Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-11-07 / 42. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday Nov. 7. 1985. Horváth Tibor Mi újság a villámkutatásban? A közelmúltban rendezték meg München­ben a 18. nemzetközi villámvédelmi kon­ferenciát, amelyen 20 országból több mint 200 szakember vett részt, akik 72 előadás­ban számoltak be a legújabb kutatási ered­ményekről. A villámkutatás alapproblémája, hogy nehéz, gyakorlatilag lehetetlen előrejelez­ni, hogy mikor és hol csap le a villám, ezért a mérőberendezések csak véletlenszerűen tudnak adatokat gyűjteni. Néhány eve sokat vártak azoktól a rakétakisérletektöl, amelyekkel mesterségesen váltottak ki villámokat a zivatarfelhőkből, és ezzel megnöveltek a mérőberendezéseken lefutó villámok számát. A müncheni konferencián már nyilvánvaló lett, hogy az igy kiváltott villámok tulajdonságai különböznek a felhő­ből lecsapó villámokétól. Ennek ellenére tudjuk, hogy a pozitív villámok energiája es aramerósssége lényegesen nagyobb, mint a negativoke, azok viszont általában több, egymást követő kisülésből állnak. Több együttműködő mérőállomás azon­ban ~ irányérzékeny antennákkal - nagy területen regisztrálni tudja a lecsapó villámok helyét es néhány tulajdonságát, mint például az áramerősséget, vagy azt, hogy pozitiv, illetve negativ felhőkből eredtek-e? Japan, svéd és norvég kutató­állomások adatai azt mutattak, hogy az októbertől márciusig tartó téli időszak­ban a pozitiv villámok aránya megközelít­heti az ötven százalékot, nyáron viszont csak tiz-husz százalékot regisztráltak. A villámvédelemnek mindig egyik alap­kérdése volt, hogy hová csap a villám. Ezzel a témával foglalkozott két magyar előadás is. Az egyik, olasz kutatók ered­ményeiből kiindulva Lendvai György es Schwartz Péter egykori műegyetemi hall­gatók diplomamunkája alapján, számító­géppel modellezte a villám pályájának kialakulását a felhőtől a becsapási pontig. A másik beszámoló a villámhárítók elren­dezésének szerkesztésére jelenleg világszer­te terjedő gördülőgömb módszert vizsgálta, abból a szempontból, hogy milyen biztonsá­got lehet alkalmazásával elérni. Szilárd Leó Nobel-dijas atomfizikus már hetven éve felvetette azt a gondolatot, hogy rádioaktiv sugarakkal fokozni lehet­ne a villámhárítók védőhatását. A münche­ni konferencián belga, brazil és jugoszláv kutatók vizsgálatai és megfigyelései meg­győzően bizonyították, hogy a rádioaktiv anyagok nem növelik a villámhárítók védő­hatását. A korszerű, félvezetős, elektronikus eszközök különösen érzékenyek a villám áltál okozott túlfeszültségekre, ezért akkor is megsérülhetnek, ha a villám nem is az épületbe, vagy a villámhárítóba csap be. A müncheni előadásoknak csaknem a fele éppen ezzel a kérdéssel foglalkozott. Az intenzív kutatás eredményeként már gya­korlatilag kialakultak a vedelem módszerei es eszközei. Különösen nagy értékű és fontos berendezések, mint például a tele­fonközpontok, rádió- és televízióállomások, nagy számítóközpontok, veszélyes üzemek automatikus vezérlő berendezései esetén a vedelem kialakítása már az építkezések­nél megkezdődik. Az ilyen épületekben a betonacélokat összehegesztik, vagy a falakat fémlemezzel borítják és minden fémtárgyat összekötnek egymással. Az épületen belül a kábeleket úgy vezetik, hogy a villámhárítón lefutó villám minél kisebb túlfeszültséget hozzon létre azok­Kulcsár István A Dayton-i“Majomper” távlatából Éppen hatvan esztendeje, hogy Dayton- ban (Tennessee állam) az ügyész vadat emelt John T. Scopes biológiatanar ellen, mert az a középiskolában - a tankönyv alapján - a darwini evolúciós elméletét oktatta. A nemzetközi érdeklődést kiváltó, s azóta a történelembe is bevonult "majom­per" egyrészről a fundamentalista, másrész­ről a szabadelvű és haladó korok erőpró­bája volt. Az utóbbi években a fundamen­talisták ismét gyakran hallatnak magukról, méghozzá most már azzal az igénnyel lépnek fel, (hogy döntően befolyásoljak az Egyesült Államok bel- és külpolitikáját. Fundamentalistáknak Amerikában elsősor­ban azokat a bigott protestánsokat nevezik, akik szerint a biblia szó szerint értelmezen­dő, kezdve attól, hogy a világot Isten 10.000­20.000 évvel ezelőtt, pontosan hat nap alatt teremtette. A szó tágasabb értelmében ebbe a kategóriába sorolhatók más fele­kezeteknek az írás betűjéhez ragaszkodó papjai és hívei. Az amerikai fundamentalisták legismer­tebb alakja ma kétségkívül Jerry Falwell tiszteletes, aki ötvenkét esztendővel eze­lőtt e^y virginiai szeszcsempész gyermeke­ként latta meg a napvilágot. Szülővárosában, Lynchburgban 35 taggal alapította meg 1956-ban a Thomas Road Baptista Egyházat, amelynek jelenleg 21.000 hive van és 102 lelkésze. Ez azonban csak a magja az 1979— ben létrehozott Erkölcsi Többség nevű, szélsőségesen konzervatív - inkább politikai, semmint vallási jellegű - koalíciónak, amelynek tagságát 2 millióra becsülik, ám befolyása annál jóval több amerikaira terjed ki. Falwell tiszteletes ugyanis a leghíresebb amerikai hitszónokok közé tartozik; nép­szerűsége talán csak a nagyon is ismert Billy Grahaméhoz mérhető. Noha a rengeteg meghívásnak csak részben tud eleget tenni, izraeli gyártmányú magánrepülőgépen hetenként átlagosan igy is 13.000 kilométert repül ide-oda az Egyesült Államokban "Ke­resztes hadjárata" egyes állomásai között, ahol mindig nagyszámú hallgatóság gyűlik össze az aranyszaju tiszteletes prédikáció­jára. A Régimódi Predikácios Óra és a ban. A legkényesebb pontokon még tülfe- szültseg-levezetŐket is elhelyeznek. Ezek­nek a nem régen feltalált, cink-oxidból készült típusát egyre több családi ház vagy lakás villamos hálózati csatlakozó szek­rényébe is beépítik. Különleges esetről számoltak be a svéd kutatók, ahol a villám egy dombtetőn levő faba csapott, de a gránitszikla fölött levó vékony földrétegben a domb lábánál levő házig 170 méteres távolságra ment tovább. Útközben sziklákat fordított ki, fákat dön­tött le és a házban is károkat okozott. Egyik japán előadás az embereket ért villámcsapásokkal foglalkozott, azzal a meglepő eredménnyel, hogy körülbelül minden tizedik ember túléli a villámcsa­pást. Laboratóriumban a nagy áramerőssé­gé villámok útját az embert helyettesítő babakon vizsgálták és megállapították, hogy azok a felületen futnak le. Közben kisebb felületi sérülést okoznak és szétszag­gatják a ruhát vagy cipőt, de nem hatol­nak be a testbe. Ä ruhában vagy kézben levó fémtárgyak, például esernyő vagy óralánc, a túlélés esélyét növelik. A kisebb áramerősségé villámok viszont a testbe folynak és ezért nagyobb életveszélyt okoz­nak. A daytoni "Majomper" két főszereplője ; Clarence Darrow, a hires liberális ügyvéd (balról) és Bryan, aki háromszor volt a de­mokrata párt elnökjelöltje. Jerry Falwell Elő Adásban cimü heti televí­ziós show-kat az atlantai székhelyű Turner- féle WTBS műholdas kábelhálózat 34 millió amerikai család otthonába juttatja el. A rendszeres nézők számát egy 1984-es fel­mérés 13 millióra tette. A fundamentalisták megerősödését, kivált­képp az Erkölcsi Többség létrejöttét az Egyesült Államokban sokan úgy tekintik, mint a Legfelsőbb Bíróság egyes liberális döntéseire való reakciót. 1962-ben e testü­let alkotmányellenesnek mondta ki az imád­kozást az állami iskolákban, a következő esztendőkben eltiltotta az ott tartott bib- liaörakat, majd 1973-ban törvényesítette az abortuszt. Ezeknek az ítéleteknek, illet­ve az ezekkel összhangban lévő és más liberális törvényeknek a megváltoztatásáért küzd az Erkölcsi Többség, amely e^yik vagy másik kérdésben szövetségesének tudhatja az úgynevezett evangéliumosokat (egy politikailag kevésbé konzervatív protes­táns áramlat hívei), továbbá a mormonokat, a konzervatív katolikusokat és a zsidók egy részét is. Az utóbbi években feltűnően aktivizálód­tak a fundamentalisták a külpolitikai lobbi­zásban. Mivel a világpolitikában első számú ellenségüknek mindig is a kommunizmust tartották, koncepciójukat korábban is a fanatikus szovjet-ellenesség jellemezte. Különösen foglalkoztatja a fundamentalis­tákat a Közel-Kelet, mivel - hitük szerint - ott következik be Krisztus második eljö­vetele. 1948 óta fenntartás nélkül támo­gatják a mindenkori izraeli kormány poli­tikáját, egyebek között a Jordán nyugati partja feletti uralmat, hiszen a biblia szerint "a te magodnak adom ezt a földet, Egyip­tomnak folyóvizétől fogva a nagy folyóig, az Eufratesz folyóvízig". (Mózes I. 15:18.) Ugyanilyen alapon állnak szemben a PFSZ- szel, mivel "és megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megát­kozom azt". (Mózes I. 12:3.) A közelmúltban, amikor ilyen vagy olyan mértekben az amerikai közvélemény jelen­tős többsége megbélyegezte a dél-afrikai fajüldöző rezsimet, Falwell (mint később kitudódott: dél-afrikai nagytőkések pénzén) Pretoriába utazott, találkozott Peter W. Botha elnökkel és nyíltan áldását adta az apartheid rendszerre. Csalónak nevezte a Beke Nobel-dijas Tutu püspököt, és fel­szólította az amerikai közönséget, hogy vásároljon dél-afrikai aranyérméket...

Next

/
Thumbnails
Contents