Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-24 / 4. szám
Thursday, Jan. 24. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13. Beszélgetés egy magyar iskolástiuval AöpÜlkbe'it tóTitaÁ Magyarországon fészkelő három fecskefaj közül a partifecske meredek folyópartokban, homokbányák lüggóleges falában telepesen fészkel. A párok költőüregei egymás közélében helyezkednek el. A füsti- és a molnárfecske valamikor sziklafalakra építette fészkét, ma csakis az emberi épületekhez ragaszkodik. A villásfarku, torkán és homlokán rozsdavörösen színezett füstifecske,, istállók gerendáira, tornácok szögleteibe, elhagyott épületek belsejébe építi sárrögöcskékből és fűszálakból álló, felül nyitott fészkét. A kis falusi istállók eltűnésével a füstifecskék száma megfogyatkozott. A molnárfecske háta és egész alsóteste hófehér, farka csak bemetszett. Telepesen költ, zárt, csupán egy bejárónyilással ellátott fészkét ereszek alá, erkélyek szögleteibe épiti. Állománya az utóbbi időben gyarapodott, valószinüleg azért, mert a nagyvarosokban is talált tömeges fészkelésre alkalmas helyeket, s az egyik első madárvendége az uj lakótelepeknek. A fecskék megtelepülését segítik a mesterséges fecskefészkek is. A fecskék kizárólag repülő rovarokkal táplálkoznak, elsősorban különféle legyeket, szúnyogokat, apró bogarakat fognak. Gyenge lábaik nem alkalmasak a járásra, ezért a földön nem zsákmányolhatnak. Hajnaltól alkonyatig a levegőben vannak. Megfigyelték, hogy az öreg molnárfecskék, ha már kiszorultak a cseperedő fiókákkal teli fészekből, a magasba emelkedtek, s a város felett körözve töltötték az éjszakát. A jelenség a radarkezelöknek tűnt fel; ők észlelték az "ismeretlen repülő objektumokat" az éjszakai égbolton. Kesóbb repülőgépekről közelről is megfigyelhettek a nyugodtan köröző madarakat. Tavasszal, érkezesük után, amikor meg gyakoriak a hűvös, esős napok, tömegesen szálldosnak közvetlenül a viz felett, s az ott mozgó rovarokra vadásznak. Hirtelen lehűlés idejen nyáron is ezt teszik; a Balaton víztükre fölött vagy á pesti Duna-hidak között ilyenkor tömegesen szálldosnak egészen alacsonyan a viz felett. Az már szinte természetes, hogy a fecskék repülés közben oltják a szomjukat is. A füzikék, a poszáták és más a bokrok között vagy a lombkoronaban mozgó madarak szükség esetén harmatcseppeket is kortyolhatnak: a fecskék erre képtelenek. Légi útjaik közben isznak, rézsűt közelednek a vízhez, nyitott csőrükkel egy pillanatra végigszántják a felszint, majd újra fölemelkednek. Ezt többször is megismétlik, amig szükséget érzik annak, hogy igyanak. Meleg nyári reggeleken hasonló módon füródnek. A viz fölé repülnek s egy pillanatra szinte beleejtik magukat, de még ugyanazzal a lendülettel tovább is siklanak a levegőben. Általában három vagy négy mártózás követi egymást, amig tolláik kellőképpen át nem nedvesednek. Ekkor száraz faágra, villany- drótra ülnek föl, s hosszasan rendezgetik tollaikat. Schmidt Egon ÚJÍTSA meg előfizetését Mostani beszélgetőtársam, az Alsóerdősor utcai Általános Iskolából Jancsika Attila, 6. c osztályos tanuló, igy kezdi beszédét:- Nem zenei tagozatra járok, az éneket egyáltalán nem szeretem, leginkább a természettudományhoz közelálló tantárgyak érdekelnek, a biológia, a fizika, a matek.- Beszéljünk hát a biológiáról. A szeme megvillan és hadarni kezd.- Nagyon szeretem az állatokat. Először volt egy nyulam, de aladtuk. Most van két papagalyom, három akváriumom, egy hörcsögöm és két ékszerteknősöm. Beszéljek az állataimról?- Beszélj.- Legjobban a madarakat szeretem. Van egy sárga papagályom ötéves, ez a kor emberben 25 évesnek felel meg, egészen kiváló madár. Mindennap leszáll hozzám a kalitkájából, együtt ebédel velem, imádja a kenyeret, szóval kedves, gyönyörüszep madár. Tökéletes. Huszonegy és fél centi hosszű: hullámos papagályban ez a standard, nem rakja a hátán keresztbe a szárnyát, a tökélyhez ez is előírás. Az egész családunk oda van ezért a sárga papagályért, én úgy érzem, hogy nagyon okos madár. A tökéletesen egészséges papagály nagyon ritka; ö az: rózsaszínű a lóba, narancssárga a csőre, a teteje mindennek. Egészen kiskorom óta tartok állatokat a bolondjuk vagyok, ha nem lennének, belőlem is elveszne egy darab.- Apu az Intercontinental sofőrje, anyu a Magyar Hirdetőnél dolgozik. Egyedüli gyerek vagyok. A Rottenbiller utcában lakunk, háromszobás Összkomfortos lakásban: anyu, a nagymami, meg én. - A szava lelassul, a hangja csendesebb lesz. - A szüleim elváltak nagyon régen. Apukám nem él velünk.- Gyakran találkoztok? Hetente kétszer-háromszor is. Nem tudom, mióta nevel anyukám ’egyedül. Nem emlékszem arra az időre, amikor még együtt voltak. Persze ok azért nem haragusznak egymásra, már egyáltalán nem. Régen volt az nagyon. Apu akkor jön hozzánk, amikor akar. Úgy még sohasem volt, hogy hosszabb ideig nem láttam volna. így aztán nem is érzem a hiányát. Persze sokkal jobb lenne nekem, ha együtt volnának. Nem anyagi dolgokra gondolok. így is mindenünk megvan, azt lehet mondani. Nem vagyunk ugyan gazdagok, de szegények sem. Azt hiszem... mondhatok még valamit?- Persze. A biológiával kapcsolatos. Minden erdekel, ami az állatokkal valahogy összefügg. Van egy négykötetes biológiai lexikonom, egy állat és egy növényhatározóm. Megvannak a Búvár Zsebkönyvek. A könyvekben is leginkább azokat szeretem, amelyek állatról szólnak. Mindenben azt keresem. Példáűl van egy regény, az a cime, Három ember egy csónakban. Abban szerepel egy nagyon édes kutya. Rengeteget olvasok, komolyat is. Nemrég olvastam a Fáraót, a Quo Vadist, a történelem is érdekel, pláne a római kor. De leginkább azért most az állatok és a programozás érdekelnek. Van számitógépem is. "Honnan van?" "Apukám hozta külföldről Commodore, VC 20-as. Mekkora az értéke? Húszezer forint. Van magnóm is hozzá" Mennyire tudsz bánni a géppel? "Két hónapja tanulok programozást heti 2 órában. Főleg persze játszani tudok? Kitől tanulsz? "Egy számitógépes mérnöktől. Egy óra hetven forintba kerül. Nagyon jól haladok, azt mondják. Kitaláltam már apróbb programokat is." Szóval most főleg a komputerrel vagy elfoglalva?" Nem csinálom mindennap, mert beleunnék. Inkább olvasok.1' A nyarakat hol és hogy töltőd?' Apukámóknak van egy nyaralójuk Velencefürdőn. A nagyszüleim lent vannak egész nyáron, mi is ott lehetünk hát gyerekek. Van két unokatestvérem, az egyik alig egy évvel fiatalabb, mint én, a másik harmadikos. Velük szoktam együtt nyaralni. Apukámmal kijárunk a természetbe, van ott a közeibe egy nagy búzatábla .láttunk ott őzet, nyulat rókát, baglyot, fácánt, rengeteget.11 A rock-zenét szereted? 'Hát igen. Kedvenc együttesem a Saragosa Band, ők nem kemény rockot, hanem discbt játszanak. A zenéjük nagyon tetszik, de nem rajongok értük különösképpen." Ki az akit a világon legjobban szeretsz? 'Anyukám. Jobban mondva egyformán a szüléimét. És ök is engem:1 Szemüvege mögül nyugodt barna szemével érdeklődve , néz rám. Homlokába fésült "apródos" haja gyöngéddé. kissé lányossá teszi az arcát. Kék farmert, kék iskolaköpenyt és piros pulóvert visel. Szerinted jó a világ vagy rossz? ’ Most?' Igen. Rossz.” Miért?" Lehetséges az atomháború. Nagyon kevés erdő van már.’ És milyenek szerinted ebben a világban az emberek? "Nem tűi biztató a magatartásuk egymással szembeni Ez mit jelent? "Nem akar feltétlenül mindenki jót.' Szerinted mi ennek az oka? Nem tudom.” Magadról mi a véleményed? ’Én nem vagyok gonosz. Talán azért van olyan sok barátom. Persze - teszi hozzá rövid tűnődés után - aki rosszat akar nekem, annak én sem akarok jót. Tűlzásba nem esek.” A te korosztályodban több a jó, mint a rossz? " A gyerekek szívesebben segítenek egymáson, mint a felnőttek." , Mondj néhány embert, akit tisztelsz. Élőt, holtat, ismerőst, ismeretlent. * Nagy Sándor, Julius Ceasar; nagyon mérges voltam, amikor megtudtam, hogyan Ölték meg. Tisztelem Mátyást. A tudósokat. Newtont, Einsteint, meg Kittenberger Kálmánt...” Szerinted mi a világon az embernek a legfontosabb? *A családi élet. Meg hogy ne mondhassák róla, hogy gonosz. Becstelen. Es fontos a pénz is.’ Ért-e nagy öröm? * Sokszor ért. Állatot kapni, számomra mindig nagy öröm. Vagy például: egy papagályom lába üszkösödni kezdett és sikerült meggyógyítani. Vagy örülök, amikor a hörcsög alatt kicserélem a faforgácsot és látom, hogy a frissben boldogan izeg-mozog; vagy valami csemegét kap tőlem és derűsen csillogni kezd a szeme? Mi az, aminek hiányát érzed? ’Kévés dolog hiányzik. De az ajándéknak mindig örülök. Apukám hoz most külföldről játékcsimpánzokat, krokodilt, csillagászati távcsövet? Nemcsak ajándékokra, játékokra gondoltam."Ja! Értem. Szeretném, ha rendbe jönne a világon ez az egész atomdolog és a természet is. Egyre kevesebb az állat. Tudok például egy vadgalamb fajtáról, amelyik Amerikában- nagy számban élt, vándorolt. Teljesen kiirtották. Vagy a kékbálnák, bölények, elefántok, fókák. Nagy kegyet-, lenségnek tartom? És emberrel kapcsolatos kegyetlenségekről tudsz-e?’Hirosima, például." Kristóf Attila