Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-08-29 / 32. szám
Thursday, Aug. 29. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Illyés Gyula: Ä PuA/ftáh 96. Hát bent járt nalam - mondom neki - de csak beszélgetni. Kérlek, azonnal elhitte, meg meg is köszönte a szívességemet. Ezek ügyetlenek, mohók, mint az állatok, semmi pallérozottság bennük. A múltkoriban, mulatság közben e^y legénynek majdnem kiütötte a szemet az egyik lány. Elémkerűlnek, - a szerüs- kertben esett a dolog, hová a táncból elvonultak. Nem értettem az ügyet. Ha a lány elmegy azzal a kamasszal, akkor mit kapkod a szeméhez? - Erőszakoskodni akart velem, - mondja a lány, persze nem ezzel a szóval. Nagy eset! Négyszemközt előveszem a legényt. Hat, mit akartál vele?- kérdem. - Hat csak azt, - feleli. - Megcsókoltad? - Erre elcsodálkozik. - Hát azt is kellett volna? - kérdi. A saját asszonyaikhoz sem értenek annyit, mint ( mi. Pedig hát van nekik egy jó közmondásuk.- Tehenet és asszonyt nem lehet megcsalni, - érted? Mind a kettőnek meg kell adni a magáét". Ilyeneket hallottam. Visszagondolok ezekre a távoli, fülledt estékre, melyek már másnap reggel ijesztő messzeségbe ugrottak és mint kaleidoszkóp aljából a színes papirdarabkák, úgy szöknek elém egymás hegyin hátán a laposságukban is bizarr történetek, csattanó nélküli adomák és minden észszerű ok nélkül hirtelen (föl— bÖdülö kísérteties röhejek. A fiatal Móricz hőseire emlékeztető kanok merülnek fel, a Montmartre orgiáival vetélkedő raffi- nált vigalmak, az átmeneti nászagyon elájult béreslány-arcok, pofonok és véres lepedők, kihallgatások, melyekben egy lányt huszonhat legény vallott kedvesének, pesti "pincérlánnyá" emelkedett hajadonok; puszták, melyeknek egész férfi lakosságát esztendei munkára az ország valamelyik más részébe vezényelték s melyeken most- ez váltotta ki a legnagyobb kacajt - minden gyerek a jelenlevő egyik gazdatisztre hasonlít; magzatelhajtások és gyermekülések, szabályok jóizü ismertetése, hogy a béreslányok melyik testrészét szabad kézzel érinteni (a keblét legutoljára) és asszonyok váratlan halála, - az olvasó képzelete tetszése szerint rendezheti őket, hisz bizonyára nem először hall róluk. -. Az egyik pusztára Sz. alföldi' mezővárosból jártak a birkanyirók. Minden évben az egyik segédtiszt számára egy "tanulót", egy különlegesen szép lányt kellett hozniok, töretlent; engem is nehezen győztek meg, hogy esnek még tündérmesék a földön szűzzel, sárkánnyal, csak épp szabaditó lovag nélkül... /folytatjuk/ HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításéról idejében gondoskodni Egy évre $ 18.- Fél évre: $ 10.Kanadába és Európába 1 évre $ 20.Megujitásra: $...................................... Naptárra: $ .................. Név: .................................*.................. Cim:................................................... Város:............................Állam:......... Zip code:................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East I6th Street, New York, N.Y. 10003 ^ MOLDOVA GYÖRGY: MAGÁNYOS PAVILON 21. rész Én voltam az, akin ezek a képmutatók be akarták bizonyítani, hogy Magyarországon megszűnt a régi típusú karrier, mig az ő embereiket nem is kapitalista, de középkori módszerekkel, tehetségük előzetes bizonyítása nélkül a nulláról százra ugratták elő, én sohasem ugorhattam egyszerre két fokot. Mint a sportolók, csak minősítési sorrendben haladhattam előre, rajtengedélyestől a sportmesteri címig, és ehhez minden ellenfelemet le kellett győznöm. Felemelte a fejet:-Te nem ismerhetted az én első ellenfeleimet. Mikor otthagytam apámékat, mert nem akartam többé a békéscsabai pap egyik fia lenni és végigjártam az óvatos ellenzékiség útját, mint a bátyám, inkább beálltam az Állami Gazdaságokba zsákolni, hogy egy legyek a nép közül, és ha kell, feláldozzam értük az életemet, a parasztok szemben bólogattak, nagyon szép, nagyon jó, de ha elfordultam, kiröhögtek: na, a pap fia jó helyre került, és az én hátamra tették a szakadt, omló zsákot. Elhúzta a száját és bólogatott:-Ez volt az én első gyakorlati leckém nép- és osztalytanból. Mikor felkerültem Pestre, a gyárban a szerelők sem bántak velem különbül, sajnálkoztak rajtam, megdolgoztattak, de ha elbújtak a gyár pincéjében inni és beszélgetni, sohasem vittek magukkal, az ö munkájukat is nekem kellett elvégeznem. Akkor már tudtam, hogy érzik rajtam az idegenseget, ez az idegen szag sohasem fog elmúlni rólam, és ha élni akarok, meg kell szeretnem magamban azt, ami elválaszt az úgynevezett "egyszerű emberektől". Behúzódtam a sötét műhely sarkába, hallgattam a fali dobozokban zörgŐ patkányokat, és azt magyaráztam magamnak, hogy ez az egész szivemet eltöltő csalódás és fájdalom nem számit. Meg nincs semmi veszve, ez még csak az első menet, és a mérkőzések három meneten keresztül tartanak. Ellenséges közönség és rosszindulatú pontozóbirák előtt az első menetben nekem csak arra kell vigyáznom, hogy ki ne üssenek, és megőrizzem magam a harmadik menetre, mikor az ellenfelem már kifáradt, és az en nagyobb technikámnak érvényesülnie kell. Közelebb lépett Zsófiához:-Sokáig tartott, de megértettem magammal, hogy az első menet, az illúziók felmérése véget ért.-Akkor hagytál el engem?-Igen, akkor hagytalak el téged. Most már mindegy. Ha megkérdezel, most már nem is emlékszem arra az emberre, aki elegette a verseit, és életében először protekciót keresett, hogy bekerülhessen egy újsághoz, még a mellékutakon elébe került bátyjának kioktatásait is hajlandó volt meghallgatni ezért. A második menetet is vegigálltam, akkor már én is ütöttem.-Húszéves koromra nem vettek fel az egyetemre, mint osztályidegent, sírva jöttem ki az aulából, és megfogadtam, hogy még harmincéves korom előtt tanítani fogok ezen az egyetemen. Mikor kezdett nevem lenni az újságnál, elintéztem, hogy ^ meghívjanak marxizmus-leninizmus előadónak. Álltam a katedrán, és lenéztem a hallgatók padsoraira, ahova engem nem engedtek be, és bár évek óta vágyódtam erre a pillanatra, most nem éreztem semmi elégtételt, sőt az egész hátralévő küzdelem, ma^a a győzelem is jelentéktelennek, hiábavalónak látszott. Azt hittem, ez a lelki holtpont éppoly velejárója a második menetnek, mint az elsőnek a bekapott ütések, megpróbáltam magam átlendíteni rajta, de nem sikerült. Nem tudtam rábeszélni az idegeimet, hogy továbbra is komolyan vegyék ezt a harcot a karrierért. Ültem bent a szerkesztőségben fontos megbeszéléseken, és egyszerűen elfelejtettem, hol vagyok. Rád gondoltam, és ügy éreztem, mindaz, amit elértem, nem ér annyit, mint egyetlen óra, amit régen veled töltöttem. Nem tudtam dolgozni sem,minden kifutott a kezem közül, visszakerültem oda, ahonnan elindultam, az ápolónőképző kis szobájába. Váratlanul gyors mozdulattal megfogta Zsófia kezét:-Veled akarom elkezdeni a harmadik menetet, te visszahozod majd a szerencsémet.-Hagyjál. Vájná nem törődött Zsófia ellenkezésével, kigombolta csuklóján a köpenyt és a_ fehér blúz ujját, végigcsusztatta tenyerét a karján. Zsófia megremegett, de a férfi nem emelte fel a tekintetét:-A borod a leghűségesebb, az még emlékszik rám. Átfogta a derekát, Zsófia megpróbált kiszabadulni a vékony, erős karok szorításából, ökleit a férfi mellének támasztotta, és hátralépett, de Vájná követte. Zsófia tarkója nekikoccant a falnak, kontyából kiesett a csat, és haja szétbomlott a vállán, a férfi csak egyik kezével ölelte, a másikkal maga felé fordította az arcát, és megcsókolta. Fokpzatosan jutott el a szájáig, Zsófia leengedte a karjait és tehetetlenül tűrte, csak akkor jajdult fel, mikor Vájná beleharapott az ajkába. ( Mikor Vájná keze a blúz legfelső gombjához ért, Zsófiának úgy tűnt, hogy a kertben, a pavilon előtt jár valaki. Kitépte magat a szorításból, és Összefogta elöl a köpenyét:-Valaki jár kint. Vájná kinézett:-Nincs kint senki.-De én hallottam. Oda akart lépni az ablakhoz, de a férfi újra átfogta, sokáig birkóztak igy egy helyben állva. Vájná az ágy felé szorította, gáncsot vetett neki, egy pillanatig lebegtek a levegőben, aztán rázuhantak az ágyra. Zsófia behunyta a szemét, és kezével eltakarta az arcát. Vájná megszólalt:-Szeretsz? Zsófia szemét elfutotta a könny:-Ne kérdezz, kérlek ne kérdezz. Mar régen egymás mellett feküdtek, mikor Zsófia vállát még mindig rázta a zokogás. A férfi nem törődött vele, karjait összefonta a feje alatt, és tekintetét végigjártatta a mennyezeten.-Miért nem válaszoltál?-Mire?-Mikor azt kérdeztem az előbb, hogy szeretsz-e?-Azért, mert nem szeretlek.-Mikor te megkérdeztél régen, hogy szeretlek-e, bennem mindig volt annyi udvariasság, hogy azt mondjam: igen, szeretlek. Pedig én se szerettelek. /folytatjuk/
