Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-23 / 21. szám
15. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 23. 1985. MOLDOVA GYÖRGY: MMWÁWWQtM 10,rész. REGÉNY Illyés Gyula: /■1 PuMtták Né%r 85. j f Reggelente, ahogy kiszabadultunk a mosdásból, vagy talán már hajnalban, hiszen öt óra felé az egész család talpon van, mert anyánknak is van dolga a földeken s kapálni igazán csak harmattal lehet, megjelenik az ajtónk előtt s kézenfogva elvezet. Föltotyogunk a domboldali disznóólak mögé, ott kezdődik egy csalánrengeteg, átvergődünk rajta, annak a közepén akácbokrokkal benőtt gödör van, valami régi, bedőlt cselédpince helye, ott van a mi lakásunk, a lombok alatt. Didergek még a hajnali hűvösségben, ahogy levetkőztet. Fanyalgok is, azt sem igen tudom, mit akar tőlem, jól emlékszem, hogy kelletlenül viselkedem, - de hát akkor miért viseltem el mégis naponta újra és újra a didergést és a csalán marásait? Nagy keserűségére ö maga sem tudja, hogy pontosan mit is akar. Hallott már, tán valóban látott is valamit a közös lakásban, vagy a közös széles ágyban ott lábtól meghúzódva; még selypit, ahogy megfigyeléseiről beszámol, napről-napra bővítve az adatokat. Ott ülünk szemtól-szembe, két darab ártatlanság, nézdeljük, vizsgáljuk egymás létezésének nyitjáit, azzal a szigorú, komoly figyelemmel, mellyel a vadak a ketyegő órát, a gyermekek uj játékszereiket tapogatják s már bontanak is szét. Megszöktünk a fegyelmezett világból, borzongva érezzük, hogy a csalánon és akáctüskésen át a jövendő, titkos, igazi élet elébe, valami ősi függetlenségbe kanyarodtunk s magunktól próbálgatjuk, mit is jelent létezni. S tanácstalanul ülünk az alkalom édes édenében; itt van, itt kell lennie köröttünk valami boldogságnak, hisz erezzük mellűnkben nehéz légnyomását, de megsem szívhatjuk magunkba, nem szabadulhatunk ki, rabok vagyunk még s ez annál keservesebb, mert láthatatlan a börtön; mindent tudunk, amit tudhatunk, s mégis még mindig titok övez, falak állnak valahol^ a kulcs nem forog a zárban. Kis barátnőm tehetetlenségében toporzé- kolni kezd, sírva fakad; de akármilyen nyafka is, otthon mégsem panaszkodik, nem kér anyjától tanácsot. Közben persze más játékra is telik idő, tőle tanultam meg kövecsezni. De naponta újra kezdi a vizsgálódást, kinyújt és meghemperget ott a gö'döralji porban, mint lisztes morzsában a rántani való halat és én is őt. Hosszas kísérletezés után végre elér valami kicsinyke eredményt, lappangó férfi— ságom valamelyes eszmélését érezhettem. Nem döbbentem meg, ahogy képzelni lehetne; igen természetesnek vettem, inkább a rám nevető hunyori kis szemekre emlékszem. Barátnőmmel különben ez volt az utolsó együttlétem. Faképnél hagyott, többet nem jött értem; mással élte világát, s nekem eszembe se jutott, hogy tán meg is kereshetném. Később megjavultam. /folytatjuk/ A képviselőhöz hadügyi bizottsága megállapította, hogy hét hadiszállító cég nyújtott be hamis számlát a kormánynak. • (A new yorki városi tanács egyhangúan támogatását fejezte ki az idén Moszkvában rendezendő ifjúsági világtalálkozót illetően. A férfi sokáig állt egy helyben, egyszer visszafordult, de csak lehorgasztotta fejét, és elment. Zsófia utánanézett, aztán felöltözködött ő is, át kellett vennie az ügyeletet. Ezen a vasárnapon (1956. október 28-án) a betegek látogatói a szokott időpontnál jóval korábban érkeztek. Már tizenkét órakor ott ácsorogtak a klinika előtt: nekitámaszkodtak a vaskapunak, vagy az utca túlsó oldalán rakták le kis ételcsomagjaikat a padok kobakjaira, melyekről október elején leszerelték a deszkákat. Sokan hoztak szőlőt két-három kilós nagy papírzacskóban, jóllehet a szőlő szezonja már elmúlt, es az ára harminc forint fölé emelkedett. Hogy mégis kilószámra hozták, abból Zsófia megértette: lent a városban a pénz értéke fokozatosan csökken. Zsófia fizetéséből apródonként félrerakott háromezer forintot, hogy karácsonykor ajándékokat vihessen haza szülővárosába és egy uj kabátot is akart venni magának. Tudta, otthon megfigyelik majd a ruházatát és megszólják, ha a tavalyi kabátját viseli. Most megfordult a fejében: be kellenne vásárolni, hátha a pénz közben végképp elértéktelenedik, de nem érzett kedvet, hogy le menjen a városba nyitva tartó boltokat keresni, úgy gondolta, ha nem tud venni ajándékokat, egyszerűen nem megy haza, hanem a klinikán tölti a karácsonyt. Maga is meglepődött, milyen könnyen elhatározta magát, nem érzett lelkifurdalást, sót örült, hogy megszabadult a hosszú, pletykás otthoni vizitektől, ahol folyton öleltek-csókolták őt, süteménnyel tömték, ugyanakkor titokban sajnálkoztak fölötte, és lenézték, amiért eddig még nem sikerült férjhez mennie. Zsófia inkább azon csodálkozott, hogy eddig miért járt haza karácsonykor, hiszen ezeket a dolgokat már korábban is éppilyen pontosan tudta. Az élet, úgy látszik, egyszerűbb és tisztább lesz - gondolta, és becsukta az ügyeleti szoba ablakat. A látogatók a szokottnál korábban el is távoztak, hogy még világosban hazaérjenek* *,- fel ötkor, mikor Zsófia átment a klinika konyhájára a vacsorát ellenőrizni, már a takarítónők söpörték össze utánuk a folyosókon hagyott összegyűrt ujságpapi- rost es lehullott morzsákat. Útközben benyitott egy-egy kórterembe: a tiszta ágyhuzatok és fertőtlenítő szagán keresztül is mindenütt érezni lehetett a szőlő illatát. A betegek megkínálták, Zsófia először nem akarta elfogadni, de aztán mégis kivett egy fürtöt az egyik zacskó tetejéről. Csak egy kis szálat a- kart venni, de szerteágazó kocsányú, tömött szemű, hatalmas fürt akadt a kezébe, zavarában elpirult, a betegek legnagyobb derültségére, akik nem is engedtek, hogy kisebbre cserélje át. A szőlőt papírba takarta és fél nyolckor, váltás után magával vitte. Útközben Vedlik doktorral találkozott, a fiatal orvos az igazgatói szobából lépett ki. Zsbfia köszont, és el akart menni mellette, de Vedlik szorosan megfogta a karját, Zsbfia lehajtotta a fejét, mereven figyelte az orvos mozdulatait. Vedlik sokszor megprbbálta lerohanni, mig az ó kezét műszerek foglalták le, bár csak a vállkig ért Zsófiának, s alakjához képest rendkívül erős volt, mielőtt egyetemre került, évekig dolgozott kohó mellett. Zsbfia máskor ha kék-zöld foltok árán, de mindig kiszabadította magát Vedlik szorításából, most megtűrte magán a férfi kezét, mert félt, hogy dulakodás közben elejtené a szólót. Vedlik lenyelte összegyűlt nyálát és a könyvtárterem ajtaja felé mutatott, amely mögött most bekapcsolták a magnetofont.- Jöjjön be, szeretnék beszélni magával.- Beszéljen mással.- Értse meg, vannak dolgok, amiket csak magával tudok megbeszélni.- Engedje el a kezemet.- Maga lenéz engem? Amiért nem vagyok borbélyreklám? A folyosó végéről kerékzörgés hallatszott, egy ápolónő közeledett az ételszállító kézikocsival. Zsófia otthagyta az orvost, Vedlik megfogta a kilincset, de nem ment be a könyvtárba, Zsófia már lépcsőknél járt, mikor meghallotta, hogy becsukódik mögötte az ajtó. A pavilonban még nem hült ki a kályha köpenye, ahogy kinyitotta az ajtót, a huzattól felvöröslött a rostélyon a parázs. Két darab brikettet rakott rá, hátha fa nélkül is meggyullad, aztán rendezgetni kezdett a szobában. Kiszellőztetett, letö- rölgette a port, melyet, ha a szél szemközt fújt, mindig besodort a pavilonba, megtöltött vízzel egy szélesszáju befőttesüveget, és belerakta a szőlőt. Takarítás után meg akarta nézni a tüzet, de közben meghallotta, hogy a brikett lángra lobban, hamarosan érződött is a melege. Zsófia a bőrfotelbe kuporodott és bekapcsolta a rádiót, csak néhány pillanatig maradt a keresőnyillal a "Budapest" jelzésen. Kodály "Zrínyi szózatát" énekelte egy férfikórus, de épp egy fölfelé ívelő dallamrész közepén félbeszakították az adást, és közleményt olvasták fel a kormány uj személyi összetételéről. Tovabbcsavarta a keresőt, egy ideig két állomás között hagyta, hogy a szelíd hálózati zűgás elfeledtesse vele a megszakított, fölfelé ivelö dallamot, csak aztán keresett másik adást. Akár jobbra, akár balra tekerte azonban a jelzőt, svéd, angol, nemet, olasz és ismeretlen eredetű szavak közül mindenütt ugyanazok a nevek ugrottak elŐ, melyek a budapesti rádió közleményében szerepeltek. Zsófia elmosolyodott, olyan hihetetlennek tűnt előtte, hogy a számtalan rádióállomás mind azzal az országgal foglalkozik, amelyhez ez a magányos pavilon, sótét kert és a szemközt alvó klinika is hozzátartozik. Mar kétszer-háromszor végigfutotta az egész skálát, mikor rábukkant egy állomásra, mely Beethoven "Hegedűversenyét" közvetítette. Valamilyen távoli vagy kísérleti adó lehetett, mert a hang erőssége ingadozott, néha teljesen el is hallgatott, ilyenkor Zsbfia igazított egy vonásnyit a keresőn. Az első tétel végén felcsattant a taps, majd a szólista újból hangolt. Zsbfia felkelt, a teáskannát teliengedte vízzel, és feltette melegedni a kályhára. A hegedűverseny második tételének közepén szólalt meg a sip a teáskanna csövében, Zsófia teat szórt a sárgaréz szűrőre, ráöntbt- te a forró vizet, majd feltöltótte a kannát és visszarakta a kályhára. Még a viz újból meg sem melegedett, mikor az ismeretlen férfi benyitott a pavilon ajtaján. (folytatjuk)
