Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-09 / 2. szám
Thursday, Jan. 9. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. BEREGI TIVADAR (PÁRIZS) y MORUS ES ERASMUS Pontosan négyszázötven éve, hogy Morus Tamást (Thomas More) nyilvánosan elégették Angliában, mert a világról és az emberek gyarlóságairól, az élet céljáról alkotott fölfogását védte és sohasem volt hajlandó azt visszavonni. VIII. Henrik király Angolország legrettegettebb, korlátlan hatalmú önkényuralkodó megfélemlítései nem használtak semmit Morusnak. A forradalmi eszmének vallása dacosabb volt benne a megalkuvás, a sztoikus lemondás jellembeli gyengeségénél. Bizonyos, ho^y Morus nem egyedül jarta a gondolat hőseinek tragikus útját. Az emberiség kultúrtörténetében Szokrátesz- tól, Giordano Brúnótól, Galileitől, Etienne Delet-ig csak az üldöztetés, számkivetes, elégetés és megkóvezes járt a gondolkozás harcosainak, az emberi szellem úttörőinek, akiknek küldetésük volt megdön- teni a világtörténelem hazugságait, az osztalyönzésre es rablásra epitett uralmi, bitorló rendszereket, hogy végeredményben az igazságot, a békét, az észt tegyék meg a gondolkodás és a vilagfejlódes alapjanak. Morus Tamas elkeseredett küzdelmet folytatott a középkori világnézet embert- megalázó társadalmi csökevényei ellen. A reneszánsz teljes virágzása idejen az olasz mártír, Giordano Bruno követeli a tudományos gondolkozás felszabaditasat a teocentrikus világfelfogas alól, a szociológiában Morus Tamás, az etikában Erasmus siettetik a szellemi megújulás szükségszeré folyamatát. Az uj eszmék harca volt ez, amely nem bírta el a középkori életszemlélet terhes nyűgét. Milyen mély szakadék volt Morus, Erasmus forradalmi szelleme és saját feudalisz- tikus, oligarchikus kora között. Olyan korszakban éltek ok, amelynek uj világítótornyokra volt szüksége a középkor lassú kimúlása után; nem tudták elviselni a vallási bigottság fülledt levegőjét. Igaz azonban, hogy a reneszánsz tisztító gondolati áramlata sehol Európában nem hozta meg a társadalmi átalakulás kezdeti folyamatát, habár a filozófiában, a művészetek birodalmában, a zenében a megújhodás jelenségei mutatkoztak már. így tehát Morusnak és Erasmusnak jutott a feladat, hogy elemzés alá vegyék a gondolkodás funkcióját, a társadalmi élet tagozodott- ságának eddigi formáit, hogy azutan a reneszánsz ember uj életérzésének megfelelően irányt vágjanak a civilizáció fejlődésének útja felé. Imént láttuk, hogy a reneszánsz milyen hatást váltott ki a filozófiai gondolkodás, a képzőművészetek, a zene es az irodalom területen. De ugyanakkor észre kell vennünk, hogy a reneszánsz uj kulturáramlatai érintetlenül hagyták az emberi egyenlőtlenségeken, a kifosztáson, a harácsoláson, a szolgaságon és az elnyomatáson alapuló hűbéri társadalom struktúráját. A reneszánsz uj civilizációt teremtő szelleme: Leonardo de Vinci, Michelangelo, Rafael, Rubens, Dürer, Tizian, Ronsard, Monteverdi, Francis Bacon, Du Bellay, Tintoretto, Balassa Bálint, Zrínyi Miklós alkotó zsenije nem tudott változtatni az újkori kevely des- potizmuson, a politikai hatalmat kisajátító arisztokracia túlkapásai es a nép kisemmizett, majdnem allati sorsán. Mit látott Morus és Erasmus a reneszánsz kor világában? Mi volt az a történelmi, társadalomlélektani motívum, amely Mo- rust az Utópia és Erasmust a Balgaság Erasmus, Holbein festménye. dicsérete cimü világhírű szatirikus munkájának megírására késztette? S ami mai szempontból rendkívül érdekes, hogyan itelte meg a reneszánsz e két forradalmárja a társadalmi osztályok egymáshoz való kapcsolatát, a népeket magába foglaló történelem szociológiai mozgását? Amig Erasmus a kiváltságokat, a javak korlátlan individuális felhalmozását, s annak okozojat, a szegénységet támadja, addi^ Morus feleletet keres ezekre a kort égető kérdésekre, mert nemcsak megérteni törekszik az egyéni vagyon igazságtalan keletkezését, hanem a népkózösségek érdekeit védő uj irányeszméket fogalmaz meg, tehát megérzi a társadalmi átalakulás kikerülhetetlen szükségességét. Morus irodalmi alkotásait, korával való küzdelmeit, vilá^formáló ( törekvéseit mennyire kiegészíti es teljesse teszi Erasmus zsenije. Morus társadalomlátása több vonásban egyezik Erasmus államkoncepciójával. Ez magyarázza meg Morusnak Erasmus- szal való szellemi rokonságát. Morus szabadda, egyenlővé akarja tenni az embereket. Az Utopia szigeten, ahol a legteljesebb köztársasági demokrácia a vagyonközösségen épül fel, megszűnik a javak igazságtalan és korlátlan egyéni birtoklása, a főurak harácsolasi szenvedélye, az elnyomatottság, a kínzás, a nyomor es a szolgaság, s mindazok az előjogok, melyeket eddig a gazdagok és a főpapság a kezében tartott. Az utópia világában nincsen különbség ember és ember között. Mert az utópia szigetén a legteljesebben érvényesül az emberi szabadság és eppen a szabadság jogán, mindenki, a vallását függetlenül, tetszése szerint választhatja. Az utópia földjén senki sem nyugtalan- kodhatik a vallása miatt; ott zsarnoknak és esztelennek látszik az az eljárás, amikor az erőszakot és a fenyegetést arra használják fel, hogy igaznak fogadja el mindenki azt, ami igazságtalan. Az Utópia mutatja, hogy a reneszánsz- kori embert milyen uj társadalmi érzések fűtötték és milyen tartós gyűlölettel fordultak a fáurak, a nemesség barbár uralma ellen. Morus a magántulajdon rendszerének tarthatatlanságáról beszél: "Mindenütt, ahol a magántulajdon fennáll, ahol a pénz minden dolognak a mértéke, ott a jólét és a társadalmi igazságosság nem uralkodhat, ha ugyan nem nevezik igazságos társadalmi állapotnak azt a helyzetet, ahol minden a semmirekellőké, és ha az kllpm boldogulásának tekintik, amikor néhány egyén osztozkodik a javakon és élvezi a legnagyobb kényelmet, addig az emberek milliói mély nyomorban élnek. A javak méltányos elosztásának és az emberi társadalom jólétének biztosítására az egyetlen mod adódik: a magántulajdon lerombolása." Morus Utópiája az üldözött és megvetett nép lelkiismeretének volt a segélykiáltása egy olyan korban, amikor a föuraknak a szegények fölötti uralma korlátlanul elhatalmasodott s a kiszipolyozó monarchiák VIII. Henrikjei egyre több pénzt és véráldozatot követeltek a néptől. Ne felejtsük el, hogy Morus korát még a vallásháborúk tartották félelemben és rettegésben. A háborúk történetesen olyan véres és romboló pusztításokat végeztek a világon keresztül, hogy Morus és Erasmus joggal lettek a háborúnak eltökélt ellenségei és a béke egyetemes gondolatának a harcosai. "A beke legalábbis annyira megérdemli, hogy számontartsák, mint ma a háborút." - írja Morus. Morus és Erasmus érdeme korunk nézőpontjából, hogy szembe állították a javak telhetetlen habzsolóit a szegények siralmas sorsával, hogy a szabadságon és az igazságosságon alapozott köztársasági demokráciának voltak úttörői, a világbékéért harcoltak, a háborúkat elitélték( és pellengérre állították a háborúra való uszitókat, immár több, mint négyszáz évvel ezelőtt. Ök is a gondolkodás lázadó forradalmárjai voltak a jövő kor emberének fölszabadításáért. Az év végen egy millió milliomos lesz az Egyesült Államokban, állítja a US News and World Report hetilap. A legtöbb milliomos, szerintük, Floridában él, ahol minden ezer lakos közül 19 milliomos. Utána a legtöbb dúsgazdag ember Washingtonban és Connecticut államban lakik. volríntouHsl INFORMÁCIÓ ÉS MEGRENDELÉS Magyarország «hUh , VOLANTOURIST BUDAPEST IX. Vaskapu u.16. Telefon: 334-783 Telex: 22-5639 FERIHEGYI REPÜLŐTÉR Telefon: 342-540 Telex: 22- 7452 A BALATONNÁL (május 15-től szeptember 15-ig) SIÓFOK. HOTEL HUNGÁRIA Telefon: 10-677 RENT A CAR Credit Cards Accepted: American Express Carte Blanche Diners Europcar Eurocard Tilden Bankamericard National Master Charge