Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-23 / 4. szám
6. Thursday, Jan. 23. 1986. Gellert Hugó “Sixtus Kúpolná”-ia Válaszolva egy ismeretlen tisztelője üdvözít levelére. Három évvel ezelőtt Gellert Hu^o néhány tömör mondatban felvázolta művészi es politikai fejlődésének forrásait. íme a levél idevonatkozó részletei: "Annak idején a budapesti Lovag utcai gimnázium elsfe és második osztályában Keil tanár úr tanította a történelmet. A tanár úr két témát a legnagyobb lelkesedéssel adott elő. Az egyik a 15. szazad olasz Re- naissanceja, a másik az 1848-4 9-es magyar forradalom volt. így lett Petőfi a bálványom, és Michelangelo a tanítómesterem. Ott a padban ülve, szörnyen sajnáltam magamat, hogy olyan korban kell élnem, amikor nem történik semmi izgalmas. A többit aztán az életnek köszönhettem. Szüleim 1906-ban hoztak Amerikába, amikor 14 eves voltam. Eleinte csak sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a munkás a társadalom legnélkülözhetetlenebb tagja. A föld az anyja, a munkás az apja minden anyagi kincsnek. Munka nélkül nincs anyagcsere az ember és a természet között, egyszóval nincs élet... így idézte Marx Karoly William Petty neves angol közgazdászt. Attól kezdve Marx is a tanítómesterem lett." "A művészet legfontosabb célja - mondta Michelangelo - az ember." Ennek megfelelően Michelangelo az embert tette művészete fő tárgyává. A világ, amelyet 6|( teremtett, tele volt gigászi nagyságú hősökkel, amelvek rajzolásával utolérhetetlen hűséggel adta vissza az emberi test szépségét, nagyságát, fenséget. Hasonlóképpen Gellért rajzainak többségé szintén embereket ábrázol. Csakhogy mig Michelangelo legnagyobb müve a Sixtus kápolnában a világ biblia-szerinti teremtését ábrázolja, tele az o és újszövetség kiemelkedő személyiségeivel, addig Gellért egy másik teremtést rajzolt meg. Neki is volt "Sixtus kápolná"-ja, de ez nem egy épületnek volt a része. Az ö kápolnája az emberiség mai horizontja, korunk teljes láthatára volt. Ebben a "kápolnában" a csúcspont nem a világ ótestamentumi eredetének ábrázolása, hanem a világ megváltoztatásai, az emberibbé, igazságosabbá tevő (törekvések nagy Útmutatója, Marx "TŐke"-jenek utólerhetetlen eredetiségé és szépségű ábrázolása volt. Michelangelo világteremtésének mel- lekalakjai a szentek és a próféták voltak. A gellérti világegyetem foalakjai munkások, munkásnők, munkásvezérek voltak. Gellert Hugó életműve, művészete felbecsülhetetlen kincse az igazi kultúrának. Ugyanakkor fegyverül használhatja azokat mindenki, aki küzd Amerika jobb jÖvőéért es a világ békéjéért. Gellért Hugó tisztelői méltó emlék- ünnepély rendezésére készülnek. A dátumot és helyet közölni fogjuk olvasóinkkal. TERJESSZE LAPUNKAT AMERIKAI MAGYAR SZÓ LAKATOS MÁRIA: "TISZTELD APÁDAT...” TALÁLKOZÁS AZ ÖREGGONDOZÁSSAL Az állatvilágban az utód gondozása néha több veszéllyel jár és a szűlöállattöl nagyobb önfeláldozást kivan, mint az ember gyermeknevelése. Az utódgondozó állatok viszont kicsinyeikkel csak a biológiai érésig foglalkoznak, mig az ember ivarérettségen is messze túl neveli, segíti gyermekét, és a kapcsolat lényegében az egész életen át tart. Ha meg akarjuk vizsgálni, hogyan alakult ki és hagyományozódott a szülök ellátásának kötelezettsége az emberi fajban, legelőbb talán az európai kultúrát meghatározó két nagy társadalmi szokásjoghoz kell fordulnunk, a Bibliához ( es a görög, azon belül is az athéni törvényekhez. A Tízparancsolat ^'Tiszteld apádat és anyádat" törvénye az Ó-, és az Újszövetség több helyen ismétlődik, más és más összefüggésben. Az eredeti, első helyen egy igerettel vagy talán feltétellel párosul: "hogy sokáig élj azon a földön, melyet a te istened adott". A gyakorlati életre alapuló bibliai törvény tehát itt kinyilvánítja, hogy nem marad meg földjén az a nép, amely nem tiszteli az ősöket. Szolón, a nagy görög államférfi, nem engedi a törvényhozó gyülekezetbe az apját nem tisztelő athéni polgárt - s itt megint csak arra az ismert és évszázadokon át hangoztatott felismerésre hivatkozom, hogy a görög törvények a szabad emberek jól felfogott érdekét tükrözik, és mindig összhangban vannak a természeti törvényekkel. Mikor a fejlett társadalmak igy törvényekbe foglalták az együttélés erkölcsi alapjait, már bizonyára rendelkeztek azzal a tapasztalattal, hogy utódok nevelésére olyan emberek vállalkoznak szivvel-lélek- kel, akik biztosak abban, hogy gyerekeik nem hagyják el őket öregségükben. Miért lépett fel ez az igény a fejlett társadalmakban? Mert itt már a csecsemő és a kisgyermek ösztönös táplálásán, esetleg a gyűjtögetés, a vad- és halfogás elemi ismereteinek átadásán tűi hosszú ideig szükség van a nevelésre, a mesterségek és művészetek, az államigazgatás fortélyainak elsajátítására, a hagyományok átörökítésére. A várható élettartam is megnövekszik. S ezzel elérkeztünk a fejlettebb országok jelenkori orvostudományának egyik legnagyobb csapdájához. Az életkor megnövekedését nem követte a tevekeny, aktiv életkor meghosszabbodása. A fiatalok megkésve kapnak valódi felelősséget, s még teljes testi-szellemi erejük birtokában lévő emberek válnak ki a mindennapi munkából, az első gazdaságból.^ Ebben az utóbbi élethelyzetben aztán több megoldás kínálkozik: (-valamilyen "nyugdijkiegészito" foglalkozás, de ez elég ritkán felel meg a valódi szakképzettségnek,-sok nű, a családi', a nagymama "szerep- kor"-t választja,-mások valamilyen hobbinak hódolnak, s néha ebben kis jövedelemkiegészitésre is alkalom adódik (a hobbikertben például),-némelyek újabb ismeretekre kívánnak szert tenni, esetleg régebbi ismereteket felújítani, mintegy pótolni az aktiv évek kiesesét,-és vannak, akik átadjak magukat a tétlen unalomnak. Végeredményben a legtöbb megoldás csak arra jó, hogy a teljes ember életét felében-harmadában kösse le. Az élet idöFAMETSZET (1483) tartamának és energiájának ez az aránytalansága aztán számos testi-lelki betegség forrása lesz. Az öreg, de néha mar az idősödő ember is magára marad. A magány pedig arra indítja, hogy betegségeit, de az életkorral együttjáró kisebb hanyatlásait is figyelme középpontjába helyezze, túlértékelje. Több orvosi segítséget igényel, mint amennyire valóban szüksége lenne. Ugyanakkor kezelhető betegségeit gyakran elhanyagolja, s főleg az egészséges életmód normáit nem tartja be. Az orvosi segítségnek ebben az életkorban fő célkitűzésé az életműködések, életfunkciók megtartása, meghibásodásuk, betegség okozta sérülésük helyreállítása, tehát a lehetőség szerinti teljes élet biztosítása. Ennek a sikernek feltétele azonban az, hogy az idős érezze: rá még szükség van. Sf ez ne legyen koholt vigasz, hanem igazi, valóságos igény. Technikailag rohamosan fejlődő századunkban van csak igazán szükség az emlékezésre, a hagyományra. S nem agyoncsépelt slágerekben, ostorkészitésben, himzésmintában vagy receptben található a létfontosságú hagyomány, hanem a szinte minden munkaterületen oly jelentős jártasságban, ügyességben, emberismeretben - talán a "bölcsességben". Az az ember, akit megkérdeznek, akinek véleményére adnak, egyáltalán: akit foglalkoztatnak, egészségesebb. Az sem nagy baj, ha az ilyen ember néha fáradtságról panaszkodik. Csak a munka fáradtságát lehet kipihenni; a tétlenség önmagában fáraszt. Az egészséges vagy a kezelhetÖi betegséget szakszerűen kuráltatő, egeszseges életmódot folytató ember szerencsés esetben élete végéig értelmes munkát végezhet, tartalmas életet élhet. A gondozás legsúlyosabb helyzetei azok, amelyekben a testi fogyatékosság nagyobb szellemi leépüléssel jár együtt. Az a család, amelyik ilyen hozzátartozóját is otthonában látja el, csak tiszteletet érdemel. Ez gyakran nem is vihető keresztül a dolgozo családtagok napközbeni tartós távollete miatt, és olyankor intézeti elhelyezésre kerül sor. Meg kell azonban mondanom, hogy ezt a lépést mindenkor szükséges alaposan megfontolni, mert az öntudatánál levÖ embernél az elfekvő kórházi va^y szociális otthoni elhelyezés az eldobottsag edzését váltja ki, és még gondos ápolás mellett is gyors szellemi-testi hanyatláshoz vezet. S nem hallgathatom el végezetül egyik erős meggyőződésemet: annak a nemzédeknek, amelyik nem nevel utódokat, nincs jövője, es az a nemzedek, amelyik nem gondol öregeivel, elvesziti múltját.
