Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-07-18 / 29. szám
16. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 18. 1985. SZEMHÉJBETEGSÉGEK A z osteomyelitis acuta, vagyis a csontvelőgyulladás a csontvelőt és a csonthártyát támadó, gennykeltő bacilusok által kiváltott heveny lefolyású, nem kis veszéllyel járó gyulladásos folyamat. Az esetek több mint 90 százalékában a Staphylococcus pyogenes a kórokozó és csak az esetek 10 százalékában idézik elő ezt a megbetegedést más baktériumok. MEGJELENÉSI FORMAI 1. Gyermekkorban leginkább a vérkeringés útján terjed. Bőrön levő gennyes hólyagokból, gennyes fekélyből, az ujjbegy gyulladásos folyamataiból, ritkábban felső légúti fertőzésből vagy a vizeletet kiválasztó szervek gennyes gócaiból kis baktériumdugasz (embolus) kerül a vérkeringésbe, és — miután megakad a csontrendszer érhálózatában — gyulladásos folyamatot idéz elő. 2. Olyankor is keletkezhet, ha a gennykeltő mikroorganizmusok sérülésen — rendszerint törés vagy lövés okozta sérülésen — át hatolnak be a csont szövetrendszerébe. Ilyesmi leginkább felnőtteknél fordul elő. 3. Osteomyelitis olyankor is kialakulhat, amikor az üregi gennyes folyamatok, mint például a gennyes ízületi gyulladás, középfülgyulladás stb. átterjed az üreg körüli csontokra. Csontvelőgyulladás többnyire a növekedés éveiben, tehát gyermekkorban, mégpedig az első tíz évben fordul elő. Bármelyik csont megbetegedhet, de leggyakrabban a hosszú csöves csontok szenvednek ebben a betegségben, és ezeknél is elsősorban az ízület alatti részekben zajlik le a kóros folyamat. Azért van ez így, mert ez az a rész, ahol növekszik a csont és az itt levő sejtek a legérzékenyebbek a gyulladásos ártalomra, valamint az itt található érhálózat igen alkalmas a vérrögök fennakadására. Ezek a vérrögök bejutnak a csontszövetbe a főverőéren keresztül, itt megtelepszenek, később gyulladásos góc fejlődik ki, ez a csontszövet károsodásához vezet, majd a genny elárasztja a velőűrt is. A gyulladásos ömleny a csonthártya alá jut és azt elválasztja a csontszövettől. Gyermeknél, mivel a csonthártya csak lazán tapad a csonthoz, ez az elválasztás és megvastagodás már a korai szakaszban látható a röntgenfelvételen. A gennyes ömleny áttörheti a csonthártyát is. Ilyenkor a genny a lágy részeken és a bőrön keresztül a test felszínére is kerülhet, s ily módon geny- nyes sipolyok keletkeznek. TÜNETEI A csontvelő és a csontszövet gyulladása következtében az ízület környéke érzékeny, később fáj. A fájdalom hevessége igen gyorsan fokozódik. A beteg fájó végtagját általában nem használja, óvja a mozgástól. Megjelennek az általános tünetek (láz, kimerültség stb.). Ha vizsgálat során fájdalmas pontot észlelünk az ízület alatt vagy annak közelében, el kell döntenünk, hogy a gyulladásos folyamat az ízületben vagy azon kívül megy-e végbe. Ez nem nehéz, mert gennyes ízületi gyulladás esetén a végtag mozgatása az ízületben erős fájdalmat okoz, csontvelőgyulladás esetén viszont nem. A folyamat korai szakaszában a fájdalmas területen duzzanatot észlelhetünk, amely eleinte kisfokú, később kifejezetté válik és a bőr is elszíneződik. KEZELÉSE Az antibiotikumok felfedezése óta a csontvelőgyulladásnak is megváltozott a prognózisa. Régebben a halálozási arány és a gyógyulás lehetősége eléggé rossz volt, különösen csecsemő- és kisgyermek korban. Antibiotikumokkal elejét vehetjük az életet veszélyeztető heveny toxikus állapot és a vérmérgezés beálltának. Azt azonban nem minden esetben, hogy a kóros folyamat idültté váljon. A kezelés csakis akkor eredményes, ha a betegséget időben felismerjük és kezdjük el gyógyítani. 1 SPORT TBHSUI »POPT Magyar bajnok Wimbledonban Teljes a boldogság: Günthardt és Taróczy a kent! hercegnővi Nagyszerű sikert ért el a Wimbledoni stadionban Taróczy Balázs: társával, a svájci Heinz Günthardttal, megnyerte a férfi párost a nem hivatalos világbajnokságnak tartott nemzetközi teniszversenyen. A döntőben a Cash, Fitzgerald ausztrál kettÓs volt az ellenfél, s az eredmény 6:4, 6:3, 4:6, 6:3 Taróczyék javára. A női egyest - immár hatodszor - az amerikai Navratilova, a férfiak viadalát - első Ízben - a mindössze 17 éves nyugatnémet Becker nyerte. Kiválóan szerepelt Szalma László is a Goldványi Béla emlékére rendezett atlétikai viadalon: a távolugrásban 830 centimétert ért el, s ezzel három centivel megjavította saját országos csúcsát. Samaranch a csehszlovák spartakiádon Prágában a Sztrahovi stadionban befejeződött az idei csehszlovák spartakiád. A dísztribünön többek között helyet foglalt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A NOB elnöke szombaton a bizottság ezüstérmét nyújtotta át Antonin Himlnek, a Csehszlovák Olimpiai Bizottság, valamint a Csehszlovák Testnevelési és Sportbizottság elnökének a nemzetközi sportéletben kifejtett példamutatb tevékenységéért. Samaranch a sportünnepély után nyilatkozott a CTK munkatársának:- Ismét meggyőződtem, hogy Csehszlovákia jelentős helyet foglal el a NOB tagországai között. Számottevően fejlődik sportélete. Megbizonyosodtam arról is, hogy a szakemberek nemcsak olyan kiváló sportolókat nevelnek, akik megállják a helyüket a nemzetközi versenyeken, hanem nagy figyelmet szentelnek a hatalmas méretű spartakiádnak is. Szerintem a torna- ünnepély nagyszerűen szimbolizálja a világ sportolóinak barátságát, békéjét és egyetértését. A sportünnepély szervezése igen jól sikerült, s ehhez szívből gratulálok. Szamos sporteseményen vettem részt, de ehhez hasonló lenyűgöző látványban még nem volt részem. Két boldog napot töltöttem a csehszlovák fővárosban. NO A FÉRFIAK KOZOTT A női versenyeket kerüli: a 16 esztendős Polgár Zsuzsa dédelgetett álma a férfi sakkvilágbajnoksági cim elnyerése. A közelmúltban Hamburgban az angol John Nunn- nal vívott kétpartis csatát, s ebbÖl az alkalomból irt róla a város magazinja. Az uj sakkamazonok, a magyar Polgár Zsuzsa, a svéd Pia Cramling, s a szovjet Maja Csiburdanidze sikerei a nagy férfiversenyeken azt mutatják, hogy a nők feltűnően könnyen győzik le magukban a ver- seny-stresszt. Csiburdanidze hat férfi nagymester előtt megnyerte például az igen erős banja lukai versenyt. Polgár Zsuzsa "Élő pontszáma" 2430, vagyis harminccal több, mint Csiburdanidze^ és Cramlingé. De miért nem Zsuzsa a világbajnok? Mert nem vesz részt női versenyeken. Zsuzsa csak férfiak ellen játszik, férfivilágbajnok akar lenni. "A nők között világbajnoknak lenni, az semmi. Többet jelent számomra, ha egy férfi nagymestert legyőzök. A világ tiz legjobb játékosa közé akarok kerülni. 2600-nál nagyobb Élőt szeretnék elérni." Ez pedig női találkozókon nem lehetséges. Tisztán számtani alapon jó esélyei vannak, hogy tervei valóra váljanak. A 16 éves Zsuzsának ugyanis jelenleg nagyobb a pontszáma, mint a volt férfivilágbajnok Karpovnak ugyanebben a korában. Az 1969-ben született Zsuzsa első Ízben négyeves korában ült le a sakktáblához ajyja ellen, aki egy átlagos képességű amatőr játékos. Zsuzsa négyévesen megnyerte a tiz éven aluliak Budapest bajnokságát. A prágai Sztrahovi stadionban látványos tornabemutatóval kezdődött meg az idei csehszlovák spartakiad. Tízéves volt, amikor mester lett, 14 esztendős, amikor több alkalommal teljesítette a férfi mesteri, illetve a nói nagymesteri normát. Idén áprilisban a New York-i nyílt versenyen többek között Eugene Torre nagymestert, világbajnokjelöltet is legyőzte. Majd eljött Hamburgba, ahol a világranglista kilencedik helyen 'allé angol John Nunn ellen játszott két partiból álló párosmérközést. Nunn, aki megnyerte a meccset, igy beszelt Zsuzsáról: "Tipikus n'ó. Amikor előnybe kerül, alkotóan játszik, s uralja a partit. Am amint hátrányba kerül, passzívvá válik, könnyen elcsügged." A lap kérdésére, hogy mit csinál a sakkon kívül, Zsuzsa elmondta: szereti a zenét, szívesen olvas, s kedvét leli a pingpong-ban is. Csak a végnélküli interjúkat tartja abszolút idöpocsékolásnak.