Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-13 / 24. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 13. 1985. “Nem lesz megbocsátás!” Kivonat Ellen Goodman cikkéből a Manchester Guardian május 12-i szamában. Leningrad. Baloldalon magas nyírfák hajlanak szürke sírkövek fölé. Előttem óriási szögletes halmok terülnek el sorokban, melyeket csak egy diszkrét gránit tábla jelez a számokkal: 1942, 1943. Mindegyik halomban 10 ezren vannak eltemet-e" _ 7»\\ Összesen I ^ 460.000en vannak eltemetve ebben az óriási terűVilágszerte megdöbbenés a brüsszeli tragédia nyomán Egy izraeli folyóirat gúnyrajza Reagan bitburgi látogatásáról letu, sajgó emlékű Piszkariov- szkoje Emlék Temetőben. Azok a férfiak, nők és gyermekek, akik a nácik 900 napos ostroma alatt meghaltak Leningrádban, a Nagy Hazafias Háborúban. Ezen a helyen többen vannak eltemetve, mint ahány amerikai meghalt a háborúban. Egész héten láttam az előkészületeket a győzelem 40. évfordulója ünnepléséhez. Nem úgy ünnepük, mint valami távoli történelmi eseményt, hanem érzelmileg, mint egy most történt, majdnem halálos sebet. Minden este a háborúról mutat filmet a televízió és minden reggel egy más történet van az újságban: A maiban egy kilenc fiát elvesztett asszonynak a története. A háború még mindig emlékezteti a szovjet népet az európai térképen könnyen sebezhető helyükre. A háború még mindig erezteti sokakkal, hogy áldozatokat kell hozni a honvédelemért. Egy (másik valóság tárul fel előttem. A ( halálozásoknak csak egy kis példája. Húsz millió szovjet polgár halt meg. Ez a szám magában foglal férjeket, szülőket és most már nagyszülőket. Az akkori húszéves Özvegyek, most hatvan éves özvegyek. Az öregebbek között ezek az emlékek még most is elesek. Ma reggel a kedves, leningrádi nagymama, aki átélte az ostromot, elmondotta nekem az 1942-es tél tapasztalatait. Hét hónapon át az emberek napi 125 gramm kenyéren éltek. Fiatal lányok vitték ki az adagokat azoknak, akik tűi gyöngék voltak, hogy maguk érte menjenek. Ezek a lányok néha élft kisgyermekeket hoztak vissza magukkal, akiket halott szüleik karjaiban találtak. A háború alatt vagy róViddel utána született középkorú szovjet emberek arról beszélnek, milyen volt felnőni ( a hiányok közepette. Különösen az apák hiányában. Még a tizenévesek is, akik már unják a sok háborús történetet, tisztelettel hódolnak az emlékeknek. Mint egy 17 éves tanuló mondta: "Nem szeretek ilyesmiről beszélgetni a nagyszü- leimmel, de fontos mindezekről emlékezni. Elfelejteni annyit jelent, mint megbocsátani." Mindenki mondogatja: "Az amerikaiak nem értik meg, hogy Oroszország miken ment keresztül a háborúban." Arthur Hartman, a U.S. nagykövet erre az érzésre próbált reagálni. A szovjet és amerikai katonák találkozásáról megem- lékeztetó levélben irta: "A mi áldozataink épp oly valóságosak és fájdalmasak számunkra, mint a Szovjetunió áldozatai a szovjet részére. Mi ezeket sem tekintjük kevesebb (folytatás az 1. oldalról) Szinte minden városban a félelem éjszakáját élték at a lakósok, családok tömegei rettegve várták a híreket, vajon nincs-e az áldozatok között rokonuk. Pertini elnök mélységes aggodalmának adott hangot. Megdöbbenéssel értesültt a brüsszeli hírekről a Moszkvában tartózkodó Craxi miniszterelnök, aki egyébként nem értett egyet a találkozó lejátszásávaL Két olasz miniszter, de Michelis a munkaügyi és társadalombiztosítási, Nicolazzi, a közmunkaügyi tárca tulajdonosa, a helyszínen élte végig a borzalmakat. Bírálták a belga hatóságokat, hogy nem voltak felkészülve az ilyen jellegű események megakadályozására. II. János Pál pápa, amint értesült a tragédiáról, elvonult és imádkozott az áldozatokért es családtagjaikért. "Faj a szivem" Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke igy nyilatkozott: "Ami a belga fővárosban történt, a sport és elsősorban a futball történetének leggyászosabb és legnyugtalanítóbb eseményei közé tartozik. Oly sok ember halála véget kell, hogy vessen a sporttörténelem egy gyászos szakaszának. A kormányokon van most a sor, a sajnálkozás már kévés, le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Amennyiben erre nem kerül sor, a világ sportja végső veszélybe sodródhat." A tévén keresztül több, mint 400 millió ember láthatta a lelátókon kitört tömegverekedést. Szemtanúi lehettünk annak is, hogy a játékosok személyesen kértek híveiket, nyugodjanak meg. Vajon az Ő fejükben mi játszódhatott le? Piatini, a Juventus sztárja: "Nem gondoltam volna, hogy játszani fogunk. Ezen az esten a győzelem ellenére is szomorú ember voltam. A futballért fájt a szivein_" Grobbelaar, a Liverpool kapusa: "A foci számomra eddig az örömöt, az életet jelentette^ nem pedig a halált. Az öltözőben tisztában voltunk azzal, hogy mi történik odakint, ellene voltam a játéknak. De hat profik vagyunk, minden körülmények között játszani kell, még akkor is, ha érzéseinket ki kell kapcsolni." A játékostársak is hasonlóan vélekedtek, s hangsúlyozták: "Aki látta a Heysel-sta- dionban történteket, annak a labdarúgás soha többé nem az, ami eddig volt." kegyelettel és nem kevésbé okulunk belőlük." Ezt az üzenetet megsemmisítette Reagan elnök látogatása a bitburgi temetőben. Mindenki, akivel találkoztam, ezt a látogatást abba temetőbe, ahol nácik vannak eltemetve, hihetetlennek, szívtelennek, sŐt szentségtőrönek tekinti. A közös sírok között elhaladva, ahol a halottak sok tízezrei nyugszanak, megdöbbentett, milyen távol került a két nagyhatalom az Elbá-tól, attól az időtől, amikor a háborúban szövetségesek voltunk. Micsoda nagyszerű hely lett volna ez a temető egy elnöki látogatásra, hogy az áldozatok és ne az agresszorok oldalán legyen. Ez a hely, ahol az áldozatoknak sok százezrei nyugszanak. Ezen a nyirkos, szomorú napon, az én hazám; és az ő hazájuk közötti viszonylatok mélypontján, ezek az óriási közös sir- dombok kevésbé tűnnek fel a múlt emlékeztetőinek, mint inkább a jÖvÓ figyelmeztetőinek. Angol "szurkolók ütlegelik az olaszokat. Még mindenkiben élénken élnek a Brüsz- szelben történtek, de nem lehet elkerülni a kérdést: Hogyan tovább? Az angol labdarúgó szövetség vezetőinek nyilatkozataiból kitűnik, felkészültek arra, hogy az angol klubokat "többszörös visszaesőként" kitiltják majd Európából, nem vehetnek részt a különféle kupaküzdelmekben. A szövetség vezetői egyébként tehetetlennek mondták magukat a huliganizmus burjánzásával szemben. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői közölték, hogy azonnal vizsgálatot indítanak. Jacques Georges, az UEFA elnöke szemtanúként kijelentette: "A helyszínen borzalmas látvány volt. Sokan úgy tartják, hogy nem sújthatok kizárással a csapatok a nézők egyes csoportjainak vandalizmusa miatt. De az még inkább elfogadhatatlan, hogy nézők tucatjai haljanak meg a pályákon." Az UEFA hivatalos közleményt hozott nyilvánosságra^ amelyben bejelentik, hogy a belga kormány és futballszervekkel közösen bizottságot hoznak létre, s a vizsgálat befejeztével várhatóan julius 2-án fneg- születik a Végrehajtó Bizottság határoza- ta. A tragédia árnyai sem engedhetik meg az angol lapoknak mélységes pesszimizmusát. A The Times például ezt Írja: "A labdarúgás mint játék, halott." A The Guardian pedig a "huligánoknak a futball iőlott aratott győzelmen" kesereg. Vannak reálisabb hangok is. A The Daily Mirror szerint a megoldás az lenne, ha hivatásos és önkéntes karhatalom segítségével birkóznának meg a "fekéllyel". Szepesi György, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a FIFA végrehajtó bizottságának tagja:- A FIFA legutóbbi végrehajtó bizottsági "ülésén körlevelet fogalmazott meg, amelyben a szövetség felhívta a nemzeti szövetségek figyelmét: . a labdarugópályákon tapasztalható rendzavarások és a huliganizmus megfékezése érdekében1 a jövőben a nemzetközi szövetség a lehető legszigorúbb szankcióktól sem riad vissza. Ezek között a világbajnoki selejtezőkről való kizárást, illetve a nemzetközi találkozóktól történő időleges eltiltást jelölte meg. Ez a határozott állásfoglalás is bizonyitja: van eszköz a labdarugópályákon garázdálkodók megfékezésére. Hangsúlyozom: ...a nemzeti szövetségeknek is feladata a rendtartás, s a szerdai szomorú esemény legyen figyelmeztető idehaza IS' Magyarországi tudósítás
