Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-03 / 14. szám
Thursday, April 3. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. HÁROM VAROS PROBLÉMAI AHOL NEM ÉRZIK A KONJUKTUrÁT: LA PORTE, HOUSTON, SANTA BARBARA LUSZTIG IMRE RIPORTJA INDUL A KAMPÁNY Azok az olvasók, akik évek óta az élen álltak minden, a lapunk fenntartását célzó mozgalomnak, akik a legtókeletesebben megértik lapunk jelentőségét, értékét, akik évek óta lapunknak mintegy "DISZÓR- SÉGÉT" alkotják, most is elsőkként válaszoltak a lapbizottság sürgető felhívására, lapunk életének biztosításához szükséges összeg előteremtésére. Miként az alanti első kimutatásból is kitűnik, az idén Floridáé lesz az a kitüntetés, hogy elsőnek ( töltik be kvótájukat minden más környék közül. Szamunkra ez nem meglepetés, mert Florida, elen természetesen Miamival, az utóbbi években egyre lelkesebben sorakozik fel lapunk támogatására. Ahol olyan gárda all a laptámogatók élén, mint Farkas Lili és RÓth Ernő, ott a sikerhez nem férhet kétség. De tudjuk, hogy California és New York is hamarosan felsorakozik Florida mögé. Reménnyel tekintünk New Jersey, Michigan és Kanada felsorakozása elé is. Kanadáé különben a babérkoszorú, hogy abban a széles országban a sok száz olvasó közül alig van egy vagy kettő, aki elmaradt előfizetésével. Ennél szebb jele lapunk értékelésének alig képzelhető el. A KAMPÁNY ALLASA MÁRCIUS 29-EN Figyeljünk fel arra, hogy mi történik az ország azon vidékein, ahol csak par évvel ezelőtt a munkások tiz és százezrei szervezett üzemekben dolgoztak 10-14 dolláros órabérért. A helyzet teljesen megváltozott. Itt van pl. Indiana állam északi részen, La Porte varos. Wayne Tarnow középiskolai tanar feltette a kérdést osztálya 30 tanulójának: Hányán készültök elhagyni a várost, miután levizsgáztatok? A tanulók mindegyike habozás nélkül felemelte a kezét. Sokat mond ez a jelenség; szülővárosukban, ahol anyjuk, apjuk, nagyszüleik élnek es dolgoztak, részükre nincs kilátás, hogy munkához jussanak és családot alapítsanak. Mi történt La Porte-ban? Ennek a kis városnak 22,000 lakosa közül 1983-ban egyezren vesztették el munkájukat, mert az Ellis Chalmers mezőgazdasági gépgyár és - a Chef Boy-Ar-Dee élelmiszerüzem lezárt. Mindkét üzemben szervezett munkások dolgoztak. A szakszervezet segítségével 10-14 dolláros órabérük, fizetett szabadságuk, fizetett ünnepnapjuk, nyugdijuk volt. Az üzemek lezárásával mindez végétért. Robert B. Reich, a Harvard Egyetem politikai közgazdásza, aki tanulmányozza a problémát, ezt mondja: "Kutató munkánk azt bizonyítja, hogy a szervezett üzemek dolgozói, akik elvesztették munkájukat, 20-30 százalékkal alacsonyabb bérért kell, hogy dolgozzanak uj munkahelyükön." Már azok, akik "szerencsések" és kapnak ilyen foglalkoztatást! Az uj alkalmazás jellemzői: nincs lehetőség előléptetésre, nincs fizetett szabadság, fizetett ünnepnap és bármely pillanatban elbocsáthatják az alkalmazottat anélkül, hogy panaszával bárhova fordulhatna. Kvóta Eddig bejött New York $ 10,000.- $ 2,071.California 8,000.- 977.Florida 5,000.- 402.Ohio, Illinois, Indiana 2,000.- 374.New Jersey 700.- 447.Michigan 500.- 232.Pennsylvania 300.- 37« Canada 2,000.- 322.Vegyes államok 1,500.- 243.30,000.- 8724.BUDAPEST. Rácz Pal, a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ-képvisele- tének vezetője hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése március 28-án, pénteken a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában volt. külügyminiszter-helyettessé nevezték ki, később belügYminiszter-helyettes lett. 1974 januárjától ismét külügyminiszterhelyettesi, majd külügyi államtitkári posztot töltött be. 1980-tól a Magyar Népköz- társaság New York-i állandó ENSZ-képvi- seletének vezetője volt. Rácz Pál 1928. január 4-én született Bors községben, szegényparasztcsaládban. Elemi és középiskoláit Nagyváradon, Kolozsvárott, illetve a felszabadulás után Budapesten végezte. Szülei, az erdélyi munkásmozgalom aktiv tagjai révén már kora ifjúságában bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Nagyváradon és Kolozsvárott különböző illegális akciókban vett részt. 1945 elején Budapestre került, s újságíróként dolgozott, majd a Magvető cimú ifjúsági lap szerkesztője volt. 1948 októberében a Külügyminisztériumba került, 1950-től 1955 végéig a berni, majd a belgrádi követségen dolgozott. Ekkor a washingtoni nagykövetségre kapott beosztást, és ott ENSZ-ügyekkel foglalkozott. Magyarorszagnak az ENSZ-be történt felvétele után a magyar ENSZ-képviselet felállítását készítette elő és az állandó ENSZ-képviselet tagja lett. 1964-ben kairói nagykövetté, 1970-ben Időnek előtti elhunyta veszteség az amerikai-magyar barátság ügyének, s fájó seb azon amerikai magyarok szivében, akiknek alkalma volt e szeretetreméltó, közvetlen modorú diplomatával megismerkedni. KULTURELOADAS A szovjetunió 27. pártkongresszusán bejelentett és elfogadott külpolitikai program és gazdasági tervek az egész világ figyelmét kiváltották. Ezekről a kérdésekről tart előadást a Magyar Társaskör rendezésében április 5-én, szombaton LUSZTIG IMRE a Magyar Szó szerkesztőségi munkatársa a lap helyiségében, 130 E 16 St. Déli 12 órakor lunchot szolgálunk fel. Az előadás 1 órakor kezdődik és 3 órakor ér véget. A kongresszus határozatai és azoknak életbe léptetése kihat a világ minden lakosára. Ne halassza el ezt az alkalmat, hogy megismerkedjen a február 26-i Kongresszuson hozott programmal. Dennis F. Smith, La Porte polgármestere mondja: "Aggódom a város jövője miatt. Az elhagyott és eladatlan házak száma állandóan növekszik. Az adóalap veszélyesen csökken. Képtelenek vagyunk fenntartani a legszükségesebb szolgáltatásokat: tűzoltóságot, rendőrséget." "Igaz, - folytatta a polgármester - .hogy mi nem vagyunk egyedül; utaztam az ország különböző vidékein és Iowa, Colorado, New Mexico államokban hasonló körülményekre bukkantam." Hasonlóan nyilatkozott Edward Zawada 33 éves volt Ellis Chalmers-munkás: "Elmentem munkát keresni és rájöttem arra, hogy Dallas, Texasban is lehet munkát kapni 5-6 dolláros órabérrel, éppen úgy, mint itt." Jerry Yacullo, volt acélmunkás, most mint fűtő dolgozik $6.50-es 'órabérért. "Van munkaalkalom $3.50 órabérrel, de ki tud abból megélni?" A város üzletemberei is érzik a válságot. A három ruhaüzietből kettő már bezárt. Az autókereskedők feladták törekvésüket, hogy Buick kocsikat árusítsanak. Kis autókkal próbálkoznak abban a reményben, hogy még akadnak olyanok, akik képesek autót vásárolni. Az Indiana Egyetem kutatói megállapították, hogy miután a Fort Wayne, Indiánéban lévő International Harvester 3,000 munkása elvesztette állását, a város gazdasága 21 millió dollárral károsodott. Patrick J. Ashton és Leslie P. Singer egyetemi tanárok viszont arra a megállapításra jutottak, hogy Indiana állam északi vidékén, Lake es Porter megyékben az ipari recesz- szió okozta változás évente egy billió dollárt von el a gazdaságtól. Mindenki azt kérdezi, hogy mikor fog a helyzet megváltozni. Houston, Texasban a hetvenes évek olaj- konjukturája idején az olajipari munkások tízezrei küzdöttek fel magukat a középosztályba, viszonylagos jólétbe. Most, az olajárak hirtelen összeomlása következtében., ezrek hullottak vissza nemcsak a kis jövedelmSek, de a nyomorgók rétegebe - jelenti a N.Y.Times tudósítója. Houstonban jelenleg közel 16%-os a munkanélküliség. Az autóipar összeomlása idejen autómunkások ezrei keltek útra Detroitból és más autövárosokból Texas felé. Sokan el is tudtak helyezkedni a városban, de ezek közül százak most ismét máshol kell, hogy megélhetést keressenek. Santa Barbarában, a gyönyörű californiai városban, néhány évvel ezelőtt olyan javaslatot tárgyalt a városi tanács, amely szerint büntetendő cselekmény a szemétládákban való ételkeresés. Ezt a javaslatot ugyan a városatyák elvetették, de megszavazták azt, hogy tilos a parkokban a padokon aludni. A városba az utóbbi évek folyamán a közepnyugati ipari városokból százak tódultak, hogy legalább a hidegtől ne kelljen tartaniok. A hatóságok emiatt több, mint 1,200 embert Ítéltek el. Ha nem tudták a bírságot megfizetni, akkor bebörtönözték Őket. Bó'rtönbe vetik azokat a hajléktalanokat is, akik a tulajdonos engedélye nélkül alszanak elhagyott épületekben. A hajléktalanok Nagyszombat éjszakáján fáklyás tüntetést tartottak tiltakozásként, hogy felhívják a tőlük 29 mérföldre lévó hajlékában az igazak álmát alvó Reagan elnök figyelmét kegyetlen sorsukra. Elhunyt Rácz Pál