Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-09 / 2. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 9. 1986. MOZGO VILÁG PERU. Alan Garcia Perez elnök elrendel­te a Belco Petroleum (amerikai) Vállalat államosítását, azzal a magyarázattal, hogy a vállalat megtagadta a perui kormány kérését, hogy a profit egy részét uj olaj- tartalékok felfedezésére fordítsa. Ezzel egyidőben egyezmény jött létre, melynek értelmében az Occidental (ameri­kai) Olaj Vállalat 267 millió dollárt költ arra, hogy uj olajtartalékokra bukkanjanak. • A szerszámgépekre adott rendelések múlt év novemberében 19 százalékkal csök­kentek az előző hónaphoz viszonyítva. COLORADO. Gary Hart, demokrata szenátor kinyil­vánította, hogy nem pályá­zik újból a szenátori tiszt­ségre az 1986-os novemberi választásokon. Kijelentését mindenki azzal magyaráz­za, hogy Hart ismét pályáz­ni fog az 1988-as választások alkalmával az elnöki tisztség­re. Miután Kennedy szenátor már bejelentette, hogy _nem Sen‘ Gary Hart pályázik az elnöki tisztségre, Hart áll azon demokraták élén, akik a Fehér Házba sze­retnének kerülni. Az American TelephoneőcTelegraph Vál­lalat 117.339 levelet küldött ki, megköszön­ve a címzetteknek, hogy hűséges kliensei maradtak a vállalatnak. Ezt követően a válaszok ezrei érkeztek a vállalathoz, mondván: nem vagyunk az A.T.<5cT. Válla­lat kliensei. Az A.T.&T. bocsánatot kért, mondván: a komputer hibát követett el. Ha a Pentagon komputere egy "hibát" kö­vetne el, elképzelhető, hogy mi lenne annak a következménye!! • Seattleben egy esküdtszék bűnösnek találta a fasiszta szervezethez tartozó tíz vádlottat. A "The Order" nevű szervezet célja: az amerikai kormány megdöntése és egy fasiszta állam felállítása. Az USA 600.000 tonna félfinomitott acél t behozatalai engedélyezi az európai piacról. Az európai acélvállalatok tiltakoztak e korlátozás ellen, mondván, az "indoko­latlan". 1985 első kilenc hónapjában 661.000 tonna félfinomitott acélt adtak el az euró­paiak az amerikai piacon. • A társadalmi biztosítási jutalékot 3,1 százalékkal emelték január elsején. • , Az USA külkereskedelmi mérlege a múlt ev novemberében 13,68 billió dollár defi­cittel végződött. A Gulf Canada Olaj vállalat hatalmas olajtartalékra bukkant a Beaufort-tenger mentén. A Szovjetunió egy uj bélyeget hozott forgalomba, melyen a fiatal amerikai kis­lány, Samantha Smith arcképe látható. • A kávé, a szójabab és a narancslé ára emelkedik, miután a szárazság nagy kárt okozott e termékekben Brazíliában. GORE, Oklahoma. Az itt működő Sequoyah Fuels Corporation üzemében túltöltottek egy hatalmas mérges gázt tartalmazó tar­tályt, amely ennek kövptkp^.téhrpn mporp­pedt és a mérges gáz a levegőbe jutott. Egy munkás halálát lelte és 32 munkás kórház­ba került. A kor­nyék lakosai közül több nőt és gyer­meket is kórházba vittek. A gyár urániumot dolgoz fel es a terméket az atomenergiát gyártó üzemek reaktoraiban használják fel. A tartályból hydrofluoric sav került a levegőbe. Az ezáltal mérgezett levegő beszivása halált okoz. A kórnyék lakói azzal vádolják a válla­lat vezetőit, hogy a szerencsétlenségról nem tudatták Őket idejében. A gyár tulaj­donosa a Kerr-McGee cég. Ennek a válla­latnak Crescent, Oklahoma-i . üzemében dolgozott Karen Silkwood technikus, aki 1974-ben útban New York felé - ahol talál­kozója volt a N.Y.Times tudósítójával, hogy dokumentumokat adjon át neki bizo­nyítékul a gyárban szerzett atom-mérge-, zésére - autószerencsétlenségben meghalt. A szerencsétlenség okait a hivatalos köze­gek soha nem fedezték fel. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ USPS 023-980 ISSN 9194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec.31. 1952. under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $18.- 6 months $10.- In Canada and other countries: One year $20.- 6 months $12.­Post master: Send address changes to: Hungarian Word Inc. Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 . Vírusos betegségek okozzák a termés egyharmadának pusztulását, ami évente két billió dollár veszteséget jelent. A Monsanto amerikai vállalat azon dolgozik, hogy vírustól men­tesített terményt hozzon létre. A kutatóknak már sikerült a dohány es paradicsom génjének megváltoztatása, ( amellyel ellenállóbbak lesznek a dohány mozaik-virussal (egy közönséges infekcióval) szemben. A labo­ratóriumi kísérleteket most áthelyezik a termőföldekre. A termelők nagy figyelem­mel kísérik majd e kísérleteket a tavasz beálltával. Amikor az űrhajók visszatérőben vannak a Földre és az atmoszférába kerülnek, a súrlódás következtében hatalmas hő kelet­kezik. E forroságtol szili­kon kerámiakockákkal védelmezik az űrhajó­kat. Ez hathatós, de nagyon költséges. A francia űrhajó részé­re, a "Hermes"-re a franciak egy szili- 4 kon kerámia maltert !>r - ;’" fedeztek fel, amellyel sokkal kevesebb költséggel lehet bevonni az űrhajót és amely sokkal biztonságosabb, jobban ellenáll a gyors hő váltó zásnak. • Világutazás tolókocsiban Csaknem negyvenezer kilométeres utjá­nak felét már megtette, és jelenleg Athén­ban jár egy 28 éves mozgássérült kanadai fiatalember, aki márciusban kézi meghajtású tolókocsiban indult világkörüli útra a kana­dai Vancouverből. Rick Hansen utazásával segíteni kívánja a mozgássérültek együtt­működését, és adományokat gyűjt a hason­ló betegségek gyógyításával és enyhítésé­vel Összefüggő kutatások céljaira. A fiatal­ember naponta átlagosan 112 kilométert tesz meg. Rick Hansen gépkocsibalesete előtt sportoló volt. JÉ 5 Nyolc amerikai turista életét vesz­tette, amikor Cessna Titan 404 jelzésű repülőgépjük lezu­hant a Déli Sark Kin^ George szi geten. A turisták az uj évet Chile hadirepülötámasz- pontján, Nelson szigetén óhajtották köszönteni. A pi­lóta és helyettese szintén haltak. fedte a térséget, a pilóta keptelen volt megtalálni a repülőtér leszál­ló sávját. Az utasok között volt három egyetemi professzor és egy tanító. szörnyet Sűrű köd

Next

/
Thumbnails
Contents