Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-11-07 / 42. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 7. 1985. MOZGÓ VILÁG Kudarcot vallott Paul Laxalt szenátor Fülöp-szigeti látogatása, mert Marcos elnök visszautasította Reagan elnök javas­latát, hogv demokratikus intézkedéseket léptessen eletbe, es ezzel gyengítse a kom­munista gerillák egyre erősödő befolyását. • Paul Yolcker, a Federal Reserve Board elnöke javasolja, hogy az amerikai bankok nyújtsanak újabb 20 billió dolláros kölcsönt a fejlődő országok részére. • A Német Szövetségi Köztársaság Hesse tartományában uj kormány alakult, mely­ben a szociáldemokraták és Zöld Párthoz tartozók együttműködnek. Ez az elsÖ alkalom, hogy ilyen szövetség jött létre a két párt között. NEVADA. 28 tüntetőt tartóztattak le, akik követelték az atombomba-kísérletek azonnali beszüntetését. A letartóztatás ellenére újabb és újabb tüntetők jelennek meg a "Yucca Flats" kísérleti térségben. # NEW YORK, NY. ( Az ENSZ gyarmati kér­désekkel foglalkozó bizottságában felszó­lalt Budai Janos, a magyar delegáció tagja. Beszédeben hangsúlyozta, hogy a külföldi gazdasági es katonai érdekek képezik az ENSZ közgyűlése által 25 évvel ezelőtt elfogadott gyarmati deklarációkban előír­tak végrehajtásának fő akadályát. • Ferdinand Marcos, a Fülö'p-szigetek el­nöke, az ABC-nek adott nyilatkozatában igerte, hogy a jövő év( első pár hónapjának egyikében parlamenti és elnöki választáso­kat rendez. Az ország ellenzéki pártjainak képviselői úgy nyilatkoztak, hogy amig Marcos az elnöki tisztségben van, nem lehet visszaélésmentes választást tartani. WASHINGTON, D.C. Felszínre került az a tény, hogy Reagan elnök aláirt egy titkos dokumentumot, amely felhatalmazta a C.I.A.*-t, hogy aláássa Muammar el-Quaddafi, líbiai elnök uralmát. Nagy felháborodást keltett a Fehér Ház­ban, hogy a dokumentum megjelent a Washington Post-ban. November 14 és 18 között nagyszabású magyar filmbemutatót tartanak a Museum of Modern Art-ban, 11 W . 53. St. Naponta két előadás van, d.u. 3-kor (16 és 17-én 2.30-kor) és este 5.30-kor, illetve 6 órakor. MAGYAR UROLÓGUS Dr. George Klein Comeli-diplomas, a Mount Sinai kórház szakorvosa RENDELŐK: 120 East 79th St., New York, N.Y. 10021 , 110-45 Queens Blvd. Forest Hills, N.Y. 113/0 Telelőn: (212) 744-8700 és (718) 861-9000 RENDELÉS ELŐZETES BEJELENTÉSRE: Prosztata problémák Vasectomy Húgyúti fertőzések Impotencia Vesekő - Vese és hólyagdaganatok 24 órás díjtalan telefon konzultáció Medicmre-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk. I Tasnády T. Almos: t . ANTIRAKETA-TUNTETES BRÜSSZELBEN Mintha az időjárás is a békeszeretö em­bereknek akart volna kedvezni, ragyogó napsütéses vasárnapon jöttek össze több, mint százezren az ország minden részéből a belga fővárosba, hitet tenni a flamandok és a vallonok közös akaratáról, hogy a már telepitett 16 rakétát küldjék vissza a feladónak és a kormány folytasson kez­deményező békepolitikát, különös tekin­tettel a küszöbön álló genfi tárgyalásokra; továbbá a leszerelési politika, a béke mel­lett, egyben rámutatva arra, hogy a fegy­verkezési hajszara fordított hatalmas Össze­gek megszüntethetnék a harmadik világ minden szükségét. Noha a kormánypártok hivatalosan nem vettek részt ebben, a példás rendben és minden incidens nélkül lezajlott, nagyméretű tömegtüntetésben, a tömegesen felvonult szocialisták és zöldek (környezetvédők) mellett szép számmal akadtak résztvevők a keresztény szakszervezet és a keresz­tény dolgozó ifjúság radikális szárnyából is. Nagy figyelmet váltott ki az "Orvosok az atomfegyverkezés ellen", valamint a szerzetesek és szerzetesnök feltűnően nagyszámú csoportja is. Mint Andre Bogáért, a VAKA elnöke mondotta: - itt most bebizo­nyosodott, hogy a békemozgalom nincs legyőzve, s ezzel a kormánynak is számol­nia kell. El az amerikai rakétákkal Belgium­ból! | Kétségtelen, hogy a békemozgalmon kívül nincs ma olyan más szervezet, amely olyan nagy tömegben tudná vonzani az embereket, mint a brüsszeli antirakéta tömegtüntetés, s ez a politikusok számára is figyelmeztető tény. • Losonezi Pál tanácskozása Perez de Cnellarral Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az ENSZ-székházában találkozott és meg­beszélést folytatott Perez de Cuellarral, az Egyesült Nemzetek Szervezetének fő­titkárával. A szívélyes légkörű beszélgetésen átte­kintették a nemzetközi élet fő problémáit, különös figyelemmel a világszervezet szere­pére a válságok megoldásában, az államközi kapcsolatok fejlesztésében és egy igazságo­sabb gazdasági világrend kialakításában. A megbeszélésen részt vett Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár és Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője. JASZI konferencia oberlinben Hat kiváló magyar tudós és 30 amerikai es kanadai szakértő részvételével konferen­ciát tartanak az ohioi Oberlinben a Jaszi Alapítvány égisze alatt korunk oly fontos társadalmi problémainak, mint a nemzeti­ség, demokrácia, és a nemzetiségi kisebb­ségek kérdéseinek megtárgyalására. A konferencián magyar, illetve amerikai­magyar részről a következők vesznek reszt: Hanak Péter, Jemnitz János, Litván György, Pók Attila, Fúrj Lajos, Joó Rudolf, Irály, Boba, Domonkos, Borsody J. Király B., Ludányi, Boros, Kazai, Jeszinszky és Él- 1 tető Lajos professzorok. Nos, most már lehet otthon is sört "csinálni." Brasserie ( du Pecheur, francia vállalat feltalált egy^ szirupot, melyből néhány cseppnyit egy pohárba kell tenni és arra vizet önteni, ami házilag; készült sört eredményez. ígéretesnek tűnő Aids-gyógyszerrel ké­szítenek elő klinikai kísérleteket az Egyesült Államokban. Dr. Anthony Fauci, az aller­giás és fertözéses betegségek országos in­tézetének i igazgatója szerint a Suramin nevű gyógyszer kedvező eredményeket hozott az eddigi kísérletekben^ ezért tavasz­tól nagyarányú klinikai kísérleteket kez­denek 50 AIDS-beteg és 400 fertőzött sze­mély bevonásával. • A bogár hátúnak becézett Volkswagen, minden idők legnagyobb számban gyártott autója fél évszázados jubileumát ünnepli. A Ferdinand Porsche professzor tervezte jármű első példányai( 1935 ószén gördültek le a szerelőszalagról. Azóta több, mint húszmillió darab készült a kiskocsikból. Ezt a Volkswagen-modellt ma már csak a_ fejlődő világ néhány országában gyárt­ják. Jovó évtől Nyugat-Európában megszün­tetik az eladást. A cinqefoil (öt levelű virág) kimulóban van. E virág főleg New Hampshireben nő. Subhash Minocha, a New Hampshire egyetem botanikai professzora, biotech­nológiával egy hason­mást fedezett fel, melynek segítségével meg lehet védeni e virágot és megsokszoroz­ni a termelést. Az Architects, Designer, Planners for Soc. Responsibility minden osztálya háború­ellenes gyűlést tart november 11-én. Akik részt kívánnak venni a szervezet munkájá­ban, érdeklődjenek levélileg Frank Ehren- thalnál, a szervezet központi titkáránál, 2413 Southgate Square, Reston, Va. 22091. MAGYAR FOGORVOS Dr KALKÓ ILDIKÓ A New York Egyetem Fogorvosi Karának tanársegéde | korszerűen felszerelt rendelőjében 97-52 64 Ave. Forest Hills, NY. (közel a Queens Blvd-hoz az N és GG földalattival) Rendel: hétfőn és szerdán d.u. 4-8-ig csütörtökön és szombaton 9-4 óráig Telefon: 1 (718) 257-7552 Biztosításokat elfogad Bármilyen fogászati problémával forduljon bizalommal hozzá. . ■ I

Next

/
Thumbnails
Contents