Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-08-15 / 30. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Aug. 15. 1985. MOZGÓ VILÁG A FEHÉR HÁZ IRÁNYÍTJA A New York Times augusztus 7-i számában Joel Brinkley hivatalos adatokkal bizonyította, hogy a nicaraguai kormány-ellenes csapatok hadmozdulatait a Feher Házból irányítják. A kongresszus megtiltotta, hogy a C.I.A. bármely módon is támogassa a "kontrákat". Ennek ellenére Reagan elnök elhatározta, hogy a C.I.A. eddigi ténykedését a Nemzet Biztonsági Tanács vegye át. Felszínre került az a tény, hogy a Nemzet Biztonsági Tanács egy tagja állandó össze­köttetésben van a "kontrák"-kal és részt- vesz stratégiájuk létrehozásában és takti­kai kivitelezésében. Stansfield Turner tengernagy, a C.I.A. volt direktora elitélte a Reagan kormány e ténykedését. " Helytelennek - szabályta­lannak" minősítette azt. EMELKEDIK A HALOTTAK SZAMA Az olaj árának állandó csökkenése meg­bontja számos olaj-exportáló ország nemzet- gazdaságát. Súlyosan érinti ez nemcsak Mexikó, Ve­nezuela, Indonézia és Egyiptom nemzet- gazdaságát, de Szaud-Arábiaét is. Szaud-Arábia jövedelme például 1980- ban 100 biUió doüár volt. Ez lecsökkent 1984-ben 37 billióra. Saudi Revenue Including oil and investment income, in billions of doll« 1 Immár több, mint kétszáz férfit, nőt I I es gyermeket gyilkoltak le a del-afrikai fajgyűlölő állam felfegyverzett osztagai az ország különböző térségeiben. Ilyen terrorintézkedéssel próbálják el­fojtani a dél-afrikai fekete nép emberi jogokért folytatott harcát. A letartóztatottak szama meghaladja a kétezret. A legújabban letartóztatottak között találjuk Rev. Allen Boesak-ot, a World Alliance of Reformed Churches-töl. Rev. Boesak megtagadta a kormány azon döntését, hogy a kormánycsapatok által meggyilkoltak temetése csupán fedél alatt és nem a szabad téren tartható. A kormány "szükségállapot"- rendelete mar egy hónapja tart. Nap mint nap, újabb áldozatokat követelt a rendőrség és kato­naság terrorja. Az áldozatok temetését a felháborodott tömegek a kormány elleni tüntetésre hasz­nálták fel. Ezt akarta a kormány megaka­dályozni, - - - eredmenytelenül. Egyre több ország foganatosít megtorló intézke­déseket a dél-afrikai kormány fajgyűlölő politikája ellen. Követelik az apartheid­rendszer felszámolását. Reagan elnök még most sem hajlandó feladni a "békés meggyőzés" politikáját, melyet mindenki úgy értelmez, hogy az nem más, mint a Botha fajgyűlölő kormány politikájának támogatása. Southampton kikötő munkásai megtagadták egy dél-af­rikai hajó kiszolgálását, mert e hajón fegy­vereket akartak szállítani a dél-afrikai kormány részére. * A Szovjetunió* ipari termelése ez év máso­dik negyedében 4.2 százalékkal emelkedett a nullt ev azonos negyedéhez viszonyítva. INSTITUTE, W.VA. A városka 123 lakosa megbetegedett a Union Carbide vállalat gyárából kiszivárgó mérges gáz következ­tében. Ehhez a gázhoz /Aldicarb Oxide/ hasonló 2000 embert ölt meg Bhopal, In­diában. * A légiirányitók nem értesítették a Delta Légi Vállalat gépének pilótáját a közelgő zivatarról, ami lehetöve tette volna a Dallas, Texasban történt repülöigépszerencsétlen- ség elkerülését, melynek következtében 133 utas és a személyzet pusztult el. A repülőgép a Dallas-i repülőtéren augusztus 2-án lezuhant. * Újabb lázongás tört ki Bejrutban, Libanon fővárosában a keresztény es muszlim fegy­veresek között. Az utóbbi két hónapban 23-an haltak meg és sokan megsebesültek. * 1 / | ■ Ez evben hét százalékkal emelkedik az ország egyetemi hallgatóinak tandija. Az átlag évi tandíj 16.210 doUar. * Egyre mélyül a komputer-gyárosok vál­sága. Az ország egyik legnagyobb komputer vállalata, a Control Data Corp. munkásai nem dolgoznak augusztus utolsó hetében, a Hálaadas ünnep hetében és karácsony hetében, - természetesen fizetés nélkül maradnak. Ez a va’llalat karácsonyi ajándé­ka az alkalmazottaknak. A vállalat vezetői ezt azzal magyarázzák, hogy nincs keres­let gyártmányukra. * A Sohio Petroleum Co. 600 alkalmazot­tat bocsát el és lezárja San Francisco-i és Denver, Col.-i irodáját. Az ország legnagyobb bankja, a Bank America, az elkövetkezendő 18 hónapban csökkenti az alkalmazottak számát 2.500-al. A Bank of America - a Bank America egy leányvállalata - ez év második negyedét 338 millió dollár veszteséggel zárta le. Ezt főleg bekollektálhatatlan kölcsönök okozták. Az Egyesült Államok nemzetgazdasaga ez év második negyedében csupán 1.7 száza­lékkal emelkedett. Az ország közgazdászai 3.5%-os emel­kedésre számítottak. Ez a gazdasági nö­vekedés elégtelen arra, ho^y munkalehető- segeket teremtsen^ azok resze're, akik be­lepnek a dolgozni vágyók sorába. Alan Garcia, Peru újonnan beiktatott elnöke kijelentette: "Nem vagyunk hajlan­dók több pénzt fizetni az általunk felvett külföldi kölcsön kamatjának törlesztésére, mint a külföldre szállított termékekből bejött összeg tiz százalékát." ViUamcsapásként hatott Garcia f elnök e kijelentése a nemzetközi bankárokra. Attól tartanak, hogy Peru példáját a töb­bi latin-amerikai országok is követni fog­ják. * Az iraki haditengereszet egységei iráni célpontokat támadtak meg. Augusztus első tiz napjában véres összeütközések voltak több frontszakaszon. * CHECOTAH, Oklahoma közelében fel­borult egy bombákat szállító teherautó. Ezt kővetően három 1000 TNT-t tartalma­zó bomba felrobbant, ami 35 láb széles és 27 láb mely gödröt eredményezett. 45-en megsebesültek. A körzet 6.000 lakosát ideiglenesen kitelepítették otthonából. * Texas első választási kerületében a sza­vazók többsége Jim Chapmanre, a Demok­rata Párt jelöltjére adta szavazatát. Edd Hargett, a Republikánus Párt jelöltje, annak ellenére, hogy Reagan elnök támogatta és több, mint egymillió doUárt költött a szavazatok elnyerésére, elvesztette a választást. Chapman 52.570 es Hargett 50.737 sza­vazatot kapott. * Újabb ellentét merült fel az USA és Kanada között. Ezúttal az amerikai fater- melók arról panaszkodnak, hogy Kanada emeli az USA-ba szállított fa mennyiségét, ami veszélyezteti az amerikai fatermelők megélhetését. Miután a Kongresszus augusztusi szabad­ságáról vissza fog térni, tervbe vették magas vám kivetését a kanadai fára, ami viszont megbontaná a két ország közti barátságos viszonyt.

Next

/
Thumbnails
Contents