Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-11-14 / 43. szám

16. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 14. 1985. FIZESSEN TÖBBET Az élet meghosszabbításáról Borotválni nem hajlandó a frissen kinyi­tott maszek, csak akkor, ha fejet is moshat, illatosíthat, krémezhet. Ez persze mind pluszköltség a borotválkozni kívánó, nagyon siető, s eppen ezért a borotválkozást otthon elmulasztó férfinak. Tehát fizessen többet azért, ami több időbe ker'ul, s amire nincs is szüksége. Furcsa elv. ( Ezen az alapon léphetünk tovább. Csak akkor étkezhet, ha a levesen, főzelé­ken kívül vörös bort rendel, háromféle rétest és feketekávét tejszínhabbal, valamint parfét. Csak akkor mossák ki a blúzát, ha lehozza vele a teljes ágyneműt, sót a szomszédét is. Csak akkor sarkalják meg a cipőjét, ha uj talpat is tehetnek rá, sőt egy teljesen más, nagyon modern felsőrészt. A frissen kinyitott kisiparosnak szigo­rú elvei vannak. A teljességet igényli. Rész­feladatokkal nem elégszik meg, és kevesebb pénzzel sem. Es igy tovább. PUSKAS-BALOGH ÉVA MINTHA MINDIG ITT JÁRNÉK Átkarolt izzón és keblére zárt régi emlék - magyar turul madár ólom sóhaj - vele magasba szállt. Tapogattam Visegrád kastélyát falai - igazságot susogták űző árny - itt Mátyás még a király. Dunakanyarnál - minket - sirattam futó éveket - fakó-hontalant magyarjaim, kiken ostor csattant. Uj világodtól távol - óhazám visszajárunk - gondolat halmazán támaszkodunk - emlék vándorbotján. Kitárta szárnyait a magyar ég lágyan magához ölelt - akár rég a turullal - mintha mindig itt járnék. TAKÁCS LAJOS Vége a nyárnak yége a nyárnak, eltűntek a rétek virágai és a halkuló erdőkben ismét fellobbantak az ősz tüzeinek sokszínű lángjai. Hideg lángok melyekben életek hamvadnak el, mert a rozsdabarna, a vérpiros, a rőtvörÖs, az aranysárga, mind egy-egy haldokló falevél elmúlása, mind egy-egy kétségbeesett jaj­kiáltás a létért, mind egy-egy drámai pillanat, mind egy-egy fájdalmas sóhaj, mind egy-egy csendes búcsúszó, mind egy-egy őrök kérdés. Nezem a falevelek varázsos haldoklását, nézem a szinpompás temetkezést, az anyaföld­höz való visszatérést, melyet a Teremtő szent akaratából elkerülni én sem tudok. A nyár már felettem is elszállt, túl a zeniten hanyatlóban a nap, látom, hogy fogyó éveimre ráterül lassan az alkonyat. Jóllehet az őszi szél nemsokára lombtakaróval fedi be síromat. Az orvostudomány előrehaladása és az öregedés folyamatának nagyobb megértése reményeket kelt a hosszabb élet es az erőteljes öregkor iránt. Az Öregedés bioló­giai megnyilvánulásait késleltetni lehet, mondják a kutató tudósok, aminek követ­keztében az életerő még öregkorban is hosszabb ideig megmaradhat. Ez azért is fontos, mert a várható emberi élettartam is egyre jobban kiterjed. A legújabb tanul­mányok nyomán feltételezhető, hogy az emberi életkor lehető legvégső határa a mai 115 évről 140 évre tolódik el, ha az emberek hajlandók elkerülni a jómódú élet túlzásait, korlátozzák az étkezésüket és életmódjukat másképpen is megváltoz- tatják. Az öregkor gyengeségeit és betegségeit tanulmányozó tudósok rájöttek, hogy az öregkor biológiai és szellemi leromlásai nem a hosszú élet elkerülhetetlen követ­kezményei, hanem ezek betegségek, melyek közül sokat megelőzni vagy gyógyítani lehet. "A múltban azt hittük, hogy a kor­ral minden biológiai funkció hanyatlik," mondja dr. Edward Schneider, a National Institute on Aging egyik vezetője. "Most már tudjuk, hogy bizonyos, fontos fizioló­giai folyamatok, mint a szív teljesítménye megterhelés alatt és az intelligencia, ál­landó marad. Azt is tudjuk, hogy az art- ritisz, a csontritkulás es az öregkori el­mebaj valóban betegségek, amelyeket képe­sek leszünk majd leküzdeni különféle, ed­dig még föl nem fedezett megelőzési és gyógyítási módszerekkel. A csontritkulás például megelőzhető fokozott kalciummal az étkezésben, egész életre szóló fizikai tevékenységgel és talán nők esztrogén kezelésével a menopauza után." Az utóbbi ót év alatt az Alzheimer betegség rejtélyeit is kezdik kibogozni, ami idővel annak megelő­zésére vagy gyógyszeres kezelésere vezet­het. A jelenlegi kutatásoknak nem az a célja, hogy halált kiküszöbölő életelixirt fedez­zenek fel, hanem minél többen éljenek hosszú, egészséges és produktiv életet és végül ne valami betegségben haljanak meg, hanem az öregkor megállíthatatlan biológiai leromlása következtében. Az egyik patológus tudós szerint az elö­regedést magát (betegség nélkül) a halál elfogadható okának kell tekinteni. Egyes öregek tele vannak életerővel majdnem halálukig; többnyire gyorsan halnak meg rövid, nem halálosnak tekintett betegség után. Az elöregedés hanyatlásai között kulcs­szerepet játszik az immunitás, különösen az infekciók elleni védelem elvesztése. Ezért van az, hogy a tüdőgyulladás gyak­ran okoz halált az öregeknél, de nem a fiatalabbaknál. Az általános hittel ellen­tétben a rák, ami részben szintén az immun­rendszer hiányossága, nem fordul elő gyak­rabban az előrehaladott életkorban. A rák előfordulása és az abból eredő elhalá­lozások legnagyobb növekedése a 45. és a 65. életkor között történik, azután egyen­lő szinten marad. A "fiatalos" immunrend­szer tanulmányozásában a tudósok úgy találták, hogy a 100 évesek és idősebbek immunrendszere hasonló volt a más, sokkal fiatalabb öregekéhez. Megállapították, hogy minden 100.000 amerikai közül 10 vagy 12 száz éves kort fog elérni és "ezek­nek legalább egyharmada fizikailag tevé­keny, szellemileg ép és élénk, komoly beteg­ségektől mentes lesz." A 65 éven felüliek képezik a lakosság leggyorsabban növekvő rétegét és ez főleg annak tudható be, hogy a szívbaj és az agyszélhűdés kevesebb halálo­zást okoz. Ezt viszont azzal magyarázzák, hogy kevesebben dohányoznak, hamarabb felfedezik és kezelik a magas vérnyomást, bizonyos mértékben az étkezési szokások megváltoztatásával és több fizikai tevé­kenységgel. Habár a fizikai tevékenység, sportolás, stb. életmeghosszabbitő hatását nem tudják határozottan bizonyítani, azt megállapítottak, hogy a torna vagy más fizikai erőfeszités késlelteti az öregek funkcionális leromlását, mint az izmok legyengülését, megőrzi a hajlékonyságot, szívósságot, a csontok egészségét és a szív- és a tüdő erejét. Jó hatással lehet a vérnyomásra, a vércukor és a koleszterin normális szinten tartására és a kedélyál­lapotot is kedvezően befolyásolja. A tudósok kétlik, hogy a világ bizonyos részein emberek 120 évnél tovább élnek, mert erre nincsenek bizonyítékok. A leg­újabb tanulmányok összegezéséből dr. Ta- kashi Makinodan, a National Institute on Aging munkatársa, azt a konklúziót von­ja le, hogy lehetséges az immunrendszert úgy megváltoztatni, hogy az öregkorral járó hanyatlások idővel megelőzhetők lesz­nek. Ez majd azt a lehetőséget teremti meg, hogy az életkor jelenlegi maximális határát 115 évről több évtizeddel lehet meghosszabbítani. Több (tanulmány arra mutat, hogy sovány, de tápláló étkezés meghosszabbíthatja az általános várható élettartamot. Habár a kezdeti tanulmányokban a kaló­riában, (de nem a fontos tápértékekben) szegény étkezés már gyermekkorban kez­dődött, az újabb tanulmányok azt mutat­ják, hogy még ha középkorúak kezdik is meg, a kalóriamennyiség fokozatos csökken­tése és a velejáró lefogyás meghosszabbít­ja az egészséges életet. A sztressz elviselése is hozzájárul az öregkori egészség megtartásához, valamint a társadalmi kötelékek és a megelégedett­ség érzete. Egy californiai tanulmányban 5000 személy közül a halálozás több, mint kétszeres volt a külvilággal keveset érint­kező férfiak és majdnem háromszoros a zárkózott életet élő nÖk között, a kiter­jedt társadalmi kötelékekben élőkhöz képest. Pszichiáterek azt is mondják, hogy a bioló­giai és örökölt adottságokon kívül a lelki egyensúly is nagyon fontos szerepet ját­szik a hosszú, egészséges élet elérésében. Vágó Klára ! AUSZTRIÁBA ÉS MAGYARORSZAGRA TELEPÜLŐK Uj öröklakások és családi házak BECSBEN, BADENBAN és a magyar határ közelében $ 37.000-től SVÁJCBAN $ 55.00B-tól SPANYOLORSZÁGBAN $ 28.000-tól BUDAPESTEN és vidéken már meglévő ingatlanok $ 25.000-töl kaphatók. Csoportos utazások Nov.-Dec.-ben es i Márciustól kezdve minden hónapban. RETVRREALTY 392 Fildi Ara., New York, N.Y. 10018 »^.Kertész (212) 695-2245 Este (718) 793-7093

Next

/
Thumbnails
Contents