Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-09-05 / 33. szám
Thursday, Sep. 5. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 9. KOMÁROM ESZTERGOM éti Munkanélküliek ezrei indultak el Erdélyből, a szerb tájakról, a Kárpátokon túliak és inneniek, az Adria mellől - a magyar Dunántúlra, Tata mellé. Itt nyitott bányákat a Magyar Általános Kőszénbányák Részvénytársulata a múlt század végén, és 1896 karácsony estéjén gördült ki az első csille szén a Banhida, Alsó- es Felsőgalla hármas határpontjára épített aknából. MILYEN A BÁNYÁSZ ELETE? Egyáltalán nem költőinek szántam a kérdést. Ez a munka mindig is egész férfiembert kívánt. Akkor is, amikor a vértessomlói határban meg a XVIII. század végén kosárban hordták ki a szenet a napra, és ma is, amikor modern angol, szovjet, német gépekkel termel a bányász. Hogy miért képzelem aranyéletnek a tatai szénmedencébe letelepedő munkások életét a századforduló idején? A magyarázat kézenfekvő. Akik itt munkát kaptak, egyúttal lakáshoz, biztos megélhetéshez jutottak. Az egykori hatajtós házakból már alig-alig akad a megyeszékhelyen (a mai összkomfortosokkal immáron nem is versenghet), de akik ilyen otthonhoz jutottak, azok legtöbbje - a szó valódi értelmében - barlanglakásokból indult útnak, s talált ágyat, asztalt, széket, tűzhelyet^ sőt villanyvilágítást is a MÁK Rt- telepen. És e korabeli komfortért mindössze jelképes pénzt kellett fizet- niúk. A részvényeseket a busás profit, az ország gazdasági életét a szükség ösztönözte a tatai szén kitermelésere. A magyar gép- és malomipar gyors fejlődése miatt a hazai szénszükséglet 13 millió métermázsával meghaladta a kitermelt szénmennyiséget. A MÁK szinte az ország szivében talált 80-90 méter mélységben 6-8 méter "vastagságú", jó minőségű szenet; joggal dicsekszik a vezetőség az ötvenéves évfordulón (1941. junius 9-én tartották): "a tatai szén a hazai ipar fejlődésének erőteljes tényezője és a munkások ezreinek kenyéradója". Ma sincs másként. Az ország széntermelésének 22?8, a brikettből pedig 72 százalékát a megyek e Benjáminja adja. A számok mögött emberek, emberi teljesítmények fészkelnek. Régi jegyzőkönyveket olvasok, lapozgatok, egy írógéppel irt monográfiát, amit 1926- ban adtak ki. Meg a legszárazabb hivatalnok sem volt képes a precíz jelentésével, a számok rengetegével eltitkolni, miként is éltek itt a bányászok. Milyen módszerekkel kényszeri- tettek az "aranyéletbe" l>él£csöppent, majd kijózanodó munkásokat a' termelés fokozására, az Rt. profitjának dúsítására. Két és fel ev telt el az első csille kigördülese óta, s az aránylag jól megfizetett bányászok - az ország legkorszerűbben felszerelt bányájába - nem akartak leszállni, termelni, sót "nem átallották" bemenekülni a Vértes sÜru erdőibe, ahová viszont a csendőrök nem merték követni a sztr’ajkolókat. Akadt sztrájk (1917-ben), amikor hat bányászt halálra ítéltek, s bár négynek megkegyelmeztek, a hangulat annyira forró volt Tatabányán, hogy a két halálos Ítéletet nem lehetett végrehajtani. 1919 szeptemberében már itelet nélkül is gyilkolják a bányászokat, de ez közismert. Kevésbé ismert a magyar munkásmozgalom történetéből, hogy az ország leghosszabb sztrájkja is Tatabányán történt; 1925-ben 10 hétig küzdöttek az éhező bányászok. S a mai bányász élete? - kérdezheti az olvasó. Vertessomlói bányász ismerőseim mondják, hogy a csordakuti bányában a föld alatt dolgoznak: úgy zuhog a viz, hogy csak gumiruhában lehet dolgozni. S bár a gépek összehasonlíthatatlanul könnyebbé teszik munkájukat a régi idők, meg réselő, "kutyázó" bányászéinál, a bánya nem képes ember nélkül szenet adni. S a bányán nincs ablak! Abban az időben kerültem Tatabányára, Komárom megyébe - éppen Borsod-Abauj- ból '-, amikor a bányászbecsület halványu- lóban volt. Találkoztam földieimmel, akiket Borsodból már "eltanácsoltak", s itt sem lehetett a helyzetet rózsásnak nevezni. Pedig hát... Tudja, mennyi mindenhez kell ertenie a bányásznák? - mondta nekem egy öreg vájár. - Egy jó bányásznak tudni kell ácskod- ni, kömuveskedni, gépet szerelni, robbanóanyaggal bánni... Es még csak ezután jön majd a szén, amiért lemegy az ember...! Es ezek a mindenhez értő emberek azt látták: nem kell a munkájuk, nem kell a szén! "Bezzeg 45 után, meg ötvenhat végén, ötvenhét elején, igy aranyos bányászok" - emlegetik. Rég volt, felejtsük el! Hogy mennyire elmúlt az az idő, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt öt év. Tizennyolc eve, hogy Tatabányára költöztem, s itt sok mindent láttam, tapasztaltam. Láttam a város egyharmadát elsüllyedni, s egy modern várost épülni. De persze nemcsak bányák vannak Komárom megyében! Az Uj Magyar Lexikon szerint Komárom megye területe 2254 négyzetkilométer, hazánké kilencvenháromezer. Az ország legkisebb, de legsűrűbben lakott megyéje. Ipara nemcsak a felszabadulás után, de előtte is jelentős. A szamok igazolják ezt. Friss adatokat közlök: a szénen és a briketten kívül ez a "tenyérnyi" megye az országos termelésből a villamos energia 9,3, a timföld 37, a nyers kohóaluminium 23,7, az égetett tégla es cserép 5, illetve 16,4 százalékát adja. De akad olyan termék is, - szemüvegkeret, szintétikus vegyiszál amit például csak Komárom megyében gyártanak, sehol másutt az országban. Oroszlányból is a szén csinált várost, mondjak, s bizony az ország másik sarkában nem is tudnak róla többet. Pedig ebben a városban - és a környékbeli faluban telepített üzemrészekben - évente két és fél millió par "Duna" cipőt gyártanak és megszámlálhatatlanul sok futballlabdát. Mind a kettőt kiváló minőségben! Tata tavairól ismert, és ezekért is látogatott. Legfeljebb a sportbaratok - és a válogatott sportolók! - tudják: az edzőtáborát Európa-szerte ismerik és irigylik. Pedig e történelmi városban cipót, szőnyeget is készítenek, a Hűtőtechnikai Szövetkezet kondenzátorai és hőcserélői pedig a tengeren túl is piacra találnak; termékeinek nagyobb részét a Szovjetunióba exportálja. t S aztán végig a Duna-part, ahogyan mondják, gyár, gyár hátán. Ácson, a közel 110 éves cukorgyárat találjuk, Komáromban a Lenárugyárat és a Kőolajipari vállalatot. (Ennek a vállalatnak valamikor a "halálhírét" keltették. De nem a szólásmondás miatt el majd sokáig. Az egykori olajfinomitöböl bioipar fejlődik ki, de készítenek itt hordókat is.) Mégis talán a sörivók örülhetnek a legjobban: ha elkészül - falai már állnak - a gyár, évi 250 ezer hektoliterrel több itóka áll a rendelkezésükre, mint eddig, sőt a tervek szerint a kőbányai sörhöz hasonló, úgynevezett "népszerű", olcsó sört is készítenek az uj gyárban. Közvetlen szomszédságában áll az Almásfüzitői Timföldgyár, hazánk leg^ nagyobb timföldtermeló üzeme. Az üzemek, gyarak sorát Almásneszmély szakítja meg. Máig vitatott téma, hogy jeles költőnk, Csokonai, csupán szerelme, Lilla miatt lá- togatta-e ezt a festőién szép vidéket, vagy közrejátszott benne a táj szépségén kívül az itt termelt kitűnő bor is... Már a rómaiak is kedveltek e vidéket, a süttői kemény mészkőből szarkofágokat, díszítéseket faragtak; a Haraszt-hegy vakítóan fehér márvanybányáiban ma is dolgoznak; bentebb, a Gerecse hegységben barnás-vörös mészkövet találni. Lábatlan nagyközségben cement- és mészmüvet, papírgyárat, a hozzá csatolt Piszkésen - a Tardo- sihoz hasonló - vórösmárványbányát. Említhetnénk még az Eternitgyárat, a Beton- es Vasbetonipari Műveket. Nyergesujfalu ad otthont a Magyar Viscosa gyárnak, 1985- ös termelési terve 3,2 milliárd forint. Negyedszázada, Moszkvában francia újságíróval ismerkedtem össze. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, Puskás Ocsiéken kívül még annyit tudott hazámról, hogy van egy szép városa, Esztergom. Évente 1 milliónál több látogató érkezik ebbe a városba, mely 1973-ban ünnepelte ezeréves (folytatás a 18. oldalon)
