Nyugat-hoz hívják munkatársnak. Örömmel el is fogadja ennek a nyugati civilizációval és progresszív kultúrával telitett uj folyóiratnak a meghívását. Evek folyamán ez a "forradalmi" szellemű folyóirat közli verseit, novelláit, műfordításait. így lesz Tóth Árpád a Nyugat egyik legklasszikusabb, megmodernebb, legegyénibb "házi" költ&je. Impresszionista lírája inkább szubjektív, mint kollektiv jellegű. Sem lelki és szellemi habitusa, sem temperamentuma, sem passzív világnézete, sem sorsa nem tette ót harcossá, lázas és lázadó forradalmi költővé, mint Ady Endrét és Kassák Lajost, akik a jellem és vérmérséklet, világlátás tekintetében annyira különböztek tőle. Mégis, ez a nagy költő képtelen volt nem csodálni Adyban az uj koroknak, uj szabad világot álmodó, sóvárgö költészetét, aki forradalmi lírájával valósággal fölrázta passzív lemondásából a magyar lelkiismeretet. így Ady Endrének ajánlott, gyönyörűen megirt verseben írja Tóth Árpád: Aldlak, mert csodát művelsz bénák és vakok között, Mig gőggel megtagad sok vénhedt irás-tudó, S mig fitymál unt rímekkel sok ósd iras-tudó, Aldlak, mert magyar vagy, nagy es megöklözött. 4 1 i I Toth Árpád, a halk, csendes, magaba zárkózott, félszeg, de az emberiséghez, kapcsolódó, a szenvedélyes harcoktól távolálló, a lelki lemondásba burkolózó kolto igazságot szolgáltatott annak az Ady Endrének, akinek izzig-vérig teli^ magyarságát a konzervatív magyar ideológiaju "írástudók'^ és a "fémjelzett fajvédő tollnokok" kétségbevonták. Miért van Tóth művészi zsenivel alkotott lírája telítve annyi szomorúsággal, sóhajjal, mélabúval és mégis az életszeretet iránti szenvedélyes, de elérhetetlen örökös vágy- gyal, amit csak később, amikor már a halál integet feléje, kezd elveszíteni! Amikor érzi belső intuíciójával, hogy részere minden vágy, olthatatlan szerelem, az abszolu- tum felé való lebirhatatlan sóvárgás reménytelen. , Tudnivaló, hogy Tóth Árpád ( törékeny fizikai szervezetét fiatal korától kezdve Őrli, lassan, de irgalmatlanul a tüdővész. így rövid, de heroikus életét (minthogy csak 42 évet ért el) az a szörnyű betegseg tépte, marcangolta, rágta, sorvasztotta. S ez a rettenetes tragédia tükröződik költői művein. Igaz azonban, hogy amikor a félelmetes és megnembocsátb baj néhány pillanatig fölenged benne, akkor lírájába Önt egy kis észrevétlen irónikus, gyengéd mosolyt, az emberi szeretet mosolyát, egy kevéske életkedvet, egy parányi hitet a boldogságban: A zöld gyepről kék füstöt ereget Setét fenyők főié piros parázs. Csengőt egy pásztor csöndes nyája ráz; Van még boldogság!«.. Istenem, lehet? De ez a boldogság végül is a költő számára csak illúzió, várhatatlan álom, mert La Rochefoucauld-dal vallja, hogy "hiúságok hiúsága minden", mert a fájdalom, a halál tudata, a megmagyarázhatatlan szomorúság újra úrrá lesz rajta és nem fél leírni: I tt Várj, enyhe perc!__ Tele szívom tudom, S a csendesen át úgy rémlik: csendesen Egy percre most megáll szemközt velem Halalom mely közeleg a bús időn... Tóth Árpád rendkívül művészi tehetséggel megirt versein keresztül igy lovagol át a halál, azért mert Ő már tudja amikor a magas hegyi levegőjű Tátrában próbálják az orvosok éveken át visszatartani ot az. eletnek, hogy irgalmatlanul menthetetlen, s éppen ezért a versei elérik a tragikus nagyszerűség, a tragikus szépség harmóniáját, lélekmeginditó tisztaságát. Meg is jósolja hét évvel halála előtt, 1921-ben: i e Isten veled,e végső szavakat, Mik úgy lüktetnek, mint sebből a vér, Fogadd el még, hisz úgy is elapadnak, S jajon^ö bánatom fehér halott lesz, Hideg es szötlan__ De ez a legyőzhetetlen melankólia, ez az örök mélabú, amely hozzátartozott lelki és szellemi életéhez, nem akadályozta meg öt abban, hogy verseiben bebizonyítsa tiszta, gyökeres magyarságát, a magyar föld, a magyar kultúra, az Ősmagyar hagyományok, szokások, a magyar nyelv szépsége. a sajátos magyar civilizáció szeretetét. O is a maga akkori pesszimista hangján, csendesen, halkan, nem hadonászva, de mégis bátrán emeli fel szavát a háború ellen, félti mint Ady és Szabó Dezső a magyar nemzet jövőjét, sorsát, a nemet imperialista, hegemonisztikus törekvésektől. Megkötik a békét cimü szelíd, gyűlölet- nélküli, handa-bandázas nélküli, irónikus verse erre a békekomédiára céloz: 1 4 I Es nem kell felni, hogy egyhamar vége Lesz a heccnek, mert bár ő közbe lepne, Kezen-lábán meg lesz kötve a béke. A háború borzalmas ember- és világpusz- titó egyetemes gondolata nem hagyja nyugodni a dulakodó, fegyvercsörteto ellenfelek háborújától távolmaradó költő lelkiismeretét és papírra veti a rettenetes, fölzaklató eseményt: Szent őrületben a költő szeme__ Hogy is monda a régi mester, Shakespeare? Az én dalomnak fáradt üteme Szent Őrületben felszárnyalni nem bir. 1 * * Amint latjuk, nemcsak ezekben a haboruellenes verseiben, de minden költeményen keresztül végigárad a legmélyebb, a legigazibb kozmikus emberi érzés és érzelem, de ennél több is: Tóth Árpád végtelen ter- meszetszeretete, a tavaszi rügyező virágok, zöldellő bokrok, lomboző nyárfák, akácfák, erdőkj patakok, a kék, elnyujtózó tenger, az "edes napsütés", a hold, a bús éjszaka, a neki halált hozó tavasz, a szivet melengető nyár, az ősz és a tél kissé melankolikus poézise, az állatok, az ó barátai, f\ tr 7 f 7 7 ok adnak neki elillanó vigaszt, keserű, elfáradt beteg lemondásában. De ha a forradalmaktól távol áll, erősen szubjektív emberi magatartása, természetes félszegsége, búskomorságra hajlamos jelleme miatt, - . azért nem riad meg a forradalom hirére és egyik verseben mar igy ir: Rágondolok, s már is forr a dalom, Milyen szép lesz, mily hősi, igazi' Nagyszabású ez a forradalom. Mert bátorságtól viszket e nép karja, S iszonyú lesz, ha forradalmi lázban Ősi szokás szerint meg is vakarja. (folytatás all. oldalon) TÓTH ÁRPÁD
