Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-15 / 20. szám

12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 15. 1986. “Pe&tl í&ztvui j Szép nyáreste volt. Látogatóban jártam egy barátomnál a Dunakanyarban. Hárman ültünk a takaros nyaraló teraszán, csak cigarettánk parázslott a sötétben. Beszél­gettünk. Valaki felvetette, meséljünk hi­hetetlen történeteket. En kezdtem. Valaki Brazília áserdeiben fogságba esett. Odakótözték egy fához, a bennszülöttek táncot lejtettek körülötte. A fogoly minden nyelven segítségért kiál­tott, de hasztalan. Végül anyanyelvén, magyarul jajdult fel. Ekkor a törzsffinök magához ölelte - kiderült, hogy őserdőbe szakadt hazánkfia. Megvendégelte, sót azóta is küldözgeti neki a meghívóleveleket. Meglehetős sikerem volt a történettel, akar a másik vendégnek, aki előadta, hogy éjjel a kertjében leszállt e^y UFO, vagy valami hasonló, kilepett belőle két mars­lakó, betessékelték a csészealjba, elvitték a Marsra, hajnalra már vissza is szálltak vele.-Én nem tudok nektek - ilyen ( csodákat mesélni - szólt a házigazda. - En csupán egy köznapi történetet mondok el, de fé­lek, nem hiszitek el. Nos, látjátok ezt a nyaralót? Hogy mennyi időm, fáradságom, penzem fekszik benne, azt sejthetitek. Hányféle uton-módon kellett beszereznem a hozzávaló anyagot, már az is valósággal csodaszámba megy. De ami máig sem megy a fejembe, az a következő... Egy pár köbméter . . sóderra volt szüksé­gem. Meglehetősen sürgős volt a dolog, a legegyszerűbb módszert válasz­tottam. Kiálltam ide a keresztuthoz, megvártam mikor jön erre egy sóder­ral megrakott dömper. Megszó­lítottam a vezetőt:-Hói főnököm, honnan hozza azt a sódert?-Csak innét, az aprópusztai bányából... - felelte a fiatalember készségesen.-Többször is fordul?-Meg vagy húszszor.-No, az éppen jó - mondtam. - Dobjon mar le nekem egy fuvarral. Itt vagyok a szemközti telken. És ekkor valami elképesztő dolog tör­tént. Ha nem hallom, nem hiszem el.-Szívesen, felelte a vezető. Tessék hol­nap befáradni a telepre, kifizetni az árát, meg a fuvardijat. Akkor holnapután már itt is lesz.-De ember, maga félreért engem, minek ez a móka? Én megfizetem magának, és el van boronáivá. Mindenki jól jár. A sofőr értetlenül nézett rám:-Tévedni tetszik. Nem mindenki jár jól. Mert például az állam nem jár jól. Meg a többi dolgozó sem, vagyis a közösség. Ugyanis megnő az Önköltség, csökken a nyereség. Nemcsak a részesedés, de az is, amit befizetünk az államkasszába, és amit ön visszakap ovoda, bölcsőde formájá- ban... „-Nem vagyok csecsemő. Nekem nyaraló kell. Talán nincs elég sóder?-De van, csak be kell fizetni szabályo­san. Mindnyájan hallgattunk, csak a tücsök ciripelt a sötétben. Azután egybehangzóan úgy Ítéltünk: ez volt a három közül a leg­CrfcliScq A fejfájásról Világviszonylatban a népesség 60-70 százaléka szenved valamilyen eredetű tartós vagy időszakos fejfájásban. Nincs olyan ember, aki ne tudná: mi a fejfájás -, vagyis akinek életében legalább néhány­szor ne fordult volna elő a koponyán belül érzett fájdalom. Dr. Marosfi Sándor, a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem Pszichiátriai Kli­nikájának adjunktusa magyarázza el a fej­fájás lényegét.-Először is a fejfájást, mint önálló beteg­séget - vagyis a migrént - el kell különíte­ni a sokfele betegseg kisérő tüneteként jelentkező fejfájástól.-Például a fejfájás oka, illetve tünete lehet többek között: agydaganatnak, nap- szürásnak, időjárási frontbetöresnek, magas vérnyomásnak, valamilyen fertőző beteg­ségnek, agyhártya- illetve agyvelőgyulla- dásnak, mérgezésnek, szembetegségeknek, a nyaki gerinc kóros elváltozásainak, rend­szerint a meszesedésnek, stb. Természe­tesen nem szabad azt hinni, akinek fáj a feje, az bizonyosan ezekben a betegsé­gekben szenved; hiszen egyiknek sem kö­telező tünete a fejfájás, és a felsorolt betegségeken kivül meg százféle más oka is lehet. Például a helytelen, egészségtelen életmód.-A fejfájás tehát leggyakrabban tünete valamilyen egyéb betegségnek, és sokkal ritkábban jelentkezik ónálló betegségként.-Igen.A fejfájást, mint önálló betegséget migrénnek nevezzük. Erre a sokszor olyany- nyira elviselhetetlen erősségű, rohamokban jelentkező fejfájás jellemző, mely a munka- és élettevékenységet is meggátolhatja. Bizonyos időszakokban, különböző gyakori­sággal és időtartammal jelentkezik. Néhány perctol néhány óráig tartanak a heveny tünetek, az utóhatások viszont napokig is. A külső ingerek (fény, zaj) fokozhatják a fájdalmat. Egyébként nemcsak a fájdalom az egyetlen tünete, hanem hányinger, hányás és többféle vegetativ zavar, idegrendszeri kiesési tünetek is kisérik. Például: kettős- látás, átmeneti bénulások, beszédzavar. Szerencsére ez a súlyosabb migréntipus ritkább. A migrén alapos kivizsgálást igé­nyel -, a háttérben lehet szervi, agyi, ér­rendszeri elváltozás. Már gyermekkorban felléphet, de általában fiatal, felnőttkor­ban jelentkezik. Kimutatható és jellemző a családi öróklöttség, valamint a nőknél jóval gyakoribb.-Mi a migrén oka?-Ezt még nem ismerjük. Az erős fejfá­jás esetében először is azt kell kideríteni, hogy migrénről van-e szó, es nincs-e a háttérben agyi elváltozás. A heveny roha­mokat különféle fájdalomcsillapítókkal, agyi értágitókkal, valamint görcsoldókkal szüntetjük meg. Másrészt huzamosabb ideig, kúraszerüen olyan gyógyszereket alkalmazunk, melyek a migrén feltétele­zett biokémiai okaira hatnak. Sajnos, ezek a gyógyszerek végleges gyógyulást nem eredményeznek -, eppen ezért a migrént megelőző gyógyszerek kutatása világszerte intenziven folyik.-Mi válthatja ki a migrénes rohamot?-Ezek a tényezők a legkülönfélébbek lehetnek. Például _ van olyan beteg, aki megfigyelte, hogy éppen holdtöltekor jelent­kezik a roham, másnak meg a menstruáció BOOK sm ■ "Mir- H« .. ü> áttér: THE ROOM OF ERRORS A Novel by Ladislov Granch, Vantage Press An author's note at the start of a new novel, The Room of Errors prepares us for a grim tale. "Driven by Satan, Pavol Motko of Liptov, a young preacher of the Lutheran Church of the little village of Polyanka, cruelly killed his wife and inflic­ted twelve lethal wounds to his abdomen and neck. After regaining consciousness he was tried and condemned to death: his right hand was severed and his body dis­sected in four parts." The note is from the archives of the Lutheran Church of the eastern European city of Késmárk. The novel is from the pen of the Czech-Canadian novelist and specialist in central European culture, Ladislov Granch. The author takes us back in time to a village in northern Hungary when the ill- fated Pavol Motko began his life around four hundred and fifty years ago. He then brings us forward through the events of the central character's life in the context of the time in which it was lived. It was a time of religious turmoil and rancor, with contention raging between Roman Catholicism, Lutheranism and Cal­vinism. It was a time when nobles held nearly absolute dominion over the lives of those who worked the land, tended the flocks or did all the jobs. It was a time of ignorance and suffering, of ostentation and cruelty, a time of sensual debauchery amid pious pretensions. An astonishing plot makes us love the child Pavol Motko and the shepherd grand­father who raises him. We tremble with the knowledge we have been given of Pa- vol's ultimate fate. The ominous tone sounded at the start of the tale is almost never out of our hear­ing. Even the joyful moments and pastoral scenes seem to unfold with a muffled drum beat of apprehension rumbling in the dis­tance. Incest, adultery and pure lust are promin­ent elements of the story, but the book is hardly a sixteenth-century Peyton Place. It reveals much that is profound and end­lessly pertinent about the use and misuse of human thought, emotion and sensuality. It provides an exceptional sense of a dif­ferent time and place. It hurts to read it and it makes one glad to have done so. Mitch Berkowitz idején. De kiválthatja érzelmi feszültség, megrázkódtatás, túlzott italozás és dohány­zás, tartós izgalom, félelem is. Előfordul, hogy egyáltalán semmihez nem kapcsoló­dik. Mindenesetre, ha a beteg megfigyelt valamilyen kiváltó okot, akkor azt célszerű elkerülnie. Sajnos, az orvostudomány ma még nem tudja az újabb migrénes roham kialakulásai megelőzni.-A fejfájásokról egészében veve azt mondhatom: komolyan kell venni, és hosz­szabb ideig tartó fájdalomcsillapitó-szedés helyett célszerűbb orvoshoz fordulni. Fő­leg, ha olyan embereknél jelentkezik, akik­nek korábban nem fájt a fejük. TEHJZSSZE LAPUNKAT !.

Next

/
Thumbnails
Contents