Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-06 / 23. szám
Thursday, June 6. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. MOLDOVA GYÖRGY: Illyés Gyula; A PuAaták A<4* 87. ' » I I A választás nem nagy, hisz egy-egy pusztán átlag húsz-harminc család él; de az igény sem nagy. - S akik - de ez csakis a legényekre szol - mégsem találnak magukhoz valót ebben a kis világban, vagy valami ok miatt elvesztettek azt, akit kiszemeltek, vagy felnÓtt korukban kerültek a pusztára, azok is legfeljebb 10-12 kilométernyi körzetben nézelődnek asszony után. Természetesen szintén csak a pusztán, mert tartja magát a hiedelem, teljesen jogosan, hogy falusi lányt nem jó pusztára hozni még akkor sem, ha jönne. De nem is jön. Én legalább egyetlen • esetről sem tudok. A párok tehát szinte még gyermekfóvel kialakulnak és a pusztai fogalmak szerint hívek egymáshoz attól a pillanattól fogva, hogy az első, annak nevezhető szerelmi egyesülés megesik közöttük. Egymáshoz tartozásukat nem rejtik véka alá, a kis társadalom azt csodálná meg s nevetné, aki azt rejtegetni akarná. "Nincs ezekben semmi szemérem" - mondta nekem egyszer, arcán a felháborodás hagyományos, komor álarcával egy intéző. Aznap hajnalban a borsó-asztagok őrzésére rendelt béreslegény alkalmi fekhelyén egy tizenhatéves leányt talált! Aludtak, s mikor o pálcájával felserkentette őket, a lány még csak nem is restelkedett; ott előtte szedte rendbe magát, nyugodtan, "akár egy főúri dáma, aki komornája előtt öltözködik". Micsoda fogalmak vannak itt a pusztán a női hivatásról! És ha látnám, mi folyik az istállókban! Később véletlenül láttam valamit abból, ami ott folyik; egy fiú és egy leány fejés közben úgy helyezkedett el, mindegyik a maga tehene mellett, hogy hátuk majdnem összeért; fejüket mindketten hátraszegték s mig kezük változatlanul tépte és facsarta a tőgyeket, szájuk végtelen, elszakíthatatlan csókkal kapaszkodott össze. Abban a kínos, nyakcsavaró helyzetben, mely az agyra kergeti a vért, a nehéz munka közben, melynél kevés kivan több izomerőt. Kijött a könny a szememből, megfordultam; az ajtóból visszanéztem a homályos istállóba, még akkor is össze voltak tapadva. A pusztai fogalmak... a pusztai fogalmak között valóban a szüzesség is csak úgy szerepel, mint a magántulajdon több tartozéka', nekem is ez a tapasztalatom. A hüsé^ többet jelent a test hú megőrzésénél, átfogóbb annál, mondhatnám emel- kedettebb. A besorozott újonc szeretője, vagy felesége legtöbbször türelmes megtartóztatással várja vissza párját, de ha másképp viselkedik, abból sem keletkezik különösebb bonyodalom. S ha származik is, elsősorban nem abból származik, hogy az asszony megcsalta a távollévőt, hanem abból, hogy kivel. /folytatjuk/ Egy tehervonatról leesett méhszállitmány nagy zavart okozott Sacramento, Cal. közelében. Száz kaptár egyenként negyvenezer méhe megszállta az autóúton közlekedők gépkocsijait s nem akartak onnan távozni. Csak lángszórókkal sikerült a méheket eltávolítani. 12. rész Igen, szóval a lányok közül csak nekem tetszett. Volt benne valami riadtság, mintha sosem érezné magát biztonságban, meg akartam védeni valamitől, most már nem tudom, mitől. Lehet, hogy akkor sem tudtam. Négy évig szerettem őt. Eleinte nagyon bátran élt: elment segédmunkásnak, éjszaka irta a verseit. Én virrasztottam vele, nekem mondta el őket.- Jó költő volt?- Igen, azt hiszem, nagyon jó költő volt. Sok szép napot töltöttünk el együtt, nyáron néha kint aludtunk egy csónakházban. Aztán egyszerre csak megváltozott.- Miért?- Nem tudom, nem bírta a nyomort, sokat szenvedett. Azt szokták mondani: a szenvedés nemesíti a jellemet, de én azt hiszem, hogy árt neki, legfeljebb, ha a jellem nagyon erős, akkor nem teszi tönkre. Pista nem volt erős jellem. Abbahagyta a munkát, elégette a verseit, nem is irt többe, csak cikkeket, azok meg is jelentek az újságban. Aztán állást kapott a minisztériumban, és elment tőlem. Azt hiszem, ez igy szokott lenni, én megértem őt, ahány zeneszerző-életrajzot olvastam, mindegyiknek volt egy fiatalkori szerelme, akit el kellett hagynia a karrierért. Pista nem átlagember. Zsófia elfordította az arcát.- Aztán még egyszer-egyszer visszajárt, utoljára az esküvője előtti éjszaka, úgy látszik, egészen sárba kell taposni a régi szerelmet, hogy meg tudjunk szabadulni tőle. Aztán kezdtem elfelejteni őt, lassan, nagyon lassan. Először még minden szerda este eszembe jutott - szerdán szakítottunk -, aztán mar csak minden hónap tizenötödik napjan; aztan Összevissza: néha mindennap, néha pedig hetekig egyetlenegyszer sem.- Arra nem gondolt, hogy egyszer visszajön?- Ha visszajönne? Azt hiszem, nem tudnánk mondani semmit. Ha három napig ülnénk egymás mellett mozdulatlanul, csöndben, végiggondolnánk mindent, ami velünk történt, egymással és egymás nélkül, akkor talán már a harmadik este meg tudnánk szólalni. Zsófia elmosolyodott:- A harmadik este? Hülyeség, nem? Miért pont a harmadik este? A férfi a sötét ablaküvegre nézett:- Nemsokára hajnalodik.- Még csak fél kettő van. Nem akar aludni egy kicsit?- Es maga?- Én mostanában csak hajnal felé szoktam elaludni. Mit adjak: pokrócot vagy paplant?- Mindegy.- Attól függ, mennyire fazik. Zsófia pokrócot is, paplant is vitt a borfotelhez. A férfi becsukott szemmel hagyta, hogy párnát tegyen a háta mögé és betakarja. Zsófia nem beszélt hozzá, a kis olvasólámpát gyújtotta meg, és visszahúzódott a kályha melletti székre. A férfi arcát a fotel támlájára fektette, és nem nézett fel többé. Zsófia átölelte a kályhát, és elgondolkozott azon, amit régi szerelméről mondott az ismeretlen férfinak. Mióta Vájná István szakított vele, csak otthoni legjobb barátnőjének beszélt róla háromszor vagy négyszer. A vallomások után süteményt ettek, és ittak egy-két pohárka likőrt, talán ez okozta, hogy lelke kiszabadult a szomorúság szoritásáböl, REGÉNY énekelt és tréfás mozdulataival megnevettette a barátnőjét, de ahogy magára maradt húga fütetlen vendégszobájában, még erősebben rátört a fájdalom. Arcát a hideg fali hímzéshez nyomta, és méltatlan dolognak erezte, hogy nem tudja szótlanul elviselni sorsát. Szive görcsbe állt., mint a kő, bar Istenben gyerekkora óta nem hitt, imádkozott, hogy reggel ne kelljen felébrednie es folytatnia elhagyott, magányos életét. Órák teltek el, mig a fájdalma megenyhült, csuklani kezdett^ meg- dörzsolte zsibbadt labait, ahogy erőre kapott, kiment a konyhába, begyújtott a tűzhelybe, es reszkető kezeit kiterjesztette a lángok fölé. Most nem fogta el olyan érzés, hogy nem kellett volna beszelnie; az alvó férfira nézett és elmosolyodott. Hosszú évek után először könnyű és tiszta öröm töltötte el, arra gondolt, meg kellene vizsgálni: van-e joga hozzá, nem követi-e majd egy még sotétebb, feloldhatatlan bánat, de most nem akart tűnődni ezen. Nem tudta, mennyi ideje aludhatott el, csak a kalyha kihűlő zománcából gondolta, hogy egy-két órája, amikor Vedlik doktor felcsavarta a pavilonban a villanyt. Nyomában négy-öt orvos és fiatal nőbeteg tódult be a szobába, valamennyien részegek voltak, s a sort Englisch zárta be. Zsófia felugrott, hogy visszatartsa őket, de mar elkésett a közbelépéssel, Vedlik a bőr - kárösszeghez lepett és megrázta az alvó férfi vállát:- Halló. Az ismeretlen férfi felébredt, végignézte a betolakodókat, közben Zsófiára vetett egy pillantást, mintha meg akarná vizsgálni, mi köze van ehhez az eseményhez. (Zsófia elcsodálkozott, hogy fáradt tekintete közvetlenül ébredés után sem vált zavarossá.) Megértve, hogy az erőszakos szembeszegülés nem járhat sikerrel, várakozóan Vedlik arcába nézett. Az orvos elörenyujtotta a kezét:- Iratokat.- Nincs.- Hogyhogy nincs?- A börtönben nem adtak. Egyébként... - mondta a férfi és egy kerek fémlapot dobott az asztalra. Vedlik felemelte, úgy hogy Zsófia is látta: a korongba egy nyolc- jegyú szám volt vésve.- Mi ez? (- Azt hiszem, mindenki tudja, ezt kapjak a rabok igazolvány helyett.- Miért került börtönbe?- Ahhoz magának semmi köze sincs. Englisch dünnyó'gve megjegyezte:- Nem értem magát, Vedlik, nem látja, hogy nevetségessé válik? Most tisztára olyan, mint a hűvösvölgyi szatirok. Vedlik hol Zsófiára, hol az ismeretlenre nézett, végül úrrá lett magán, szélesen elmosolyodott, es kezet nyújtott a férfinak:- Gratulálok. Jöjjenek át egy kicsit hozzánk a könyvtárba. Van magno, lehet táncolni is. Zsófiához fordult:- Most már remelem. maga is átjön.- JÓ, csak előbb szeretnék átöltözni. Vedlik az órájára nézett:- Most fél három, ha fel négyig nem érnek át, visszajövünk magukért. folytatjuk
